A címbe is beemelt kinyilatkoztatáshoz hasonlóak tömege hangzik el Gothár Péter rendezésében, a Kamra egyik sikerdarabjában, a "Részegek"-ben, amely Ivan Viripajev darabja. Az előadás bemutatója még 2015 decemberében volt, így elmondhatom, hogy kizárólag mezei nézőkkel láthattam, jó nagy csúszással.
Ez az egyik olyan előadás, amelyre még az átlagosnál is nehezebb bejutni, bár az elmúlt két évben nemigen volt olyan estém a Katonában és a Kamrában, amely ne lett volna pótszékezve, vagy állójegyesekkel is tele, így nem annyira könnyű véleményt alkotni, hogy mi a legkeresettebb, nincs is értelme egy olyan színházban, ahol másfél hónapra előre minden el van adva egyaránt.
Ennek az előadásnak mostanára már kialakult újranéző közönsége is. Egy nézőtéri dolgozó nagyon meglepődött azon, hogy én még csak először nézem...Később meg is értettem ennek az okát.
Az előadás egyik érdekessége abban áll, hogy minden szereplője részeg (vannak fokozatok, kin hogyan látszik ez), így a legtöbbjüknek vannak nagy megvilágosodásai, hirtelen átlátják az élet lényegét, másrészt abban a folyamatban, ahogy a két órás előadáson belül fokozatosan ráébredünk arra, hogy nem vadidegenek monológjait és véletlenszerű találkozásait szemléljük, hanem a szereplők mind ugyanazon a legénybúcsún jártak és ha nem is szoros, de valamiféle kapcsolatban csak állnak egymással. Az előadásból leginkább ez árad, minden szereplő magányossága, némelyek próbálkozása a kapcsolódásra másokkal, ennek a törvényszerű kudarca.
Minden szereplőről kiderül néhány megfogható dolog, amely ad nekünk nézőknek elég kapaszkodót ahhoz, hogy végül nagy vonalakban összerakhassunk egy történetet.
Az előadás félidejéig nekem az a benyomásom alakult ki, hogy helyzetgyakorlatokat látok, mesteri szinten megoldva. Ráadásul a jelenetek érdekességét az is növelte, hogy a színészek egy része a nézőtér szélén ülve adott ki kísérő hanghatásokat, miközben érezhetően civilben nézték ők is a színpadi történéseket, többnyire élvezettel. Utána kezdett számomra világossá válni, hogy miként kapcsolódnak össze a különböző szereplők, majd ezzel párhuzamosan a párbeszédekben meg is szaporodtak a kinyilatkoztatás ízű mondatok, talán a legrészegebb szereplők szájába adva. Ugyan valóban vicces volt szinte minden jelenet, egyes nézők kifejezetten harsányan röhögték végig az előadást, mégis ezek a mondatok nagyon ütöttek, a bor és a filozófia annyira mégsem esik messze egymástól. Miközben néztem az előadást, ugyanazt éreztem, mint amit a részegek érezhetnek, amikor ezeket kimondják: nagyon igaz mindez, de fején találták a szöget!
A komikum és az "igazság pillanatai" keveredve végig lekötnek minket, és elgondolkodhatunk a szereplőkkel mi is házasságról, megcsalásról, hűségről és hűtlenségről, az "igazi" megtalálásának esélyéről és talán mindenek előtt a hazugságról és képmutatásról. Mindenki hazudik, keveset vagy sokat, esetleg non-stop üzemmódban...Az előadást nézve felidéződött bennem a néhány nappal korábban látott, egész más jellegű, de hasonló üzenetet hordozó Cosí fan tutte, sőt egy két nappal korábbi privát beszélgetés is, amelynek tanulságai ugyanezt erősítették meg. A nyílt, őszinte emberi kommunikáció, összekapcsolódás más emberek világával lényegében illúzió, nem tudjuk jól csinálni sehogyse.
A játszókról is essen szó.
A legtöbb színész alakítása bravúros, hálás feladat megnevettetni egy egész estén át a közönséget. Mind a tizennégy színész kap olyan jelenetet, amelyikben dominálhat, illetőleg megmutathat valami fontosat is a szereplője lelkivilágából. Egyénileg is fontossá válik nekünk Martha, aki Rezes Judit által az egyik legkiszolgáltatottabb szereplő, aki akrobatikus mutatványként esik el, majd az előadás végén egy másként emlékezetes jelenetben megismerhetjük szerelmes nőként is, meggyőző, illetőleg Rosa a prostituált-"balerina", Ónodi Eszter, akinek minden kis rezdülése érdekessé válik, nem véletlenül kerül a figyelem középpontjába. A sort folytatni lehet és kell, mindenki érdekessé válik valami miatt és az egész előadás az ismétlődő mondatoknak köszönhetően is, oratorikus jelleget ölt. Mészáros Máté, a nagymenő elnök ugyanazokat a mondatokat ismételgeti egy filmből kiragadva, mint Rosa, látunk egy szerelmi háromszöget (Dér Zsolt, Pálmai Anna, Borbély Alexandra), amelyhez a másnap nősülő Max, Mészáros Béla is kapcsolódni tud. Két baráti házaspár viszonyának egy-egy részlete is kibontakozik Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Elek Ferenc és Rujder Vivien között, és feltűnnek egyéb szereplők, akik az Isten létéről-nem létéről is filozofálnak. Az, hogy a Vajdai Vilmos, Tasnádi Bence és Keresztes Tamás által játszott szereplők valóban hallották-e az Úr suttogását, vagy csak beképzelték maguknak, nem tudhatjuk, de az ő jelenetük talán a legerősebb az egész előadásban.
Óriási ahogy Kocsis Gergely és Rezes Judit egymásra találva nézi egymást, elhisszük a pillanat sorsszerűségét, éppen úgy ahogy Mészáros Bélának is, hogy az esküvője előtt "öt perccel" rátalált élete valódi párjára, aki a nemrég elhagyott Pálmai Anna. Rujder Vivien nehezen tud megválni az aranyhalától, amit az előadás jelentős részében kezében tart (akváriummal együtt persze)...
További részletezés feltétlenül spoiler számba menne, így nem küzdök tovább a lehetetlennel, a nagyszerű színészek játékának leírásával, méltatlan lenne bárkit kihagyni.
Az előadás erőssége, hogy mindenkinek azt adja, amit látni akarnak benne. Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, felfoghatja ezt bravúros-vicces jelenetek sorának, szinte kabarénak, aki pedig az ÉLET lényegéhez vágyna útmutatást találni, az is kap elég rágódni valót.
Aki nézni akarja, gondolkodjon két hónappal előre, vagy időben menjen a helyszínre és bizakodjon a szerencsében, az állójegyes bejutásban. Nekem másodjára sikerült, ami csodálatosan jó eredmény - időben kell odaérni, ez a siker titka.
