Mezei néző

Már azonnal mondom, hogy nem tervezem én magam megválaszolni a címben feltett kérdést, amelyet a Hullámtörés rendezőjétől, Szenteczki Zitától idézek, mégpedig a színlap ajánlójából írt szövegből, amelyet különösen azoknak érdemes elolvasni, akik a színdarab forrását, Lars von Trier filmjét nem látták (elérhető a YouTube-on). (Mellőzni fogom a cselekmény ismertetését, előre jelzem.)

Az előadás kapcsán ez a „nem tudunk jól szeretni” gondolat foglalkoztatott engem is, sőt a 16 éves fiamat is, aki volt olyan szerencsés, hogy erre a főpróbára velem jöhetett. Nagyon megfogták a látottak, elgondolkodott a férfidominancia kérdésén is, amely az előadás kapcsán automatikusan felvetődik – az ő reakcióit látva könnyen lehet, hogy a gimnazistákat és a fiatal felnőtteket csoportosan is érdemes lesz erre vinni, és drámafoglalkozás keretében jól fel lehet majd dolgozni a látottakat.

Öröm látni ebben a mai magyar kulturális közegben, hogy van, aki boldogul, nincs válságban, sőt nemcsak sikeres, de azt is csinálja, amit szeretne és ráadásul ezzel sok embert boldoggá is tesz. („Néhány ezernek jutna üdv a Földön…”)

Jelenleg Ember Márk bármilyen színházi fellépése teltházat vonz, még a premier előtt eladták a Tháliában készült első rendezését is. (Az Életed hétvégéje nagyon hasznos, szerethető és szórakoztató előadás egyszerre, azt is melegen ajánlom.)

A 6Szín tegnapi közönsége megtudhatta, hogy milyen úton jutott el idáig, saját magán kívül kiknek és milyen fordulatoknak köszönheti, hogy jól mennek a dolgai. Jobban megismertük, egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá – ezzel az érzéssel távozunk.

Így szeretek előadásról kijönni, ahogy ez kedden este történt – a tapsrend közben kicsit már a készülő ajánlóra gondolva, és hogy milyen jó lesz kampányolni egy olyan előadás mellett, amelyik sokaknak akár sorsfordító élménnyé válhat – lehet „életük előadása” is, ha a megfelelő partnerrel mennek, és utána időt szánnak a közös megbeszélésre.

A csendestárs, Romantikus komédia és a Bogyó és Babóca után örültem, hogy ezt a mini tháliás sorozatot éppen ez zárta le.

A csendestárs és a Romantikus komédia után jött a tháliás sorozatom következő állomása, vasárnap délelőtt a Bogyó és Babóca, amely a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány 45 perces előadása.

A csendestárs után két nappal, szombat délután visszatértem a Tháliába.

Bernard Slade 1979-ben írta a Romantikus komédiá-t, amelynek a magyarországi bemutatója (1986-tól) emlékezetes sikert aratott a Madách Kamarában Sztankay Istvánnal és Schütz Ilával. Minden héten elolvastam a szereposztást a Pesti Műsorban és szerettem volna megnézni - sosem történt meg. A Madách prózai korszakának nagy dobásai közé tartozott, mint a Mégis, kinek az élete?

Számomra érdekes egybeesés, hogy a múlt héten négy napon belül hirtelen két olyan színdarabot is először láttam, amelyekre valóban éveken át készültem (és nem jutottam el) még gimnazistaként. A Mégis, kinek az élete? jelenleg Tatabányán látható, és ugyanúgy nagyon kevésszer tűzték ki a Madách Színház után, ahogy a Romantikus komédiá-t.

Ha konkrétabbak vagyunk: ezt mindössze a Tháliában vették elő 2010-ben Bálint András rendezésében, amelynek férfi főszereplője, Szervét Tibor most rendezőként jegyzi ezt a 2024 decemberi bemutatót.

Néha úgy hozza a műsor, hogy egymás mellé kerül két előadás ugyanabban a színházban, és akkor már az is eszembe jut, hogy még többször visszamenjek. Ilyen esetben a közeli napokon látott élmények egymással is párbeszédet folytatnak, néha ugyanaz a színész úgy tűnik, mintha egy más szerepben folytatná az életét – mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki, hogy „beköltözik" valamely színházba, ha eddig még nem tette.

Hat nap alatt jólesett négy idei előadást megnézni a Thália három játszóhelyén, amelyek közül három ráadásul még egészen friss. 

Az első estén főpróba keretében láttam Szikszai Rémusz rendezésében A csendestárs c. 1973-ban írt Dürrenmatt darabot, amelynek a műsorra tűzése feltehetően nemcsak engem lepett meg.

100 perc szünet nélkül. A 16-os karika nem túlzás. 

Mozart még salzburgi korszakában írta az Idomeneó-t, felkérésre, olasz librettistájával sokat vitatkozva. Túl hosszúnak találta a szöveget, bár Varesco az eredetileg francia nyelvű ötfelvonásost háromra húzta az 1781-es müncheni bemutatóra, amelyet mi szombat este (némileg rövidített változatban) két részben láthattunk.

A történet legszörnyűbb pillanataiban is harmonikus Mozart zene annyira nem áll távol a korabeli oratóriumoktól, a Purcell Kórus repertoárjába jól belefér, kilenc év és két hét szünet után került ismét a műsorukra.

Rövid vélemény: nekem várakozáson felül tetszett, emiatt írok róla ennél részletesebb nyomhagyó bejegyzést.

Brian Clark 1972-ben írt, tévésorozatként és színházi előadásként (Londonban és a Brodwayen) is sikeres tandrámáját korábban sosem láttam, bár a nyolcvanas években (még miskolci gimnazistaként) hétről hétre olvastam róla a Pesti Műsorban. Szerettem volna látni, de ez végül csak tegnap történt meg.

Aki most kíváncsi rá, annak érdemes Tatabányára elutaznia miatta, ahol Crespo Rodrigo rendezésében látható. Nekem elsőre kifejezetten jó élmény volt: az előadás közel három órára leköt, élvezni lehet a színészek játékát és módot ad, hogy az eutanáziával kapcsolatos gondolatainkat összerendezzük.

Dévai Balázs a nővérek kezében - Lapis Erika és Német Klára társaságában

Két óra 15 perc kellemes szórakozást kap az, aki a Kozák András Stúdióba elmegy Kék róka nézőbe.

Köztudott, hogy Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere a Kék róka volt, ettől függetlenül kevesen gondolnák, hogy 1917-ben írta, hiszen a darabból a háború hangulata teljességgel hiányzik, még csak egy félmondatban sem merül fel. A boldog békeidőkbe visz vissza, egy professzor hűvösvölgyi villájába, ahol egy idő után a madárcsicsergés is unalmassá válik, és kalandszámba mehet egy-egy bevásárló körút, avagy vadászat a kék rókára…

Ez a közeg és nyugalom már száz éve se volt meg, de azért kitartóan vágyakozhatunk rá, egy olyan világra, amikor valaki zavartalanul elmerülhet Magyarország édesvízi hidráinak tanulmányozásában, nem tereli el sem a nagypolitika, sem gazdasági válság. Ez elérhetetlenül messze van, és Cecile sem aggatna a nyakába semmilyen rókát, hiszen a környezetvédők tiltakozásának köszönhetően az állati szőrmék hordása azóta már kiment a divatból. A történet így nem tűnik korszerűnek, viszont nem is avult egészen el: a szerelem nem ment ki a divatból, jók a szerepek is, így érdemes volt műsorra tűzni.

2004-ben született meg Térey János drámai költeménye, Wagner Ringjének XXI. századi prózai újragondolása, amely első találkozásra különösen merész ötletnek és megvalósításnak tűnt. Szellemi kaland és/vagy provokáció a Wagner-rajongóknak, azoknak pedig, akik még nem estek a Gyűrű fogságába, út lehet a germán mondakör, illetve Wagner megismeréséhez is – ez sem mellékes funkció.

A székesfehérváriak NAGYSZÍNPADI előadása alkalmanként akár ötszáz nézőnek nyújtja ezt a nagy lehetőséget, egészen hihetetlen, hogy a mai válságos időkben egy vidéki kőszínház ilyen merész előadásba bele mert fogni. Hatalmas vállalás a székesfehérvári társulat részéről, amely a teljes műből készült és a leköszönő igazgató, Szikora János rendezése.

Menetidő: 3 óra egy szünettel.