Már lepergett azóta néhány évtized, hogy a miskolci antikváriumban gimnazistaként hetven forintért megvásároltam Ady összes novelláját, amely közel 1400 oldal bibliapapíron, és még a Szépirodalmi Kiadó adta ki 1961-ben. Ehhez a kötethez fordultam sok év után újra, elolvastam belőle azt az öt novellát, amely alapanyagul szolgált a Forte Társulat új előadásához, amelyet a Pannon Várszínházzal és a Lukács Miklós Cimbiózis Trióval együttműködésben (Lukács Miklós – cimbalom, Orbán György – nagybőgő, Gyárfás Attila – dob) már be is mutattak korábban Veszprémben.
Az Ördögkatlanon két előadásuk volt a nagyharsányi tornateremben, ahol az első nap a Kartonpapával kezdtünk. Az este kilencest különösebb sietség nélkül elértük, ezúttal jól át lehetett érni Villánykövesdről a Guppi után, különösen úgy, hogy most kivételesen eleve a szomszédokkal együtt mehettünk, bizonytalanság nélkül.(A reggeli beremendi sorbanállás közben jöttem rá, hogy az "Apró, véres balladák" a Forte előadása, így ez az előadás utólag került bele a programunkba, de jó, hogy így történt.)
Míg a mai orosz drámában egy szerencsétlen sorsú asszony állt a középpontban, itt öt történetben több, az élet nehézségeivel küzdő embert láthatunk, társadalomkritikai éllel és nem kevés humorral felrajzolva. Az élő zene és a mozgás szerencsésen segítette a szinte hiánytalanul elhangzó Ady-szövegek érvényesülését, a hat táncos-színész - Fehér László, Földeáki Nóra, Krisztik Csaba, Pallag Márton, Rudolf Szonja Widder Kristóf - pedig most is teljes összhangban jelent meg.
Fehér László - Jakab szerepében (és a támogató társak), lánya: Rudolf Szonja
Aki ismeri Horváth Csaba "fizikai színházas" stílusát, már csak azt kell, hogy eldöntse, hogy kíváncsi-e arra, hogy miként dolgozták fel Adyt. Az előadáshoz a zenét Lukács Miklós szerezte, sokféle motívumból összefűzve - ez feltétlenül kiemelendő még itt az elején - sok szempontból újdonság volt az, amit láthattunk.
A felsorolt nevek alapján talán már tudható, hogy valaki célközönsége-e ennek a kilencven percnyi táncszínháznak, vagy sem. De jöjjön egy valamivel részletesebb ajánló:
Ady életműve kihagyhatatlan érettségi tétel évtizedek óta, de novelláit és temérdek újságcikkét kevesebben ismerik. Az előadás szövegének gondozói, a rendező és Földeáki Nóra feltehetően a teljes anyagon átrághatták magukat, míg kiválasztották ezt az ötöt, amelyek mind már a befutott Adytól származnak (három 1905-ből és egy-egy 1907-ből és 1911-ből). Mind más-más közegbe visznek minket, és nagyon kellemes is az előadásnak ez a változatossága - pillanatképeket látunk, egy-egy jellegzetes karaktert emel ki a szerző nyomán a rendező, akinek a sorsán egyszerre lehet sírni és nevetni. Ez a kettősség jellemzi mindegyik novellát, és ez kellően hatékony párosítás is. Szélsőséges és szokatlan helyzeteket látunk, erős kontraszthatásokat végig - alkalmasak drámai hatás keltésére. Felismerhető bennük Ady karaktere, szenvedélyessége.
Az ötből négy klasszikus novella, egy-egy történetet mondanak el, azaz a színészek részben eljátsszák a leírt eseményeket, miközben erről a kívülálló szemével beszélnek. Ez a távolságtartó megoldás nem tipikus, végig érezzük az idézőjeleket. Egyetlen kivétel van, az első, ebben vannak párbeszédek is, de ezekhez is tartoznak reflexiók a mindent tudó elbeszélőtől, aki megosztja velünk Hermina és Rózsi gondolatait is. Ady egy vidéki és egy városi lány helyzetét hasonlítja össze, akiknek a sorsában mégis több a közös vonás, mint a különbség. Két leányanyát látunk, akik mindketten a jövőjükön töprengenek András nap éjszakáján, a férjhez menés lehetőségén, amely nem a boldogság, csupán a biztonság forrása lehetne számukra. Földeáki Nóra és Rudolf Szonja párbeszédéből kitűnik a bizonytalanság, a magukra kényszerített reménykedés - igazán jó kilátásaik nincsenek, csak a részeges szomszéd jelenthetné egyszerre mindkettejük számára az erősen kétes perspektívát, rajta kellene megosztozniuk.
Ady és utastársa - a 2. történetben - Krisztik Csaba és Widder Kristóf
Ezzel a kezdéssel szinte azonnal ráérzünk arra, hogy milyen nagy távolság is választ el minket Ady idejétől, ma már nem tartunk ott, hogy egy lány egyetlen lehetősége a házasság, sokan vállalnak egyedül is gyereket és ezért most már nem jár meghurcoltatás, sőt talán elmondható, hogy a vidéki és a városi létforma között is kisebb a szakadék. Ezzel egyidejűleg az is világossá válik, hogy a fiatalokban (de nem csak bennük) ugyanott erős a jövővel kapcsolatos bizonytalanság érzete, a kiszolgáltatottság és a megfelelő társra találás nem lett egyszerűbb azóta sem. Ettől a bemutatott világtól egyszerre vagyunk tehát nagyon távol és nagyon közel.
Ady, így ebben az előadásban Horváth Csaba is két naiv lányt mutat be, akiket megmosolyog, de egyben sajnál is. Attól, hogy melodrámába menjen át a mű, megóv minket a humor, és ez a további négy történet esetén is hasonlóan alakul, amelyben már a négy férfiszínésznek is erőteljesebb feladata lett.
A költő minden egyes kötetét és azon belül a versciklusokat is tudatosan szerkesztette meg, kiemelt szerepe volt nemcsak az első és az utolsó versnek, de a középsőnek is. Jelen esetben a középső novella kivétel, ebben magát a nemzetközi expresszvonaton utazgató költőt láthatjuk, akinek szörnyen fáj, hogy kellemetlen és számára érdektelen utastársa nem vesz róla tudomást. A korábban és később is bemutatott nyomorúságos sorsú emberek nem panaszkodnak, viszont itt a szerző - szórakoztató öniróniával - saját legnárcisztikusabb énje nevében sajnáltatja magát. Átjön ezen a legrövidebb történeten a "szeretném, ha szeretnének" igénye, és az is, hogy a szerző tisztában van ennek a szánalmasságával.
Vendéglői idill Svájcban
A második és a negyedik novella szintén kapcsolható - a sikertelen öngyilkosság motívuma mindkettőben megvan (mindkettőt 1905-ben írta ráadásul), az elsőben részletesen kifejti, hogy Jakab írnok miért érez rá késztetést, milyen személyes tragédiák áldozata, míg a másodikban csak egy szomorú párt látunk, akik mintha nagyon összetartoznának, de valami fel nem fedett ok miatt a közös halálba menekülésben látnák a megoldást. Ebben a novellában az önfeledten boldognak ábrázolt svájci környezet az, ami igazán kiemelődik, Ady ugyanarra a kontraszt-hatásra épít, mint nem egy versében (lsd. Lédával a bálban). Ennek a történetnek is lehet akár életrajzi háttere, de nem ez a lényeges - a megmutatott egyetlen boldog család nem itthon él, ez talán sokkal inkább.
Amilyen jó a kezdés, ugyanolyan jó a lezárás is, amely két némáról szól, akiknek az egészséges lányából énekesnő válik. A néma pár a bordásfal tetejére menekül végül egy botrány után, itt fejezik be az előadást, amely érezhetően igazodott a helyi adottságokhoz - jelen esetben a tornateremhez. A honlapon látható fotóból világos, hogy a veszprémi bemutatón a függönyt választották búvóhelyül:
Földeáki Nóra - Pallag Márton
A Forte előadásaiban a mozgás, alkalmanként a színészek akrobatikus ügyessége kap igazán kiemelt szerepet, így logikus módon kevés a díszlet, jól utaztatható a produkció. Elsősorban üres térre van szükség, a nagyszerű színészek mindent megoldanak, akiket az előadásban sikerül hasonló módon terhelni - mindenkinek jut szöveg is, kisebb-nagyobb szerepek felváltva. A társulat ezerszer már bizonyított színészeihez nagyon jól kapcsolódik a vendég Rudolf Szonja, aki pályakezdő színésznőként sokaknak újdonság lehet, pláne azoknak, akik nem látták vígszínházi gyakorlata során, vagy ha igen, a covid miatt nincsenek róla éles emlékképeik. Jövőre a miskolci színházban lehet látni, ahova elszerződött.
A néma pár - háttérben énekes lányukkal
Az előadás beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, jó lezárása volt ennek a nagyon rosszul induló, de aztán annál kellemesebbé váló csütörtöknek. Csak emiatt az egy nap miatt is érdemes lett volna a Katlanba eljönni.
PS. Akinek feltűnt, hogy még eddig a fiamat nem emlegettem, pedig szoktam, ne csalódjon. Jánost kellett győzködni azért , hogy jöjjön, neki ugyanis ez nem a negyedik, hanem az ötödik eseménye lett, és el kell ismernem, hogy ezt - este kilences kezdéssel, amikor elvileg tíztől aludni szokott - azért nem kellett volna. Elismerte az egyes színészek ügyességét, de az ábrázolt Ady novellákban megjelenő mély tragédiák nem jutottak el hozzá. Az előadást - ha nem is 13 éveseknek -, de gimnazistáknak már feltétlenül ajánlanám, sőt aki éppen Adyt tanítja, azoknak különösen. Hátha ezek után a novellista Adyra is kíváncsiak lesznek sokan.
PS. Fotók a Forte Társulat honlapjáról származnak
