A csendestárs és a Romantikus komédia után jött a tháliás sorozatom következő állomása, vasárnap délelőtt a Bogyó és Babóca, amely a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány 45 perces előadása.
A Tháliában vannak kisgyerekeket megcélzó előadások is, még ha nem is ez az intézmény főprofilja. Jó ezt tudni, kell a minőségi választék.
Az idei évadban célzottan igyekeztem minél több gyerekelőadást is nézni, így, ha már sorozatot néztem a Tháliában, feltétlenül bele akartam illeszteni a Bartos Erika történetei alapján készített előadást, amelyet Jeli Viktória írt, Mórocz Adrienn rendezett és Spiegl Anna, a Bábszínház művésze játszik egyedül.
Nem túl nagy az Arizona Stúdió, így erre az előadásra gyorsan kell jegyet venni, mert hamar elfogynak. (Valamivel több jegyet is el lehetne adni – mindenki számára van szék, miközben a gyerekek többsége a színpad elé tett szőnyegre tömörül, hogy minél közelebbről nézhesse a bábokat, a gyerekek közül csak néhány marad a szülővel.)
Besorolását tekintve 3+-os, de érdemes minden esetben az adott gyerek érzékenységét megfontolni, és az sem árt, ha a Bogyó és Babóca történeteket ismeri, akkor talán nem ijed meg olyan gyorsan.
Felnőttként nem egyszerű felmérni, hogy mi sok és mi nem egy háromévesnek. A közelemben ülők közül két kisgyerek kezdett erőteljesen sírni, a pókos-barlangos mesén, amely még viszonylag az előadás elején van (ld. fenti kép - a piros pók annyira nem tűnik ellenszenvesnek és félelmetesnek pedig), de szerencsére az előadás végéig meg tudtak nyugodni és ráálltak a hullámhosszára.
Miután sokan visznek testvéreket, azt is láthattam, hogy míg a hároméves sírt, az ötéves nevetett – feltehetően nagycsoportos óvodásoknak is alkalmas ez az előadás, akik esetleg már báboknak látják a bábokat, megérzik, hogy játékról van szó.
A darab alaphelyzete a gyerekek erős többségét vonzotta: anyuka próbálja altatni a gyerekét, akinek számos kívánsága van (a gyerek hangját felvételről halljuk), és csak mesék sorával lehet kellően elálmosítani. A nevetésekből ítélve nagyon sok gyerek magára ismerhetett az anyát percenként visszahívó kisfiúban, és nagy érdeklődéssel hallgatták meg az összes történetet is.
Molnár Anna és Király Betti egy sokfunkciós babaházat tervezett, amelynek – némi elforgatás után – mindig más és más része adott otthont az újabb történeteknek. 
Miután én azok közé tartozom, akik sose olvastak a gyereküknek B&B meséket, feltehetően én lehettem az egyetlen, akinek minden történet új volt, sőt most lett számomra az is világos, hogy egy csigafiú és egy katicalány barátságáról szólnak a mesék. Spiegl Anna tolmácsolása engem is lekötött, korábbi előadásai alapján eleve bizalmat is szavaztam neki. (Az évad folyamán volt egy kuflis kalandom is, amikor két napon belül láttam a bábszínházi előadást és a szerző minden mesekönyvét (22 db) is megszereztem, elolvastam – most ilyen volumenű utólagos „mindent B&B-ről” projektbe nem fogtam bele.)
Ez az előadás arra is jó lehetne, hogy a gyerekek megtanulják, hogy milyen a színház, hogyan kellene színházban viselkedni. A jelenlévők erős többségének ez már ment, könnyen kibírták evés és a szülőhöz való visszarohangálás nélkül is, ha nem is mindenki.
Szerencsés lenne, ha valaki, aki erre vagy más előadásra jegyet vált, előre megbeszélné a gyermekével/unokájával, hogy mire lehet számítani, ő maga sem eszegetné végig az előadást, sőt nem is magyarázgatná folyamatosan azt, amit úgy ad elő a színésznő, hogy egy hárompluszos biztosan meg is érti.
Ez után a kellemes élmény után kedd este következett ugyancsak az Arizona Stúdióban az Életed hétvégéje, amely nagyon szerencsés lezárásnak bizonyult.
PS. Fotókat Kállai-Tóth Anett készítette és a Kultkikötő FB-oldaláról származnak.
