Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tarnóczi Jakab új kísérleti előadását könnyen tudom röviden is ajánlani: szinte azonnal elmerültem Tarnóczi Jakab rendezésének világába, és csak három óra múlva bukkantam a felszínre, egyértelműen jobb hangulatban, mint ahogy a színházba érkeztem. Feltétlenül ajánlom a megtekintést, érdemes igyekezni a jegyvásárlással, mert erre sem lesz később könnyű bejutni.

mag13

Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Pelsőczy Réka, Mentes Júlia, hátul: Béres Bence

Ennél hosszabban kifejtve:

A Kamrába érkezve sötét előteret találunk, ahol némiképp kihívás elolvasni az előadáshoz kapott útmutatót, amelyet az egyik jegyszedő kislány ad a kezünkbe azonnal érkezéskor.

Ezt feltétlenül érdemes még a kezdés előtt átnézni, hiszen kiderül belőle, hogy az előadás négy „fejezetből” áll (60, 40, 30 és 25 percesek), amelyek között „partyk” vannak (8, 8 ,6 percesek). Utóbbiak alatt tetszés szerint bent lehet maradni és nézelődni (a színpadon is!), vagy szünetként is értelmezhetőek. (Tanúsíthatom, hogy tényleg nem lép előre a cselekmény, a nézők fele el is hitte a leírást, ki is ment.)

mag

Én a bennmaradást választottam, figyelgettem a színészeket, akik végig nem léptek ki a szerepükből, sőt fel is mentem a színpadra, hogy megnézzem, milyen könyveket tettek fel a polcra. A főpróbán egy idősebb néző még táncolt is, kihasználta a lehetőséget.

Az előadásra is már eleve Devich Botond díszletén keresztül érkeztünk (ez az úgynevezett „entrance party”), megtekinthetjük a frissen átalakított horányi nyaraló belső tereit, beleértve a mosdót. Úgy érezhetjük az első pillanattól, hogy mi is ennek a „nyitott háznak” a vendégei vagyunk.

mag5"családi együttlét"

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia Gerhart Hauptmann egy még nálunk nem játszott darabjának dramaturgiai vázát (a nyersfordítást Boronkay Soma készítette) vette alapul és a kiválasztott színészek előzetes szabad improvizációit felhasználva írta meg a szöveget. A végeredményt könnyen eladhatták volna nekünk saját műként is, annyira aktuálisnak tűnik. Giliga Ilka jelmezei is a történet maiságát erősítik.

Ez a „családi együttlét” (ez a műfaji megjelölés) sokféle asszociációkat keltett bennem, és ugyan techno zene szólt (zeneszerző: Bencsik Levente, Hunyadi Máté), mégis Csehovot és az ő közösen depressziózó szenvedő embereit juttatta eszembe. Ezen túl persze a saját élményeimet is még egyetemista koromból, amikor olyan jó volt másokkal együtt kilátástalannak látni a jelenünket és a lehetőségeinket, átélni az „egyedül vagyunk” kínját. Ebben a hangulatban jól el lehet merülni, otthonossá válik, és vissza lehet sírni ezt az időszakot akkor is, amikor már egy későbbi életfázisban (de nem biztos, hogy jobb helyzetben) nézzük a Katona magányos embereit közösen létezni a színpadon.

mag2Anya és fia: Pelsőczy Réka és Lengyel Benjámin

Jó-e az összezártság és a közös kínlódás, vagy sokkal jobb lenne kitörni és elmenekülni? Érdekes volt megfigyelni a folyamatot, ahogy egyik pillanatról a másikra átértékelődött a helyzet többször is.

Tarnóczi Jakab rendezőként most is megújul (mielőtt még sikerült volna beskatulyázni), kísérleti előadást látunk, amely improvizációkra alapul, és felfogható egyben tréningnek is (különösen) a projektben résztvevő négy fiatal színész, de az „őskatonás” Pelsőczy Réka és Rajkai Zoltán számára is, akik a szüleik generációját képviselik. Pelsőczy Réka ráadásul az egykori SzFÉ-n a fiatalok tanára is volt, és ez is segíthetett abban, hogy például az anya-fiú kapcsolatot kellően mélynek érzékeljük.

mag9A szülők: Rajkai Zoltán és Pelsőczy Réka

Az előadás egyik nagy erőssége, hogy minden szereplő oldaláról látjuk a helyzetet, mindegyiküket megértjük.

Rajkai Zoltán, a főszereplő János apjaként az előadás középső fejezeteiben igazoltan távol van, unokája keresztelője után hazatér a családi gazdaságba, és hátrahagyja feleségét, Mártát (azaz Pelsőczy Rékát) „unokázni”.

Önmagában sem lenne unalmas egy ilyen hétköznapi szituációt szemlélnünk, amikor a fiatal házasokhoz betoppan egy hétre a férj anyja, az eltérő szokások miatt akkor is kialakulna konfliktus, ha mindenki tele van jószándékkal. Jelen esetben még két kívülálló jelenléte is további bonyodalmakat okoz, de ennek a részleteit derítsétek ki az előadásból.

mag4

Pelsőczy Rékának ez a kicsit idegesítő, bár érezhetően őszintén segítőkész, és így nem ellenszenves anyós szerep jól áll, valószínűleg saját korábbi improvizációinak köszönhetően vannak áriaszerű hosszú megszólalásai az előadásban. (Hasonlóan emlékezetes a „Moszkva-Peking Transzszimfóniá”-ban, de most ezt az egész előadást jelentősen egységesebbnek és befogadhatóbbnak éreztem.) A rendezés ugyan nagyon jó helyzetbe hozza, de mégsem veszi el a figyelmünket a fő kérdésről, a fiatalok sorsáról. Hogy kellene jól elboldogulni az életben? Miként manőverezzünk úgy, hogy se magunknak, se másoknak ne ártsunk? Hova helyezzük a hangsúlyt: a társas kapcsolatainkra vagy az érvényesülésre? – Ilyen és hasonló kérdéseket vetnek fel a látottak. Tarnóczi Jakab a saját problémáiról is beszél (lehet, hogy terápiának sem volt rossz ez a próbafolyamat), érezhetően van köze főszereplőjének gondolataihoz, akire olyan sapkát ad ráadásul, amilyet maga is hord. (Enélkül is sejthető lenne, hogy egy fiatal rendezőt a saját generációjának élethelyzete foglalkoztatja, és mivel neki fontos az előadás, minket is megérint.)

mag7

A négy fiatal színész „nagyon rendben van”, együtt is, külön is, ahogy ezt egyébként a Katonában meg is szokhattuk már a korábbi fiatal színészgenerációk belépésekor. (Ettől még nem árt tudatosítani néha.)

Négyük közül számomra egyedül Béres Bence jelentett újdonságot, részben a covidnak köszönhetően (volt foglalásom néhány előadására az Ódryn, amelyek végül elmaradtak), részben azért, mert tavaly nem jártam Miskolcon előadást nézni, ahol már találkozhattam volna vele.

mag14

Három órán át ő is végig a színpadon létezett, kicsit kívülállóként, aki oda is tartozik a családhoz, meg nem is. Őt nézve már az előadás elején eszembe jutott a Dühöngő ifjúság is, mintha annak az alaphelyzete is felmerülhetett volna az alkotók fejében.

Kíváncsi lettem a színészetére, és így idő közben már a Tél című októberi bemutatót is sikerült bepótolnom, amelyről külön ajánlót írok hamarosan.

A Télben is partnere volt Lengyel Benjámin és Tóth Zsófia, akiket viszont már többször is láthattam, együtt is, külön is, a Katonában is, és azon kívül is. Mindkettőjüket szívesen nézem, és jól el tudtam őket most házaspárként is fogadni.

mag15

Nyilván sok múlik a néző antennáján, illetve személyes élethelyzetén, és semmi garancia, hogy más is így fogja érezni, de engem a hat magányos ember külön drámái közül egyértelműen a Tóth Zsófia által játszott Katáé rendített meg leginkább, vele tudtam legjobban együtt menni, bár koromnál fogva – kis szerencsével – hamarosan akár anyósként is bizonyíthatok majd. (Lehet, hogy ennek a gondolatát is hárítom? – ebből akár ezt is magamra süthetem.) Tóth Zsófia kevés szóval, de annál kifejezőbb arcjátékkal és gesztusokkal éreztette velünk, hogy ez a horányi „nyitott ház” mégsem tűnik annyira kedvező élettérnek, még az extra vendégek nélkül sem.

mag11

Lengyel Benjámin egy kevéssé értékelt zeneszerző és fiatal apa is egyben, akit érezhetően nyomaszt, hogy még mindig rászorul a szülei segítségére. Minden külső megerősítésre szüksége van, így nem csoda, hogy egyszerre vágyik elzártságra és arra, hogy maga köré gyűjtsön embereket, akik elismerik. Megértjük ösztönös döntésének hátterét. Jól áll neki ez a szerep nagyon, de nem is csoda, hiszen az alkotói csapat a kiválasztott színészekben gondolkodott eleve, így ezt a mondatot mind a hat színészről le tudom írni.

Mentes Júlia a Tháliából szerződött a Katonába (nem gyakornokoskodás után, ahogy sokan mások), így találó megoldás, hogy a kívülről érkező bemutatkozásként most ebben a történetben is hasonló szerepet kap. A rendező eléri, hogy Katához hasonlóan nem tudjuk egyértelműen sem elítélni, sem utálni Annát, bár betoppanása érthető módon feldúlja a családot. Mentes Júlia ezzel a szereppel azok figyelmét is felkelthette, akik eddig még sosem látták, jól megjegyezhetővé vált ez a szélsőségektől sem mentes figura, aki mégis inkább szerethető, mint nem. Ránk is hat a varázsa.

mag8

Mind a négy fiatal színész behozza a színpadra „a jövő friss levegőjét” (remélem, jól idézem ezt a kifejezést az előadásból), és őket nézve még akkor is elkezdünk bizakodni, ha a történet (illetve a színházi közeg jelenlegi állapota) erre kevés okot ad.

Ez a három órányi szünet nélküli színház nemcsak elringatja a nézőt, de el is gondolkodtatja. Csak gratulálni tudok hozzá a teljes csapatnak. Szép hosszú, bonyodalmaktól mentes szériát kívánok!

Ps. Szokodi Bea fotóit használtam a fotós Fb-oldaláról, ahol sokkal több is megtalálható, érdemes mindet megnézegetni.

Címkék: Katona Rajkai Zoltán Kamra Pelsőczy Réka Boronkay Soma Varga Zsófia Hunyadi Máté Mentes Júlia Tarnóczi Jakab Devich Botond Giliga Ilka Tóth Zsófia Lengyel Benjámin Bencsik Levente Magányos emberek Béres Bence

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9118007556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása