Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez a már elmúlt hét az újrakezdésé és az örvendezésé volt:   V A N    S Z Í  N  H  Á  Z  !!! A művészek is átmentették magukat valahogy és mi is, jöhet a játék – lehetünk megint mezei nézők. Akárhány jó és kényelmesen nézhető közvetítés volt, az élő (közösségi!) élményt nem pótolja semmi. Ez korábban se volt kérdéses, de most mindenki meg is tapasztalhatta. Kezdhetünk visszaszokni a vegetálásról az igazi életre, most már ismét van olyan bőséges választék, mindenki talál számára inspiráló előadást.

Hét nap – hat esemény (egy főpróba, egy előbemutató és négy koncert), négy városból (Budapest, Miskolc, Debrecen és Pécs) – ennyi volt a terv, és ez a program láthatóan meg is valósult menetrend szerint. (Utóbbi szó szerint értendő – hozzátartozik nem kevés buszozás és vonatozás is ehhez a projekthez.)

Három beszámoló következik egy sorozatban – fordított sorrendben. Ezúttal a miskolciak színháznyitásáról, amely igazi ünnep volt.

DJV14Fodor Tamás

Ugyan még nemrég biztosra vettem, hogy soha többet nem fogok a korábbi pörgésre visszaállni, de aztán jöttek a számomra kihagyhatatlan lehetőségek, sőt lélekben már készülök a jövő heti nyolc előadásra (és a nyomhagyásra is).

Ehhez az első héthez hozzá KELLETT tartoznia a miskolciak színháznyitásának, még akkor is, ha ugyanerre a napra két fontos pesti premier is a lehetőségek között volt. (A Katona Lear királyát előző nap főpróba keretében néztem meg, beszámoló következik róla – nekik az volt az első közönség előtt tartott színházi estéjük.)

djv12

A Miskolci Nemzeti Színház előbemutatónak nevezte ezt az alkalmat, bár mindentől függetlenül mégis ezzel az estével nyílt meg a Nagyszínház, így ez az ünnepi este kiemelkedő eseménnyé vált és annak is érződött, bár nem volt protokolláris mellékíze.

Már több miskolci előadás kapcsán leírtam, hogy ide Bükk-átkelés után szeretek megérkezni, és ez most is így történt, sőt egy új útvonalat is kipróbáltunk ezúttal. Nagyvisnyó-Bánkút-Jávorkút…- Lillafüred lett volna a vége, de az eső miatt nem sokkal Jávorkút után kénytelenek voltunk stoppolni.

DJV11

Az előadásra a szétázós program ellenére is egy órával korábban érkeztünk, és átélhettük a nagyszínház előcsarnokában a máshol is megszokott „hőmérőzős-kézfertőtlenítéses-kártyaellenőrzős” procedúrát, amelyet később a színpadon újra láthattunk az előadás elején.

A miskolci színházban még kötelező a maszk, még ha nem is írja elő a kormányrendelet - a következő napokon a koncerttermekben (pl. a miskolci Művészetek Házában) viszont nem volt az. Nem zárnám ki, hogy ez a szabály itt is bármikor változhat.

DJV17A díszlet egyik alapeleme: a vasfüggöny

Szabó Máté rendező Cziegler Balázs díszlettervezővel dolgozott, és ez önmagában is jót jelent. A tervező a kezdőképben ezt a jól megszokott előcsarnokot mutatja nekünk, amelyet lehet, hogy ilyen alaposan sose néztünk meg, mint most, amikor díszlet lett belőle. A színészek nézőként érkeznek, majd távoznak, és jelenetről jelenetre sodródnak végig az utolsó bő száz-százhúsz év történésein. A ruhák (jelmeztervező: Füzér Anni) önmagukban is kifejezik a korszakok váltakozását, ahogy a rövid zenei idézetekből is be lehet határolni az évtizedeket. Meglehet, hogy a ruhák egyrészét a jelmeztárból válogatták össze, de már ez a művelet 33 szereplőre (!!!) hatalmas munka lehetett. Érdekelne, hogy pontosan hány öltözetet láttunk a két és fél óra során.

Az előadás nyelve a tánc és a mozgás, egyetlen mondatot sem kell memorizálni a színészeknek, viszont cserébe nagyon sok mikro-akció megfigyelése között választhatunk. Rólunk szól az előadás, a mezei nézők hétköznapjairól, a párhuzamos történésekről, mélyebb-felületesebb érintkezéseinkről, amelyekben bőven lenne akkor is feszültség, ha a nagypolitika nem szólna bele lépten nyomon.

DJv10Rendszerváltás környékén már...

Az előadás nagyon hatásosan közvetíti azon törekvésünket, hogy ezt a befolyásolást elhárítsuk, és megpróbáljuk a saját kisvilágunkat hermetikusan elzárni az erőszakos behatásoktól. Mindez persze lehetetlen, és így nem marad más, mint ennek a tudomásulvétele.

Emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt, a Vígszínházban „A bál” címmel egy hasonló koncepciójú előadást láttam, amelyből emléktöredékeim maradtak, de annyi azért nem, hogy most magabiztosan kijelentsem, hogy ennek a két verziónak mennyi köze van egymáshoz.

Amire az előadás biztosan jó (az elsődleges mondanivalóján túl): a társulat felét közösen lehet mozgatni (teljes társulat benyomását keltik, de ha jól számoltam tizenhatan biztosan nincsenek benne mégsem a produkcióban), a prózához szokott művészek is kicsit eltérhetnek a megszokott szerepkörüktől (a magyar színház alapvetően „szószínház”, a mozgás csak a „fizikai színházban” ilyen intenzív, meg persze az operett/musical-előadásokban).

A színészeken látszik is az öröm, most léptek először élő közönség elé, és feltehetően élvezik is ezt a profiljuktól annyira idegen kihívást.

Színházi nézőként kevés jobb élményünk lehet, mint egy nagy lendülettel és játékkedvvel működő társulat megfigyelése.

DJV7

Az előadás folyamatosan pörög (mintha kétszer hetven perc lenne, de nem néztem az órát, ez csak utólagos becslés), nincsenek üresjáratok. A jelenetek „megfejtése”, a zenék felismerése és a sok apró történés teljes mértékben leköt minket – nemcsak engem, hanem barátnőmet, a Népkerti Állatklinika orvosát is, aki nagyon kevésszer jut el színházba, így nagyon nyitottan állt hozzá az összes előadáshoz, amelyekre eddig velem eljött. (Másnap Debrecenbe mentünk együtt egy Messiásra.) A darab ugyanígy lekötötte fiamat is – ez alapján mondhatom, hogy alkalmas gyerekeknek is.

Az előadásban olyan sok minden történik egyszerre, hogy egy nézés biztosan nem elegendő – sejthetően lesz ennek a darabnak is saját törzsközönsége, amely rendszeresen visszaül rá. (Már ezen az előbemutatón is állótaps fogadta az előadást.)

DJV8

Nagyon sok múlt ebben az esetben nemcsak a koreográfuson, Bodor Johannán, aki lényegében társrendezőnek is minősülhet, illetve a dramaturgon, Ari-Nagy Barbarán, de a zenék összeválogatásán is. Nagyon szerencsés, hogy a zenei idézetek frappánsak, és csak akkor húznak el valamit hosszabban, amikor ennek jelentése is van.

Az előadás befogadását nagymértékben meghatározza majd a néző előélete, korábbi tapasztalatai és nem kis mértékben életkora. Barátnőmmel együtt teljesen másként néztük már az előadás hetvenes évektől máig tartó jelenetsorát, ezek esetén nálunk is működött a „déjá vu”, felismertük a tipikus helyzeteket, a korszak kellékeit. Ugyanezt a tizenkét éves fiam csak a legutolsó jeleneteknél érezte, míg a színház nyugdíjas nézői már sokkal előbb áthangolódnak majd.

DJV16Hátul: Guzi Emese

Az, hogy az előadás rólunk szól, csak a külsőségek cserélődnek, de minden alapvetően ugyanúgy folyik tovább, nagyon markánsan kiemelődik azáltal is, hogy az első képekben ugyanazok a nézőtéri dolgozók jelennek meg a színpadi előcsarnokban, mint akik minket is fogadtak, sőt még láthatjuk a színház művészeti titkáraként hosszú évek óta működő Guzi Emesét is, aki a későbbi jeleneteket is végigkíséri. Le sem tagadhatná táncos múltját, és akik – hozzám hasonlóan – már évtizedekkel korábban is jártak a miskolci színházban, emlékezhetnek rá még fiatal kezdőként is.

Jelenléte erős gesztussá válik, ő maga egyszemélyben is a folytonosságot képviseli. Elsősorban segítő-megfigyelő, mint ahogy az előadás központjába emelt néző-karakter is az.

Sose találtam volna ki, ha nem mondják, hogy ebben az emblematikus pincér-úriember szerepkörben látható Fodor Tamásnak csak néhány napja volt arra, hogy az előadásban otthonosan elhelyezkedjen, és minderre az eredeti szereplő, Lukáts Andor betegsége miatt került sor.

DJV5Fodor Tamás Keresztes Sándorral

Természetesen egy ilyen feladat rutinos megoldása egy ennyire tapasztalt nagy színésztől nem meglepő, de azért kicsit szívesen hozsannázok az alakításával kapcsolatban, mert igazán jól esett ennyi kihagyás után újra látni – ráadásul úgy, hogy rá tényleg nem is számítottam. Szerencsés rendezői döntés, hogy erre a szerepre külsőst hívtak, így a megfigyelői léte különösen jól kidomborodott, és még erőteljesebben el tudott válni a társulat által játszott néptől.

A társulat minden tagja persze nem szerepelhetett, hiszen a covid időszak alatt más bemutatókat is bepróbáltak (többek között hamarosan jön a Hazatérés Ascher Tamás rendezésében, illetve lesz Producerek, Hermelin – egész nyáron működni fog a miskolci színház).

DJV3

Az, hogy kinek mely színészekre irányul a figyelme egy-egy jelenetben nyilván függ a rendező beállításaitól is, de legalább annyira attól, hogy mely színészekkel kapcsolatban milyen előélményeink vannak. Mi nézők is a Fodor Tamás által elfoglalt megfigyelői szerepbe képzelhetjük magunkat, és ebből a pozícióból felváltva nézegethetjük, hogyan alakul a sorsa például a színház jelenlegi legnagyobb sikerében, a Feketeszárú cseresznyében játszó három „tartóoszlopnak” – Bodoky Márknak, Czvikker Lillának és Lajos Andrásnak. Voltak olyan jelenetek, amelyek szintén a déjá vu érzést sugallták, és feltehetően nem véletlenül jutott eszembe éppen a „Cseresznye” és kora, ahonnan az előadás lényegében beindul. Lajos András később is több jelenetben domináns szereplővé válik, színészete utóbbi miskolci éveiben beérett (már az Ünnep kapcsán észrevehettük ezt), és nyilvánvalóan minden egyes megmozdulását érdemes figyelni.

 

DJV1Középen: Rózsa Krisztián

Ha van előadás, amelyik csapatmunkára épít, akkor ez az, és jó látni, ahogy mindenki lehetőséget kap egy-egy villanásra, amikor figyelmünket kizárólagosan birtokolhatja. Vannak olyanok, akik az átlagosnál még jobb helyzetbe kerülnek, és megállapíthatjuk, hogy pl. Rózsa Krisztián milyen erőteljes jelenléttel bíró színész, aki mindegyik megmutatott korszakban dominál. Nem siklik át a tekintetünk sem Feczesin Kristófon, sem a színház régi nagy sztárjain Molnár Annán vagy Seres Ildikón. Üdítő élmény újra látni Prohászka Fannit és Mészöly Annát is – utóbbi egy nagyon emlékezetes jelenetben a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla megszemélyesítője. Nyomatékosan megjegyzem, hogy az, hogy én kiket követtem jobban, nem jelenti azt, hogy más nézőnek is éppen ők fognak kiemelődni. Minden az előzetes benyomásoktól függ. És igen, láthattam volna még több előadást Miskolcon az elmúlt években, ezen is sok múlott.

DJV15Mészöly Anna és Lajos András

De még semmi sincs veszve – a színház egész nyáron játszani fog, jönnek a már bepróbált darabok bemutatói is. A méltó kezdés után várjuk a folytatást…

 PS. A képek a színház FB-oldaláról származnak, még sokkal több is megnézhető az albumban.

DJV4

 

Címkék: Miskolc Szabó Máté Fodor Tamás Lukáts Andor Cziegler Balázs Rózsa Krisztián Seres Ildikó Bodor Johanna Lajos András Ari-Nagy Barbara Keresztes Sándor Molnár Anna Mészöly Anna Feczesin Kristóf Prohászka Fanni Bodoky Márk Farkas Sándor Czvikker Lilla Déjá Vu Guzi Emese

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716581338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása