Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tegnap este teltház volt a 6színben, és ez manapság még kisebb nézőterek esetén is ritkán mondható el. A felfokozott érdeklődés ezúttal az SzFE negyedéveseinek szólt, akik Mohácsi János rendezésében léptek fel, és talán csak másodsorban magának a több, mint száz éve töretlenül népszerű, két filmfeldolgozást is megért operettnek, amely egyébként pillanatnyilag is elérhető nagy kiállításban, már régen befutott, formátumos színészekkel mind a Vígszínház, mind az Operettszínház műsorán.

Moh

Aki netán a mű rajongója, és erről lemaradt, azok ezt a nehezen egyeztethető előadást januárban ugyancsak a 6színben megnézhetik.

Most jól jönne, ha ezt a Mágnást az operettes és a víges kollégáival össze tudnám vetni, de mivel azok repertoár-előadások, és biztosan elérhetőnek látszottak, eddig egyikre sem vetődtem el, annak ellenére, hogy mindkettőben vannak olyan művészek, akiknek a pályáját a kezdetektől követem.

Nem operett-rajongóként is láttam ezért legalább hét Mágnás Miskát, és ezek között több Mohácsi-félét is, így maga a történet és a rendezői látószög sem volt újdonság. Sőt: nekem éppen a Mohácsi-verzió az alap.  (Egészen más helyzetben lehetett, akinek mind a cselekmény, mind Mohácsi rendezői stílusa ismeretlen. Ha van ilyen, aki „teljesen tudatlanul” nézte meg ezt a csütörtöki előadást és most ezt olvassa, megköszönném, ha megírná, neki milyen élmény volt.)

Ezen az estén nagyon sok kritikus és újságíró jelent meg,  így akit érdekel a téma, nyilván több részletes elemzést is elolvashat majd, én csak néhány alapvető információra szorítkozom, amelyek talán segítenek abban, hogy valaki ráérezzen, hogy az előadás célközönsége-e vagy sem.

Azonnal felmerülhet valakiben, hogy miért a 6Színben volt a vizsga, amely az SzFE oldalán nem is szerepel - rákeresésre sem találtam meg. Nem lehet előadást tartani a volt Ódry színpadon? Mi lett vele? Hogy lesz ez a színészképzés saját játszóhelyek nélkül? (Ezek merültek fel bennem így hirtelen, de nem tudom ezt megválaszolni.)

Az viszont jó hír, hogy ettől még maga az SzFE az előadás támogatói között említődik, ahogy a Pesti Magyar Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház is.

Moh3

A negyedéves osztály egykor Zsámbéki Gáborhoz és Fullajtár Andreához tartozott, és most viszont Jákfalvi Magdolna és Tárnoki Márk viszi őket. (Zsámbéki Gábor az előadáson meg is jelent, és ebből is sejthető, hogy a kapcsolata nem szakadhatott meg volt diákjaival attól, hogy hivatalosan már nem tanítja őket.)

Miután vizsgáról van szó, aki az előadást majd megnézi, számítson arra, hogy nem egy színész viszi végig a szerepeket, hanem egymás között cserélgetik őket. Ennek a mezei nézők számára megvan az a hátránya, hogy mire valakit már elfogadtunk, addigra várhatóan már el is tűnik/átváltozik másvalakivé, és kezdhetjük ezt a megszokási-megszeretési folyamatot elölről.

Miután én 1988-tól az Ódry Színpad megszűnéséig igyekeztem a lehető legtöbb hasonló vizsgára eljutni, számomra ez a megoldás nem ismeretlen, teljesen el is fogadtam a létjogosultságát, de aki netán egy igazi operettes élményre vágyna, az nem biztos, hogy szeretni fogja, mert valóban megfoszt minket a szereplőkkel való teljes azonosulás élményétől. (Még így is volt, aki esetén ez szinte megtörtént, csak tudnám, hogy mi volt a neve…)

Moh5

A vizsgát osztályzók számára nyilván nem lehet nehézség a hallgatók beazonosítása, de mi nézők, nem ebből az előadásból fogjuk megjegyezni a negyedéves színészosztály tagjait. Meglehetős kihívás lenne a teljesítményüket, a játékukat átható hatalmas lendületet és lelkesedést nem csak együttesen méltatni.Így is lehet, hogy majd lesz olyan kritikus, aki

Gloviczki Bernát, Jeney Luca, Kádár Kinga, Kanyó Kata, Katona Péter, Koós Boglárka, Kuttner Bálint, László Gáspár, Lelkes Botond, Mechle Christian, Mosolygó Sára, Pásztor Dániel, Szécsi Bence, Jakab Balázs, Ujvári Bors, Barna Lilla, Jordán Flóra, Kárász Emese

egy-egy felvillanását külön fogja emlegetni. (Sokkal valószínűbb, hogy majd visszautalgatunk, hogy „már 2021-ben abban a vizsgában pl. Marcsaként is láttuk, hogy milyen erős tehetség X vagy Z.”)

Az operettben minden cukormáz alatt mindig ott van nem is olyan kevés fájdalom és hiányérzet, így a színészek felcserélése akár ennek a szolgálatában is állhat. Nincs a világban semmiféle stabiltás – még ez is kihozható ebből a praktikus megoldásból.

Moh2

Lehet olyan néző, aki azt hiszi, hogy az operett könnyen játszható, pedig egy igazi operett-színésznek nemcsak a karaktert kell hitelesen megteremtenie, de jól kell énekelni és táncolnia is. Mohácsi többféle Mágnás Miskájában jellemzően jól éneklő prózai színészeket láthattunk eddig is, és most sem egy zenés osztály vizsgázik a darabbal. Ezt is számításba kell venni, amikor valaki netán az Operettszínház produkciójával vetné össze.

A hagyományos operettek rajongói számára még akadályozó tényező lehet a látvány és a nagyzenekar hiánya is. Ezzel is számolni kell. Khell Zsolt és Remete Kriszta nyilvánvalóan minimál költségvetésből és a támogató színházak raktáraiból tudtak tervezni. Az előadás lebonyolíthatóvá válik így is, bár a grófi miliő azért nem lesz igazán autentikus. Ezt nyilván tudták, és még rá is játszottak, nem próbálkoztak az illúziókeltéssel. Erről szólnak a fürdőköpenyek, a szoknya alá felvett rövid nadrágok. A bádog teafőzőt az angol inas kezében még ezek mellett is nagyon provokatívnak éreztem, bár a műanyag úszómedencét a műanyagcápával lehet, hogy még kevésbé tarthatná bárki egy operett alapkellékének. (Nem feltételezem, hogy nem volt elérhető egyetlen porcelán teáskanna sem. Ez a kanna úgy hat, ahogy Mágnás Miska a szalonban…)

Moh6

Az élő zene viszont nem hiányzik, sőt Kovács Márton háromfős bandáját erősítik maguk a szereplők is, akik közül többen is játszanak hangszereken amikor színészileg éppen nem hasznosítják őket. Ne felejtődjön ki Wágner-Puskás Péter, a zenei vezető sem, aki korrepetitorként is közreműködött, nemcsak zenészként (Móser Ádámmal együtt).

Azt gondolnám, hogy Mohácsi János stílusa sok évtized után már nem szorul bemutatásra, senki sem fog csodálkozni, ha most leírom, hogy ez a sokadik Mágnás Miska verziója ezúttal négy óránál is hosszabb lett (a darab három felvonásra tagolódik eredetileg is, de a beleírt szövegekkel és játékokkal most is kiegészült). Megmaradt az eredeti (1916-os) történet minden főbb vonala, bár néhány évvel későbbre helyezve, és a színlap szövege nélkül is ráérezhetnénk az aktualitására.

Szinte ugyanez a szöveg szerepel a 2016-os szombathelyi Mágnás Miska beharangozójában is – egyértelmű, hogy a produkció alkotói számára az áthallások lehetősége indokolja, hogy újra meg újra elővegyék más-más társulatokkal. Nem lepne meg, ha az operett kétszázadik évfordulóján is aktuálisnak érződne majd a vasútépítés és a hozzá kapcsolódó korrupció, vagy éppen a rasszizmus.)

Moh9

A közéleti mondandó mellett hasonlóan lényegesnek tűnik a párkapcsolati vonal is. Mágnás Miska Mohácsi rendezésében nemcsak tahó, de durva bántalmazó is – nem tudunk erről egy pillanatra sem megfeledkezni. Meglehetősen nehéz lenne elandalodni közben és drukkolni, hogy legyen ebből holtig tartó kapcsolat. Már ennyi is túl sok volt belőle, váltott partnerekkel is.

Mohácsi János már olyan sokszor foglalkozott ezzel a darabbal, ráadásul az ő szövegváltozata mások rendezéseiben is továbbél (lsd. 2016-ban a Rusznyák Gábor-féle bemutatót Kecskeméten), hogy hiányérzetet hagy az operett wikipédia oldala, ahol meg sincs említve. 2010-ben rendezett már egy kaposvári vizsgát is, Csárdásmiska címmel. Azóta a Kaposvári Egyetem se ugyanaz – ehhez a gondolatmenethez ez is hozzátartozik, és ettől sem lesz jobb kedvünk.

Az, hogy az SzFE diákjait láttuk, akik az átalakulás után is az egyetem kötelékében maradtak, mégis a legnagyobb hatás, ami ért bennünket. De mi lesz velük? Hogy fognak majd boldogulni ebben a végletekig megosztott színházi közegben, ha már a vizsgát sem tudták megtartani az egyetem falai között? Nem tehetek róla, én itt leragadtam. Drukkolok nekik, hogy találják meg a helyüket, és jöjjön el majd az a Mágnás Miska előadás az életükben, amikor majd az egyik szerepet végig tudják játszani.

Moh8

PS. A fotókat Szkárossy Zsuzsa készítette, Mohácsi János Fb-oldaláról származnak.

Címkék: Mohácsi János Mágnás Miska SZFE Kovács Márton Remete Krisztina Khell Zsolt Hatszín Teátrum Wagner Puskás Péter Tóth Balázs Barna Lilla Kanyó Kata Jeney Luca Kádár Kinga Mosolygó Sára Koós Boglárka Gloviczki Bernát Szécsi Bence Pásztor Dániel Katona Péter Dániel Ujvári Bors Mechle Christian László Gáspár Kuttner Bálint Lelkes Botond Jordán Flóra Kárász Emese

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1616754536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása