Az idei évadban megnyílt Bástya Színház még június legutolsó napjára is egy új bemutatót időzített, és közönség elé vitte ötször – jövőre biztosan még sok alkalommal nézhető lesz.
Alig ért véget a sorozat, és már kaptam is kérdést arról, hogy milyen volt, érdemes-e megnézni és mi ez a Bástya Színház. (Ezek szerint van, akit a Leo Grande híre nem ért el, de ez már igen. Hm.)
Jelentem: igen, ezúttal (is) a papírforma igazolódott be, érdemes megnézni, még akkor is, ha ez nem jelent kellemes szórakoztató estét.
A színház pedig a New York kávéházzal szemközti oldalon van a körúton, bejárat a Dohány utcából nyílik, kezdés előtt egy órával már nyitva a büfé, a légkondícionálás tökéletesen működik.
Azt adja az előadás, amit a színlap leírásában ígér, és ennél a 11 sornál nem is kell részletesebb ajánló, ezt viszont feltétlenül érdemes elolvasni, ha valaki mellette dönt.
Marsha Norman darabja egy traumatikus anya-lány kapcsolatról szól, amely a szokásosnál is rosszabbul végződik: a fiatal lány bejelenti anyjának, hogy néhány órán belül öngyilkos lesz, és hozzákezd a háztartással kapcsolatos tudnivalók megosztásához. A beszélgetés során nem csak azt tudjuk meg, hogy hol a mosópor helye és a tartalék csokoládét érdemes hűtőben tartani, nehogy megavasodjon (ehhez fantázia kell, nehéz elképzelni, hogy a csokifüggő anya társaságában előfordulhatna ez), de szükségszerűen felmerülnek régi sérelmek, amelyek sokban felelősek azért, hogy a lány nem tartja folytatásra érdemesnek az életét. Nem győzi meg, hogy anyja látható élvezetet talál a csokoládén kívül még a keresztrejtvényfejtésben is, neki nincs kedve vegetálni.
Az előttünk folyó beszélgetés sokakat érzékenyen érintett - a bal oldalon elől ülve a nézők többségére ráláttam, észlelnem kellett, hogy többen is könnyes szemmel figyeltek. Akinek akár az anyjával, akár a lányával problematikus a viszonya, sok a kibeszéletlenül hagyott múltbeli sérelme, az ebből az előadásból akár erőt is meríthet egy tisztázó beszélgetéshez, de készüljön fel arra is, hogy eddig szőnyeg alá söprögetett bajok is hirtelen előbukkannak.
Ha rápillant valaki az OSZMI színházi adattárában a korábbi bemutatókra, látni fogja, hogy a darabot korábban minősítették már többféleképpen. Volt kommersz, vígjáték, színmű – ezek közül a vígjátékot nehéz megérteni, mert ugyan vannak humoros részek, menet közben itt-ott nevetünk is, de ez nagyon távol van attól, hogy komédiának érezzük – happy endet se várjon senki. Ezúttal nincs megjelölés.
Blaskó Borbála rendező és Rákay Tamás látványtervező egy valódi amerikai konyhás nappaliban játszatja a történetet, láthatóan arra törekedett Cseh Dávid dramaturggal együtt, hogy a darab mindkét szereplőjének álláspontját képviselje, és mi nézők együtt tudjunk érezni, ezzel a nagyon elkeseredett lánnyal, aki bármilyen törékenynek látszik, nem változtat döntésén, mind az anyával, aki képtelen arra, hogy lányát alig két órában érvekkel meggyőzze, hogy mégis érdemes élni (ha másért nem, a különböző ízű csokibonbonok és hasonló apróságok miatt). A rendező ezt a kényes egyensúlyt meg is valósította, annak ellenére sem borul meg, hogy a két színésznő (ami a színházi tapasztalatot illeti) nincs és nem is lehet egy súlycsoportban – mi mindkettőnek végig drukkolunk.
Györgyi Anna pályáját már több, mint harminc éve nézem, és legutóbb is igazán tetszett A rózsák háborúja c. darabban, amelynek a továbbiakban jó helye lehetne akár a Bástya Színházban is. A premier előtt a színház Facebook oldalán a nézők is sok előadását sorolták fel, az előadásra beülők többsége miatta mehet az előadásra.
Kiss Anna Gizellát csak 2020 óta tartja számon a port.hu, jelenleg a Magyar Színházban játszik főszerepeket (Hamlet, A legyező). Én korábban csak 2023 augusztusában láttam játszani a Rózsavölgyiben, a még mindig futó „Miért pont kivi?” című előadásban Schneider Zoltán partnereként. Akkor megfogott a hajléktalan lány alakja, és eltettem magamnak. Neve alapján sose jutott volna eszembe, hogy Kiss Csaba rendező és Györgyi Anna lánya, pedig tényleg hasonlít rájuk. Jelenleg a színház kommunikációjában ugyan hangsúlyosan szerepel, hogy valódi anya-lánya kettőst látunk, de ez csak érdekesség, nekünk mezei nézőknek nem ez a fontos, nem ettől jó az előadás. Két profi színésznő összehangolt játékát nézzük, akiknek a kapcsolatára feltehetően jó hatással volt a közös munka, és ezt tovább is erősíti majd a sorozatos játszás.
Amennyire keserves a történet, annyira jó ennek a két embernek a harmonikus színpadi jelenlétét figyelni, ez az, amibe kapaszkodni tudunk. Kiss Anna Gizella finom, de határozott jelenség, megingathatatlansága imponáló. Alig emeli fel a hangját, mégis érezzük az energiáit. Györgyi Anna mintha körül táncolná, a legkülönfélébb módokon próbál közel jutni hozzá, gesztusai is szélsőségesebbek, helyenként még harsányak is: senki nem vetheti a szemére, hogy nem próbálta meg lánya szándékát megváltoztatni. Rá kell ébrednie, hogy lánya ezek után már nem fog róla gondoskodni, és arra is, hogy nem is ez számít igazán – éppen az élet technikai lebonyolítása a legegyszerűbb – a csokoládét egyedül is meg fogja tudni rendelni.
Az előadás az anya-lány kapcsolatok elemzésén túl általánosabb kérdéseket is felvet: hogyan viszonyulunk a hozzánk közeli másik emberhez, észrevesszük-e egyáltalán, hogy mire van szüksége, tudunk-e jól szeretni?
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
Ezt a darabot Pesten először (1984-ben) Tábori Nóra és Kútvölgyi Erzsébet, majd másodszor Vári Éva és Lang Györgyi játszotta. Én ezt az utóbbi előadást láttam 1995. december 10-én Alföldi Róbert rendezésében, és emiatt is kíváncsi voltam, hogy miként hat rám harminc év után ugyanaz a történet.
Teljesen másként néztem akkor, fiatal és reményteljes tanárként, akinek jól működött még a színjátszó köre is (évi két bemutató, 6-6 előadásban!), mint most, amikor ez a pálya már évek óta folytathatatlannak tűnik, és három gyerek jövője is nyomaszt a sajátomon túl. A harminc év csalódásaival felszerelve már teljesen másként hat ez a darab, annak idején csak bravúros színészi alakításokat láttam benne.
Jó lehet azoknak, akik most, 2025-ben kizárólag színházként tudják megnézni Györgyi Annát és Kiss Anna Gizellát, és az itt felmutatott problémák őket nem érintik. Biztosan akadnak ilyen nézők is, akiknek remélhetőleg felhőtlenül szép estéjük lesz a Bástya Színházban.
Ps. Szereposztás és alkotók:
Thelma Cates: Györgyi Anna
Jessie Cates: Kiss Anna Gizella
Rendező: Blaskó Borbála
Dramaturg: Cseh Dávid
Rendezőasszisztens,
Kellék: Szitás Bernadett
Látvány: Rákay Tamás
Súgó: Juhász Gabriella
A grafika Blaskó Bence munkája.
Az előadást Kállai-Tóth Anett fotózta, akinek még több képe megtalálható a Bástya Színház Facebook oldalán.
