Mezei néző

A Shakespeare fesztivál keretében a héten már ez a második Rómeó és Júlia verzió, amely nézhető. Hétfőn Bellini operája aratott óriási sikert, Júlia szerepében a jelenlegi legnagyobb magyar bel canto énekesnővel, Kolonits Klárával. Ahogy számos ismerősöm beszámolt róla, igazi méltó partnerre is talált, Vörös Szilvia csodás Rómeó volt, reveláció. (Kiss András, Palerdi András, Rab Gyula és karmesterként Vashegyi György támogatta őket.) Nekem ez az előadás nem adatott meg, de a korábbi Traviata vendégjátékhoz hasonló lecsengése volt ennek is, azóta is nyakra-főre találkozom ismerősökkel, akik beszámolnak róla és érdeklődnek, hogy miért hagytam ki. (Figaro 2.0 volt Miskolcon ugyanekkor. Ennyire egyszerű a válasz.)

De nem maradhattam egészen Rómeó nélkül, a szombati koncertre sikerült eljutnom, ráadásul éppen az említett Kolonits Klára operaportja után. (Beszámoló következik külön nemsokára arról is.)

Ezen a napon lehet megnézni legutoljára a Traviátát Debrecenben, Kolonits Klárával és Boncsér Gergellyel. Akinek módjában van és szereti a darabot, annak nagyon melegen ajánlom. (Aki debreceni és kihagyta, az pláne sokat veszített. Nekem az idén megnézett 204-ből biztosan a top 5-ben lenne.) Ugyancsak legutoljára lehet nézni az Operaházban az erősen vitatott Leart, amelyről csak azt hallottam, hogy borzalmas illetve azt, hogy zseniális. A kettő között elhelyezkedő véleményt nem hallottam. Ezeken kívül négy:

Várakozáson felül jó este jut azoknak, akik holnap (május 29-én), vagy ha akkor nem tehetik, a jövő évadban (2017.jan.13, 15) beülnek az Erkelbe és megnézik a nálunk lényegében ismeretlen, egyszerre német és olasz szerzőnek számító Ermanno Wolf-Ferrari 1927-ben komponált komédiának induló, de aztán tragédiaként végződő verista operáját.

Pályi Zsófia képe - középen: László Boldizsár, a címszereplő

Magam sem hiszem, hogy tegnap az Operaház egyszerre három premiert tartott és ebből kettőt láttam is. A Shakespeare-fesztivál irgalmatlan tempója (17 féle előadás 31 alkalommal két és fél héten belül) választás elé állítja az érdeklődő nézőt: vagy most, vagy soha ne nézzen meg bizonyos előadásokat, ez itt a kérdés. Mindhárom bemutató ígéretes volt, az Erkel Színházban a „Sly”-jal kezdtem (beszámoló rövidesen következik, igyekszem vele, csak vasárnap nézhető, rengeteg jegy van és nagyon kellenének a nézők!), mégis előrevettem ezt, mert a VIII. Henrik feleségei viszont csak ma éjjel fél 11-kor nézhető meg és nincs benne a jövő évi műsorban sem.

Ez megint egy Figaro 2.0-ás nap, ezúttal Székesfehérváron (18h), innen még vonattal is vissza lehet jutni Pestre előadás után. Ezen kívül hét előadás:

Nyolc előadás:

Shakespeare mindig aktuális, mindig műsoron van, sőt idén halálának 400. évfordulója miatt az Operaház is neki szentelte az egész évadját. Az Operaházban éppen a Maladype III. Richárd premierjének napján indították a Shakespeare-maratont (17-féle előadás 10 darab alapján, 31-szer két és fél héten belül - szinte elképzelhetetlenül sok, mindet megnézni lehetetlen), amelynek sűrű eseményei  miatt sehogy sem tudtam korábban tető alá hozni ezt a bejegyzést. A Maladype öt idei előadására még látatlanba megvették az összes jegyet, így ennek a bejegyzésnek leginkább az a célja, hogy a jövő évi előadásokra felkészítsen, emiatt most már egy hét csúszás kevéssé lényeges. (Ezzel mentegetem magam, egy hete írom ezt, de eddig nem tudtam rászánni magam a posztolásra.)

Három napon belül két feldolgozását is megnéztem Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékának, amelyiket sosem szerettem, mivel alapvetően nem szórakoztat a történet alaphelyzete, amelyben többen összefognak egy embert kigúnyolása és megleckéztetése céljából, bármilyen öntelt fráterről is legyen szó. Verdi operájáról, a Falstaffról még vasárnap írtam, amelyre világsztár címszereplő vendéget hívtak Ambrogio Maestri személyében, míg ez a jóval korábbi, de szintén közismert feldolgozás az Opera kórusának művészei által szólal meg, hatvan év szünet után.

14 előadás, közöttük egyszeri alkalmak, mint például 16h-kor az Erkel Színház büféjében Operaport Kolonits Klárával, amely kötelező programnak számít mindenkinek, akit érdekel a Művész. Minden esetben nagyon sok minden kiderül olyanokról is, akikről az ember azt hiszi, hogy sokat tud. Mezei nézőknek ideális. Az Erkelben utána koncertszerűen elhangzik Gounod Rómeó és Júliája a Shakespeare-fesztivál jegyében, benne olyan művészekkel, akik idén alig voltak itthon láthatóak (Bretz Gábor, Szegedi Csaba). További 12 lehetőség:

Bizony, ez már az idei hatodik előadása Hábetler András invenciózus, mai környezetbe helyezett, Köteles Géza által áthangszerelt Figaro-rendezésének. Örömmel állapíthatom meg, hogy az előadás városmajori bejegyzéseimben vágyott „repertoárra kerülése” visszavonhatatlanul megtörtént, megállíthatatlanul gördül előre a Figaro 2.0. Lesz jövőre is néhány vidéki városban, amelyek idén kimaradtak, később pedig remélhetőleg Operakalanddá válik. Nekem ez a nyolcadik alkalom volt, de nem érzem, hogy az előadás vesztett volna vonzerejéből, nagyjából ugyanolyan izgatottan ültem be Miskolcon, mint amikor annak idején a premier másnapján dupláztam.