Shakespeare nincs elhanyagolva, Shakespeare-t nem kell felfedezni, különösebb évforduló nélkül is folyamatosan műsoron van. (A mai napon - valószínűleg nem az évforduló miatt - a Maladype Színház III. Richárd bemutatót tartott, amelyről szintén hamarosan következik egy megemlékezés.) Idén az Operaház mégis az egész műsorát az angol drámaíró életművéhez próbálta kapcsolni.
Ma Aczél András az Erkel Színház nézőtéri büféjében megnyitotta a Shakespeare-évad záró eseménysorozatát, a maratont. Nem olyan régen volt az évad kezdete, amikor az idei 36 bemutatók sorát elkezdték próbálni-játszani, de most ismét szó volt a "szigetelésről" is, az Operaház negyedik látogatásáról a Sziget Fesztiválon, amely "a minden operát írhatott volna akár Shakespeare is" jegyében telt. A nemrég lebonyolódott túlélő-vetélkedő pedig a Shakespeare-hez kötődő idei legutolsó esemény volt, amelyet az Operaház rendezője-játékmestere éppígy szóba hozhatott volna (ő szervezte és találta ki, illetve vezényelte le az egészet), azon az Otello, a Szentivánéji álom és a Rómeó és Júlia köré szerveződve telt az egész programsorozat.
A mai nyitó koncert megismertetett minket a június 17-i utolsó idei bemutató szereplőivel, ha nem is mindenkivel, de láthattuk Baráth Emőkét, Gianluca Margherit, Rab Gyulát, Szemere Zitát, Ducza Nórát, Szappanos Tibort és Daragó Zoltánt, akik hol kívülről, hol fejből, de kedvet ébresztve énekeltek Purcell A Tündérkirálynő című semi-operájából, ékes angol nyelven, jellemzően egészen jó kiejtéssel. (Nagyon keveset szoktak itthon angolul énekelni, nem lehet egyszerű annak erre ráhangolódni, aki csak olasz vagy magyar, esetleg német repertoárt énekel, ezt mindig kénytelen vagyok megállapítani.) Dallos Erika kísérte őket zongorán.
A művet a Szentivánéji álom inspirálta,bár szorosan nem kötődik annak cselekményéhez. Januárban Vashegyi György vezényelt egy Tündérkirálynőt a Müpában, amelyre rendkívül készületlenül mentem el. Most a részleteket hallgatva csodásan éreztem magam, mivel az idő közben eltelt négy hónap alatt megközelítőleg ötvenszer-hetvenszer végighallgattam a darabot, így minden részlet ismerősnek tűnt, közel kerültem hozzá, és így nagy reményekkel várom a sorozatot, remélem, hogy többször is meg tudom nézni Almási-Tóth András rendezését. Valahogy érzem, hogy nem hagyományos megközelítésben fogjuk hallani a darabot. (Jövőre nincs bent a műsorban, nagy mulasztást követ el, aki idén nem nézi meg, lehet, hogy sose fogja akkor látni az előadást.)
A mű leghíresebb énekszámai között három alkalommal is hallhattuk Nádasdy Ádámot, sok Shakespeare darab fordítóját beszélni a költőről.
Miután én sokat foglalkoztam Shakespeare darabjaival, idén is tanítom a műveit, nem hallottam újdonságot tőle, ugyanakkor nagyon megfogott az a stílus és tömörség, ahogy a műfordító beszélt a legtöbbet játszott angol szerzőről. Nagyon érződött, hogy köze van hozzá és megjegyzéseiben, amelyeket az elhangzott részletekhez kapcsolt, szintén érezni lehetett, hogy valaki belülről ismeri előadása tárgyát és a lehető legtakarékosabb módon foglalja össze a lényeget. A Shakespeare kultusz kialakulásának folyamatáról is hallottunk, kiderült, hogyan viszonyultak hozzá az utolsó kétszáz évben.
"Semmit se tudunk az emberről, maradnak a művek." Igen, marad ez a 37 neki tulajdonított darab, amelyek közül tízhez fog kapcsolódni a következő két és fél hétben az Operaház 17-féle előadása, 31 alkalommal. Kemény vállalás a műszaknak, zenekarnak, énekkarnak, tánckarnak és a szólisták egy részének is. Én a main kívül, remélem, hogy még hétre menni tudok. Nem lesz könnyű ezeket beiktatni, de ahogy a korábbi májusi fesztiválokon is, édes ez a teher, de "if I suffer with pleasure, why should I complain", hogy stílusosan, a darab leghíresebb áriájából vett idézettel zárjam le az ajánlót. Nem, épp ez a fesztivál nem jó alkalom a panaszkodásra, legalábbis nem a nézők részéről. Aki tud, nézzen bele.
