Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hétfőn évadzáró előadás volt az Átriumban – a nyilvános főpróbát is beszámítva mindössze az ötödik Mefisztó. Egy rész, 110 percben – nincs hol megszakítani. Fájdalmas, felkavaró és felejthetetlen élmény. Méltán kapott 18-as karikát, durva előadás, hányást, nyílt színi szex-jeleneteket, rengeteg káromkodást takar az „explicit színházi tartalom” megjelölés, amely persze véletlenül sem öncélú, érezni mögötte a gigantikus elkeseredettséget – azonosulni tudok az alkotók általam felfedezni vélt motivációival.

Nem szoktam szeretni a hasonlóan direkt előadásokat, és szeretni ezt sem szerettem. Rendkívüli módon nyomasztott, sőt még most is nyomaszt, hiába voltam közben egy derűs romantikus komédián, nagyon jó jazz-koncerten és egy „zenés városnézésen” is. Ez az előadás igazán mélyre megy, ha tetszik, ha nem.

Az előadásból átjött az a rengeteg feszültség, amely 2021-es mindennapjainkat és a színházi közeget is átjárja, artikulálatlan üvöltésre emlékeztet Urbán András rendezése, amelynek persze minden részlete ki van dolgozva.

Az este közönsége meglehetősen jól reagált a látottakra, a színészeknek nagy sikere volt, és lesz is várhatóan még sokáig.

Mef2Huzella Júlia, Tornyi Ildikó, Alföldi Róbert, Péterfy Bori, Hartai Petra és Nagyabonyi Emese

Ez az AJÁNLÓ abban segíthet, hogy valaki eldöntse, célközönsége-e Alföldi Róbert és öt partnere – Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori és Tornyi Ildikókortárs kabaréjának, vagy nem.

Ez egy ajánló blog, azaz nagyon igyekszem „bízva bízni”, és meglátni a színházi élet fejleményeiben is – nemcsak az előadásokban – a pozitívumokat. Nem egyszerű, sőt nehezebb, mint 2872 bejegyzéssel ezelőtt volt.

A 2013-as év első fele, azaz a blogírás indulása mindig eszembe jut, ha Alföldi Róbert bármilyen összefüggésben előkerül, eredetileg az ő Nemzetijének akartam nyomot hagyni, mivel nagy hatással volt rám az a valóban hihetetlen önuralom és elegancia, ahogy az utolsó félévet levezényelte. (Alföldi Róbert munkáival 79 alkalommal foglalkoztam eddig, és mindaddig fogok, amíg írom ezt a blogot.)

Mef1

Az utóbbi nyolc évben tovább mélyült a szakadék a közéletben az oldalak között, a finanszírozás módosítása még lehetetlenebb helyzetbe sodorta a független alkotókat és a magánszínházakat (a covid már csak ezt súlyosbította tovább) – most már sok esetben ezeknek a társulatoknak/befogadó helyszíneknek a fennmaradása is kérdéses. Egyre több hír jön nagy művészekről, akik pl. belsőépítészként, óvodapedagógusként, személyi edzőként próbálják a megélhetésüket biztosítani. Mindeközben a nézők egy része is válsághelyzetet élt át, és akik esetleg nem, azok is elszoktak az élő színháztól, elkényelmesedtek a sörözés közben is nézhető (sokszor ráadásul ingyenes) közvetítések hatására, találtak más kikapcsolódási lehetőségeket.

Ebben a végtelenül leszűkült mozgástérben különösen nagy fegyvertény önmagában is, hogy az Átrium működik, vannak előadások.

Hazugság lenne azt mondani, hogy a produkción nem érződnek a szorító körülmények: nem véletlenül nincs díszlettervező megjelölve, hiszen klasszikus díszlet sincs. Ez a kabaré mindössze egy csillámló fóliaszálakból készült függöny előtt játszódik, üres színpadon, amelyen a három élő zenész jelenléte képezi a luxus elemet. A szereplők sem öltöznek át, esetleg egyszer. (Ezt a kevés jelmezt Pető Kata tervezte, akit elsősorban színészként ismerünk, de az Átriumban ez már nem is az első tervezői munkája, a készülő szeptemberi „Frivol” című „kortárs néptánc előadás” szereplőit is ő fogja öltöztetni.)

Mef6

A megszorító gazdasági intézkedések mellett is tele van minden előadás, az előcsarnokban a pezsgés a régi, és az este folyamán ennek szemlélése adhatott erőt a bízva bízásra. Jó volt ebben a közegben teljesen átlagos mezei nézők között várni, és átérezni: létezik Pesten egy olyan erőteljes közönségréteg, amelyik egyértelműen igényli ennek a színháznak a fennmaradását.

Az előadásról a legrövidebben kifejtve az mondható el: Alföldi Róbert főszereplőként mindazt megvalósítja (túlzó fokon), amivel még a Nemzeti igazgatása közben megvádolták. Mintha az őt ért támadások inspirálták volna a cselekmény fő szálához kapcsolódó improvizációkat.Tudtak miből meríteni, a színész-rendező a legismertebb és egyben a legmegosztóbb mai magyar színházi ember.

Urbán András és a társulat produkciója a legtöbb színházi néző határait feszegetné, jelentősen messzebb megy, mint Alföldi ment saját Mefisztójával 2013-ban. (Nem változtattam az eredeti szövegemen, de most már nem Robiznám nyilvánosan nyakra-főre, még így sem, hogy pont 30 éve nézem a munkáit.)

Amit most látunk, az pláne nem polgári szórakoztató színház, és nem cél, hogy jól érezzük magunkat a nézőtéren, ehelyett egymást követik a durva meglepetések (ahogy mellesleg a közéletben is - folyton ér minket egy újabb hidegzuhany a híreket olvasva). Ha néhány másodpercig valami andalításra emlékeztető zene szólal meg, azonnal elkezdhetünk tartani attól, hogy jön a következő csavarás.

Az előadásba beledolgozták a várható kritikai észrevételeket, a rendező előre elképzelte, milyen támadási felületet adhat, és az előadás üde pillanatai közé tartozik, amikor ezeket hallgatjuk. (Egy nappal a Mefisztó bemutatója előtt volt a "Figaro3" premierje is, abban Dömötör András rendező is hasonlóképpen fogta ki a berzenkedők vitorlájából a szelet, nagyszerű megoldás ez bármikor.)

Az elhangzó kritikai megjegyzések tömege nem más, mint gyalázkodás, személyeskedés, szterotíp vádaskodás – valóban kabaré jelleget ölt, ahogy így egymást követik ennyire töményen. Nem sok mindenen lehet szívből nevetni az este folyamán, de a legtöbb megjegyzés annyira abszurd, hogy itt-ott mégis. Van olyan felhasznált vélemény, amelyből látszik, hogy egyesek új terminológiát is alkottak, feltalálták az általam eddig nem ismert „istállóművészet” fogalmát is.

Mef5

Az alkotók nem maradnak meg az Alföldi-ellenes FB-kommentek szintjén: kihangosítják az előadás szereplőinek vélt (vagy akár valós) gondolatait is, igyekezve mindenkit olyan negatív színben beállítani, amennyire ez egyáltalán elképzelhető – nehogy az öt színésznő elhanyagolva érezhesse magát.

Az előadás mégis – ha tetszik, ha nem – elsősorban Alföldi Róbert személyére épül, mással nem lenne helyettesíthető. Ő játssza a cselekmény alapjául szolgáló Hendrik Höfgen színész történetét, aki érvényesülése érdekében túl sok kompromisszumot kötött, megalázkodott a hatalom előtt.

A történet fő vonalának megszakítása, az aktuálpolitikára is utaló apró megjegyzések, kitérők mind a fő célt szolgálják: muszáj éreznünk a párhuzamot Höfgen kora és a jelen között. Az előadás felráz minket – érződik, hogy ez az alkotók fő törekvése. (De ugyan elmegy-e az Átriumba valaki, akit meg kellene bármiről is győzni? Elmegy-e olyan, akinek eleve nem rokonszenves Alföldi Róbert? – A tapsrendből nem érezni, hogy lennének itt olyanok, akik majd az előadásban elhangzó kommentekhez hasonlókat írogatnának. De akkor Alföldi gyűlölői miből merítik az anyagot a bírálatra, ha nem is nézik? – ez itt a nagy kérdés, bár manapság már sokszor előfordul, hogy valaki még be sem mutatott előadást is előre támad, így ennek fényében semmi sem lehetetlen.)

Ez az előadás valóban figyelemfelkeltő és nem lekerekített. Már az elején tudható ez, amikor Alföldi Róbert meglehetősen otromba zsidó vicceket kezd hadarni. Eleinte még többen nevetnek, majd mintha ráébrednének, hogy kabaré ide vagy oda, ezen mégsem kellene. (Jó érzékkel épp addig mondja, amíg már teljes csend lesz, és mindenki felismerte, hogy miről is szól ez az egész…) Ezek után nem kevésbé esik rosszul, amikor megjelenik a „női kar” is, ráadásul családi veszekedés közben karácsonyi dalokat énekelve…Az előadásukért Gátos Iván zenei vezető és Widder Kristóf koreográfus is kreditet érdemel.

Mef3

Az előadásnak nem árt, ahogy semmilyen szórakoztató produkciónak sem ártana öt szép nő felvonultatása, akik ráadásul mind karakteresek, nem összemoshatóak, innen-onnan többé kevésbé ismerjük is őket. Bőven lehetnek olyanok, akiknek „húzónév” egyikük-másikuk – kinek az énekesként befutott Péterfy Bori, akit nemrég az Operaház is foglalkoztatott (Az úrhatnám polgárban), vagy a szombathelyi vendégjátékokból megismert Hartai Petra, még valószínűbben a Vígszínházból frissen elszabadult Tornyi Ildikó. Huzella Júlia és Nagyabonyi Emese talán kevésbé működhet ebben a minőségében MÉG, de ez az előadás később az ő ismertségüket is erősíteni fogja -  minél jobban nekiesnek majd, annál inkább.

A színésznők kemény feladatokat kapnak, az előadásban általuk jelennek meg érvényesen a női problémák, kerül szóba többek között a zaklatás téma is, amelyet az utóbbi évek botrányai már erőteljesen a színházhoz kötnek.

A színészek harsány játékstílusa (nem végig, de az előadás számos pontján) szintén provokáció, ezzel is kilöknek minket komfortzónánkból. Alföldi Höfgenként igyekszik ellenszenvessé válni - időnként sikerül is neki. (Erősen nézőfüggő ez is, korábbi emlékképeink csak belezavarnak. Nehezen látjuk meg éppen benne a szolgalelkű művészt.)

A már említett explicit tartalmak mellett ugyancsak provokáció az a jelenet is, amikor Alföldi Róbert szépen, sietség nélkül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát olvassa fel végig, amely nem túl rövid. Hangsúlyt kap, és ez is a cél. (Olyan sokszor elhangzik, hogy egy jó színésztől a telefonkönyv felolvasása is előadás – hát most ezt az élményt is kipipálhatNÁNK. De ez mégsem telefonkönyv, egy idő után talán mindenki elkezd a szöveg tartalmára is figyelni és nem ragad le ott, hogy de milyen kifejezően tud olvasni a színész.)

Mef7A „mindenáron felrázás”- projektnek ez az elem is fontos része.

Az előadásban nemcsak a támpontul szolgáló Klaus Mann regény egyes részletei idéződnek fel (Mikó Csaba és Kukk Zsófia voltak a rendező munkatársai az átdolgozásban) és a színlap közli az összes többi felhasznált szerzőt is. A Facebook-felhasználók csak az előadásban említődnek, és feltehetően senki közülük nem fog elvetődni a Mefisztóra, hogy a saját kommentjét meghallgathassa.

A lezárásban (ha a címre gondolunk, akkor szinte magától értetődően) Az ember tragédia emblematikussá vált sorai idéződnek fel… – Egyre nehezebb az a küzdés és bízva bízás. Szinte lehetetlen. De azért sok erőt, kitartást kívánok hozzá mindenkinek.

PS. Lakatos Péter és Mészáros Csaba fotói az Átrium Fb-oldaláról származnak.

Címkék: Péterfy Bori Alföldi Átrium Pető Kata Tornyi Ildikó Widder Kristóf Huzella Júlia Hartai Petra Mikó Csaba Urbán András Nagyabonyi Emese Kukk Zsófi Mefisztó Gálos Iván

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6416636438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása