A Rózsavölgyi Szalon idei programja a legkisebb mértékben sem tűnik óvatoskodónak. Havonta jönnek az új bemutatók, amelyek rendszerint olyan újdonságok, amelyeket eddig nem ismerhetett a pesti közönség. Bemutatásuk némi kockázatvállalást is jelent, még akkor is, ha 75-nél több nézőt esetleg cipőkanállal lehetne csak a szalonba beerőltetni.
A Tisztelt hazudozó! is kétszemélyes darab sok más Rózsavölgyi-előadáshoz hasonlóan és emiatt praktikus volt bemutatni, de ennek ellenére a többi előadás sorába csak részben illeszkedik be. Ez ugyanis nem ősbemutató, bár a címe új.
Jerome Kilty amerikai színész-színpadi szerző darabja (Dear Liar) a magyar színházi karrierjét 1963-ban kezdte meg Kedves hazug címmel. Major Tamás és Lukács Margit akkoriban kezdte játszani a Nemzetiben, amikor a szerző és felesége világ körüli turnén maga is bemutatta. Mivel a TV-felvétel is készült belőle, a legtöbb idősebb néző talán a Mensáros László és Tolnay Klárihoz fűződő változtatot ismerheti leginkább. Mivel a nyolcvanas években még elvétve én is néztem tévét, nekem is élénk benyomásaim maradtak éppen erről a kettősről. Még most is, évtizedekkel később is volt néhány emlékképem, amelyekkel együtt ültem be a Rózsavölgyibe december 18-án.
Valló Péter rendező újrafordíttatta a művet és Mészöly Dezső szövege helyett Nádasdy Ádám munkáját használják. A szerző G.B. Shaw és Mrs. Campbell színésznő több évtizeden átívelő szerelmét-barátságát levelezésük alapján dolgozta fel és készített belőle kétszemélyes darabot. A közös múltat idézik, felváltva olvassák-mondják el egymásnak szóló leveleiket.
Az ilyen előadások rendszerint nem igazán színpadszerűek, az egész sikere és hatásossága alapvetően a két színészen múlik. A szövegben elhangzik (egyébként Shaw darabja, a Pygmalion kapcsán): kell egy sztár egy produkcióhoz, de legjobb ha kettő van. Hát most van két igazán nagyszerű színész, ez nem is megkérdőjelezhető egy percig se.
Az eredeti koncepció szerint Jordán Tamás partnere Kiss Mari lett volna. Első hallásra már ez is nagyon optimális tervnek tűnik, hiszen mindketten a szombathelyi társulatban dolgoznak, az ember azt képzelné, hogy a próbák egy részét is lebonyolíthatták volna székhelyükön. Aztán éppen Kiss Mari elfoglaltsága miatt ez a koncepció meghiúsult és így került a képbe elég magától értetődő módon Molnár Piroska, Jordán Tamás régi kaposvári játszótársa.
Az előadás játékstílusa erősen emlékeztet a monodrámákéra. Mindössze ketten vannak a színpadon, nemigen használnak látványeszközöket, nagyrészt egy-egy asztalkánál ülnek, néha felállnak és lényegében a szöveg az, amelyik előtérben van. Ahhoz kell a színész, hogy a nem túl drámai - ámde szellemes - szövegek megelevenedjenek és lekössék a nézőt. Ehhez a típusú koncentrált színpadi jelenléthez mindkettejüknek megvan a szükséges "múltja". Jordán Tamás pályája kezdetétől gyakran lép fel egyedül, jelenleg is van a Rózsavölgyiben önálló estje (Széllel szemben) és van egy másik előadása is, amelyben Alföldi Róberttel ketten játszanak. Molnár Piroska még kaposvári tagsága idején játszott egy Lotte című előadást (Peter Hacks darabját Babarczy László rendezte 1998-ban), amely igazi bravúr volt. Kevesen láthatták, ezt a jelenlegi előadást nézve megint eszembe jutott, és az is, hogy érdemes lenne felújítani.
Valló Péternek egyébként ez volt a második rendezése a Rózsavölgyi Szalonban. Az első alkalommal (A pasi a szomszéd sír mellől) nem elégedett meg a kicsike színpaddal, valami látványosabb elrendezkedést talált ki a színészeknek, akik a terem közepére kerültek, egymással szemben elhelyezett asztalokhoz. Ennek az elrendezésnek az lett az ára, hogy ugyan 5 percig érdekesnek nézett ki, de utána a nézők nyolcvan százaléka csak az egyik színészt látta jól, nagyon keveseknek adatott az meg, hogy a színészek arcjátékát is megfigyelhessék, hiába volt mindenki karnyújtásnyira. Feltételezem, hogy ezt a hibát azóta a rendező is észrevette, mert ebben az új munkájában nem erőltet rá a két művészre semmi extra megoldást. Az előadás azt a benyomást kelti, mintha a két szereplő spontán dolgozna, különösebb irányítás nélkül. Nem baj, hogy egymás melletti asztaloknál ülnek, nem baj, ha nincs extra látvány - leszámítva azt, hogy néhány fotót mögéjük vetítenek néha illusztrációként. Nem igazán lényeges ez, igazán csakis a színészek számítanak ebben, és a többi ehhez hasonló előadásban is.
Jordán Tamás tavaly februárban egészen elbűvölt Az utolsó órában, és igen tetszett az önálló stand up-os műsorában is. Jelenleg úgy éreztem, hogy sokkal megterhelőbb számára ez a szöveg, sok az évszám - egyszer egyet el is tévesztett. Ezek az évszámok igazítanak el a hosszú időt átfogó történetben, ráadásul sokszor világtörténelmi eseményekre is reflektálnak, emiatt az, hogy valami 1914-ben vagy 1934-ben történik, lényeges. Bízzunk benne, hogy a beülő nézőben az évszám előhív egy korszakot. Az volt a benyomásom, hogy Jordán Tamás számára még nem ez az előadás volt az ideális időpont, de nagyvonalakban késznek éreztem a figurát. Jól áll neki G.B. Shaw karaktere és természetesnek hatottak a mondatai.
Molnár Piroska már akkor is az általam megfigyelt művészek közé tartozott, amikor a nyolcvanas években mindössze a televízióból, leginkább a kaposvári színházi közvetítésekből ismerhettem csak. Élőben a pályájának csak a legutóbbi 25 évét tudtam követni, és roppant módon imponáló az a maximalizmus, ahogy képes minden alkalommal a szerepeihez viszonyulni. Még sose vettem észre, hogy valamit csak úgy félkézzel csinálna. Ezt az előadást mindenkinek meg kell néznie, aki szereti Molnár Piroska színészetét, mert csodás pillanatokkal ajándékoz meg minket. Látunk egy színésznőt, aki az előadás nagyobbik részében visszanéz korábbi nagy sikereire, nosztalgiázik. Ahogy a csillogó szemeire nézünk, ahogy látjuk benne a már elmúlt boldogság visszfényét - önmagában ezek a pillanatok azok, amelyek még hetekkel később is bennünk maradnak. Ha nagyon összeszedem magam, akkor is egyedül Meryl Streep jut eszembe, akivel méltó módon párhuzamba lenne állítható. Az előadás nagyrészében csak ül, egyszer leejt egy borítékot és abban, ahogy felveszi benne van a visszaemlékezés fájdalma is, néhány jelenet erejéig a nézők közül szól partneréhez, de ezeket az apró incidenseket leszámítva tényleg csak a szavaival van jelen, de nagyon szuggesztíven. El tudjuk képzelni a teljes életet minden erőfeszítés nélkül.
Január 13-án és 14-én látható az előadás legközelebb a Rózsavölgyi Szalonban.
