A K- mint kontroll és a Stuart Mária után visszamentem a 2021 decemberében bemutatott Tigris-re, amelyet lassan három éve halogattam. A társulat ezúttal is bizonyította, hogy bármit érdemes velük megnézni, nemcsak az én (és mások) legfőbb kedvencét, a Prudencia Hart-ot…
A K – mint kontroll után két nappal a Stúdió K társulata egy másik arcát mutatta, a szkeccs-színház után egy klasszikus, viszonylag közismert történelmi tragédia következett, Schillertől a Stuart Mária.
Egy részben, szünet nélkül játsszák. Ez pedig AJÁNLÓ, nem kritika.
Miután az idei időpontokra minden jegy elfogyott, érdemes nagyon figyelni a színház FB-oldalát, ott minden esetben jelzik a jegyárusítás beindulását - jelenleg a januári időpontok meghirdetését várhatjuk.
A tavalyi évadból, ha csak egyetlen előadást ajánlhatnék, akkor az a Prudencia Hart lenne. Szerencsére nincs ilyen nyomás, de már az évadértékelő írása közben felmerült bennem az igény és a vágy, hogy a Stúdió K korábban kihagyott, de még futó előadásait is megnézzem, legyen teljes a „lefedettségük” ezen a blogon is. Ez a múlt héten sikerült, öt napon belül három előadást is láthattam, amelyekről most sorban jönnek az ajánlók.
Az első közülük egy kísérleti előadás, „traumaköltészet” műfaji megjelölést kapott, és a téma már a címében – K, mint kontroll - is benne van.
A Spinozában már megszokhattuk az életrajzi témájú, szórakoztató előadásokat, amelyeket egy mostanára már összeszokott páros hoz létre: Sándor Anna, a színház vezetője producerként és íróként, Czeizel Gábor pedig rendezőként. Jelen esetben az előadó, Létay Dóra készítette a szöveg végleges változatát, akit dramaturgként Fabacsovics Lili segített.
Az összes ilyen projekt nagyon jól alkalmazkodik a helyi adottságokhoz, az extra pici színpadhoz, ahol nagyon kevés látványelem mellett mindig a színészre kerül a hangsúly. Egyszemélyes előadásoknál nincs mentőöv, nagyon érdekesnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy másfél órán át ráfigyeljünk.
Ezt a nagy mutatványt Létay Dóra sikerrel végrehajtja, egészen végig a hatása alatt tart minket Gábor Zsa Zsa szerepében – hajlamos voltam elhinni neki, hogy az igazival találkoztam.
Szikszai Rémusz megrendezte a Hamlet-et Tatabányán, ráadásul 17 színésszel, akik láthatóan mindent beleadnak a játékba, akár kisebb, akár nagyobb szerepet kaptak. (Egyszerűbb azt leírni, hogy ki nem vett részt a társulatból: Megyeri Zoltán és Egri Márta, mindenki más igen.) Az ilyen helyzet még vidéki színházaknál is ritkaság, érződik, hogy az évad talán legfontosabb projektjeként született meg ez a Hamlet.
Én is így tekintettem rá, és örülök, hogy a negyedik előadásra el is juthattam. Aki tervezi, sokáig ne habozzon, most van rá lehetőség, jönnek a bérletes előadások egymás után – Tatabánya nincs is messze, a jegyárak pedig jelentősen olcsóbbak, mint a pesti kőszínházaké.
A Shakespeare 37 c. filmsorozat harmadik évadja is elkészült Magács László rendezésében, a bevezetőt és a tragédiákat ajánló első, illetve a királydrámáiról és színműveiről szóló második rész után végül a komédiák által inspirált három kisfilmről írok le néhány benyomást.
A Shakespeare 37 c. filmsorozat harmadik évadja is elkészült, a bevezető után most a szerző királydrámáiról és színműveiről lesz szó – összesen 6 kisfilmről Magács László rendezésében.
Szeptemberben teljessé vált a Webszínház Shakespeare 37-sorozata Magács László rendezésében, Meister Natália Nóra operatőri közreműködésével. Most már minden film megtalálható a honlapon, fotókkal és adatokkal együtt, bármikor megnézhetőek.
Az első két évad filmjeit szinte egyszerre láttam, írtam is ajánlót, azóta pedig egyre csak vártam a folytatást, ahogy tévésorozatok új évadjait várják a mezei nézők. Az elmúlt öt hétben néhány új filmet többször is megnéztem, és most már csak kiteszek néhány benyomást AJÁNLÓként. (Miután 14 filmről van szó, három részes az ajánló, de így is csak a felszínt kapargatom. Akit jobban érdekel egy-egy film, az nézze meg.
Néhány nappal egy Hamlet után jutottam el a Pesti Színházba, hogy hét év halogatás után végre megnézzem a Lóvátett lovagok-at Rudolf Péter rendezésében. Hét év rengeteg, a Víg 2017 szeptember 29-én még bőven Eszenyi-korszakát élte, megvolt még a TAO-támogatás, egy járvány miatti színházi szünetnek még a lehetőségére sem gondoltunk. A színházjegyek a töredékébe kerültek…és lehetne a "bezzeg akkor"-témát még folytatni. Az előadás egy másik, talán valóban könnyebb időszakban készült, ez látszik is rajta. Mintha egy mesébe léptünk volna be - ezt mutatja Pater Sparrow díszlete és Füzér Anni jelmezei.
A király és lovagjai: Telekes Péter, Wunderlich József, Ertl Zsombor, Csiby Gergely, akik mind Ámor, azaz Tóth András áldozatai...
A 80. előadás kapcsán írtam le néhány benyomásomat, legközelebb november 26-án és december 27-én nézhető – túl sok hely már nincs most sem…
Október közepén két, merőben más koncepció alapján készült Shakespeare előadást láttam négy napon belül, a nagyon közismert Hamlet-et (a Karinthy Színházban) és az elvétve játszott Lóvátett lovagok-at (a Pesti Színházban). Csak ezek a művek is felvetik a címben feldobott kérdést: mit bír el Shakespeare, és milyen hozzáállással őrizhető meg a frissessége a legjobban, de ráadásul nemrég lett kész a Webszínház „Shakespeare 37” sorozatának harmadik és egyben befejező évada is (ez online folyamatosan elérhető), amelyeket kortárs szerzők írtak, a szerző egy-egy darabjának hatására.
Mi a jó nekünk, ha egy-egy rendező a saját képére alakítja Shakespeare műveit és már-már keresztmetszetet készít belőle, vagy ha többé-kevésbé eredeti formában hagyják őket érvényesülni? Ennek kapcsán négy bejegyzés következik, emiatt is kapta ez a poszt a IV./1.megjelölést.
Először a Karinthy előadása kapcsán írtam le néhány benyomásomat. Legközelebb november 12-én és 13-án 18h-kor nézhető.