Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tegnap este megtörtént a hivatalos bemutatója Márfi Márk „szakdolgozat-színházának”, amelyet maga írt, és játszik. Erőfeszítéseiben Tóth Péter rendező és alkotótárs, Bíró Bence dramaturg és Mester Dávid (a zenei háttér összeállítója) támogatta.

MM3

Kevesen mondhatják el, hogy valóban hasznosítani tudták szakdolgozatukat, amelyet mindenki csak muszájból készít el.

Egy színésznek az írás nem feltétlenül eshet jól, többnyire ideje sincs a vizsgaelőadások, vagy a színészi gyakorlat miatt, így a covid első hulláma ebből a szempontból csak előnyös lehetett – arra nem panaszkodhatott senki, hogy nem tud elvonulni az emberektől, hogy közben 60 ezer karaktert begépeljen egy word dokumentumba.

Ez a szám lehet, hogy extrém soknak hangzik, de ha meggondolom, hogy majdnem negyvenezret írtam le csak a múlt héten Sárik Péter Kékszakállúja kapcsán, maga a terjedelem nem tűnik eltúlzott elvárásnak öt év lezárásaként. Ettől függetlenül nem egyszerű olyan témát választani, amivel szívesen foglalkozik valaki, amihez tényleg köze van. Milyen jó, hogy – ahogy ezt megtudtuk az előadás elején – az SzFE prózai színművész képzésén nem volt ezzel kapcsolatos megkötés.

MM

Márfi Márk érezhetően jól döntött, a saját emlékeit szedte össze dolgozatában, visszatekint gyerekkorára, családjára, szülőföldjére és ezeket most megismerteti velünk is. Nagy ötlet, eddig nem is hallottam hasonlóról, és még működik is.

Nemcsak leírta, meg is tanulta a saját szövegét, és miután eltöltöttünk vele 75 percet, elgondolkodhatunk, közben itt-ott meg is hatódhattunk az elmondottak hétköznapiságán ÉS különlegességén, sőt akár összehasonlíthattuk saját élethelyzetünkkel is.

A helyszín a Lóvasút, ahol egyszer már jártam koncerten, de ez a mostani alkalom megmutatta, hogy a terem berendezhető egészen másként is. Annyira nincs is messze, akinek belefér az idejébe, jót tudna sétálni előtte, vagy akár libegőzni. Tömegközlekedéssel is jól elérhető a hely, és ingyenes parkolók is vannak – este nyolcig pedig még a cukrászda is nyitva tart.

Akinek a független előadásokról a nyomakodás, majd a rohamszerű helyfoglalás jut eszébe, az most kellemesen fog csalódni. Itt ez nem volt, időben be lehet ülni és tömeg az pláne nincs.

MM2

A viszonylag nagy tér szinte egészében megmarad a színésznek, mi pedig 35-40-en, nem összenyomorítva ülünk egy nagy körben, mind az első sorban. Minden hely egyformán jó, Tóth Péter úgy mozgatja színészét, hogy az bejátssza a teljes teret, mindenhonnan megtapasztalható egy ideig a közelség élménye. Márfi Márk hol leül, hol körberohan, hatalmas energiákkal van jelen, mint már a legelső előadásban is volt, amelyikben játszani láttam a Szentkirályi kertjében. Mindenkire ránéz, személyesen minket szólít meg – ez az, ami miatt hosszú távon nyomot fog hagyni az előadás, hiszen ez még stúdiószínházakban sem tipikus színészi magatartás, a legtöbb esetben a színész mégiscsak kerüli a közvetlen kapcsolódást a nézőivel.

A tegnapi bemutatón ráadásul kemény helyzetben is volt, mert a nézők között több ismert művész is volt, neki persze már kolléga, feltehetően személyes ismerős is, és ez mind nehezítést jelentett.

(Én biztosan aggódnék, ha László Zsolt, Kerekes Éva, Kerekes Viktória és még tetejébe Zsótér Sándor rendező is nézné azt, ahogy pályakezdőként a saját szövegemet mondom el. A nevezettek érezhetően nagyon nagy szeretettel, figyelemmel voltak jelen – nézőként sem okoztak csalódást.)

Mindenki mindenkit láthat ezen a nézőtéren, ez most nem a „megúszható” előadás, amikor egy odavonszolt férj/feleség a tizedik sor közepén fészbukozással elütheti az időt (néha látni hasonlót) – ezúttal sokkal intenzívebben bevonódunk annál, hogy eltűnhessünk.

MM1

Nem ez az első eset, amikor a játéktér kialakítása ennyire aránytalan a színpad javára, és nem cél a lehető legtöbb néző belezsúfolása. A tér közepére elhelyezett szalmabálák jelenléte viszont extrémnek hat Budán, a Zugligeti úton, bár a választott „Istálló” címhez illik. Erről megint eszembe jutott Alföldi Mefisztója és a már kétszer is emlegetett komment az „istállóművészet” megnevezéssel (akkor az Átriumban még nem is számítottam rá, hogy ez ennyire jól fog passzolni MÁS előadásokra), és még inkább az Ördögkatlan, ahol sok előadáson hasznosítottak ilyen szalmabálákat, mivel ezek álltak rendelkezésre és természetesen is hatottak a falusi játszóhelyeken. (Tényleg, mennyire jól beilleszkedhetne ez az előadás a jövő évi Katlan műsorába, jut eszembe…)

Márfi Márk valóban nagyon sokféleképpen tudja ezeket az összekötözött bálákat hasznosítani különféle történeteiben. Ezeken kívül nincs sok más kelléke, de ami van, annak mind kiemelt szerepe van és nem felesleges.

Nagyon sok mindent megtudunk a színész első éveiről, és az ezekhez kapcsolódó anekdoták dominálnak, miközben az egyetem, ahova menekült, hogy „összerakják”, csak periférikusan említődik. Utóbbi mégis csak a közelmúlt, erre még talán a kellő távlata sincs meg, és talán nincs is sok értelme a nosztalgiázásnak MÉG. (A megismert részleteket nyilván nem írom le, akit érdekel mindez, az menjen el és hallgassa meg tőle magától.)

De a Mester mégsem marad ki, akitől menet közben fosztották meg őt és az osztályát, és akivel a kapcsolatot tartotta végig. Marton László neve nem hangzik el, de ettől még nem kevésbé erősen érezzük a veszteség hatását. (Ha Marton László marad a Vígben, mennyire más pálya várhatott volna Márfi Márkra is, ez talán nem is kérdéses. Kívülről nem látszanak az egyetemi évei túl szerencséseknek, de legalább még éppen le tudott diplomázni a régi SzFE-n, és csak aztán jött az egyetem átalakítás…)

Ha őt nézzük, egyben általában is látjuk a most pályakezdő fiatal színészek minden korábbinál bizonytalanabb helyzetét. Jó, hogy Márk előre mert menekülni, és bevállalta a monodráma megmérettetését is, miközben a szabadúszó létet választotta.

MM4

A Radnótiban gyakorolt, láthattátok a Kakukkfészekben, de a legtöbben – ódrys vizsgái mellett – a 10-ből emlékezhettek rá. Ebben az évadban több színházi műhelyhez fog kötődni (Budaörs, Tatabánya, Láthatáron Csoport, Dramatic Art), és várhatóan minden előadása után lesznek olyanok, akik rákeresnek és megnézik majd ezt a TELIK-et is, hogy még jobban megismerjék.

Nekem azonnal érdekessé vált már az első vizsgájával, rögtön megjegyeztem a nevét és elkezdtem tudatosan figyelni, és ez már a kilencedik vele kapcsolatos bejegyzésem, csak ajánlani tudom. (Aki gondolja, korábbi előadásainak itt utána is nézhet.)

PS. A fotók a színész facebook oldaláról származnak, Bánszegi Rebeka készítette őket

PS. 2. Ha támogatni szeretnéd a blogomat, szeptember 2-től ezt megteheted az alábbi linken - https://www.patreon.com/mezeinezo - mindenkinek, aki így dönt, nagyon köszönöm, hogy elősegíti a tevékenységemet.

Címkék: Tóth Péter Bíró Bence Lóvasút Mester Dávid Márfi Márk Telik

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr216675708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása