Mezei néző

Nagyon jó marketingje van az előadásnak, ma leteszteltem: a játszótéri ismerőseim mind hallottak a közelgő bemutatóról. Az is evidens volt nekik, hogy ez egy kisiskolásoknak szóló lerövidített verzió. Ez az a célközönség, akiknek az előadást tervezték. Mielőtt a benyomásaimat itt összegezném, leszögezem azonnal a végkövetkeztetést: ez az előadás annál jobban hathat valakire, minél kevésbé kötődik az illető az eredeti műhöz, illetve valamelyik korábbi előadáshoz. Vagy éppen ellenkezőleg: annyira szereti, hogy bármely felfogásban élvezni szokta. (És ez most a harmadik nekifutás, tekintve, hogy a technika ördöge kétszer közbeszólt és egyes részek kitörlődtek…így szükségszerűen tömörebb lett, alig három A4-es.)

Ha van előadás, amelyet bármilyen szereposztással könnyen el lehet adni, akkor a Tosca az. Néhány éve ráadásul Kovalik Balázs nyilatkozta is, hogy csak a Házban van hat rátermett énekesnő, akinek való a szerep - de maximum kettőnek tud lehetőséget adni. Idén a kör kitágult, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében sor kerül két előadásra, amelyben Jose Cura Cavaradossi, Tosca pedig a szintén többnyire külföldön éneklő Boross Csilla. Én egyiküket sem láttam még énekelni, utóbbit egy hónap múlva ismét fogom, mert egy Trubadúr-sorozatban is részt vesz április legvégén és májusban. Milyen volt ez az első este, a mai? (Vasárnap ismét nézhető...)

Ha valaki elmegy a az előadást megnézni, akkor ha nem is tíz emeletnyi boldogságot, de 60 percet garantáltan kap a pénzéért. A mai világban ez nem rossz bolt, mesébe illő.

A lehetőség szerinti tömörséggel (két A4-es oldalon, de kiemelésekkel) következnek itt a javaslataim arra a kérdésre, hogy mit érdemes megnézni áprilisban. Íme:

Két hete láttam az Irtást a Szkénében. Azóta nyomja a lelkem, nem pusztán a megíratlan bejegyzés, maga az előadás annyira erős (ahogy ez Horváth Csaba társulatának nevéhez illik is), mélyre ment. Még további két hét telik majd el, mire ápr. 2-án és 3-án újra játsszák. Érdemes a várólistával próbálkozni.

"Nincs a világon se jó, se rossz, a vélemény teszi azzá..."- valami hasonló mondat hangzik el Nádasdy Ádám fordításában a Hamletben. Bevallom, én annyira sokszor találkoztam az Arany-féle szöveggel, hogy ez a maibb, mondhatóbb szöveg kissé mindig meglep, mást várok. Bagossy László új rendezése esetén indokoltnak éreztem a használatát. És összességében: érvényesnek a koncepciót, fontosnak a mondanivalót.  Főpróba volt a péntek esti előadás, amit láthattam. Ez azt jelenti, hogy a további előadások még érettebbek és csiszoltabbak lesznek, mint amivel én találkoztam, de már most az látszik, hogy ez  jó és működik. Nekem az évadban eddig megnézett legjobb öt rendezésben biztosan benne van - 132-ből. 

És még annál is fontosabb, mint amilyen jó. Meg kellene mindenkinek fontolni a nekünk mindannyiunknak szóló üzenetet, még időben.

A Káva feldolgozta a 2008-09-es cigánygyilkosságokkal kapcsolatos eseménysorozat egyik epizódját. Egy német szobrászművész szobrot készített az áldozatok emlékére és egyetlen falu sem volt hajlandó ezt felállítani. (cikk a témáról) Az ifjúsági-színházi előadás nem beszél az ügy végkimeneteléről, a többnyire tájékozatlan diákoknak - nem véletlenül - csak az előadás után mondják el a történet valóságalapját. A foglalkozással egybekötött színházi előadásban erősen a csoporton múlik, hogy lesz-e szoborállítás Tótágason vagy sem. 

Mivel a blogom saját magam által kialakított játékszabálya az, hogy minden színházi eseményről beszámolok, amire bármely okból odavetődöm, így most sem lesz másként. Csütörtökön - alapvetően - Lovas Rozit mentem nézni a Magyar Színházba. Júliának hívták meg Miskolcról. Ennél nagyobb lehetőséget nehezen kaphat egy kezdő színésznő, aki az elmúlt évadban  A vágy villamosával hívta magára fel a figyelmet, idén pedig A tanítőnő címszerepével megy a POSZT-ra. 

Kedden vendégszerepeltek ismét a veszprémiek a Marczibányi téren szeptemberben készült stúdió-előadásukkal. Az Agóniát már november 11-én is láthatták a pestiek a Nemzetiben, akkor én a Rose-t néztem, Vári Évával. Miután számomra nem egyszerű vidéki színházakba lejutni, ezért kötelességemnek érzem, hogy legalább a vendégjátékokat számon tartsam és amire csak lehet, elmenjek. Mentem, megnéztem és most dokumentálom ezt az estét is. 

Ha egészen őszinte akarok lenni, nem vonzott tavaly a Gondnokság sorozat, mindössze egyet néztem, erőltetettnek találtam a cselekmény misztikus szálát, néhány színész nem volt elég érdekes…még sorolhatnám az okokat, ami miatt meg sem fontoltam, hogy Dömötör Andrásék új sitcom sorozatát bevegyem a programomba. De ma deus ex machina folytán (valaki megajándékozott jeggyel – köszi, Zoli!) ma mégis elmentem a 6. részre a Jurányiba. És most mit tehetek, igyekszem majd a youtube segítségével az előző részeket is megnézni. Ugyan ebben a történetben is irritált a sámán-vonal, de több olyan jelentős színészi alakítást láttam, ami viszont nagyon megfogott. Szamosi Zsófia és Makranczi Zalán kettősére egészen biztos, hogy hosszan fogok emlékezni.