Mezei néző

Tíz előadás:

Kilenc előadás, ha valaki nem megy Eötvös operájának utolsó előadására:

A Rózsavölgyi Szalon őszi sajtótájékoztatója után hazamentem és előkerestem Szabó Magda regényét, amelynek októberi bemutatója már elérhető közelségben volt. Kiderült közben, hogy a sógornőm kedvenc regénye éppen ez (aki persze azóta már rég meg is tekintette az előadást) és éppen ezért nem éreztem magam túl jól, amikor néhány oldal után feladtam a tovább olvasását, mert nem tetszett, mégpedig azzal a sóhajtással, hogy "mindegy, megnézem a színházban, hiszen benne van Nagy Mari, nem hagyható ki semmiképp". Nem vagyok Szabó Magda rajongója, viszont a főszerepre felkért színésznő eddig még mindig meggyőzött, hogy ott a helyem előadásain amikor csak lehet. Azóta ment az idő, nem volt alkalmas időpont, míg a mai délutáni előadást végre meg tudtam nézni.

Őze Áron letisztult, a Szalon körülményeihez illeszkedő, színészközpontú rendezése nemcsak felülmúlta várakozásaimat és ismét megtapasztaltatta velem, hogy Nagy Mari valóban CSODA, a hatására már levettem újra a könyvet a polcról. (De előtte még megírom ezt a bejegyzést...)

Florian Zeller francia író 2011-ben megjelent színdarabját (Az igazság) Baráthy György fordításában játssza a Centrál Színház a decemberi bemutató óta Puskás Tamás rendezésében "Házassági leckék középhaladóknak" címmel, amely így sokkal alkalmasabb arra, hogy széles tömegek érdeklődését felkeltse, ráadásul az igazság annyira sokféle és viszonylagos lehet, hogy egy színház feltétlenül jobban teszi, ha a kinyilatkoztatás helyett inkább kérdéseket tesz fel a nézőinek.

Balsai Móni és Stohl András

Van amikor az ember  pontosan azt az előadást nézi, amelyikre szüksége van,  ráadásul éppen a megfelelő állapotban, így bele tud kerülni a mű világába, azaz minden tökéletes. Ez történt velem péntek este az Örkény főpróbáján, amelyről azonnal - éjfélkor - a hazaérésem után bele is kezdtem az ajánló megírásába, nehogy ismét befejezetlenül maradjon, ahogy már egyszer megesett (Az ügynök halála).

Tíz előadás:

Az aranjuezi szép napok számomra mérföldkő jellegű előadás volt még szeptemberben, azóta most jöttem ide először a Bethlen Téri Színházba és mivel életmódváltáson estem át éppen az itt történtek hatására, most már oda-vissza szigorúan csak gyalog (10 km volt összesen). Nem bántam meg.

A Pataki Éva regényéből (Nőből is megárt a nagymama!) készült színdarabot Cseh Judit rendezésében láthattuk egy részben, másfél órában, amelynek különlegessége, hogy egy anya-lány kapcsolatot két olyan színésznő mutat meg nekünk, akik a valóságban is éppen ilyen viszonyban állnak egymással. Az előadásnak ez a legfőbb vonzereje, a színlap is ezt emeli ki.

Hétfőhöz képest rendkívül mozgalmas nap, inkább egy csütörtökre hasonlít:

Kilenc előadás:

Engem nagyon érdekelnek a vidéki színházi előadások is, de ritkán adatik meg, hogy eredeti helyszínen nézhetek előadásokat. (Vidéki színházból -  ha valaki nem tudná - Pestre tíz után nem lehet vonattal visszajönni, Székesfehérvár az egyetlen kivétel.)

Ezen a vasárnapon  viszont régi vágyam teljesült, egészen hirtelen ötletből. Eddig csak vendégjátékként láttam a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház néhány előadását, sosem voltam korábban az épületben, a városban is mindössze egyszer jártam.

Ez az előadás ráadásul a szokásosnál is érdekesebbnek tűnt: rendszeresen olvasom a szerzőt, nézem a műsorra tűzött műveit (még mindig látható a Nehéz, A halottember, Házasságon innen - van választék Pesten is Háy Jánosból); a Hamlet, amely az előadás alapjául szolgál, talán a legkedvesebb darabom és az egyik színész, Őze Áron pályáját is követem, eddig 17 bejegyzés dokumentálja utóbbi négy évét ezen a blogon. A helyszín, a szerző, a darab és egy főszereplő - ezek közül egy is elég ok lett volna ahhoz, hogy kedvem legyen megnézni a Rák Jóskát, de ehhez kellett még a deus ex machina: egy régi színházi ismerősöm, Palásti Károly, aki Őze Áron egyik (ha nem A) legkitartóbb törzsnézőjeként a premier után a második előadásra is visszament Dunaújvárosba, most engem is elvitt magával. Köszönöm neki!