Mezei néző

Ezzel a 22. megtekintett előadással fejeztem be ezt a januárt, amely egy nagyobb zökkenőt leszámítva beváltotta a legmerészebb reményeimet is. Ha az ember be akarja magát állítani, be tudja, én eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni és sikerült. Sőt: pótolni akartam többet a korábban elmaradt prózai előadásokból és pótoltam is (15 volt ilyen, ebből összesen négy az Ódry Színpadon), még a bejegyzéseim átlagos hossza is rövidült, akár vállon is veregethetem magam.

A negyedéves színészosztályt ma láttam a hónap folyamán harmadszor (korábban: A komédia művészete, Fondor és szerelem) és nagyon jól éreztem magam az előadás közben nemcsak attól, hogy ezt az általam korábban nem kedvelt és mindössze egyszer látott Bernard Marie-Koltés darabot most szeretni tudtam és jók voltak benne a színészek, hanem attól is, hogy végignézve a játszókon, immár mindenkit sikerült beazonosítani és ez magamhoz képest nagy dolog, és nyilván összefüggésben van azzal is, hogy mennyire jó színvonalú volt az általam viszonylag gyors egymásutánban látott három produkció és milyen tehetséges hallgatókat válogatott össze Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea ebbe az osztályba. Szerencsések, hogy ennyire eltérő igényű szövegekkel és a legjelentősebb mai rendezőkkel is dolgozhat, többféle arcukat is meg tudják mutatni a színinövendékek.

Hat előadás erre a szombatra:

Tizenegy előadás:

A tavalyi évadban talán három kivétellel sikerült az Ódry Színpad minden produkcióját megtekinteni. Az idei viszont eddig ebben a tekintetben is nagyon nyavalyás volt, bár most januárban a tervek szerint kicsit belehúztam és A komédia művészete, a Fondor és szerelem után ez az előadás volt a harmadik a sorban és még ma következik a Roberto Zucco is.

Csütörtökhöz képest csendesebb nap:

Egyszeri esemény lesz a Zeneakadémián Handel Solomonjának a bemutatója, Xavier Sabata felléptével, akit a Farnacéban ismerhettünk meg. Egyébként pedig négy előadás:

A címbe is beemelt kinyilatkoztatáshoz hasonlóak tömege hangzik el Gothár Péter rendezésében, a Kamra egyik sikerdarabjában, a "Részegek"-ben, amely Ivan Viripajev darabja. Az előadás bemutatója még 2015 decemberében volt, így elmondhatom, hogy kizárólag mezei nézőkkel láthattam, jó nagy csúszással.

Nyolc előadás:

A legutóbbi hétvégém lényegében ebből a vasárnapi napból állt mindössze, és ez a nap volt hivatott már előre is kárpótolni a mostani szinte színházmentes hetemért,de volt is annyi élmény ebben az egy napban, amely ki is fog tartani egy darabig.

Délelőtt a fiammal Pomádéztunk, majd átmentem a Müpába a Brahms maratonon fellépő Kissjudit Annát meghallgatni (immár másodszor hallottam tőle a Brácsadalokat), és mivel volt bőven időm, interneten követtem a Müpa élő közvetítését, közben blogot írtam ( a Pomádéról - legalább az kész lett!, most már nem biztos, hogy egyáltalán belefognék), és vártam az estét, amikor harmadszor néztem a Cosí fan tutte operabeavató-változatát a Kamrában.

Ha azt mondom, hogy ma este színházban voltam, ez a hír nem fogja felrobbantani az internetet, bár némi megütközést kelthet azokban, akik a héten párszor elolvasták, hogy milyen hangulatban készülök az óriási üzemszünetre. Igen, az életben vannak deus ex machinák és így ma délután ötkor - mivel a fiamat meghívták a Balatonra korcsolyázni, én meg kis irigységgel, de elengedtem - szabaddá vált az estém. Nyilván ez esetben a leglogikusabb lett volna visszaállítani az eredetileg betervezett programomat és elmenni az Operaház premierjére, de már hetekkel ezelőtt lemondtam erről, és most már egy másik időpontra álltam be, és így egy kósza tervemnek engedtem szabad utat. Néha kipróbálom, milyen is az, amikor nem a rám jellemző úton haladok, nem ott vagyok, ahol lennem kellene. Én élveztem ezt a kilengést, de persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy közben nem jutott eszembe, hogy mi történhet a párhuzamosan futó másik előadáson, különösen azért, mert e darab helyszíne is egy Operaház volt.