Richárd Strauss Arabella c. darabját utoljára 1934-ben láthatta a pesti közönség, mármint azok akik sem Bécsbe, sem Münchenbe, sem Zürichbe nem járnak operát nézni. Német nyelvterületen ez egy gyakran játszott mű, sőt a párizsi opera műsorán is látható idén.
Bevallom, korábban fogalmam sem volt az opera létezéséről sem - tehát semmi olyan előkép nem állt rendelkezésemre, amely befolyásolhatta volna az előadás befogadását. Ez a legtöbb esetben szerencsés körülmény.
Alapvetően nagyon szeretem Strausst, de jobban ismerem a "fajsúlyosabb" operáit, tehát az Elektrát, a Salomét. Sejtettem, hogy az Arabellának több köze lesz a Rózsalovag világához. "Szinte operettnek" reklámozzák, ami igaz is lehet - bár a történet happy endje ezerszer fordulhatott volna tragédiába is menet közben. (Sőt ha a létrejövő házasság hétköznapjaiba belegondolunk, akkor szinte esélytelen az ügy. De ne gondoljunk bele, az ilyen történetek az eljegyzésnél véget érnek és a párok valóban boldogan élnek, míg meg nem halnak - az egymásra találással véget is érnek a hányattatásaik. Nem kell nekik párterápia.)
De vissza az előadásra, mielőtt továbblapozol:
Sümegi Eszter elénekli a főszerepet, sőt úgy énekli el, hogy a színészi játéka (ha beszélhetünk erről) illetve saját hangsúlyozott primadonnaisága ellenére el tudja a néző (ha nehezen is) fogadni őt, és elképzeli a negyvenes éveit taposó teltkarcsú hölgyről, hogy egy gyönyörű 16 éves lány.
(Két éve sokkal jobban illett rá a Rózsalovag főszerepe, amiben egy hervadó asszonyt játszott, aki egy sokkal fiatalabb fiúba szerelmes. Szinte megrázó volt. Toscának is hiteles. Sok egyébnek - Arabellának - kevésbé.)
A darabról:
Arabella számtalan udvarlóval rendelkezik, jobbnál jobb lehetőség mindegyik, de a lány mégis egy titokzatos idegent vár, az Igazit. Nem pusztán egy jó partit akar lebonyolítani, hogy a csőd szélén álló családot megmentse.
Operettes megoldás, hogy ez a titokzatos idegen elég gazdag is, és még feleségül is akarja venni.
A történet további részleteit nem ismertetem, megkereshető.
Nem ez a legostobább operalibrettó, amit megírtak - de elég sok félreértés, álruha és véletlen kell ahhoz, hogy a szerelmesek egymásra találása 3 órán át elhúzódjon.
Számomra az előadás közben sok kérdés felmerült (ha ennyire szegények, miből telik ekkora pompára - egyébként sem illenek a lány karakteréhez a jelmezek - olyan, mintha egy Toscában akarnák majd újrahasznosítani őket, stb stb), megrendezve nemigen van (Bereményi Géza rendezői jelenléte nemcsak a próbákon nem volt érzékelhető, az operaházi rossznyelvek szerint), a díszletek, a mozgások sehogy sem passzolnak a darabhoz. Persze idén szinte minden új rendezés még ennél is rosszabb volt és ez is fényévekre van a Mefistofele szintjétől. (Természetesen eszembe jutott, hogy Kovalik mit tudott volna ebből csinálni - többet, mint "csak" nézhető előadást.)
Mivel első hallásra fogalmam sem volt, hogy mi van rendben, mi nincs a színpadon, mi is lenne fontos - az ellenérzéseim homályosan gomolyogtak csak, de alapvetően foglalkoztatott és még most is foglalkoztat a darab.
Az Arabellát eredetileg Sümegi Eszter és Perencz Béla kedvéért vették elő (mindkét szerepben nagyon lehet csillogni), de az utóbbi (aki az idegent játssza) kidőlt a próbák során, ami a karmester hozzáállásához nagyban köthető. Amíg a bariton a kórházban heverte ki a próbafolyamatot, beszereztek egy olyan dán énekest, aki a Metropolitan Operában, Berlinben, Zürichben és a bécsi Staatsoperben is fellépett ebben a szerepben, tehát az egyedüli a mezőnyben, aki rendelkezik némi tapasztalattal a darab kapcsán. (A karmesteren kívül, aki német.)
Ez a férfi főszereplő elegáns, megnyerő férfi és ha jól meggondolom így utólag, nem annyira passzol a bárdolatlan vidéki medvevadász földbirtokos szerepéhez - de amikor a színpadra lép, abban a percben elhiteti a nézővel, hogy ő az Igazi, Arabella nem is választhatna mást. Sőt, még azt is elhiteti, hogy Arabella tényleg annyira nagyszerű, ahogy Strauss megírta.
Megszületik a kapcsolat a két ember között és az ezernyi apró negatívum emléke eltűnik.
Én a magam részéről kíváncsi lettem, hogy másodszor is hatna-e a mű és ezért még egy alkalommal odamegyek Vilmástul.
Az előadás óta elolvastam a műről megjelent EGY szakszerű kritikát (azt nem számítom, aki csak reklámoz és lelkendezik azon, hogy 53o méter selyemből készítették a jelmezeket - éppen ezen lehetett volna spórolni, hiszen úgysem ez a lényeges).
Ez a kritika a főszereplőt, Frank Morten Larsent leminősíti.
Mivel a kritikus számomra szavahihetőnek bizonyult az elmúlt 22 évben, amióta olvasom - eltűnődtem.
Lehet, hogy ez a pasas annyira szuggesztív és annyira jól néz ki, hogy nem vettem észre, hogy nem jó énekes? Lehet.(Megjegyzés: nyilván a többi Operaházban is csak nők voltak a castingon és ők sem vették észre a bariton hiányosságait a középregiszter táján...nyilván így van ez.)
Mindenesetre volt egy jó estém, és hátha lesz még egy, addig pedig szorgalmasan hallgatom a darabot, hátha segít.
Javaslom vállalkozókedvű egyedeknek, hogy szintén nézzék meg, hátha ismét 80 évet kell várni az újabb bemutatóra.
2013.márc.1., feltöltés + némi kiegészítés: kétszer néztük meg Larsent végül és egyszer a konkurenciát (J.Thomas Mayer), aki egy próbával kapta meg a szerepet. A leglényegesebb eljegyzési jelenetben, amikor a szlovén tradíció szerint a menyasszony által hozott vizet a vőlegénynek meg kell innia és aztán eltörni a poharat, hogy végleges legyen a frigy Mayer fogta a poharat és vízzel együtt földhöz csapta. Ez az egy apró gesztus lényegében az egész mű fő mozzanatát teszi tönkre, korábban egy egész jelenet is ezt a szertartást készíti elő. Nem győzött meg arról, hogy az énekes átélné a szerepét. Larsen játékára viszont most is emlékszem. A zürichi előadásban Rene Flemminggel énekelt és annak a gesztusrendszere egészen beleivódott. Valószínűleg rendezés hiányában hozta magával azokat a mozdulatokat. Emlékezetes volt szerepformálása, jó lett volna viszontlátni.
Idén Larsen nem lesz, Perencz Béla van beígérve és az említett Mayerrel lép fel felváltva áprilisban, és májusban (7 alkalom összesen), aki vagy jobban ráért, vagy olcsóbb volt vagy tényleg a kritikusnak van igaza és jobb a hangja, mint Larsené. Mindegy mi az oka, az eredmény a baj. Nekem a dán királyfi hiányozni fog, elbűvölő mosolya a tizedik sorig is hatott. Nosztalgiából visszanézünk erre az előadásra is majd április végén egyszer-kétszer. (Azért is, mert Perencz Bélát többször láttam kitűzve, mint ahányszor végül énekelt. Legutóbb a Kékszakállúban nem lépett fel.)
