Ennyit nem csúsztam még egy ajánlóval sose (pláne nem kettővel), de végre kész van. Egyetlen mentségem van csak: a budaörsi társulat idei utolsó előadásai voltak ezek, és ez az ajánló úgyis csak jövőre tudja majd ellátni a feladatát, így ezúttal három hét késésnek kisebb a jelentősége, mintha éppen a következő hónap jegyeit árulná a színház.
A lényeg: REMEK ez a társulat – ez volt az ok, hogy az évad végén két lemaradt előadást még pótolni szerettem volna mindenképp, és a megtekintés után is ez lett a konklúzió. (Annak ellenére, hogy a két előadás egészen másként érintett, és az egyiknek igazán a célközönsége voltam, a másiknak pedig nem.)
Pető Kata, Chován Gábor, Spolarics Andrea
Ami a két előadást összeköti azon túl, hogy mindkettő a budaörsi csapat munkája: mindkettőt relatíve sokat emlegetik a kritikusok, minimalista díszletben játszák, a színészi munka dominál. (Én mindkét esetben megragadtam a lehetőséget a gyaloglásra, így összesen 32 km-t mentem gyalog a megtekintésük kapcsán 48 órán belül. Megérte, sőt még ez hozzá is adott az élményhez. De megint mondom: a busz ott áll meg a színház közelében, nem probléma kijutni, ha valaki nem akarja mindenáron túlbonyolítani.)
Hartai Petra, Pető Kata
Az Öröm és boldogságot Alföldi Róbert még szeptemberben színpadra vitte. Halogattam a megtekintést, mert Székely Csaba darabját néhány éve túlságosan is jónak találtam Czeizel Gábor rendezésében, még emlékeztem rá közel három év után is, nem vágytam másikra. A hozzám eljutó előzetes információk szintén azt sugallták, hogy ez a friss előadás a stílusa miatt nem lesz az én előadásom…
A színház közben bemutatta többek között a Vadászatot, amely viszont olyan nagyon tetszett, hogy kifejezetten a budaörsi társulat miatt mégsem tudtam kihagyni az Öröm és boldogság utolsó előadását.
A két előadás elején ráadásul van egy-egy nagyon hasonló jelenet, egészen más módon megoldva. Spolarics Andrea intézményvezetőként kérdőre vonja beosztottját, Chován Gábort. A Vadászatban mindkettőjükkel azonosulni lehet, megértjük szempontjaikat, itt viszont paródiába fordul ez a beszélgetés, túl harsánnyá, sőt karikatúrává válik Spolarics Andrea alakja.
Alföldi Róbert több jelenetnél él a túlzás eszközével, lesz, aki „normális” ember marad (a melegek), akikkel lehet is azonosulni, míg azok, akik előítéleteiknek köszönhetően üldözik őket, eltorzulnak.
Ez a stílus tényleg idegen tőlem, zavartak a harsány párbeszédek, ugyanakkor megértettem, hogy miért választotta a rendező ezt a megoldást. Már nagyon elege lehet abból, hogy a másságot ennyire nem fogadja el a társadalom. Érzem az indulatot, az elkeseredést, elfogadtam a rendezői stílusát, még ha el is idegenített. Nagyon úgy néz ki, hogy rövid időn belül igazi nagy változást nem fog tudni előidézni ezen a területen egy ilyen színházi előadás sem, amelyiket nézve eléggé nyilvánvaló, hogy minden a melegekkel kapcsolatos előítélet teljes ostobaság.
Az előadásban nemcsak a melegekre vonatkozó sztereotípiák jelennek meg nagyon markánsan, de a „népi vonások” parodizálása is túlzásként van jelen, helyenként már-már kabaréban éreztem magam. Az élő zene azért nem volt rossz…A nézőtér egy része mindezt élvezte és nevetett, a másik fele csendben eltűrte. Egészen biztos, hogy ez a stílus megosztotta a közönséget.
Nekem igazán tetszett a díszlet – Alföldi Róbert és Bachraty Gábor munkája, amelyet Kehi Richárd világított meg. Elég volt a kék körfüggöny, egy hatalmas asztal – minden le tudott bonyolódni ilyen kevés eszközzel. (Igen, a forráshiány mindig kreatívvá teszi a művészeket.) Ebben a közegben a legtöbbet Pető Kata jelmezei számítottak – az előadásnak ez a jellemző vonása az, amely most is, ahogy mindig leginkább látható a fotókról.
A színészek játéka hol tetszett, hol nem – ez esetben jelenetfüggő volt, és próbáltam magamban eldönteni, hogy ők maguk hogyan viszonyulnak az általam harsánynak minősített jelenetekhez. Voltak akik, mintha kicsit próbálták volna ezeket tompítani. Három hét után is megmaradtak a benyomásaim, nem mondanám, hogy ez egy könnyen felejthető előadás – még akkor sem, ha azóta nyolc Wagner rakódott rá -, de mivel erről már valóban annyi profi kritikus írt, én most nem elemzem szét a produkciót.
Fröhlich Kristóf, Mertz Tibor
MÉG NÉHÁNY lezáró gondolat a darab fő témája kapcsán:
Hosszú évekig azt mondtam volna, hogy a melegség témája csak fel van fújva, annyira nem foglalkozik vele senki. Ezt most már azért sem mondom, mert néhány éve, amikor 165 gáz- és klímaszerelő diákot tanítottam, nem telt el nap, hogy ne legyek tanúja olyan beszélgetéseknek, amikor egymást „lebuzizták”, sőt többen ki is fejtették, hogy gyűlölik a „homokosokat”. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a tizenévesek körében mélyen ott van a homoszexuálisok elítélése, jelentős időbe telhet ennek a beállítottságnak a megváltoztatása még akkor is, ha a társadalomnak csak egyes rétegeit érinti ez.
Józan ésszel nehéz belátni, hogy mi közünk van egy másik ember szexuális életéhez, ha az nem a párunk, vagy közeli hozzátartozónk. Jobban érint minket még az is, hogy valaki hogyan áll sorban, felszáll-e egy tömött villamosra hátizsákkal a vállán, vagy odafigyel másokra. Közösségben élünk, hatunk egymásra, de annyi minden más viselkedési forma jobban számít, mint az, hogy ki kivel alkot egy párt. Egy Don Giovanni-alkatú trófeagyűjtő sokkal erősebb negatív hatással lehet mások életére, mint egy monogám beállítottságú meleg – ez is csak egyértelmű.
Pont ez a baj, hogy aki ezt átgondolja, és elmegy az előadásra, annak olyan sok meggyőzés nem kell amúgy sem. Akinek meg el kellene ezen gondolkodni, az biztosan a közelébe se megy egy ilyen előadásnak.
Alföldi kiábrándultsága, ingerültsége éppen ezért nem meglepő, már nagyon elege lehet talán abból is, hogy érzékeli maga körül azokat, akik kényszerből vagy gyávaságból inkább az álcázást vállalják és fel se merik vállalni magukat.
Az előadást nézve persze nem nehéz általánosítanunk: szörnyű ennyire kevéssé elfogadó társadalomban élni, ahol a másság elviselése igazi probléma. (Ha valaki ránéz a facebookra, elég gyorsan lehet bizonyítékot találni arra, hogy sokan még azt is nehezen viselik, ha valaki egy előadásról másként gondolkodik.
Fröhlich Kristóf - Ilyés Róbert
Az előadás elgondolkodtatott, de kevésbé szerettem menet közben. Mindez másként alakult két nappal később, szerda reggel a színház kamaratermében (az Ifjúsági házban), ahol „Az osztály vesztesét” láttam. Az jelentette számomra az igazi öröm és boldogságot.
Ps. Borovi Dániel képeit használtam a színház Fb-oldaláról.
