Mezei néző

A Panodráma 2016. október 23-án a Sufniban tartotta új bemutatóját, amely most is dokumentumokból készült, de ezúttal egy szereplője van mindössze. Maléter Pálné Gyenes Judith-tal Csalog Zsolt mélyinterjút készített még 1984-ben, majd e színdarab írója és rendezője, a Panodráma vezetője, Lengyel Anna 2006-ban szintén megkereste a forradalom mártírjának özvegyét, aki további beszélgetéseken is részt vett a mű három dramaturgjával (Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna), illetve az őt megszemélyesítő színésznővel. Az így összeállt anyag izgalmas lett és lebilincselő, Szamosi Zsófia úgy mondja el nekünk a történetet, hogy pillanatnyi kétséget sem hagy, hogy minden ami elhangzik, vele esett meg. Katartikus előadás, egészen biztos, hogy méltatlan lesz az a rövid szöveg is, amit erről a továbbiakban le tudok írni. Irgalmatlanul erős színpadi jelenléte, személyes kisugárzása hat. Minden mondatnak súlya lesz. Ilyenkor érzem, hogy ez a blogírás esetleg arra jó, hogy felhívja a figyelmet egy előadásra, de képtelen visszaadni magát az élményt.

Én egy elég nyavalyás, átlagosnak mondható előadásokkal tarkított hét után voltam, amelyet a hét végén a kétnapos blogírás (a napi ajánlók készítése munkás, de nem túl kreatív tevékenység) sem dobott fel, és ebben az állapotomban lényegében megváltásként jött ez az előadás, amelyben a színészi játékon volt a legnagyobb hangsúly. Én éppen az ilyen színházat szeretem a legjobban. Ja, és amelyik emellett szól is valamiről.

Nyolc előadás:

Hét előadás:

Az Operaház főigazgatója nem egy beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény számos bemutatója széles rétegeknek szól, DE az előadások nem ugyanazt a célközönséget célozzák meg. Ezt az állítást a márciusi bemutatók messzemenően igazolták. A magam részéről megállapíthatom, hogy én egyedül a Siegfried esetén mondhattam el, hogy ez nekem készült és az elmúlt harminc éves nézői szokásaim alapján mindenképp megnéztem volna (és elégedett is voltam a végeredménnyel), a Hungarian Late Nightot és a legfrissebben bemutatott A cigánybárót is csak és kizárólag a benne fellépők miatt vállaltam be. Míg a két kortárs magyar opera végül a professzionális rendezői munka által mégis rávett arra, hogy még kétszer visszamenjek a tetthelyre, a tegnapi Cigánybáró hatására csak azt nyugtáztam, hogy ez az előadás valóban nem nekem készült, hiába látható a beígértnek megfelelően "színes táncos kavalkád", pont rám nem hat a sokféle táncszám egymásutánja sem. Nem az én színházam, annak ellenére, hogy eleve sem nézett ki úgy, hogy az lenne. De mivel megnéztem és így is észleltem a rengeteg befektetett munkát, legyen nyom erről is - nem beszélve arról, hogy biztos van olyan néző, aki a leírás alapján kedvet kap, mert pont ilyen típusú szórakozásra vágyik, mint amit Szinetár Miklós rendezése kínál fel. Szerencsére nem vagyunk egyformák, ezért működhet ennyiféle színház Pesten még mindig.

11 előadás, na meg a Siegfried, illetve az Erkelben pedig A cigánybáró:

Megjelent a Fidelio, amelyből évek óta összeállítom a havi saját programomon túl a blogra felkerülő napi ajánlókat is, mégpedig abban a tudatban, hogy aki valóban sokat jár színházba, az már egy hónappal ezelőtt kénytelen volt foglalkozni a programok összeállításával, hiszen két hónapra előre hirdetnek már Pesten műsort és kezdik árulni a jegyeket (vidéken nem, ott csak március közepén tették ki az áprilist).

Nemsokára folytatom a napi ajánlók írásával az átnézést, de magamnak nem terveztem most sok előadást, az ütközések miatt el is ment a kedvem, hogy egy hónapra előre eldöntsem, hogy mi lesz majd április végén, de sok nap van, amelyiknek a sorsa így is eldőlt, ha minden igaz.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál is most lesz, annak a programfüzetét is külön érdemes megnézni, azokat a koncerteket nem emelem ki, sőt a Nemzeti nemzetközi színházi fesztiválját sem, amelyre valószínűleg most sem jutok el.

10 előadás:

Kilenc előadás:

2001 óta nem jártam a pécsi színházban, így önmagában az a tény, hogy ebben a gyönyörű és harmóniát árasztó térben ülhettem, sőt előadás előtt még diákkori barátnőmmel is beszélgethettem egy órát, eleve elégedettséggel töltött el. Ha egy ilyen különleges helyszínre jutok, már jól érzem magam és az előadást ennek következtében a lehető legpozitívabb hangulatban nézem. Most ráadásul november óta számítottam erre az alkalomra, így különösen örültem, hogy miután a héten már egy szegedi előadás feladására kényszerültem, ez a tervem nem dőlt be.

Van olyan, amikor egy hétvége pont úgy megvalósul, ahogy tervezi az ember, bár a hét tapasztalataiból kiindulva mindvégig valószínűtlennek éreztem, hogy semmi nem jön közbe. Szombat délelőtt esőben Bach kantáta-program volt az Opera megállóban, majd két kézimeccs után a fiammal Hunyadiztunk, sőt vasárnap az előadás másik szereposztására is visszamentünk, mert eredetileg is mindkettőt akarta, és utána én csak átsétáltam az Operaházba a Hangolóra, majd Vilmával megnéztük a Siegfried premierjét és éjfélre már itthon is voltunk. A két nap nagyon összeolvadt, a két Hunyadi kötötte össze, és most erről a két szereposztásról egy rövidnek szánt, nyomhagyó bejegyzés következik.