A Városmajori zsűrizett előadásokkal "fésűben" játszották a Szemle Plusz hat kamaraprodukcióját, mégpedig a margitszigeti Kristály Színtér Üvegtermében.
A Leenane szépe szereplői - Pesti Magyar Színiakadémia - Pál András osztálya (fotó: az osztály FB-oldaláról)
A Szemle Plusz minden kamaraprodukciója látható Pesten rendszeresen, így közös bemutatásuknak legfőbb jelentősége, hogy ezeket az értékeket kiemelték, és felhívták a Városmajorba járók figyelmét arra, hogy a nem élőzenés-látványos előadásokat is érdemes nézni. A hat előadásból három nem kőszínházban jött létre, így akinek kétségei vannak, hogy kell-e ennyi színház Pesten, ezeket megnézve akár meg is állapíthatta, hogy IGEN, KELLENEK. Jót tesz a sokszínűség, a fiatal tehetségek kisebb térben szabadabban ki tudnak bontakozni. A hat előadás közül ötöt láttam korábban, egyet tudtam érteni a válogató Peremartoni Krisztinával. Azt is szívesen megnéztem volna, ami nekem eddig kimaradt, ha jó az időpont - a Magyar Színház Tizenhét hattyúk c. előadása ebbe a mezőnybe biztosan nem érdemtelenül került be. Ezennel is szívesen ajánlom a Cigány Mózes-t (a Katona Sufnijában látható Bezerédi Zoltán előadásában), a 6Szín Kizárólag az utókor számára c. kétszemélyes előadását (Sodró Eliza és Martinkovics Máté játssza), a Lélegezz-t, amely a Katonából indult (még 2017-ben), de jelenleg az Orlai Produkció által él tovább (színészek: Pálos Hanna és Vizi Dávid). Ugyancsak nagyon szerethető a Telik, amelyet Márfi Márk írt a saját élményeiből és egyedül is játssza, akinek egy újabb hasonló projektjéről is hallani már (lassan jön a Lassan is), vagy a Kovács ikrek által írt MILF, amelyik Pető Kata és Rohonyi Barnabás közös nagy dobása... Ezt a válogatást látva elégedetten dőlhettem hátra: ötöt láttam, készült róluk részletes saját ajánlóm, bár kevesebb előadást néztem a tavalyi évadban, mint a korábbiakban (ld. Évadértékelő), a legjobb pesti előadások többségéhez csak volt szerencsém nekem is.
Szemle OFF - bemutatkoznak a színészképző iskolák
A Szemle után szeptember 8-án és 9-én következett az új fejlemény, amelyre még nagyobb szükség volt, mint a kamara produkciók közös felmutatására. A "Szemle OFF" a legfiatalabb színházcsináló generációt mutatta meg. A színészképzők maguk dönthették el, hogy mely előadásukat delegálják. Ahogy a programból látszott, ezek többsége célzottan a "kapunyitási pánik" kérdéskörével foglalkozott, mind érintette a fiatalok élethelyzetét.
A vasárnapi első (szfés) előadásra várakozva megszólított egy idős hölgy, mégpedig azzal a kérdéssel: "Mondja, tényleg szükség van ennyi színházra? Nincs túlkínálat?"
Ez a kérdés sokakban felmerülhet, nincs-e túlképzés, bár nem biztos, hogy mások is hozzátennék, hogy a fiatalok "akár elmehetnének dolgozni is..." - Nem először jut eszembe, hogy a még oly lelkes színháznézőknek sincs fogalma, hogy mennyi munka van egy-egy laza szórakoztató produkció hátterében, másként ilyen mondatokat ki sem mondanának.
Nagy a verseny, a tehetséges színinövendékeknek sem vehetik biztosra, hogy helyzetbe hozza őket valaki, nagy a lemorzsolódás esélye. Engem nagyon elkeserített ez a megjegyzés, amelyből kitűnik, hogy a színházba ténylegesen sokat járó nézők egy része is megkérdőjelezi, hogy van létjogosultsága azoknak a kis műhelyeknek, ahol színésszé válhatnak azok is, akik helyzetüknél vagy adottságaiknál fogva a fősodorba nem kerülhetnek be azonnal.
SZFE - Tempefői
Ez a véletlen beszélgetés, amelynek a végén legalább egy korrekt mondat is elhangzott az illető szájából ("Legalább hallottam egy ilyen véleményt is.") nagyon erősen kapcsolódott az elsőként eljátszott előadáshoz, az SzFE Tempefői-változatához. Ahogy Csokonai idején sem volt kipárnázva a fiatal művészek helye, úgy most sincs - az előadást meg se kellett volna ahhoz nézni, hogy tudjuk, erről fog szólni.
Az Üvegteremben teltház volt ezúttal is, támogató hangulat. Menet közben eszembe jutott (szintén nem először), hogy a fiatal színésznövendékek még az átlagosnál is kiszolgáltatottabbak a rendezőnek, aki nem feltétlenül tanulta meg, hogy a diákok energiáit miként hasznosítsa jól. Minden esetben hat ránk a fiatalság, a lendület, a sugárzó életerő, de mégsem szerencsés, ha intenzív rohangálásnak látjuk mindazt, ami a színpadon történik. Nagyon sokkal jobb lett volna, ha az előadást kicsit lehalkítják, a fiatal generáció érthető elkeseredése még inkább érvényesült volna. Mindennek ellenére azért nagyon helyesek voltak, lehet nekik drukkolni, miközben persze látva a már befutott színészek útkereső (és civil munkát is kereső!) próbálkozásait, nehéz lenne azt mondani, hogy alaptalan a félelmük, bizonytalanságérzetük.
A második eseményt a Hajóban tartották, amely igazán pici, így a hőség miatt egy kényszerszünetet beiktattak az egyébként eredetileg megszakítás nélkülinek tervezett előadásba. Az minőségét jelzi, hogy mindenki vállalta a fulladásveszély további kockázatát, és visszaült a Leenane szépé-re, nem lógtunk meg.
A Pesti Magyar Színiakadémia 2023-ban végzett diákjai Pál András rendezésében valóban jól lekötöttek minket. Szerethetővé és megjegyezhetővé vált Badics Natasa Maureenként, bár még messze a negyventől. (Ez jellemzően már beérkezett, idősödő színésznők álomszerepe - érdekes lenne látni, hogyan játssza majd 20 év múlva.) Maureen esélytelenségét külön aláhúzta a szereposztás is: a szerelmét játszó férfit színésznő - Varró Hanga Júlia - alakította, akire ránézve csak az járt a fejemben, hogy mennyire jól állna neki Lady Di (ha lenne hozzá színdarab, vagy film). Ezúttal korosodó férfit kellene látnunk benne, aki szintén kezd kifutni az időből, ami a családalapítást illeti. Kiss Liliána Melody sem volt könnyű helyzetben az öregasszony szerepében, de Meg szétesettségét és kétségbeesett kapaszkodását az életbe, részben így is meg tudta mutatni. Nyilván másként nézte mindezt az, akinek más Martin McDonagh élménye nem volt korábban, és nem látta véletlenül a Nézőművészeti KFT jelenleg is futó egészen zseniális produkcióját, de még ezt (és számos korábbi nagy előadást) látva sem vált érdektelenné ez a rendezés.
Aki egyedül saját korának megfelelő szerepet kapott, Kereki Kristóf olyannyira hiteles volt, hogy bátran ajánlanám akár beugrónak is bármilyen másik Leenane szépé-be, ő az igazi Ray Dooley. Ránézve azt gondoltam, hogy igen, pontosan ilyen ez a fiú. Teljesen természetes színpadi jelenléte remélhetőleg sok más előadásban is érzékelhető lesz, várom. Csak gratulálni lehet a látványtervezőnek is, sokban támogatta a színészek munkáját.
A Szemle OFF harmadik előadását a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés 14.-15. évfolyamosai játszották, az eredeti darabot némileg átírva. Saját élmények is átütöttek, egyik-másik monológot nem volt könnyű meghallgatni - a Tempefői-ben már délelőtt felmerült kérdéseket most ők is aláhúzták, helyenként ugyanazt többször is. Ebben az esetben esélytelen lett volna az egyes szereplők beazonosítása, nem írok el inkább olyasmit, hogy de milyen tehetségesnek tűnik a zöldpólós srác, vagy hasonló - remélhetőleg azokban, akik tényleg komolyan szeretnének színésszé válni, lesz is elég energia, hogy küzdjenek és észrevétessék magukat. Ha nem is egyszerű ezt megvalósítani, mégis sokkal szerencsésebbek azok, akiknek egyáltalán van célja, és nem ragadta meg őket a depresszió - ezt is leszűrhettük a látottakból.
Avenue -Q - fotó: Cseke Tamás
A Kristály Színtérnek még van egy harmadik helyszíne is, az Akvárium - itt került sor a Freeszfe Egyesület által jegyzett Tériszony-ra. Négy színész, kevés szereplő, szürreális történet - hová vezethez egy állásinterjú? - ez itt a kérdés. Lehet, hogy nemcsak bennem maradtak bizonytalanságok, hogy az elhangzottaknak melyik részét vegyük komolyan és mi a vízió. Ha már tér: kellően nyomasztó volt az ablaktalan szobában ülni. (Nem is tudom, hogy pont ennek az előadásnak a kapcsán ez miért jutott eszembe, színházterem esetén ez az ideális, ha nem kell elsötétíteni mesterségesen...) A másik gondolat: milyen sokat veszít az, aki még sosem volt ilyen stúdió előadáson, amikor karnyújtásnyira vannak a színészek és talán hatvan ember fér be összesen. Látjuk a többiek reakcióit is, igazi közösségi élmény.
Tériszony - Szacsvai István, Góg Tamás, Zilahy Anna
A négy üde pályakezdő színész a saját keresztnevét megtartva játszik, közül az egyiket, Góg Tamást még gimnazista korából ismerem, már akkor is látszott, hogy mennyire neki való ez a pálya - reménykedem, hogy nagyon sok alkalmas szerep fogja megtalálni, drukkolok neki is tovább.
Vasárnap este még abban a hitben távoztam, hogy másnap is vissza tudok jönni a további általam nem látott két előadásra, de végül kimaradt mind a Keleti István Művészeti Iskola "Háromgarasos operá"-ja, mind a kaposvári egyetemisták "Oresztész"-e.
A Városmajori Szemle OFF programja épp erre is felhívta a figyelmet: nem nézzük a fiatalokat, pedig akár tetszik, akár nem, a színházi világ folyamatosan megújul, jönnek az újabb generációk. Sok erőt és kitartást nekik, mi mezei nézők pedig reméljük, jövőre is lesz Szemle a Városmajorban és a Kristály Színtéren is, profikkal és még növendék színészekkel. Idén volt minek örülni.
