Nemrég kikérdeztem egy igazi színikritikust februárra betervezett előadásaim kapcsán. Mint kiderült, a legtöbbet már látta, mivel a tavaly zárt körben tartott bemutatókról kapott a színházaktól felvételeket. Legalább húsz előadásról beszéltünk, a legtöbb esetben valamiféle „de” is elhangzott, leszámítva ezt az egyet, amelynek kapcsán most ezt megemlítem.
A Freeszfe Bezerédi Zoltán rendezésében, Bíró Bence dramaturg közreműködésével valóban létrehozott egy bombajó előadást, amelyben a színészek nagyon élnek, a két szereplő egymáshoz fűződő kapcsolata másodpercenként változik. Ebben nincsenek nagy effektek, nem a látvány dominál, így tényleg alkalmas arra, hogy a két vizsgázó (mert ez vizsgának készült) ragyogni tudjon, és megmutassa, hogy mit tud. Ezek után jól meg tudjuk jegyezni ezt a két ötödévest, nem kell majd miattuk később sem más előadások (egyébként is jellemzően túl kis betűvel nyomtatott) színlapjait bogarászni. Rezes Dominika és Bánki Mihály most már „meglesz” nekünk végleg. Polák Ferencnek az irodafőnök kisebb szerepében szintén van két jó villanása, amely miatt érezzük, rá is érdemes lesz figyelni, de ő még csak harmadéves, remélhetőleg majd neki is jut egyszer egy ilyen nagyszerű lehetőség.
Szép Ernőnek ezt a darabját még nem láttam, és annyira túl sok esélyem nem is lett volna erre, mert nem is játszották (a színházi adattár szerint), bár 2012-ben az Orlai Produkció készített egy olyan verziót belőle, amelyik egy diáklányra és iskolaigazgatóra volt kitalálva. (Most így utólag fájdalmas volt ráébredni, hogy ezt az előadást kihagytam, Katona László volt abban az igazgató, akinek a pályáját teljeskörűen próbálom követni.)
Az Igazgató Úr alapvetően két szereplősnek számító darab, amely az 1920-as évek végén, a gazdasági válság idején játszódik egy gyárban. Jelenleg egészen aktuálisnak tűnik, hiszen évek óta egymást érik a hatalommal való visszaéléshez kapcsolódó szexuális zaklatási ügyek. Bízzunk benne, hogy ennyi kampány után már nem vinné el valaki olyan szárazon, ha beosztottját –ráadásul - arra kényszerítené, hogy a szeretője legyen, így kevesebben próbálkoznak hasonló akciókkal.
A válság miatt akár feleslegesnek is tekinthető, de egyébként jól dolgozó munkaerő – Ida kisasszony – és a pozíciójában biztosan ülő Igazgató úr beszélgetése közel ötven percen át tart, meglehetősen változatosan, érzelmi hullámzások közepette alakul, és ugyan teljes egészében azonosulni tudunk a sarokba szorított fiatal lánnyal (hátha a férfinézők is, már amennyiben nincsenek hasonló ügyeik, amelyekről igyekeznének megfeledkezni), nagyon sokszor nevetünk az események egyes fordulatain. (Szép Ernő nárcisztikus igazgatója nevetségessé válik nem is egyszer, és állítólag a bűnökre a legnagyobb büntetés, ha kinevetik őket.)
Mondanám, hogy az Igazgató úrról sokat elárulna az iroda berendezése, ha ez az előadás egy támogatott kőszínházban történne meg, ahol feltételezhetnénk, hogy Rózsa István díszlettervező egyik fő szempontja nem a költségek minimumon tartása lett volna. A gagyi íróasztal nem lesz így sem hátrány, egy felszínes és igénytelen ember irodájában vagyunk. Kálmán Eszter mindenkinek egy-egy ruhát tervezett, és ezek a darab nyelvezete által sugallt korszakhoz is illenek, nemcsak a két szereplőhöz.
Miután valóban a színészekre építő darabok érdekelnek legjobban, illetve nagyon szeretem nézni, ahogy két színész közti kapcsolat kialakul, majd átformálódik, és az erőviszonyok villanásnyi idő alatt megváltoznak.
Rezes Dominika szép és kifinomult jelenség, akiről el tudjuk mindazt képzelni, amiről vele kapcsolatban értesülünk a szövegből. Látjuk mozizni hozzá illő nevetgélős barátjával, a Sanyival, gondoskodni anyjáról és testvéreiről, megbízhatóan végigdolgozni a munkaidejét és közben álmodozni valami tartalmasabb életről. Az, hogy még ez a pozíciója is odaveszhet, állása megszűnésével az egész élete tönkremehet, számunkra is tragikus hír, mert nagyon megszerettük. A nézőtéren eluralkodó feszült csönd mindennél többet mond, egészen biztos, hogy ez a történet mindenkit berántott.
Ami Bánki Mihály igazgatóját illeti, neki is sikerült egy igazi folyamatot felépítenie, először még hiszünk neki, és csak aztán kezdünk intenzíven drukkolni annak, hogy végül pórul járjon. Azt, hogy ez esetleg megtörténhet, akár úgy, hogy Ida sorsán ez mégsem segít, az előadás csak sejteti. Egyetlen mozzanat, amely idegen az 1920-as évektől, szintén elég ahhoz, hogy jelezze a történet aktualitását, illetve azt, hogy manapság a hasonló visszaélések leleplezése kevésbé nehéz, mint korábban, azaz mégis van remény.
Tudjuk, hogy vannak olyanok, köztük nagy művészek is, akik simán megúszták, bár bűnösnek bizonyultak, és ez elkedvetlenítheti azokat, akik fel akarnák tárni saját sérelmeiket. Teljes igazság és tökéletes igazságszolgáltatás nincs, de egy jó hír mégis van: itt van ez az „Igazgató Úr”, ez a csúcsminőségű előadás, amelyben ráadásul a Freeszfe és az átalakított SzFE hallgatói együtt tudnak játszani. Hátha a fiatal színészeket nem sikerül majd két pártra osztani, és be sem esnek abba a szakadékba, amely most már életveszélyesen mély a mai színházi közegben.
Ps. A felhasznált képeket Lázár Todoroff készítette
