2013 novemberében azért mentem Rigolettót nézni, mert a lányom még nem látta korábban. Az előadás összességében nem csinált kedvet az újranézéshez, egy-egy jó énekesi teljesítményt lehetett nyugtázni, de hatni nem igazán hatott rám. Viszont messze kiemelkedett a mezőnyből az általam a Kovalik-Maraton (2006) óta már számon tartott Gábor Géza, aki az első olyan énekes volt "az én praxisomban", aki egészen nyilvánvalóan főszerepet csinált a bérgyilkosból. Ez a tavaly novemberi este róla szólt. Ez az alakítás hozzájárult két másik novemberi eseménnyel együtt ahhoz, hogy a tavalyi évben végül talán éppen száz operaelőadást tekintettem meg. Ehhez hasonló elhajlás korábban nem volt rám jellemző. Idén jóval nehezebb volt az előadást beilleszteni a napirendembe, viszont nem volt kérdéses, hogy nem maradhat megtekintés nélkül Sparafucile most sem.
Gábor Géza most is hozta a megszokott színvonalát, most is elbűvölően veszélyes bérgyilkos. Az igaz, hogy homokszem került a gépezetbe, most sem a célszemélyt öli meg húga-üzlettársa kedvéért, ráadásul a póthulla nő, sőt nem is hal meg azonnal, mégis a lényeg megtörténik: a fülünkben marad a hangja - ha már felvéten nincs meg - "Sparafucil mi nomino. Sparafucil. Sparafucil" És az énekes valószínűtlenül hosszan kitartja az utolsó hangot.
Ezen a tegnapi estén a mezőny többi tagját is jó formában láttam. Miután a színlapon szereplőket viszonylagos gyakorisággal hallani szoktam, egyetlen egy igazi nagy kérdőjel - kockázati tényező - volt csak. A mantuai herceg szerepére vendéget hívtak. Ivan Magri kellemes meglepetés volt. Alkatilag és színészi játéka által is elhiteti a nézőkkel a hercegséget, Gildával pedig azt, hogy igazán szerelemes fiatal diák. Elmondhatom, hogy ez volt az első alkalom, amikor az előadás kapcsán éppen ez a karakter foglalkoztatni kezdett. Ez jó jel, valamit csak tud Ivan Magri.
Mert milyen ez a herceg? Sparafucile és Maddelana mellett ő az egyetlen szabad ember, aki többé-kevésbé a saját elképzelései szerint él. Amorális lény, fel nem merül benne, hogy változtatnia kellene az életmódján. Szórakozásból meghódítja a nőket, akik élvezik a társaságát. Miféle probléma lehet ezzel? Talán használt volna neki, ha mondjuk egyért, Gildáért kicsit még kellett volna küzdenie. Ha nem ment volna minden túl könnyen. Megváltozhatott volna - egy időre. Alapjaiban nem.
Ivan Magri elővezetésében ez a herceg szinte rutinszerűen udvarol, már a Gildának énekelt frázisoknál is érezteti, hogy ez egy begyakorolt, jól bevált szöveg. Mi tudjuk, hogy egy Don Giovanniról van szó és nem kellene komolyan venni. Azt kívánjuk neki, hogy csak Maddalena-jellegű nőkkel fusson össze, akik a helyén tudják a mondatait kezelni, nem tévednek meg. Élvezik a herceg udvarlását, szalmalángra emlékeztető szerelmét, de nem mennek tönkre a szenvedélybe, nem vonódnak be csak amennyire még nekik is jól esik. Az ilyen alakok - az említett Don Giovannit leszámítva, aki mégiscsak pokolra jut - a való életben is és az irodalmi művekben is rendszerint megússzák szárazon. (Kivéve, ha felébred bennük a lelkiismeret, az efféle fordulatba viszont rendszerint belerokkannak. Emiatt tökéletes dramaturgiai döntés az, hogy egyedül a főbűnös mentesül az átok hatása alól, a herceg bántatlan marad.
Ivan Magri hercege igazán illúziót keltő, vonzó, miközben tudjuk, hogy hazudik.Tenyérbemászó pacák. Ami az énekesi teljesítményét illeti: az első felvonásban helyenként az volt az érzésem, hogy talán beteg és nincs egészen a hangjánál, de a sláger-áriát minden alkalommal már igazán jól énekelte. Lehet, hogy arra spórolt az elején. (Most is megállapítottam, mekkora pimaszság a női állhatatlanságról énekelnie valakinek, aki abból űz sportot, hogy elcsábítja őket...)
Az opera által ábrázolt világ közegében az egyetlen kivétel Gilda. Ő az, aki ártatlan, aki annyira távol lett tartva a világtól, hogy nem bírja elviselni azt, amikor felfedezi a dolgok valódi arcát. Nem tesz jót neki, amikor ráébred, hogy a herceg szeretői közül ő csak egy volt, nem pedig az igazi nagy szerelme. Rajta kívül nincs más olyan áldozat, akit sajnálhatnánk. Miklósa Erika éneke óriási sikert arat. Érezhetően teljesen odateszi magát, de mégsem éreztem, hogy eltűnt volna az énekesnő a szerep mögött.
Sajnos még eddig olyan Gildát nem sikerült látnom, akiben az ártatlanságot éreztem volna, akiről elképzelhető lenne, hogy a herceg csalárdságát látva ne rohanjon be a kocsmába, hogy a boroskancsót a hűtlen fejéhez vágja, hanem ehelyett magát megöleti önzetlenül, hogy megmentse. Még van idő, nem adtam fel, hogy lehet ilyen ideális Gilda valahol. (Egyébként a szerepet a jelenleg is futó miskolci előadásban Kolonits Klára énekli. Benne látnék még esélyt, ő hátha nem csak énekesi teljesítményt nyújt. Ha minden igaz, áprilisban látható lesz az Erkelben is az előadás és akkor kiderül, ha addig nem sikerül megnézni.)
Ha valaki eddig eljutott, igazán megérdemli, hogy a címszereplőről is halljon valamit.
Rigoletto a hercegnek éppen az ellentéte, udvari bolondként van mindössze minimális szabad mozgástere. Semmi kedve az életmódjához, megélhetési gúnyolódó. Azzal, hogy másokat bánt, némileg kárpótolva érzi magát a sors által neki okozott sérelmekért. Önsegítő könyveket egészen biztosan nem olvas, akkor tudná, hogy a bosszú nem fogja az életét helyretenni. Csak magát hibáztathatja minden veszteségéért. Persze részben ő is áldozat. Végső soron Monterone (Egri Sándor) átka és sorsa az, amely kizökkenti megszokott életéből - anélkül a hercegi csábítás után feltehetően némán tűrné tovább sorsát. Még akkor is elégedetlen, amikor még van valakije, van kihez hazamennie. Mi lesz ezután? Valószínűleg nem lesz kedve visszamenni, hogy reklamáljon a hibás teljesítésért Sparafucilénál.
Kálmándi Mihály most sokkal jobb formában volt, mint a tavalyi előadáson. Ha valaki rápillant az Operaház honlapján a művész adatlapjára, akkor láthatja, hogy erősen foglalkoztatott, viszont most megkegyelmeztek neki és decemberben legalább volt némi pihenésre esélye. Ez feltétlenül magyarázat arra, hogy miért volt most több erő és dinamizmus a szerepformálásában és ezzel párhuzamosan nagyobb sikere is. (Mellékesen kapcsolódik ide: a művész számos megszállott rajongót gyűjtött össze az évek során. Egyikükkel megismerkedtem a szünetben. Egyszer érdekes lenne az Operaháznak olyan felmérést végezni a nézők körében, amely arról szólna, hogy ki miért ment be a Házba. Érdekes dolgok derülhetnének ki.)
Az előadás a kisebb terjedelmű szerepekben is igen jó erőket vonultat fel.
Nagyon nem bántam volna, ha ennél hosszabban láthatom a Maddalénaként fellépő Schöck Atalát, akit már jó párszor hallottam korábban is. 2008 óta még egyszer sem tapasztaltam, hogy rossz napja lett volna, most is csúcsformában énekelt. Színészként is nagyon jó. Neki elhiszem, hogy kocsmatündér. Őt nem kell félteni, hogy a herceg hálójába kerül.
Gémes Katalin Gilda kísérőjeként mindössze az első felvonásban látható. Giovannának megvan a magához való esze, pénz csinál a herceg vonzalmából. Sokat nem számít neki a gondjaira bízott lány, valószínűleg nem túl régen lehet mellette. Vagy rosszul bánik vele Rigoletto? Nagyon valóságos alak. Gémes Katalin részleteiben kidolgozza a szerepét és jól is énekel. Giovannáját figyelve biztosak lehetünk abban, hogy megvan neki is a maga háttere, csalódásai, amelyek eredménye ez a felelőtlen magatartás. Őt nézve, az sem kizárt, hogy a herceg már elcsábította. (Érdekes, hogy ugyanígy társalkodói szerepben tündököl az énekesnő a Pillangókisasszonyban is, csak éppen ellenkező előjellel.)
Zavaros Eszter villanásnyi időre megjelenő szobalánya is megjegyezhető, látnivalóan nem szívesen megy a sok férfi közé, rossz tapasztalatai lehetnek.( Már csak azért is fontos ez pár pillanat, mert ekkor derül ki, hogy a herceg hiába él szabadon, kötöttségek nélkül, felesége azért neki is van. Akár gyerekei is, nem mintha ennek közérzetére lenne bármi hatása.)
A hercegi udvartartás tagjai közül Káldi Kiss András, Mukk József és Szüle Tamás hármasa kissé kiválik, ők a hangadók. Láthatjuk Ceprano gróf és felesége példáján (Szüle Tamás, Fülöp Zsuzsanna), hogy ez a társaság akárkit hajlandó a herceg kedvéért (nyereségvágyból) elárulni.
Szinetár Miklós régi rendezése idén jó formában fut, még összesen négy megtekintési lehetőség van hátra. Aki nem ismeri ezt az operát, és hagyományos operai élményre vágyik, azok előtt itt a lehetőség. Még nincs késő, akár ma is el lehet jutni ugyanennek a szereposztásnak a fellépésére. 22-től viszont jön egy másik herceg.
A zenekart Halász Péter vezényelte, éppolyan lendülettel, mint néhány héttel ezelőtt A bűvös vadász sorozatot, amely mi tagadás, most már igazán hiányzik...
