Ha valaki elmegy a az előadást megnézni, akkor ha nem is tíz emeletnyi boldogságot, de 60 percet garantáltan kap a pénzéért. A mai világban ez nem rossz bolt, mesébe illő.
Az 5+-os gyerekekről még azt is el tudom képzelni, hogy egészen elhiszik, hogy lehetséges az óbudai és az angyalföldi panelház (Etelka és Jankó , akik valójában óriások) szerelmének beteljesülése némi deus ex machina árán... Ez alatt az egy óra alatt mi felnőttek is azt érezzük, hogy nincs az a reménytelen szerelem, amely ne teljesülhetne be. Ez a tudat kellemessé teszi a hazautat a színházból, szebbnek látjuk az Andrássy utat és még az Oktogont is. Költői színház ez, elvarázsol és gyönyörködtet.
Gimesi Dóra szövegét Veres András adaptálta színpadra, Kovács Petra Eszter rendezte és Hannus Zoltán, a Studió K oszlopos tagja (aki most már a Bábszínház művésze) játssza egyedül. Hannus Zoltán, ha nem számoltam el, akkor 13 bábot mozgat, ebből 12 beszél is. Bartai Kiss Rita készítette őket, gyönyörűen ki vannak dolgozva, apró részletekig, ahogy a kihúzható emeletekkel rendelkező házak is (utóbbi Grosschmid Erik munkája). Kifejezetten jó ránézni erre a két panelházra (még sose éreztem ezt egy lakótelepen) és mindig megörülünk annak, ha újra meg újra feltárul egy emelet.
Hannus Zoltán végig leköti az érdeklődésünket. A bábok mozgatása alatt nem is néztem rá, hanem belevonódtam a párhuzamos történetekbe. A legdominánsabb figura a költőé, aki a "Létem, ha végleg lemerül" sorra keres rímet, és végül az előadás happy endjeként nemcsak a hiányzó sorokat leli meg. A másik panelház legfelső szintjén nemcsak tücsköt talál, hanem az Igazi szerelem is várja. Barátot lel a magányos kisfiú a kutyás néni személyében, ahogy a két magányos sakkozó is összeköltözik. A magándetektív is megleli az elrabolt fikuszt a betőrőknél, és még a házmesterek is egymáséi lesznek. Csupa happy end ez a darab, nem vitás. Hannus Zoltán tolmácsolja az óriások beszédét, és csodára képes: az óbudai panel átvándorol Angyalföldre. Bár ez a néhány sor erős spoiler, de igazából nem is a konkrét sztori hat, hanem együtt a látvány, az aprócska bábok megelevenedése és ez a képtelen történet. Nincs igazi drámai szituáció, pontosabban papírforma szerint nem túl színházszerű az a hatalmas adag magány, amely ebben a két házban felhalmozódott és az a rengeteg probléma, ami megoldásra vár. Elképzeljük a két óriást, akiknek a lába a földbe gyökerezett és nem mozdulhatnak. Könnyen találhatunk ehhez párhuzamos helyzeteket. Amit nehezebb találni, az a megoldás - az csak a mesében jön könnyen. A kicsik mindenféle elemzés nélkül fogják szeretni ezt az előadást, mi pedig értékelhetjük, hogy gyerekelőadáson milyen jól éreztük magunkat. Lehet most is örülni, ahogy EP mondaná.
A Meseboltnak ez a második előadása, amelyet idén láttam. (Lsd. Madarak voltunk, ez volt az első.) Ez ugyan decembertől már nézhető Szombathelyen, bérletben, de teljes értékű koprodukciónak számít és mind a Mesebolt, mind a Bábszínház saját előadásának vallja. A meseszép díszlet itt készült Pesten.
Ez a Tíz emelet boldogság valóban igazi jó bábszínház volt, még sok hasonlót kívánok magunknak.
