Ez a kilencven perces, szünet nélküli előadás nem követel hosszú ajánlót: mindaz, ami a színlapon olvasható, pontosan elég ahhoz, hogy valaki el tudja dönteni, hogy akar-e valamit a Katona tegnapi bemutatójától. Sőt ennél kevesebb is.
Annak kell erre az előadásra elmennie, akit érdekel Bezerédi Zoltán, aki talán élete leghosszabb szerepét tanulta meg, teljes kilencven percig szövegel nekünk.
Lényegében ennyi. Az előadás után zsíros kenyér és lila hagyma is van, ÉS ezzel együtt beszélgetési lehetőség is a színésszel vagy akár a többi nézővel, ha akad ismerős.
De, hogy Szokodi Bea néhány jó fotóját el tudjam a bejegyzésben helyezni, még néhány gondolatot hozzáfűzök.
A Katona most is három bemutatót időzített egyszerre kihasználva a három játszóhely adta lehetőségeket, és most is a határait feszegetik óvatoskodás helyett. Mindhárom előadás eltér attól, amit színházként megszoktunk, kimozdít a komfortzónánkból, és nem is kevéssé. Eddig se tűnt úgy, hogy Máté Gábor biztonsági játékos lenne, és igaza is van, mert csak előre lehet menekülni (mint tudjuk, nem hátra) - most erre a három bemutatóra mindez fokozottan igaz.
Bezerédi Zoltán Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényének első fejezetét mondja el, a Genezist, amely egy fiktív teremtéstörténet. Rendkívül szövevényes a történet, és a szövegben elszórva a legtermészetesebben jelennek meg trágár kifejezések, amelyeket a színész hasonló természetességgel fűz bele a mesébe. Amíg a párhuzamosan futó "Melancholy Rooms"-ban nincs igazi cselekmény, ebben csak az van. Egyik fordulat követi a másikat, nagy kihívás végig pontosan követni.
Bezerédi Zoltán mesél, a Sufni terében minimális időt tölt a saját helyén, amely elvileg a Kálmán Eszter által fehérbe húzott térben az asztal közepén lenne. Mászkál, a szemünkbe néz, és igyekszik ellensúlyozni a mese altató hatását, mert tagadhatatlan, hogy meleg baritonja és Kovács Márton helyenként megszólaló zenéje elandalít minket. Balázs Krisztián világítása is otthonossá teszi a környezetet, ahogy a leterített szőnyegek is. Mondhatom azt is, hogy relaxációs színház – ez nem is hangzana rosszul. A színész, akinek NAGYON észnél kell lennie végig, hogy ne keveredjen bele ebbe a nagyon tekervényes szövegbe, nyilván jól meg tudja állapítani, hogy kik és mennyire hosszan aludtak bele az előadásába...
Egy hallásra ebből a teljesen fiktív meséből kevés részlet maradt meg bennem, viszont a történet lényege nagyon hangsúlyosan és többször is megfogalmazódik, és annak a valósághoz is köze van, ha valaki azt hiányolná: benne van a cigány nép szabadságvágya, a rengeteg szenvedés, amely szinte a kezdetektől és spontán hozzátartozott a történetükhöz. (Aki több valóságalapra vágyik, azoknak ebben a körben a Katona Spiró György dokumentumszínházát mutatta be a Kamrában, a Főtitkárokat.)
Ami pedig Bezerédi Zoltánt illeti, most is kiderült, hogy nagyszerű művészi állapotban van, az évad elején a „Maggi és Lillemore” sem volt kis feladat (kettős Mertz Tiborral, aki ezen a főpróbán is megjelent), nemrég egy feltétlenül ajánlható előadást rendezett a Pinceszínházban (Szép Ernő „Igazgató úr” c. darabját két nagyon tehetséges fiatal színésszel), úgyhogy nagyon érdemes figyelni, hogy éppen mibe vág bele…
Ps. A Melencholy Rooms főpróbájáról készített ajánlómat a szombat esti premier után teszem közzé.
