Ebben a címbeli idézetben az Aida (és jellemzően) az opera műfajának minden ostobasága benne van.
Aki nem tudná véletlenül, annak elárulom, hogy ezt Aida, a rab etióp királylány mondja az őt fogvatartó egyiptomiak vezérének, Radamesnek, aki történetesen éppen az etiópok - így Aida apjának serege - ellen indul küzdeni. Mekkora szerencse! Radames boldog, hogy megkapja ezt a kitüntető megbízatást és mehet legyilkolni szerelmese népét, az pedig drukkol neki, bár néhány perc múlva azért észreveszi, hogy valami nem stimmel mégsem.
Ez, hogy minden szép, de valami mégsem, ez jutott ezembe szombat este az Erkel Színház előadása kapcsán. Az Erkel kétségtelenül győztesen tért vissza a színházak közé, alacsony helyárai és népszerű műsora (minőségi énekesekkel és avíttas rendezésben - ez lehetne a szlogen) miatt most is tele volt és majd húsz percig vártunk, amíg két külön jegyet visszahozott valaki végül. Az érdeklődés adott, a kerékpáros felvonulás, a színház körüli parkolási lehetetlenségek dacára is mindenki megjelent, fél órás csúszással elindult a háromfelvonásos előadás. Minden felvonás alatt rosszul lett egy ember, kétszer hívtak mentőt. Az egyik kulcsjelenet alatt a közvetlen közelünkben, az énekesektől tíz méterre ájult el egy néző némileg megmozgatva az ötödik sort, de ettől nem állt meg az előadás, így is végiggördült a kiszabott sínen. Nem mentődött meg Aida és Radames a lassú kínhaláltól.( 1988 táján egy margitszigeti előadás volt az első élményem, amire Miskolcról jöttünk fel. Az eső miatt akkor elmaradt a negyedik felvonás...Akkor még nem zavart, ha látványos-hagyományos az Aida, el sem tudtam volna másmilyennek képzelni.)
Ezt a rendezést 1993-ban mutatták be először, épp húsz éve. Aki még nem látta, annak elmondható, hogy állóképszerű, az egyébként tetszetős (a Karnaki templomra emlékeztető ) oszlopcsarnok dominál. Ez az előadás egy vonallal sem akar több lenni, mint Verdi Aida c. operájának tolmácsolása, benne Aida és Radames kettősével, akik a szerelem és a hazaszeretet között vívódnak és nem tudják a helyzetet csak a halál által feloldani. Ebben az előadásban a kitűnően éneklő Fekete Attila és Sümegi Eszter mellett az énekesnek (Wiedemann Bernadett) köszönhetően a háromszög történet harmadik szereplője is ugyanilyen fontossá vált, Amneris. Elárulni és halálba küldeni a Nagy Őt, féltékenységből - szintén kellemetlen helyzet.
Lehet, hogy ebből a néhány sorból is érződik, ha korábban nem foglalkoztatok intenzíven az Aida problematikájával, hogy alapvetően ez a darab (a gyönyörű zenével ráadásul) nem poros. Nyugodtan szólhatna a máról, rólunk is. Nem biztos, hogy az elefántok hiányoztak az Erkel produkciójából.
Akármilyen jól is szólt Attila, aki miatt odamentünk, és ugyancsak kiválóan éneklő partnereket kapott még a kisebb szerepekben is (lsd. Boncsér Gergely), szavunk sem lehet, az opera ennél MÉGIS több kellene, hogy legyen. Ha csak annyi az egész, hogy XY ki tudja-e énekelni a magas C-t, vagy aznap este mégsem, akkor nem ad túl sokat hozzá az élethez, annak ellenére, hogy némi esztétikai élvezetet okoz kétségtelenül. Akkor kezdene érdekessé válni, ha az etióp-egyiptomi ellentétbe belelátnánk akár két eltérő, sőt egymással ellentétes értékeket képviselő csoport tagjainak ambivalens kapcsolatát.
Februárban Kovalik Zágrábban a mai viszonyokra adaptálta ugyanezt, és ezt az Erkel színházbeli verziót nézve világosan látszott, hogy ez messzemenően indokolt. (Lesz jövő évadban Zágrábban és Rijekában ismét, ha valakit érdekelne. Abban az előadásban viszont nem elég jók az énekesek, a mieink jobbak, mesélte egy operához valóban értő kritikus ismerősöm. Ez itt a bökkenő, hogy választani kellene, hogy mi a fontosabb, a jó hang vagy a jó színészi képesség, pedig az énekesi szaktudás lenne a minimum, arra jönne az utóbbi.)
Kovalik Giessenben is rendezett nemrég, óvodásokként, óvodai díszletben adják elő Handel operáját, az Agrippinát. A hatalmi vetélkedés résztvevőit civakodó óvodásoknak beállítani, nem rossz ötlet ( állítólag kb 8 éve volt egy főiskolai rendezése Máté Gábornak, amelyben ugyanez volt az alap - én ezt nem láttam, érdekelne, hogy mi volt ez egészen pontosan).
Nem azt mondom, hogy muszáj lenne mindent kitekerni, ráhúzni egy idegen sémát, de az Aida előadásából épp az hiányzott, hogy a mához szóljon, a mi életünkről. Ha ilyen rendezések sorakoznának az Erkel műsorán, akkor lehetnénk igazán elégedettek. Jó, ha nekünk nem kell Kovalik, akkor hozzanak mást, aki múzeum helyett eleven színházat csinál. Én csak ennyit szeretnék. (Csak?)
