Bejegyzések

Feltűnően sok új bemutató készül most hirtelen „A revizor”-ból, amelyet ugyan sokat tanítottam, de mindössze kétszer láttam élőben: 1988-ban a Katonában és 1998-ban Miskolcon. Egyszer szerettem volna meg is rendezni Budaörsön, az iskolai színjátszó csapatommal, de aztán épp ebből a projektből nem lett semmi – túl sok szereplőre lett volna szükség, hiszen egy egész várossal ismerkedünk meg elvileg, és ennyien nem értek rá délután is bent maradni.

Ehhez a darabhoz tényleg jól jönnek a kőszínházi feltételek, az állandó társulat, amelynek nagyobb részét (tizenöt színészt) egy ilyen előadás feladathoz juttat. Én épp erre a társulatra voltam igazán kíváncsi, miután az előző pénteken az Illatszertárukat nagyon szerettem. (Másnap visszamentem a Közellenségre – arról is nemsokára kiteszem az ajánlómat.)

rev13

Miután a korábbi két bejegyzésben már írtam a Tatabányára jutásról, aki a praktikus tudnivalókra kíváncsi, azokban megtalálja. Most csak A revizorról lesz szó, amelyet már a covid lezárás alatt bepróbált a társulat, és a facebook tanúsága szerint közel tíz hónap csúszással az eredeti próbaidőszak után kerülhetett csak nézők elé.

Fehér Balázs Benő ezt az idén januárban (alig három héttel a budaörsi Szentivánéji álom után) bemutatott rendezését íróként is jegyzi, aki Gogol vígjátékát Szilágyi Ákos fordítása alapján rendesen átdolgozta Gábor Sára dramaturg közreműködésével. Azt, hogy ez nem lehet szó szerint a közel kétszáz éve írt szöveg (első előadása 1836-ban volt), az is azonnal tudni fogja, aki a szerzőnek csak a kötelező olvasmány novelláival szembesült. Ez a revizor rólunk és nekünk szól, és a szövegmódosítások a helyén vannak.

 

rev9

A korrupció örök, az is, hogy mindent leginkább személyes kapcsolatokkal lehet jól elintézni, A revizor emiatt nem veszítene az aktualitásából még akkor sem, ha minden szavát meghagynák az eredeti helyén.

Mégsem változott semmi?

A darabot ismerők újabb megtekintés nélkül is emlékezhetnek, hogy a cselekmény motorja önmagában nem a „revizor érkezik” hír, hanem a polgármester reakciója, aki mindenáron tenni akar valamit a lebukás elkerülése érdekében, és igazán megkönnyebbül, amikor úgy tűnik, hogy az állítólagos ellenőr lefizethető – azaz minden megy a saját útján, ahogy megszokhatták.

rev7Hlesztakov: Mikola Gergő

Elképzeltem mindezt 2022-ben, a mai Magyarországon – néhány „ügyre”, amelyben fontos emberek lebuktak, a darab szövege is céloz. (Tatabányai vonatkozások lennének az igazán érdekesek a helyi nézőknek, de feltehetően a vendégrendező ilyen ügyekről nem tud, vagy utal rájuk, csak én nem vettem észre, vagy a legjobb eset: ha nincsenek is visszaélések egyáltalán, amelyre konkrétan lehetne utalni pont Tatabányán.)

rev8A polgármester: Kardos Róbert

Azt hiszem, egy magyar polgármester esetén sokkal tipikusabb reakció lenne a „revizor érkezik” hírre az egyszerű vállrándítás. Sokszor kiderült már, hogy következmények nélküli országban élünk, igazán megszoktuk, hogy így mennek a dolgok, és ez a tapasztalatunk rengeti meg a darab alapjait. Kardos Róbert remek színész, igazi centruma az előadásnak polgármesterként, de még így is nagyon nehezen hiszem el, hogy ennyire félne. A visszaélések láttán sem tudunk igazán meglepődni, és nemcsak azért, mert ismerjük a darab szövegét.

rev2Végh Péter, Dévai Balázs, Honti György, Kardos Róbert, Figeczky Bence

A szereplők helyenként életre kelt karikatúrákra emlékeztetnek, a legtöbbjük arca fehérre volt festve, és mozgásuk darabossága miatt még a marionett-báb asszociáció is eszembe jutott róluk. Ez nem kisrealista előadás, aki korhű díszleteket, jelmezeket várna Tatabányán, az csalódni fog. Az egyik szereplő postamesterből rendszergazdává alakult (Figeczky Bence), így talán érthető is, hogy Szakos Kriszta mai ruhákat adott mindenkire.

rev12A két gazda: Király Attila és Baksa Imre

Hlesztakov Mikola Gergő, akire ezt a szerepet is mintha ráöntötték volna (ahogy a korábbi Kádár urat, vagy a másnapi Tronkai Vencelt) – a polgármester mellett ő a másik legfőbb tartóoszlopa az előadásnak, amelyben a többiek – Dévai Balázs, Bakonyi Csilla, Végh Péter, Honti György, Maróti Attila, Töreky Zsuzsa, Tankó Erika, Onda Sándor - közel azonos fontosságú feladatot kapnak. Az előadás érdekes színfoltja a Baksa Imre - Király Attila bohóc kettőse (a két pletykás gazda – Dobcsinszkij-Bobcsinszkij), ahogy a Hlesztakov kegyeiért vetélkedő anya-lánya duó is, azaz Danis Lídia és Litauszky Lilla.

rev11Mikola Gergő két nő között - anya és lánya: Danis Lídia és Litauszky Lilla

(Feltehetően nem én leszek az egyetlen, aki a következő időszakban épp Danis Lídia új pesti szerepe (Rózsavölgyi Szalon- Kezdet) miatt nézett rá a tatabányai színház műsorára – örültem, hogy ebben is és a másnapi Közellenségben is megnézhettem.)

Az előadás kapcsán mindenképp felmerül: lehetne ez másként? Az adott viszonyok megváltoztathatóak?

rev4

A választ Devich Botond színpadképe meg is adja, amely szinte el is játssza a darabot, olyannyira meghatározó – remélhetőleg a fotókon jól látszik.

Ezen a hullámos felületen ragasztó nélkül nem lehet talpon maradni. Ahogy halljuk-látjuk, a szereplők minden egyes lépése nehéz, hangadással jár, viszont enélkül esélytelen az előrejutás. Ennek a díszletnek csak az az üzenete, hogy kenőpénz és kapcsolatok nélkül ez a világ tényleg nem élhető – ha tetszik ez nekünk, ha nem. Túl sok esély nincs a tér kiegyenesítésére…

A szövegben több mondat is utal a beleragadtság helyzetére, hogy ebből a csapdából nincs kimászás, és nem telik bele 5 perc a kezdés után, mi nézők már értjük, hogy ez a leleményes, általam korábban sosem látott megoldás miről szól.

Ennek a kifejező megoldásnak persze van negatív mellékhatása is: túl gyorsan megértjük az alapötletet, ugyanakkor civil gondolataink is keletkeztek. Engem menet közben túlságosan elkezdett foglalkoztatni, hogy lehetett megvalósítani mindezt technikailag, milyen ragasztószalagot használtak a színészek, stb. Ez jellemzően nem tesz jót egy előadásnak…

rev14

Ami jelentősen lényegesebb, mint az én elkalandozásaim a témától: a színházat megtöltő középiskolások feszült figyelemmel követték az eseményeket, feltehetően számukra egészen új volt a történet is, és talán nem zavarta őket, hogy egyetlen ötlet logikus kibontására alapult a kétrészes előadás.

Lehet, hogy van, aki unalmasnak találta amiatt, mert túlságosan is előre látható, mi lesz. (De nem unalmas-e mostanára már a korrupció is? Nem fárasztó, hogy csak így lehet boldogulni?)

Ami viszont nagyon jó élmény volt: ez a társulat ebben az Illatszertártól olyannyira eltérő stílusú rendezésben is talpon marad, egységes benyomást kelt, és érezzük, hogy menne nekik a játék, akár egy fekete hátterű szinte üres színpadon is. Másnap a Közellenség is erről a „csak így lehet boldogulni?” kérdéskörről és a hivatalnak packázásairól szólt, ismét más színházi nyelven…

rev15majdnem a vége...

PS:A fotókat a színház FB-oldaláról töltöttem le, Prokl Violetta készítette őket.

Címkék: Tatabánya Király Attila Szakos Kriszta Kardos Róbert Dévai Balázs Baksa Imre Fehér Balázs Benő Töreky Zsuzsa Honti György Danis Lídia A revizor Mikola Gergő Tankó Erika Végh Péter Bakonyi Csilla Maróti Attila Gábor Sára Figeczky Bence Litauszky Lilla Devich Botond Onda Sándor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3317770134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása