Szeretem Zsótér Sándor rendezéseit és ezt a Vadászt különösen. A decemberiek után (első háromról, második háromról ) megnéztem még ezt a kettőt is. Azért kettőt, mert nem volt több belőle. Mivel az előadás átkerült a Faust-fesztivál apropóján a sokkal intimebb hangulatú Operaházba, kicserélték az egyik főszereplőt (Kovácsházi István helyett két alkalomra Nyári Zoltán lett Max), ezek a változások néhány további megjegyzésre is adnak alkalmat azon túl, hogy megállapítsam: IGEN, érdemes volt ismét eljönni és végignézni. (És legalább ennyi idővel is meg tudom hosszabbítani az előadást, amíg ezt megírom. Ez is szempont. Az idő persze megállíthatatlan marad, ez elkerülhetetlen. Most különösen gyorsan letelt a 3 óra, talán harmadának sem tűnt, mint a főpróba alatt ugyanez az előadás.) Nem lesz annyira rövid a szöveg (6-7 oldal), bár az előző kettő KIEGÉSZÍTÉSEKÉNT készült, viszont több mint tíz óra felhasználásával - két másik előadás törlése árán.
május
30.
Opera - "Triumph!" avagy "minek parázzunk előre, feleslegesen?" - Zsótér Bűvös vadásza áthelyezve -még kétszer - 2015.05.27. és 2015.05.29.
| | Szólj hozzá!Címkék: Opera Rácz István Zsótér Sándor Kiss Péter Cser Krisztián Fodor Beatrix Nyári Zoltán Rácz Rita Berczelly István Ladányi Andrea Haja Zsolt Bűvös vadász
Szólj hozzá!
Az Átriumban a Sirály bemutatója lesz a nap eseménye. Akinek nincs jegye, az valószínűleg jobb, ha egy későbbi alkalomra készül, de csodák mindig vannak, egy-két visszamondás valószínűsíthető és az is, hogy egy megürülő helyre húsz néző is számítana. Ez a hét ajánlatokban leggazdagabb napja, azt hihetjük, hogy javában tart az évad, nem pedig éppen a végét járja. Még kilenc előadás:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
A Faust-fesztiválnak köszönhetően Boito Mefistofele c. operája most a tavalyi hosszú sorozat után két alkalom erejéig ismét látható volt és még holnap egyszer látható lesz. S.O.S. AJÁNLÓ következik, hátha akad egy ember, aki eddig bizonytalankodott és most rá tudom beszélni a megtekintésre. A korábbi bejegyzések kiegészítése jön, igyekszem nem (vagy csak részben) ismételni ugyanazt...
Címkék: Opera Mefistofele Kovalik Bretz Gábor Fekete Attila Vadász Dániel Létay Kiss Gabriella Palerdi András Csiki Gábor Markovics Erika Telki Nagy Krisztián
Szólj hozzá!
Mefistofele lesz az Operaházban, az utolsó bizonytalan ideig. MEGFONTOLANDÓ! További öt lehetőség:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
A második és egyben az idei utolsó A bűvös vadász nézhető az Operaházban a Faust-fesztivál keretében. Öt prózai ajánlat még:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
május
27.
Katona - "Másrészt mi haszna - kérdem én - most elcsüggedni?" - Godot-ra várva
| | Szólj hozzá!Az elmúlt két hétben a nagy mennyiségben (4) rám zúduló Faust előadásokon (Faust I, Faust II itt a Katonában, Gounod és Busoni műve az Operaházban) többnyire számon kértem, hogy a főszereplőt alapjellemzőjeként megszokott örökös keresés- és küzdésvágyától megfosztották. Most panaszra nem lehet okom, a "Godot-ra várva" a Katonában kellő hangsúlyt fektet a küzdésre, kitartásra és ígéretesen reménytelen is a helyzet. Beláthatjuk, hogy "nincs ránk szükség" - amelyhez a szereplők csak azért is jó képet vágnak. (Az öngyilkosság mellett a "Mondjuk azt, hogy boldogok vagyunk!" is átmeneti megoldási lehetőségként kínálkozik.)
Címkék: Katona Keresztes Tamás Kulka János Zsámbéki Gábor Ascher Tamás Elek Ferenc Kocsis Gergely Godot-ra várva Horkay Barnabás Szakács Györgyi Khell Csörsz
Szólj hozzá!
Mefistofele-nap lesz, az Operaház idén kétszer tűzi ki Kovalik Balázs nagyszerű rendezését, jövőre egyáltalán nem. Ha valaki tavaly sem látta, az erősen fontolja meg, hogy éppen ezt kihagyja. (Lesz még egy szombaton is.) Akinek nem kell a Faust opera formában, de kellene prózában: lesz ezen a csütörtökön Faust I. a Katonában.
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Jó ajánlatok vannak erre a szerdára: köztük két Zsótér-rendezés is. A Vágyvillamos a Radnótiban és A bűvös vadász az Operaházban. Utóbbi pénteken is lesz, aztán csak jövő áprilisban. És még öt másik előadásról:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Hat egymástól nagyon eltérő karakterű előadás - hátha az egyik épp téged érdekel:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
május
24.
Katona - Sufni - "az emberben zajló rettenet" - Petra von Kant: Pelsőczy Réka
| | Szólj hozzá!A Katona előadásának címéből ugyan lemaradnak a "keserű könnyek", de a címszereplő, Pelsőczy Réka alakításából nem maradnak ki. Az 1972-ben készült film története minden nehézség nélkül kerül át a mába, 2015-be. Elhangzik az évszám is, feltehetően évről évre változtatni fogják. (Székely Kriszta egyetemi hallgató rendezésének bemutatója 2014. október 15-én volt, még jóval A sárga hercegnő előtt, amelyről két hónapja írtam. Úgy tűnik, nem volt rossz évada a fiatal rendezőnek.)