Mit tesz az ember, ha nem jut be egy 75 nézőhelyes színház előadására, mert galád módon minden egyes néző, aki foglaltatott jegyet magának, odament és nincs hely? Amennyiben ez egy alternatív stúdió, akkor besírja magát. Amennyiben ez egy elegáns polgári szalon-kávéház, akkor belátóan megérti, hogy nincs mit tenni, mert ez a hely egyszerűen nem arra való, hogy kényelmetlenül összezsúfolódjanak a nézők.
A Rózsavölgyi esetén muszáj előre foglaltatni jegyet és mivel jók az előadások, tényleg el kell hinni a "minden jegy eladva" feliratot.
Én történetesen a vasárnapi előadást nem láttam (hát igen, már megint nem),viszont láttam a díszletet - ezek szerint most a szokásosnál több helyet is foglal el, a szalon közepén van a játéktér -, megtekintettem a többnyire 40+-os nézőket, akik VALÓBAN az összes széket elfoglalták.
Távozáskor vettem észre, hogy a helyszínen árulják a darab kiindulópontjául szolgáló könyvet, illetve a folytatását. Ráadásul az előadás miatt 20% kedvezménnyel. Az igazat megvallva, az előadást kifejezetten a két szereplő (Für Anikó, Schneider Zoltán) miatt akartam megtekinteni. Fel sem merült, hogy regényadaptációról van szó. Miután felmértem, hogy most hetekig nem fogok tudni ismét próbálkozni, ugyanazt választottam, mint egyéb esetekben, amikor kint maradtam (pl. amikor tavaly a villamos miatt nem értem oda a Nemzetibe a Magyar ünnepre) : elolvastam az alapműveket. Természetesen egész más úgy nézni egy darabot, hogy tudja az ember a történetet. Más és jobban kiderül, hogy maga az előadás mennyire jó, mert maga a történet követése-megértése nem vonja el a figyelmet a megvalósításról.
És a továbbiakban csak biztatni tudok mindenkit, hogy ezt tegye meg, ha esetleg nem tud eljutni a Rózsavölgyibe.
Katarina Mazetti svéd írónő és az említett könyve világszerte bestseller, olyannyira, hogy megírta a folytatását is Családi sírbolt címmel. A két könyv lényegében egy párkapcsolat története, ami nem túl szokványos, némileg sarkítottnak tűnik, budapesti őslakosoknak feltétlenül.
Adott egy tejtermelésre szakosodott parasztgazda, aki anyja halála után magára marad harmincas éveinek elején. Kijár a sírhoz nap mint nap. És adott egy frissen megözvegyült könyvtárosnő, szintúgy a harmincas éveiben. Lakhelyük között 30 km a távolság, az életmódjuk, ízlésük, vágyaik között fényévek. Áthidalható-e ez és ha igen, milyen áron? Ki fogja feladni az életmódját, és érdemes-e efféle áldozatokat hozni egyáltalán?
Én a magam részéről egészen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az esti színházlátogatások helyett, legyenek mégoly fárasztóak is néha, 24 tehenet megfejjek kézzel - ami jelen esetben a férfi "árának" egy része csupán. Én ennyire vonzó álompasit el sem tudnék képzelni. Ehhez képest ebben a könyvben elég hihetően meg van írva a történet, szinte már el is hiszem, hogy valaki mással ez megtörténhet.
További részleteket nem árulok el, én a könyveket nagyon szórakoztatónak találtam, villámsebességgel elolvastam, bár a női sorsot nem az Anna Kareninához hasonló árnyaltsággal mutatják be. Élveznétek, már csak azért is, mert részben láthattok párhuzamokat, amennyiben van esetleg véletlenül valami megszállottan munkamániás párotok, esetleg átmentetek kríziseken gyereknevelés kapcsán. Akinek ilyen helyzetei nem adódtak, az gondolhat arra, hogy neki azért ennél könnyebb élet jutott és az is valami.
Amíg a világirodalom tele van olyan férfi alkotókkal, akik a női lelket boncolgatják, most végre itt egy nő, aki két párhuzamosan futó monológban láttatja a történetet, törekedve mindkét fél szempontjainak a láttatására . Ami a teljes igazsághoz azért hozzátartozik, amíg Dosztojevszkij és Tolsztoj mintha nő-párti lett volna, Katarina Mazetti akármennyire is megérti a tehenes gazdát, mégis mintha azt sugallaná, hogy egy nő sokkal valószínűbb, hogy feladja az életét, mint egy férfi.
Az lenne az izgalmas, ha párok néznék az előadást vagy ha előállna az az ideális eset, hogy mindketten elolvasnák. Egy párterápiánál olcsóbb feltétlenül.
Ami még érdekes a regényben, szó van a svéd kisgazdaságok halálra ítélt helyzetéről, a tej felvásárlási árának csökkenéséről. Az ember nem gondolná, hogy a svédeknek is lehetnek ilyen problémái. A magyaroknak vannak, én történetesen - ha nem is sokszor -, de futólag láttam, hogy megy ez a gazdálkodósdi. Jó eszközpark nélkül lehetetlennek néz ki. De nálunk az az állítás sem állná meg talán a helyét, hogy 24 tehén teljes profitja mindössze egy könyvtárosi fizetés felére jön ki. Ha igen, akkor pont ott tartunk, ahol a svédek.
Mielőtt még a tehéntartás problémáiba belemennénk, azt még megemlítem: a regényeket elolvasva elmondható, hogy a színházi előadáshoz a történethez tökéletesen passzoló szereplőket találtak Für Anikó és Schneider Zoltán személyében. Velük képzeltem el az egészet olvasás közben és kíváncsi vagyok, hogy ehhez képest milyenek lesznek a valóságban. Ami számomra még kérdés marad, és ami miatt feltétlenül meg akarom nézni az előadást az az, hogy készített a dramaturg párbeszédeket az 52 monológból. Az is működhet persze, lásd a Gyógyír északi szélre esetét a Belvárosiban, ahol e-maileket mond el Fullajtár és Őze Áron, de azért nem könnyű eset.
Akit érdekel, vehet online-jegyeket. Mellékelem a Rózsavölgyi Színlapját.