Mezei néző

A Pinceszínház előadása nagyon szerethető, nézőbarát és olyanoknak is való, akik általában nem kedvelik a musical műfaját, mint ahogy én sem. Jófajta zenés színház lett Dicső Dániel rendezése, és egy újabb példa arra, hogy alacsony költségvetésből, nem a látványra építve is létrehozható szórakoztató zenés előadás.

A futó kalandok sora érdekesen hat éppen most, amikor a távolságtartás korát éljük, mindenki vírushordozót láthat a másikban, és akkor vigyázol valakire, ha nem közelíted meg. Ilyen körülmények közöttaz ötletszerűen kialakított kapcsolatok száma valamelyest csökkent. De mindezt persze más színházban nézni, maszkban....

Az előadás sikeres, és a siker titka a mindig vitathatatlanul érvényes téma, ötletes rendezői megoldások és nagyszerűen válogatott színészek együttes jelenléte az élő zenén túl (zenei vezető: Kéménczy Antal - a három hangszerest is felsorolnám, de nincsenek a színlapon említve). Nyilván némi szerencse is kellett: épp készen tudtak lenni még a karantén előtt, nem kellett a próbafolyamatot megszakítani, sőt két nyilvános előadás még megtartható volt tavasszal.

Erről a még mindig frissnek számító produkcióról lesz most szó. Akit érdekel, az októberben három időpontban is megnézheti (4, 24, 25). (Érdemes időben lépni, mert biztonsági okokból a Pinceszínház csak jegyeinek a felét értékesíti, és eleve nagyon kis nézőtere van.)

Georgita Máté Dezső és Ember Márk - "idill"

A budaörsi színház idei másodiknak meghirdetett premierjét Pelsőczy Réka rendezésében szombat este a tervek szerint megtartották. A boldog békeidőkben ez egy érdektelen mondat lett volna, most már fordult a kocka, és alig van ma olyan alkotóműhely, amelyiket az ősz folyamán ideiglenesen nem állított le a vírus.

A budaörsieknek se indult könnyen az év, a hónap elejéről kellett a Figaro házasságát elcsúsztatni október 3-ra, és feltehetően emiatt a Születésnapból sem lesz megtartva a következő előadás szeptember 30-án. A néző mit tehet, alkalmazkodik a változásokhoz, és így előre hoztam a szerdára tervezett előadás-nézést, mert az én terveim is borultak. Eredetileg – többi mint fél éve – erre a napra egy Kékszakállút terveztem be, de ez utolsó percben a vírus hatékony közreműködése miatt elmaradt, és Bartók halálának 75. évfordulójáról ennek az előadásnak a hét zöld ajtaját nézve tudtam megemlékezni.

Az ünneplők mind együtt...

Talán még sosem éltünk át ilyen fokú bizonytalanságot, muszáj rugalmasnak lenni, és jól fogadni ezeket a hirtelen fordulatokat. Annak kell mindenáron örülni, ami végül jut – nincs más jó recept a túlélésre.

Az elmélkedés után most már csak a mai bemutatóról lesz szó, mire számíthat az, aki David Eldridge darabjára jegyet vált.

Schwechtje Mihály ismét egy közérdekű társadalmi problémát tár fel színházi előadásában, ezúttal a Radnótiban, kőszínházi körülmények között, és megint rávilágít nemcsak arra, hogy mi a baj, hanem azt is bebizonyítja, hogy ez megoldhatatlan.

Schneider Zoltán és László Zsolt

Már negyvenezernél járt a karakterszámlálóm a miskolci Don Carlos kapcsán (a karantén alatt már kiposztolt bevezető nélkül), amikor ráébredtem, hogy a szövegnek szinte pontosan a fele az én saját „felismeréseimet” tartalmazza magáról a műről.

Különválasztottam tehát ezeket a darabra vonatkozó észrevételeimet, amelyek elolvasása egy akármilyen Don Carlos előadást előkészíthet, és bízom benne, hogy aki energiát tesz ennek elolvasásába, talán másként fogja nézni a szereplőket. (Ehhez azért nagy érdeklődés kell, tisztában vagyok vele, hogy ezt lényegében magamnak írtam. :D Nem is tévedtem, ahogy az első napok statisztikája mutatja, de ettől még tényleg nagyon élveztem ezt a tevékenységet, és nem bántam meg, hogy összefoglaltam ezt. Amíg írom a blogot, és lesznek Don Carlos előadások, mindbe be fogom linkelni. ) A miskolci előadásról szóló benyomásaim pedig már olvashatóak a sorozat harmadik részeként.

Mindenkinek előre is köszönöm a figyelmét, várom az észrevételeket.

2019 októberében mutatták be az előadást, amelyet nem is egyszer terveztem be, de utoljára épp a karantén-időszak törölte a naptáramból. Szerdán megnéztem, és rövid ajánlót írok róla, nem mintha szüksége lenne rá: a mai előadás is teltházzal ment a vírus ellenére, szinte minden széken ültek a B32 intim nézőterén.

Gondolatébresztő a Rózsavölgyi Szalon új bemutatója, és olyannyira izgalmasnak találtam, hogy AZONNAL az előadás befejezése után még éjszaka megnéztük itthon Anthony McCarten színdarabjából készült filmet is, így bónuszként néhány összehasonlító megjegyzést is tehetek azoknak, akik a film ismeretében gondolkodnak el azon, hogy ugyanezt szeretnék-e színházban átélni.

Röviden: érdemes. Akit ez nem győz meg, azoknak ugyanez 16 ezer karakterben. (Nem kell megijedni, sok a kiemelés, és talán át is lehet futni emiatt....)

Idill

Ha nem azt kapjuk a színházban, amire előzetesen számítunk, még akkor is nehéz igazán átélnünk az előadást, ha az egyébként teljesen rendben van. –Jelenleg ez vált a legfőbb tanulsággá számomra, de most ez nagyon beégett. Nem először jutottam erre a következtetésre: az élmény nagyon sokban múlik a befogadói hozzáállásunkon, előélményeinken és elvárásainkon, ha tagadjuk ezt, ha nem.

Nagy Sándor, Debreczeny Csaba, Lévay Viktória, Kolovratnik Krisztián, Martinovics Dorina, Makranczi Zalán, Erdélyi Tímea

Erre jutottam az egyébként nagyon professzionális módon elkészített produkció nézése közben – Paolo Genovese „Teljesen idegenek” című darabját Czukor Balázs rendezte a Játékszínben -, kicsit több előzetes tájékozódás esetén mindez másként alakul. Ez most már mindegy, viszont kiemelten javaslom mindenkinek, ha érdekli őket ez a konkrét előadás, ha nem: ebben a nyavalyás vírushelyzetben, amikor még 2-3 órával a kezdés előtt is mondanak le előadást, MINDENKÉPP nézzetek rá a színház oldalára.

Ez itt megint egy olyan bemutató, amelyik a tavalyi évadra lett kitűzve, és amelyiknek a próbafolyamatát a karantén szakította meg.

Élőben szeptember 23-án fogják közvetíteni, aki fél a vírustól, vagy utálja a maszkot, azoknak ez egy jó lehetőség, és amennyiben egyszerre több ember is megnézi, ez egyben a legolcsóbb színházpótlási esély is.

Rozs Tamás, Pál András

Ahogy a címben is feltüntettem: koprodukciós előadást látunk a Jurányiban, mégpedig egy ősbemutatót, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Litkai Gergely és Vinnai András közös szerzeményét.

A revü alcím figyelmeztetés is lehet: ez nem egy igazi kerek történet, inkább jelenetsor egy ablaktalan iroda négy dolgozójának szó szerint kilátástalan életéből.

Janklovics Péter - Pataki Ferenc - munka közben (?)

Fájdalmasan megrendítő Fullajtár Andrea februárban bemutatott előadása, amelyben Anna Politkovszkajaként találkozunk vele,és beavat minket nemcsak az orosz-csecsen konfliktus részleteibe, de személyes küzdelmeibe is, amely a hiteles tájékoztatás ára.