Ha lenne verseny az idei évadban a színházak között az elmaradt előadások területén, azt hiszem, hogy a Radnóti előkelő helyen végezne, még az is lehet, hogy a dobogón. Bár nem csináltam mérleget, de a hírekben nagyon gyakran szerepelt az, hogy valami nem lesz, és pótolni kell. Az Antigoné bemutatója két hónapot csúszott, ráadásul egy kulcsszereplőjét is elveszítette, nem mondhatják el, hogy sok év után Cserhalmi György újra náluk játszik. (Nekem fontos emlékem vele és Takács Katival az „El nem küldött levelek” még 1994-ből, gyakran gondolok rá – ha benne lett volna végül az előadásban, akkor ezen még hosszabban elmélkedhetnék.)
A produkciót nélküle, és sok hetes csúszással végül bemutatták, és most szokás szerint a főpróba alapján írok AJÁNLÓt (azaz nem kritikát). Miért érdemes megnézni az előadást? - ez itt a kérdés.
Pál András és Mészáros Blanka - miattuk biztos (és bármit) - ennél hosszabban:
Az eredeti időpontban nagyon rá voltam állva a témára, mert akkor nagyon közel volt hozzá a székesfehérváriak friss Antigonéja, amelyikre még az is elmondható, hogy pont olyan, amilyen a célközönségnek kellhet. (Mégis a kilencedikesek első nagy kötelező olvasmánya ez a dráma, amelyiket mindenki el szokott és el is tud olvasni.)
A sors nem így hozta, közben eltelt három hónap, a várakozásom már nem volt olyan feszült, viszont a színház rejtélyes posztja kíváncsivá tett, hogy miként oldják meg a jós szerepét valahogy másként.
A titkot nem fedem fel, csak annyit mondanék ezzel kapcsolatban, hogy ez a megoldás volt számomra az előadás gyenge pontja. Annyira nem lehetetlen azért Pesten karizmatikus férfiszínészt találni az idősebb generációból – rögtön adta volna magát akár Bálint András is. Persze, meglehet, hogy igazából Cserhalmi karakterére vágyott a rendező, Porogi Dorka. (Azért izgalmas feladat lett volna valakit azzal megbízni, hogy olyannak játssza el a jóst, amilyennek Cserhalmi játszhatta volna. )
Martinovics Dorina
Ez az Antigoné összességében a székesfehérvárinál jelentősen kevésbé volt pörgős ezen az első nyilvános bemutatkozáson, de ez nem jelenti azt, hogy a fordulatszáma nem növekedett meg már a premierig – a főpróba mégsem egy kész állapotot szokott mutatni.
Az előadásból jelenleg az Őr figuráját éreztem legaktuálisabbnak egy nemrég történt kellemetlen szituációnak köszönhetően, amelyben szerencsére nem élet-halál volt a tét, csak az egyik szereplő " mentem a saját bőröm, mégis az a legfontosabb"-hozzáállása. Erről azonnal eszembe jutott Nagy Márk intenzív alakítása, ahogy rohangált, és igyekezett a hatalom birtokosának megfelelni, hogy ne érje baj, és megmaradjon a munkája, ezáltal az életszínvonala is...
Nagy Márk
Azt hiszem, hogy ehhez az Őrhöz vagyunk még akkor is közelebb, ha helyenként azt hisszük magunkról, hogy határhelyzetben bátran cselekednénk. Feltehetően a színházi nézők erős többsége némi kényelmetlenséget sem vállalna fel, hogy valakin segítsen, nemhogy a halálbüntetés kockázatát, így ha akarjuk, persze meg lehet vetni ezt az embert is, de sokkal egyszerűbb megérteni. Már Szophoklész tükröt tart nekünk...
Nekem eléggé tetszett Nagy Márk játéka, eléggé le szokott nyűgözni, ha azt látom, hogy valaki ilyen hatalmas energiákkal robban be a színpadra.
Porogi Ádám, Sodró Eliza, Bognár Gyöngyvér és Rusznák András
A többi alakítást is tudtam szeretni, annak dacára, hogy 27 év tanítás közben elég sokszor olvastam és elemeztem ezt a darabot, és már-már hajlanék arra, hogy alaposan átgondoltam mostanára.
A visszajelzéseket hallgatva úgy tűnt, hogy másoknak is revelatív volt a fiai halála miatt az öngyilkosságot választó Eurüdiké szerepében Bognár Gyöngyvér, aki jellemzően vidéken töltötte színészi éveit, így a meglepetés erejével hatott (Cserhalmi helyett is) Nem is olyan régen, a 6Színben egy beszélgetésen hallottam, így engem ez a meglepetés-hatás már akkor ért először, nem most. Már az lenyűgöző volt, ahogy egy korábban játszott szerepét visszaidézte. (Ehhez kell a karizmatikus erő, pár percben megmutatni egy egész életet és sorsot.)
Az előadás nem hagy kétséget, hogy maga az alaphelyzet, Kreón temetési tilalma egészen felesleges, védhetetlen, meggondolatlan lépés volt és csak a tekintély védelme az egyetlen ok a fenntartására.
Pál András ebben a szerepében is elhihető igazinak, aki ráadásul akár vonzó is lehetne -. jól áll neki a Pető Kata által tervezett öltöny. Egy mozdulatra van attól, hogy az elgyötört Antigonét magához ölelje, aki hozzá hasonlóan szintén első impulzusra cselekszik. Akár le is ülhetnének, meg is beszélhetnék, hogy mi miért történik… De nincs ölelés, viszont van helyette a semmire sem jó „ha már elrendeltem, akkor úgy kell lennie”- döntés.
Mészáros Blankának a korábbi Jean d’Arc és A krétakör után van tapasztalata a halállal is bátran szembenéző törékeny lányok alakításában, de ezek nem mosódnak össze, nem lesz ebből sorozatgyártás. Ezt a zöld selyemmelegítős riadt tinédzsert nézve leginkább persze azt a happy endes megoldást tudnám elképzelni, hogy ahogy bezárják a börtönébe, azonnal elalszik a kimerültségtől, és már nincs ereje felkötni magát. De ez persze csak vágyálom marad, az eredeti darabtól nem térhet el a rendező sem, csak módosíthat a hangsúlyokon.
Az előadásnak nagyon jót tesz, hogy a kar szereplői, akik elvileg sokan vannak és mind öregek (azaz tapasztaltak és bölcsek is), most a két kíváncsiskodó és mindent kommentelő nyugdíjasnak öltöztetett Sodró Eliza és Rusznák András lesz. Láthatóan egy oldalpillantásból is értik egymást, folyamatosan reagálnak mind az eseményekre, mind az elhangzó mondatokra – hol a színpadon, hol a süllyesztőből előmászva, hol pedig a nézőtéren. Amennyi humor az előadásba kerülhet, az benne van – éppen rajtuk keresztül, akik szintén nagyon távol állnak a hősiességtől, viszont hozzánk meg eléggé közel kerülnek.
A nézőtéren több szereplő is előbukkan, és azt, hogy ők is jól látszódjanak, vetítéssel oldják meg. (Díszlettervező: Kupás Anna, video- és fénytervező: Adrian Ganea – nekik jár a kredit, ahogy Kelemen Kristóf dramaturgnak is.) Hiába, a színpadtér további szűkülését így a legcélszerűbb elfeledtetni velünk, és ugyan annyira nem szeretem ezt a lassan elcsépelt eszközt, de teljesen érthető és logikus, hogy miért van rá szükség.
Baki Dániel
Porogi Ádám hírnöke is a helyén van, de ez azért kevésbé hálás szerep, mint az Őr, vagy akár Iszméné, akit Martinovics Dorina kapott. Nekik is sikerül ezeket a rövid ideig színre lépő szereplőket élettel megtölteni, de véleményem szerint Baki Dániel Haimónjára még náluk is több rendezői figyelem esett. Igen erős lett ez az alakítás már a főpróbán is. Elhihető neki, hogy ez a fiatalember nem bírja el a meghasonlást, szereti apját is, menyasszonyát is. Nem gyengeség öngyilkossága, pusztán nem akarja a saját életét egy másik forgatókönyv szerint végigélni.
A már említett fehérvári Antigonéban is nagyon erős lett éppen Haimón Kovács Tamás által. Korábban sose gondoltam, hogy ez ennyire jó szerep – mindketten sokkal összetettebben játsszák el, mint ahogy erre a karakterre a kötelező olvasmány elemzésekor gondolni szoktunk. Lehet, hogy mostanában nem az a leghálásabb feladat, hogy eljátsszon valaki egy gondolkodás nélkül az elveit követő hőst, vagy netán egy zsarnokot, hanem ez a szerettei között felőrlődő ember. (Mellékszál: a szülők és a házastárs eltérő értékrendje között vergődő személyek ugyan ráismernek-e arra, hogy ez a darab róluk is szól?)
Ez az élő zenés előadás (zeneszerző: Kákonyi Árpád) feltétlenül alkalmas arra, hogy majd ősszel gimnáziumi osztályok tömege nézze meg, és ennek alapján ismerje meg a történetet, és gondolkodjanak el azon, hogy az ember miként működik akkor, amikor egyeduralom van, nem demokrácia. Ebből is, ahogy az eredeti darabból is látszik, hogy a hatalom öncélú gyakorlása nem vezet jóra, és nem is tartható fenn hosszan. Kreón mégis elveszítette második fiát is, feleségét is. Boldog ugyan nem lesz, túl későn vonta vissza a rendeletét, de arról nincs szó, hogy ezek után le is váltották - már nem nagyon maradt senki Thébában a háború után, aki a helyére állhatott volna. Még ezzel a gondolattal is meg kell barátkoznunk miután a három halálesetről tudomást szereztünk - annyira nem egyszerű feldolgozni ezt a közel két órát. (Mondanám, ne várjatok felhőtlen szórakozást az előadástól, de ezt egy Antigonétól senki nem is várja...)
Ps. Az világos, hogy igazi kar nem lehetne az előadásban már csak a Radnóti színpadának mérete miatt sem - ez tényleg annyira kicsi, hogy komoly logisztikai problémát jelentene itt igazi tömeget bemutatni, hacsak nem kivetítve. Számomra - utólag - ez a kéttagú vének kara azt a tényt is kifejezte, hogy mennyire megszűnt a közösségi létezésünk, az életünk nem egy nagyobb csoporttal szimbiózisban folyik le - ha nem számítjuk a virtuális létezést. Persze, még mindig vannak, akiket több százan köszöntenek fel facebook-üzenetben születésnapjukon... (Néha van azért kivétel, épp ez után az előadás után tanúja lehettem amint Kerekes Józsefet "élőben" nagyjából háromszáz ember ténylegesen is felköszöntötte a 6Színben.)
PS.2. A fotókat Dömölky Dániel készítette.
