A Kultkikötő előadása egyértelműen a balatoni üdülés közben gyerekprogramra vágyó nézőknek készült, de már több, mint egy éve szerepel a 6Szín repertoárján is. Csukás István mesehőseinek társaságában ezen a szilveszteri délelőttön nemcsak a nyolcvanas évekbe ugrottunk vissza, hanem némi nosztalgiázással gondolhattunk vissza/előre a nyárra is. (Zárójelben, de hangsúlyosan: mindenkinek ajánlom a balatoni gyalogos körtúrát, amely 21 nap alatt 400 km-en át kerüli meg a Balatont, és nekem ezt az idei legeslegjobb élményemet is eszembe juttatta a Csukás-mese. Ha nem is úgy, mint a megidézett Gombóc Artúr, de mi is ingáztunk eleget a tó körül, hogy a megfelelő szakaszokat elérjük.)
Az előadás a retro-hangulat miatt tartogat jó pillanatokat a gyerekeket kísérő felnőtteknek is, de elsősorban ez mégis az óvodások és alsótagozatos gyerekek színháza, amely nyomokban interaktív, így gyerekfüggő, hogy ki mennyire értékeli ezt.
Az előadás egyrészes, 70 perces, nem olyan hosszú, de nemcsak a büfés örült volna egy szünetnek, amelynek meg is lett volna a helye kb. 40 perc után. A kisebb gyerekek (hároméves formák is sokan jöttek) ezen a ponton már kissé türelmetlenekké váltak, különösen azok, akik a Csukás mesehősöket kevésbé ismerték, és egyértelműen Süsüt várták.
A színlapot figyelmesen elolvasók tudhatták előre, hogy itt nem kizárólag őt ígérik be, lesz Pompom, a nagy Hohoho horgász, Mirr-Murr, a Legkisebb ugrifüles is (mindenkit nem sorolok fel, bár megtehetném, mert ennek az előadásnak a célközönsége nem tud olvasni, vagy ha igen, még talán nem keresgél színházi ajánlókat a neten), de a szülőknek, nagyszülőknek most ezt nyomatékosítom: az előadásban időről időre feltűnik Süsü, de ez nem róla szól. Aki csak őt várja, szükségszerűen csalódni fog – a gyereket a többiekre is fel kell készíteni. A legjobb taktikad, ha valaki most megcélozza a január végi alkalmat, és addig végigmeséli a kiválasztott gyermeknek Csukás István meséit.
Az a gyerek vagy felnőtt fogja ezt az előadást igazán szeretni, akinek minden, hosszabb vagy rövidebb ideig felmerülő mesehőshöz kapcsolódik személyes élménye, nemcsak Süsühöz.
Ezek a figurák – jó esetben, ha a néző ismeri őket - pár perc alatt is visszahoznak hangulatokat, hosszabb rajzfilmes, vagy olvasmányélményeket, kedvet csinálnak ezeknek a meséknek az újraolvasásához, de még ennél több hozadéka is lehet az előadásnak.
Az előadás azon túl, hogy utána valaki megnyugodva elmondhatja, hogy sikerült a gyereket lekötni egy kultúrprogrammal, elsősorban arra jó, hogy megismerkedjen a csak képernyőhöz szokott óvodás (kisiskolás) az ÉLŐ színház működésével, lásson közelről két igazán energikus fiatal színészt, akik ki-be ugrálnak az egyes szerepekbe, bábokat is megelevenítenek, közvetlen kapcsolatot létesítenek velük.
A legtöbb gyerek számára a színházi mese újdonság lehet, és érdekes már az is, ahogy a nézőtéri takarítónőből látják átalakulni a főszereplő színésznőt. Nem kevésbé hatásos, ahogy a másik szereplő, a „néma színész” hirtelen mégis megszólal, a színház varázsa alól nem tudja kivonni magát ő sem. A hangsúly végig a játékon van.
Az előadás írója nincs feltüntetve, így feltételezem, hogy Deres Péter dramaturg és a rendező Hajdú László hozta létre ezt a szöveget, amelyről a felnőtt nézők azért érzékelik, hogy nem improvizáció, még akkor sem, ha folyamatosan megszólítanak minket. Az egyes epizódoknál elég jó pontossággal bele vannak építve az ismert Csukás-mesék, így aki (szintén) tudja kívülről pl. Gombóc Artúr történetét, nem lesz csalódott.
A gyerekek láthatóan élvezik, hogy gyakran direktben meg vannak szólítva, egy picike fiú az első sorból fel is mehetett Óriástüdejű levegőfújónak - feltehetően ez az élmény hosszan el fogja kísérni. Ahogy láttam a nagyon figyelmesen hallgató és időnként lelkesen bekiabáló közönséget, az előadás nemcsak egy szünetet, de több ilyen színpadra menős, esetleg közösen éneklős lehetőséget elbírt volna, meg is lepődtem, hogy pl. a varázsdoboz elmozdításához (vagy Gombóc Artúr elvontatásához) nem vettek igénybe „külső” segítséget. Perceken belül felrohant volna az összes gyerek, hogy megoldja…
Nagyon jólesett nézni ezt a nagyon sok aranyos és nyugodtan figyelő gyereket (bár az Operában lennének ilyen jó magaviseletűek a harmadik emeletre betévedt turisták – jutott eszembe épp tegnap is), de bevallom, elsősorban azért mentem, hogy a Sirály után Hermányi Mariannt lássam valami más szerepben is. Végig tudta vinni ezt a kétszemélyes produkciót, amelyben egymást követték a váltások, ki tudta váltani a gyerekek érdeklődését. Remélem, hogy még nagyon sok alkalmam lesz rá, hogy 2023-ban is lássam.
Szekeres Máté jó partnere, utóbbi nézhető az egyik kedvenc bábelőadásomban, a Helló, Héraklészben, amelyet mindenkinek legalább olyan lelkesen ajánlok, mint a Sirályt, illetve az Előttem az életben is, amely jelenleg a Stúdió K-ban megy, de a bemutatója tavaly ugyancsak a 6Színben volt.
Az előadás elején elhangzik: „a színházi néző veszélyes”. Ha a gyerekek elég, őket kellően megérintő előadás-élménnyel találkoznak, jó eséllyel vonódnak majd be, válnak maguk is ilyen nézővé, és megoldódik a nagy kérdés. Lesz utánpótlás, lesznek olyanok, akik majd később szintén elhozzák a gyerekeiket színházba.
Az előadás jellemzően havonta egyszer nézhető a 6Színben, és feltehetően nyáron majd ismét a Balaton mellett.
Ps. A képeket a Kultkikötő FB-oldaláról használtam fel.
