Mezei néző

Egy, a 40-50-es nők életközepi válságával foglalkozó zenés előadás (Mit ér,ha?) ajánlóját hagytam félbe (de hamarosan befejezem!), hogy ne késsek el az Art Színtér musical-stand up előadásáról, amely viszont a 30-as művészek útkereséséről szólt.

Lehetünk egyáltalán jó életkorban, amikor semmi sem nyugtalanít bennünket? Nagyon úgy tűnik, hogy nem, és minden időszakból meg kell próbálni kihozni lehetőség szerint a maximumot – mindkét előadás kapcsán ez volt az elsődleges gondolatom. De most csak legyen szó erről, amely Ember Márk köré épül, így az ő rajongói bázisa jelenti az előadás elsődleges célközönségét - a Tikk-Takk…bumm!-ra én is miatta voltam kíváncsi.

Szünet nincs, 100 percnyi kellemes estét kap az, aki az Art Színtérbe ellátogat. Az előadás legközelebb január 18-án és 19-én lesz műsoron (2 szóló jegy maradt még), és aztán még február 4-én is látható (12 jegy van) – aki meg szeretné nézni, azonnal rá kell, hogy keressen…

A Mercedes Benz és Az imposztor után egy héttel ismét a Pesti Színházban kötöttem ki, ezúttal Fesztbaum Béla önálló estjén.

Korábbi színpadi estjei alapján biztosra vehető volt, hogy Fesztbaum Béla egymaga nemcsak a Rózsavölgyi Szalont és a Házi Színpadot tudja megtölteni (ld. Szülőfalum, Pest), hanem az ötszáznál is több néző befogadására képes Pesti Színházat is. Van igény a régi pesti kabaréra és orfeumdalokra, amelyeket 45 éve (!) újra divatba hozott a legendás Budapest Orfeum előadás, amelynek lemezfelvételét én is ezerszer meghallgattam gimnazista koromban, így nem volt kérdés, hogy a Benedek Miklós emlékére összeállított műsornak célközönsége vagyok-e.

A Pesti polgár is olyan előadás, amelynek könnyen kialakulhatna rajongói bázisa, a Víg számos más zenés előadásához hasonlóan, mindössze rendszeresen műsorra kellene tűzni. - Remélem, hogy így lesz – „lesz nekünk” egy újabb időutazós-zenés előadásunk, amelynek a százéves szövegei is egészen frissként hatnak, így akár a magunkénak is érezhetjük. Ezt az ajánlót nyilvánvalóan abban a hitben írom, hogy nemcsak egy egyszeri eseménynek hagyok nyomot.

Ami ettől is függetlenül is egyértelmű: Fesztbaum Béla átvette a stafétabotot Benedek Miklóstól, akivel 170-nél is többször játszotta a Játék a kastélyban-t a Vígszínházban.

December elején gyors egymásutánban két kortárs magyar szerzőt is bemutatott a Vígszínház, az E.P.-Zsótér-féle Mercedes Benz után Az imposztor következett. Spiró György darabja egészen más rendezői hozzáállást kíván, mint Esterházy Péteré, és úgy látszott a kész előadásból, hogy ezzel Rudolf Péter, akit Hársing Hilda dramaturg támogatott nagyon is tisztában volt. Alázatosan nyúltak hozzá a szöveghez, jó helyzetbe hozták a színészeket, mind a 19-et – általuk a Víg társulata nagyszerű formáját mutatta. Az előadást megelőző próbafolyamat akár egy csapatépítő tréninggel is felérhetett – a 46 társulati tag közel fele együtt dolgozott benne.

Nagyon szeretem Spiró György darabjait, ezt különösen – ebben a klasszikus, számomra nyolcadik verzióban is boldogság volt Az imposztor-ral találkozni. A jól válogatott, alkalmas színészekből álló szereposztásnak köszönhetően még sokáig fogok örömmel visszagondolni erre a felhőtlen, szép estére. Az előadás megtekintését mindenkinek ajánlom, a társulat kedvelőinek különösen.

Ennél hosszabban kifejtve:

Két hete láttam az előadást, azóta írogatom a bejegyzést, nem véletlenül lett 12 ezer karakternél is hosszabb (mea culpa) és csak azért nem zavartattam magam, mert már a bemutató előtt is egészen el volt adva, és el is lesz még jó darabig (kis térben kevésszer megy, csoda jó színészekkel – bravó mindenkinek!), és a színház saját ajánlója alapján is elég könnyű a döntés. (E.P. szöveg Zsótér rendezésben – ennyi a lényeg.) A néhány saját benyomásomat azért kiteszem AJÁNLÓ célzattal, hátha lesz, aki kommentben hozzáfűzi a saját gondolatait.

Idén az eddigi öt katonás bemutatóból ez már a harmadik regényadaptáció (a Sárszeg és az Itt élet után), és kevesen mondanák, hogy Hajnóczy Péter 1979-ben megjelent regénye mindenáron színpadért kiáltott.

Bagossy Júlia rendezőként - Zrinyifalvi Eszter dramaturg támogatásával - a választott anyaggal kockáztatott, de fölényesen nyert – egy hosszú időre emlékezetes, játékos, várakozáson felül szórakoztató előadást hozott létre ideális szereposztással, amely nem válik melodramatikussá vagy túl komorrá annak ellenére sem, hogy a téma kemény: az alkoholizmus közvetlenül vagy közvetve sokakat érint, de persze a látottakból egyéb szenvedélybetegségekre is lehet asszociálni. Az előadás szintén a megváltoztathatatlannak tűnő Kádár-korba visz vissza minket, akárcsak két hónapja az Itt élet tette, annyi különbséggel, hogy ez nem utólagos visszatekintés, ennek szerzője a regény megírása után két évvel meg is halt - nem is feltételezte, hogy van esély a változásra.

Az előadás száz perces, szünet nélküli, de jóval kevesebbnek érződik és nem hiányzik belőle a megállás. Már gimnazistáknak is ajánlanám, de egy jó darabig elsősorban a Katona pártolóinak van esélye bejutni erre, már amennyiben a jegyárusítás megnyitásakor azonnal kapcsolnak.

Ennél hosszabban kifejtve:

Úgy tűnhet, hogy a Katona új előadása dokumentumdráma, de Ferdinand von Schirach kétrészes darabja – a dramaturg Szabó-Székely Ármin fordításában – mégsem az, hanem fikció. Székely Kriszta rendezése egy társadalmi problémára hívja fel a figyelmet (milyen reakciókat vált ki, ha valaki bejelenti, hogy szexuális erőszaktétel áldozata lett), fontos előadás.

A menetidő 2 óra 40 perc, a színlap ajánlója önmagában is tökéletesen elég a meggyőzésre, én a saját benyomásaimat ennek kiegészítéséül szánom szintén AJÁNLÓnak.

A vasárnap délutáni bábszínházi sétán megnézhettem a Boribon és Annipanni díszletét, amelyet Lisztopád Krisztina tervezett – ennek a világába tértem vissza hétfőn reggel, hogy nagyon sok óvodáscsoporttal együtt láthassam Ellinger Edina rendezését.

Az előadás 90 perces, egy szünettel, ahogy láttam a hatását, nemcsak felnőtt, de akár nyugdíjas korba is léphet majd. Jelenleg már elmúlt 11 éves.

Rendkívüli alkalom az, amikor egy színház megmutatja hátországát is, azt a területet, ahova a nézők sosem mehetnek be. A Bábszínház havonta 1-2 alkalommal felkínál egy ilyen lehetőséget, amikor a színház vezető munkatársai maximum 20 érdeklődőt vezetnek körbe. Nekem is egy nézőtárs ajánlotta, így ezen a héten negyedszer mentem el a Bábszínházba (a Babaróka, Frankenstein, Pettson megtekintése után).

A vezetés elvileg másfél órás, de mivel minden kérdésre is válaszolnak vezetőink – Végvári Viktória, Hoffer Károly és Palya Gábor – jellemzően inkább két és fél órányi időt érdemes erre szabaddá tenni. Aki néhány bábot is a kezébe szeretne kaparintani, azoknak különösen ajánlható.

Néhány benyomást leírok, ha valakinek ennyi ajánló nem lenne elég.

Ezen a péntek délutánon ismét visszamentem a Bábszínházba, a hétfői szintén 3+-os Babaróka után egy újabb óvodásokat megcélzó előadásra –ennek köszönhetően láthattam a Bábszínház saját Mikulását is. A gyerekek reakcióit látva, akár igény lett volna külön programként is egy Mikulás-ünnepségre.

A Pettson és Findusz most már 12 éve van repertoáron, az Ország Lili Stúdióban látható – 60 perc, szünet nélkül. Úgy tűnik, hogy nincs kifáradva, még jó néhány óvodás-generáció meg fogja nézni.

Ilyen nagy csúszással még sosem kezdtem bele ajánló írásába, de két hónapon át végig erre készültem, mivel megfogott Jánossy Lajos darabja, illetve az abból készült előadás, az Itt élet. Sajnos, vagy nem, elhatároztam, hogy a kiindulásául szolgáló regényt (Örök hely és mindenhol idő) is elolvasom, amely mostanára meg is történt. Nem lehettem gyorsabb, részben egyéb teendőim miatt (pl. háromszor annyi ajánlót írtam, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és még ennél is több előadást megnéztem), a könyv pedig 557 oldalas.