Ha van előadás Pesten, amelyiknek teljesen biztosan nem kell ajánló, az a Mindenki legyen kufli!, a Bábszínház legújabb bemutatója. A korhatári besorolása 3+, és ez rendben is van így, a kezdés előtt még a helyükön forgolódó, a székek számát nézegető aranyos kis óvodások szinte varázsütésre elcsendesedtek, majd tökéletes figyelemmel nézték végig mindkét felvonást, élénken reagálva a poénokra. Bombasikernek tudok nyomot hagyni.
Kuflik egy kupacban - Barna Zsombor, Csarkó Bettina, Ács Norbert, Krucsó Júlia Rita,Márkus Sándor és Szolár Tibor
Az alkotók - Cseri Hanna, az adaptáció készítője és zeneszerzője, Gimes Dóra dramaturg és Ellinger Edina rendező - abból indulhattak ki, hogy a majdani néző (legyen bár hároméves) alapismeretekkel érkezik, így az előadás egyből a kiránduló (illetve beránduló) kuflik történetével indult, nem töltöttek előtte hosszan időt azzal, hogy részletesen elmeséljék nekünk „a kuflik honfoglalását” az „elhagyatott réten”.
Ezt követte néhány további jelenet a kuflik életéből, aki idejük nagyrészében csak heverésznek, de persze mi akkor látjuk őket, amikor mégis van valamilyen akció, legyen az pofavágó verseny vagy jelmezbál. (Minden mese nem kerülhet sorra, a szerző 23 mesekönyvében legalább negyven szerepel.) A szereplők mozgását L. Nagy Attila koreografálta.
Aki képben van, az pontosan tudja, hogy ez ugyan melyik történet kezdetét mutatja...
A meséknek van filmes feldolgozása is (Scherer Péter egészen zseniális, ahogy egymaga hét különböző hangot ad a kufliknak), ebben is megmozdulnak a szerző által rajzolt figurák, akik bábként is hasonlónak tűnnek (a Pagonyban megvásárolható plüssfigurákkal nagyjából megegyezik bábszínházi alteregójuk, csak persze szükségszerűen sokkal nagyobbak), sőt Fekete Anna látványtervező nagyon ügyelt arra is, hogy a színpadkép kisugárzása is az eredeti mesék világáét hozza vissza. Munkáját hatásossá teszi Szondi György fénytervező.
Az előadás zenés, a négytagú „Varázsgomba” zenekar -Cseri Hanna, Hoffer Károly, Pethő Gergő és Szekeres Norbert – gondoskodik a szórakoztatásunkról, akik néhány történetbe is bevonódnak, máskor pedig meghúzódnak a háttérben. (Ne tévedjünk meg, ez nem a világ első kuflizenekara.)
A zenekarban: Hoffer Károly, Cseri Hanna és Pethő Gergő
A bábszínházi forma nagyon illik a kuflikhoz, ezt megállapítottam már menet közben: sok az olyan történet, amelyben valamiféle varázslat vagy átváltozás van, ezek pedig így könnyűszerrel végrehajthatók, ráadásul a mozgatók – Hannus Zoltán, Márkus Sándor, Krucsó Júlia Rita, Csarkó Bettina, Barna Zsombor, Szolár Tibor és Ács Norbert - is teljes mivoltukban látszanak és „össze is öltöztek” a bábokkal, ez a hét figura még erőteljesebbé válhat. Mind a hét színész hozza a saját kuflijához társított intenzív színt és tulajdonságot, a szerző is elégedett lehet velük. A gyerekeknek pedig azt is hihetik, hogy most élőben találkoztak az igazi kuflikkal.
A képről már csak a holdbéli nyúl hiányzik...
Ahogy a mesékben, úgy az előadásban sincs kevésbé érdekes kufli, mindannyian nagyon eltérőek – a szivárvány színeit képviselik -, ennek ellenére együtt tudnak működni, közösséget alkotnak.
Ez a mesesorozat, amely tetszés szerint folytatható bármeddig, nem pusztán amiatt érdekes, hogy furcsa nevű figurák szerepelnek benne, és tele van kitalált szavakkal és kitalált figurákkal, hanem az alapszemlélete miatt. Az óvodások remélhetőleg még több időt töltenek közös játékkal, még nincs saját mobiljuk, rá tudnak csodálkozni apró jelenségekre, éppen észlelik az évszakok váltakozásának ismétlődését, nyitottabbak arra a lassú életre, amelyet a kuflik élnek a saját kupacukon.
Az én kedvenc történetemből vett jelenet - ez mintha már kicsit nagyobbakat is megcélozna...
Dániel András valamivel nagyobbak számára írta a kuflis könyvei előtt a Kicsibácsi-t, amely hasonló hozzáállást mutat, masszívan ellene megy a trendnek, de csak egy dióba zárt háromtagú családról szólt. (Azt a könyvét a Nézőművészeti KFT színházi előadása miatt szerettem meg, itt van mellettem mindig, néha belelapozok. Mindenkinek ezúton is ajánlom.)
Feltűnik a beszélő fatörzs is...
A megfigyelések és az apró történések ebben a sorozatban is megmaradt, kevesebb a filozofálás és ez a történet sokszereplőssé vált és a közösségben való létezésre került a hangsúly, ez benne a vonzó. Mind elképzelhetjük, hogy mi is ott vagyunk velük ezen a réten, amelyik minden, csak nem elhagyatott. A felnőtt nézőkben is feltehetően fel fog merülni a vágy, a pörgés szüneteltetésére, az élet apró örömeinek felfedezésére.
A felhő, aki főszerepre vágyott (mintha ez a karakter az átdolgozók hozzátétele lenne, néhány apró megjegyzésből bontották ki)
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
Azt gondolom, hogy egy előadás-élménynek feltétlenül része a várakozás (legjobb esetben hosszú visszaszámlálás), illetve a feldolgozó időszak, amikor nemcsak visszagondolunk, de utána is nézünk a darabnak, megnézzük a film-előzményét, vagy elolvassuk a könyvet, ha ezeket korábban nem tettük meg.
Milyen is egy hatlábú lókutya?
Aki Dániel András kuflijait indul el megnézni „élőben” is, azok nyilván vagy olvasták a 2013 óta megjelent 23 kuflis mesekönyv valamelyikét, vagy/és látták a Kedd Stúdió által készített rajzfilmeket. (55 film elérhető a YouTube-on, az egyes mesék külön is és néhány kombinációban más mesékkel.) Valami azt súgja, hogy nemigen lesz senki a nézőtéren, aki úgy ment oda, ahogy én: teljesen felkészületlenül. Egyetlen egy történetet sem olvastam, vagy láttam a színházi előadás előtt, és csak azt tudtam, hogy a kuflik léteznek. (Egyik rendezőjük, M. Tóth Géza ezen a blogon a kuflis filmek elkészítésével egy időben dolgozott az operaházi Ring-en, szinte hihetetlen, hogy valakinek az életművébe mindez belefér.)
Az én tudatlanságom kufli-ügyben már a múlté, lassan akár azt is kijelenthetem, hogy párbajképessé váltam a témában: az előadás másnapján hat helyszínen (könyvtárakban és könyvesboltokban) 22 mesekönyvet be tudtam cserkészni, és az azóta eltelt további két nap folyamán a legtöbb YouTube-ra kitett filmet is megnéztem, és naná, hogy minden kuflinak tudom a nevét és a legfőbb szokásait is. (Aki itt tart az olvasásban, az ezt már régen tudja, így ebben a bejegyzésben nem akartam - egészen feleslegesen - tanulmányt közzétenni a kuflik életéről.) Lehet, hogy ennyi is elég annak bizonyítására, hogy a Bábszínház produkciója felkeltette az érdeklődésemet.
Hétfő reggel persze még egy kuflik előtti időszámítás volt érvényben, másként néztem az előadást, mint azok a rajongó gyerekek, aki a hét kufli valamelyikét szorongatták a kezükben. (A Pagony az összeset árusítja, 5990 Ft-ért bárkinek lehet egy plüss kuflija, akár online is megrendelheti tőlük. Itt minden könyv is együtt megvan, aki választani akar közülük, legjobb, ha az egyik boltjukba megy el.) Több gyereket is láttam, aki a saját kuflija társaságában nézte az előadást - érdekes módon mindenkinél másik volt. (Lehet, hogy sokat elmond rólunk már az is, hogy kinek melyik a kedvence…)
Azért gondoljuk meg kétszer is, mielőtt egy lila kabátgombot átteszünk a jobb zsebünkből a balba...
Ps.1. AMI VISZONT A KÖZÖNSÉGET ILLETI:
Az ezt megelőző este is kijutott az emlékezetes élményekből, az általam megnézett előadáson volt renitens néző (másodszor is megszólalt a mobilja, miközben az elsőnél leállt miatta az előadás), de ezen a délelőttin is. Nem gyerek volt, hanem az egyik csoport kísérője (remélem, hogy nem óvónő). Amilyen pechem volt, épp elém került a nézőtéren a nyolcadik sorba, az elején kicsit mobilozott, fotózgatott, majd felállt a 15., azaz a középső székről az előadás közepén, kiment, de pár perc múlva sajnos vissza is jött, és ugyanezt a mutatványt megismételte a második részben is, azaz összesen négyszer csörtetett át a saját csoportja előtt. Ilyet még tényleg nem láttam korábban soha semmilyen színházban, hogy valaki ennyire semmibe vegye a többi nézőt, és erősen remélem, hogy a bábszínházban is az első eset. (Mit gondolhatnak erről a gyerekek, mi lesz, ha valaki netán közülük is elun majd egy feladatot és az óvodai foglalkozás közben távozni támad kedve?)
Ha már így alakult, azért megjegyzem, hogy nagyon becsülendő, hogy egyes óvodák rendszeresen viszik a gyerekeket, nem kis plusz munka ennyire kis gyerekeket ilyen nagy tömegben terelgetni. Volt csoport, ahol uzsonnát is vittek nekik a szünetre… Le a kalappal!
Az összes gyereket olyannyira lekötötte az előadás, hogy az se lett volna probléma, ha minden felnőtt kísérő kisurran, és kint is marad. a ruhatár mellett egy felnőtt-megőrzőt is kialakítanak, és oda leadják azokat, akik nem akarnak a kuflikkal együtt inkább lelazítani…
PS.2. A fotókat Piti Marcell készítette, a színház Fb-oldalán sokkal több megtalálható, érdemes rákeresni. Nagy kihívás volt a 72-ből ilyen keveset kiválogatni, nyilván emiatt sem akartam rövidebbre fogni a beszámolómat, így legalább több belefért. És még egy utolsó, most már tényleg búcsúzóul:
