Második nekifutás ez most – nem először járok így, hogy odaveszett a félig megírt bejegyzés figyelmetlenség miatt. De egyébként második nekifutás (=felújítás) maga a Garzonpánik is, az alkotók - a 011 Alkotócsoport - 2014 októberében bemutatták, majd hosszabb technikai szünet után most ez a tegnapi egy új sorozat kezdetét is jelentette.
Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki számon tart előadásokat, és aztán halogatja a megtekintést. A kiválasztás idején alaposan elolvastam a színház tájékoztatóját, és megfogott, azóta elteltek az évek, és csak azt tudtam, hogy valami miatt ezt látni szeretném, így most még olyan részletek is meglepetésként hatottak rám, amelyek az előadás a színlapon is közzétett alapelemei. Rácsodálkozni a nyilvánvalóra – ez az igazi kaland.
Nóra és Alvin - idill az ingyenes albérletben - Pálos Hanna és Klem Viktor
Röviden: gondolatébresztő és szórakoztató ez a „science-fiction” előadás, kb 100 perc szünet nélkül, azt hiszem, hogy – különösen pároknak – feltétlenül jó választás. A 18 éves lányom is nagyon szerette, akit vittem, és mivel ő a legkritikusabb a családban, ez nem kevés.
Hosszabban:
Egészen megtelt a Thália Télikert erre az estére, és igazán sokan jöttek párban. Több újranéző is lehetett, mert a nézők többsége igazán intenzíven reagált, mintha már várnának is egyes poénokat, nem úgy, mint akik most próbálják összerakni a történetet. Érezhető siker volt, jól szórakoztak.
Most láthattam először a megújult Télikertet, bár már közel egy hónapja megnyílt. Ahogy a névből is gondolnánk, a fehér a dominás szín, és aki nem tudja, hogy milyen volt a régi Mikroszkóp színpad, az nem is gondolná, hogy ezen a helyen egy egészen más jellegű színházi tér volt még nem olyan régen. A környezet a Radnóti Tesla Laborjára emlékeztet leginkább, talán azért, mert ott is most voltam először, a Glorián. Ebbe a térbe még a színház egyik friss bemutatója, a Bernd Róza látványvilága is jobban illik, mint a régi stúdióba. A színház lépcsősoros kialakítása (lsd. egykori Várszínház, ha van még, aki arra is emlékszik) nagyon szerencsés, tényleg mindenhonnan látni.
A Garzonpánik Vinnai András darabja, és aki ismeri a nevet, az jól feltételezi, hogy valóban sokat nevethetünk az este folyamán, mert akár elgondolkodtató, akár fájdalmas az, amiről szó van, mégis poénok tömegébe van csomagolva.
Az előadás keretes szerkezetű, és szerencsés módon a lezáró rész sokkal rövidebb, mint a kezdő, ahogy pl. Madách Tragédiájában is 3:1 az arány a keret részei között.
Madách művét nem véletlenül emlegetem, Vinnai András is Ádámhoz és Évához nyúl vissza, csak összességében is tömörebben és az egészet komédiának nézve, mai közegbe helyezve. Erre az is rá fog ébredni menet közben, aki korábban nem nézte meg a színlapot, amelyiknek leírása szinte elemez is.
Pálos Hanna és Klem Viktor bemutatkoznak, és arról győznek meg, hogy az, ami valóban lehetne a saját szövegük, mind meg van írva, nem próbálják eladni, hogy azonosak a játszott szereplővel, ahogy azt színházban megszoktunk, sőt ellenkezőleg: nyilvánvalóvá teszik a távolságot a kitalált karakterektől.
Ami érdekes ezeknél az elidegenítős technikájú előadásoknál: hiába mondják el a színészek többször a legpesszimistább néző gondolatait („nem történik semmi érdekes”), ahogy elkezdődik a történet, nem tudunk mást tenni, mint beleéljük magunkat a helyzetbe.
Adott egy fiatal pár, akiknek kell egy olcsó albérlet. A helyzet kissé gyanús, nem kell előre semmit fizetni, mindent megkapnak azonnal, a hűtő újra tölti magát, de még így sem sima minden. Rengeteg szó esik szexuális problémákról, jönnek a párkapcsolati konfliktusok („az egész olyan lecsengésszerű”), amelyek az összezártságból erednek, meg a bonyodalmak, végül az esély az újrakezdésre, egy másik bolygó benépesítésére. (Ott van a sci-fi megjelölés a színlapon, ha valaki felkészült, ez nem lepte meg, mint engem.)
A történetnek vannak egészen hihetetlen fordulatai, amelyeket a rendező Radnai Márk és a díszlettervező Cseh Renátó leleményesen old meg, és ebben segítségükre van Szlávik Juli jelmeztervező is. Vannak trükkök, amelyeket nem azonnal veszünk észre, és ez is jó. Találgatunk hosszan, hogy lehet egy ajtót ilyen gyorsan eltüntetni. Mi is keresni fogjuk a falon. (Egy Kékszakállú herceg is megirigyelhetné, és nyilván eltanulná a technikát, miként kell még az ajtó nyomait is eltávolítani.)
A történetből – a bibliai párhuzam nélkül – lehetne pusztán kellemes szórakoztató színház, de ezek az asszociációk gondolom, hogy más nézőket is arra késztettek, hogy utólag még foglalkozzanak a látottakkal, ne felejtsék el azonnal a két fiatal hányattatásait.
Nem eredeti ötlet egy drámaírótól, hogy szobába összezárt emberek veszekedését megmutatva jelképesen ábrázolja, de Vinnai András megint megelőz, maga hozza fel a legnyilvánvalóbb párhuzamot, Sartre "Zárt tárgyalás" c. darabját, ami azért magunktól is eszünkbe juthat. A hétköznapokban mi is így vagyunk összezárva, és ugyanúgy nem tudunk egymástól szabadulni, bár fizikai akadályok nem állják utunk. Ezúttal sűrítve látjuk, hogy a szeretet miként fordul át gyűlöletbe, és igazi színészi bravúr Pálos Hanna „gyűlöletbeszéde”, amelyet egy lendületből párjára áraszt, aki ezt kiprovokálta. Csak ezért a monológért is megéri az előadást megnézni, de ez csak egyetlen elem.
Nagyon jó a kettősük Klem Viktorral, akiről persze azonnal eszembe jutott egyszemélyes előadása, A nagybőgő is, amely kitörölhetetlen élmény. El lehet hinni nekik a szerelmespárt is, és magát a folyamatot is, ahogy szerelmük átalakul.
Ehhez a folyamathoz kell azért külső hatás is, hogy felgyorsuljon: az első emberpár se tudta volna az életét ennyire elszúrni a kígyó nélkül. Jelenleg a plusz impulzus Szabó Győzőtől érkezik, aki többféle alakban is beköszön, néha csak hangban van jelen, de az is hat. Jót tesz az előadásnak a színész kisugárzása, és ösztönös jelenléte.
Nyerő csapat ez a trió, és a Garzonpánik egyértelműen nézendő előadás, ez a konklúzióm.
PS.Már egy hete meghalt Karinthy Márton, és folyton rágondolok, mindig, színházban is és máskor is. Ez az előadás képes volt arra, hogy hosszabb időszakokra is eltereljen, és ezért külön hálás vagyok.
Igen, ezt tudja egy színházi előadás, bevon a saját világába, és a saját problémáink más látószögből tűnnek fel, jóval kezelhetőbbnek, mint egyébként, vagy még jobb esetben – ha a látottakkal nincsenek erős kapcsolatban – akár el is feledhetőek.
PS. A Thália Színház képeit használtam.