Színházi berkekben létezik egy íratlan szabály: ugyanazt a nevet nem szokás viselni azonos tevékenységet folytató embereknek, mert a név (egy idő után mindenképp) garancia. Meglátva a „rendezte: Horváth Csaba” megjelölést, remény ébredt bennem, mert sok bejegyzésem foglalkozik a Forte Társulat vezetőjének előadásaival, és a Horváth Csaba névhez nekem ő tartozik.
Ezt az előadást egy másik H. Cs. rendezhette, aki amennyiben később kezdett ebbe a tevékenységbe, egy megkülönböztető plusz betűt (a színlapokon legalább) hozzátehetne a nevéhez. (Eközben szeretettel gondoltam vissza a most már Esti Norbert nevet viselő színészre, aki egy hasonló észrevételem után másnap már nevet is váltott Nagy Norbertről, miután erről a témáról hosszan beszélgettünk.)
Ez volt az előadás után a legelső gondolatom. De nem az egyetlen.
Ebben a bejegyzésben ezúttal is azon van a hangsúly, hogy kik fogják szeretni a Fejős Éva szövegéből készült 100 perces előadást, kiknek ajánlható jószívvel. A premier hatalmas siker volt, mind a színésznőt, mind az írónőt melegen fogadta a közönség - ez viszont tény, nem vélemény.
Azoknak biztosan való az előadás, akiknek ez a plakát tetszik. (Ez a teszt gyors döntést tesz lehetővé.)
Egyértelmű, hogy nagy vállalás egyedül kilépni a közönség elé és lekötni azt, mégpedig egy egyenes vonalvezetésű, a valóságon alapuló történettel, számos gyorsöltözéssel. Gubik Áginak sikere volt azzal, hogy megpróbálta külsőségeiben is "leutánozni" az írónőt, aki valami miatt regénynek nevezi saját élete egyik szakaszának feltehetően a valósághoz igazodó leírását. Mivel a könyvet nem olvastam, könnyen lehet, hogy kitalált elemek is vannak a sztoriban, de mivel maradt az Évike megnevezés, kint vannak korábbi műveinek borítói a hátsó falon, lehet, hogy mégsem. Róla szól csak, milyen körülmények között várta gyermekét 48 évesen, és miként birkózott meg az első időszakkal. A fő cél az, hogy ráébresszen arra, hogy sose késő, ha akarunk valamit, ne halogassuk, vágjunk bele. Ez mindenhogyan pozitív üzenet, és a hasonló élethelyzetben lévő nőknek akár rengeteget adhat egy ilyen információ: érdemes időben orvoshoz fordulni, és néha egy kisebb műtét is elég a problémák orvosolására. (Lehet, hogy ugyanez egy másfél oldalas cikkben még hatékonyabb, de lehetnek olyanok, akik egy színházi előadás keretében világosodnak majd meg. Én is hoztam - jó és rossz - döntéseket előadás hatására, nyilván emiatt hiszek is abban, hogy akadhat olyan néző, akinek ez nagy változást okozhat majd.)
Aki ismeri és szereti Fejős Éva szövegeit, azoknak jó eséllyel érdekes lehet ez a produkció akkor is, ha nincs negyvenen túl és nem változtatna a családi állapotán. (Mivel egy bestseller íróról van szó, sokan lehetnek ebben a csoportban, azaz akár egy jelentősen nagyobb termet is meg lehetne tölteni, megfelelően erős reklám kampány bevetésével.)
Még több olyan néző lehet, aki színházi körülmények között (is) szeretne szembesülni magával a gyermekvállalás témakörrel, jól esne nekik a színpadról is ugyanarról hallani, amit esetleg átéltek maguk (pl.: a gyermek késői érkezése, a császározás bevállalásának dilemmái, az első idők nehézségei – legyen tápszer vagy ne, a totális kialvatlanság állapota, stb.). Nekem mindez a saját életemből is megvan, sőt nemrég láttam közelről egy családot, ahol frissen találkoztam az összes felvetett problémával, és még azt is megfigyelhettem, hogyan károsítja elkerülhetetlenül a gyerektémára rágörcsölés a párkapcsolatot, illetve magát a gyereket is. (Erről tudnék akár húsz oldalt is írni, de nem teszem - az előadás is a felületen maradt, viszont nyilván azért, mert erre van a közönség jelentős részének igénye. Ez az eladható.)
Művészi módon, megrázóan is feldolgozták ezt a témát nemrég - Pintér Béla "Az imádkozó” c. előadása másként, nyilván ugyanúgy saját életanyagból merítve, de azt áttételesen hasznosítva, ugyancsak ezen rágódik. Azon felhőtlenül nem tudunk nevetgélni, az nem egy rózsaszín előadás.
Én nem voltam a "Bébi. Bumm!" célközönsége, egyetlen új gondolatom nem támadt a fentieken túl a témával kapcsolatban (így könnyű rövid bejegyzést írni), viszont eszembe jutott, hogy Gubik Ági mennyire tetszett a Dandin György című előadásban, és az, hogy elmentem a 6Színbe, ennek a korábbi (2008.04.23.) játékszínes délelőtti főpróbának köszönhető, amelyet azóta sem felejtettem el. (Nagyjából olyan volt, mint amilyennek én szeretem a színházat.)
PS. Ezen az estén összességében is a visszaemlékezés játszotta a fő szerepet: előadás előtt egy nézőtárssal elballagtunk a Deákról az Operettig, és közben extrém módon az 1980-as évek miskolci színházáról beszélgettünk, például egy csodás Néma leventéről… Előadás után pedig összefutottam a nemrég látott Leenane szépe egyik szereplőjével, aki nem úszta meg a gratulációt (ezúton is sajnálom, hogy miattam biztosan kihűlt a pizzája) – pont egy hét telt el közben, de még mindig naponta sokszor gondolok arra a számomra tökéletes előadásra, és ezerrel drukkolok, hogy a négy csodás színész kijátszhassa. (Most vegyetek rá jegyet, amíg egy esetleges szénszünet nem jön közbe!)
Ezek miatt a nekem nem mellkes élmények miatt nem mondhatom, hogy hiába mentem a 6Színbe. Megyek is nemsokára vissza, vasárnap Orlaiék produkcióját, a „Jaj, nagyi”-t nézem, Molnár Piroskával, a „redőnyös” László Lilivel… Az élet szép, különösen így hétvégén, reménykedve, hogy a többi bejegyzésemet is hamarosan be tudom fejezni.
