A Pinceszínház előadása nagyon szerethető, nézőbarát és olyanoknak is való, akik általában nem kedvelik a musical műfaját, mint ahogy én sem. Jófajta zenés színház lett Dicső Dániel rendezése, és egy újabb példa arra, hogy alacsony költségvetésből, nem a látványra építve is létrehozható szórakoztató zenés előadás.
A futó kalandok sora érdekesen hat éppen most, amikor a távolságtartás korát éljük, mindenki vírushordozót láthat a másikban, és akkor vigyázol valakire, ha nem közelíted meg. Ilyen körülmények közöttaz ötletszerűen kialakított kapcsolatok száma valamelyest csökkent. De mindezt persze más színházban nézni, maszkban....
Az előadás sikeres, és a siker titka a mindig vitathatatlanul érvényes téma, ötletes rendezői megoldások és nagyszerűen válogatott színészek együttes jelenléte az élő zenén túl (zenei vezető: Kéménczy Antal - a három hangszerest is felsorolnám, de nincsenek a színlapon említve). Nyilván némi szerencse is kellett: épp készen tudtak lenni még a karantén előtt, nem kellett a próbafolyamatot megszakítani, sőt két nyilvános előadás még megtartható volt tavasszal.
Erről a még mindig frissnek számító produkcióról lesz most szó. Akit érdekel, az októberben három időpontban is megnézheti (4, 24, 25). (Érdemes időben lépni, mert biztonsági okokból a Pinceszínház csak jegyeinek a felét értékesíti, és eleve nagyon kis nézőtere van.)
Georgita Máté Dezső és Ember Márk - "idill"
Michael John LaChiusa darabjának 1993-ban volt a bemutatója, de a mű kiindulópontja, amelynek jelenetezését pontosan követi, több mint 100 évvel korábbi. Schnitzler Körtánca alapműnek számít, a tíz jelenetben tíz karaktert látunk szexelni két különböző személlyel, nagyon eltérő helyzetben. A szereplő személyek láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, így az első jelenet egyik szereplője, a prostituált a legutolsóban is megjelenik.
„Egy utcalány egy katonával…egy katona egy nővérrel…egy nővér egy diákkal… (….) Tulajdonképpen mindegy is „hol, kivel, miért”.” Áll a színlap tömör ajánló szövegében is.
Tóth Zsófia - nővér
A fő benyomásunk éppen ez a mindegy, és persze az, hogy nem szívesen lennénk egyik szereplő helyzetében sem, és ez az előadás teljesen alkalmas lehet arra, hogyha valakinek esetleg voltak illúziói a szexualitással kapcsolatban, most erősen elvegye a kedvét. Első randihoz semmiképp nem javasolható.
De lehet ennél még jelentősen kiábrándultabban beszélni a témáról, egy konkrét család megmutatásával: másnap többszörös véletlenek sorozata a Radnóti Tesla laborjába vezetett, Alföldi rendezésére, „A vágy”-ra.(bejegyzés jön majd arról is.) Ahhoz képest ez kifejezetten finom és stilizált előadás, nem veri ki a biztosítékot az érzékenyebb nézőben sem, és nincs tele káromkodásokkal. (Van rajta egy 16-os karika azért, és tényleg nem lenne szerencsés erre gyerekeket vinni, bár talán felesleges is mondani, hogy felvilágosító előadást nem pótol.)
Már az alapmű is kellően sivárnak és reménytelennek mutatja az emberi kapcsolatokat, a különféle társadalmi rétegekbe tartozó szereplők minden viszonya szánalmas, alapeleme az átverés és a hazugság, de a jelenetekbe rejtett humor miatt mégis szórakoztató. Az eredeti alapot még fogyaszthatóbbá teszi a zeneszerző, aki minden jelenetben a huszadik század más-más zenei stílusirányzataihoz fordult, sőt (a wikipédia szerint legalábbis) minden jelenet világa egy-egy évtizedhez kapcsolódik, de nem kronologikus sorrendben.
Fekete Linda - feleség
Ebből az utolsó tényezőből semmi nem tűnt fel az előadásban, nem lehetett a rendező törekvése, hogy a XX. századról is kórképet rajzoljon – megmaradt az emberi viszonyok általános ábrázolásánál, és az egyes különálló jeleneteket összefogta. Ebben segítségére volt Szakács Ferenc puritán, de funkcionálisan megfelelő díszlete, amely sem kellékekkel, sem díszlettel nem próbálta az egyes szereplők mikrokörnyezetét megteremteni. Persze, megfelelő költségvetéssel ebből a darabból lehetett volna olyan nagyszabású forgószínpados előadás is, amelyben halálra dolgozza magát a műszak, és mind a tíz helyszínt aprólékosan megjelenítik. De erre nincs szükség, Cselényi Nóra ruhái elég kifejezőek önmagukban is. Épp a helyzetek hasonlósága a lényeg, a szereplőkből feltörő vágyakozás minden esetben hasonló eredményre vezet: legalább az egyikük, de gyakrabban mindketten nagyon rosszul érzik magukat a szexuális együttlét után. (Feltételezem, hogy aki elsősorban látványszínházra vágyik, az eleve nem is a Pinceszínház műsorát böngészgeti – ide a színészek miatt érdemes jönni, akiknek a játékát közelről lehet nézni, ez a hely legnagyobb előnye.)
Az előadás hangsúlyozza a játék jellegét, az elején a nyílt színen veszik fel a szereplők az első megformált karakter ruháját, és az este utolsó gesztusaként újra alsóneműre vetkőznek, és egy másik személy jelmezeivel távoznak. Benne van ebben így az is, hogy az ember lényegéhez nem tartozik szorosan hozzá a megformált szerep, sokféleképpen is alakulhat a sorsunk.
Nagyon jók a Blaskó Borbála által koreográfált betétek: időről időre mind az öt színész – a történetből kiszakadva – táncol és énekel, ezek a fekete kalapban és kabátban előadott zárt számok tagolják az előadást, ritmust adnak neki és fel is élénkítik. Ezeket nézve egyet tudtam érteni azzal, hogy nem az eredeti darabot vették elő. Nem kevés tíz jelenet egymás után, de szórakoztatóak a ki-és beszólások, amelyek hol egy kollégára, hol a mai színházi helyzetre (lsd. SzFE) vonatkoznak, nem érzékeltem üresjáratokat, nem untam el a megfigyelést, bár még nagyjából emlékeztem Schnitzler művéből arra is, hogy milyen karakter következhet.
Némedi Árpád, a férj
Nem mondanám, hogy lenyűgözött az előadás zenéje, erre több esélye van annak, aki eleve szereti a műfajt, vagy netán előre belehallgat az angol nyelvű teljes előadásba a youtube-on. Azt se mondanám, hogy minden színésznek most azonnal az Operettbe kellene leszerződnie, mert annyira lenyűgözően énekelnek. Az is, akinek az éneklés nem a legerősebb oldala, színészileg ugyanúgy meggyőző, és így nem hagy hiányérzetet.
Aki tökéletes hangokra vágyik, annak nem ez az előadás való, de az is biztos, hogy az igazi nagy hangok birtokosai pedig színészileg meg sem közelítik ezt a szintet, amelyet ez az öt színész magabiztosan képvisel. Fekete Linda számomra feltétlenül kiemelkedett énekesi teljesítményével is, gondolom, a szombathelyi évei alatt volt elég zenés szerepe is, sokaknak meglepetés lehet, akik netán a Drága örökösök sorozatból ismerik csak, vagy abból sem. Kellemes meglepetés lesz.
Ezt a darabot, illetve a Körtáncot is tíz színésszel szokták előadni, bár korábban volt olyan leosztás is, amikor mindössze két színészre bízták, – érzem, hogy Mikó István és Vándor Éva elbírhatta a feladatot, szívesen megnéztem volna azt a produkciót is, de elment mellettem.
Ez a rendezés kedden meggyőzött arról, hogy pont így a jó, öt színésszel – megfelelően és változatosan átjön a „mindenki mindenkivel szexel, de nincs benne semmi jó” üzenet. (Ha ugyanerre tíz színész van, akkor jelentősen több időt töltene az öltözőben mindenki.)
A srác és az író
Az előadás nemcsak a szövegben elhelyezett poénok, de a szexuális aktus rendkívül sokszínű, humorosan (és nem illusztratívan) jelzett megoldásai miatt is kellemes élménnyé válik, nem fogunk a látottak hatására előadás után leugrani valamelyik hídról, bár így is benne van a párkapcsolatok sivársága, a kommunikáció lehetetlensége, a túlzott önzés, a másik ember tárgyként való használatára való törekvés – többek között.
Egész más hatást kelt ez az angol-amerikai közegben meghagyott musical, mint például Kornis Mihály Körmagyar c. darabja, amelynek erős társadalomkritikai éle volt, vagy amilyen Kerékgyártó István „Hurok” című újabb regénye, illetve drámája, amelyik barokk zenei betétekkel nézhető a Jurányiban. A regény elolvasása után napokig nem tudtam másra gondolni, annyira kilátástalannak érződik belőle a mai életünk, nemcsak a szerelmi viszonyaink tűntek egészen keservesnek. Ehhez képest a zenés színpadi változata annak is jelentősen fogyaszthatóbb, a jó színészek és a zene megteszi mindig a hatását, mint tudjuk, aki szépen mondja ki a rettenetet, azzal föl is oldja.
A Hurokhoz képest a „Hello Again” valóban rózsaszín idill, ha nem nézzük meg igazán közelről az egyes részeit…
Ez az öt színész különleges kombináció, így biztosan nem léptek fel együtt soha, és nagyon jó szeme volt annak ( a színház igazgatójának? a rendezőnek?), aki ezt a csapatot összeválogatta, jól játszanak együtt. Mind a tíz figurára van alkalmas színész, és jó nekik, hogy mód van egy estén kétfélének is megmutatkozniuk.
A nők két-két szerepe két szélsőséges életformát ábrázol: legegyértelműbben ilyen Fekete Linda egyszer feleségként, másszor-utcalányként, de Tóth Zsófia esetén is nagy az eltérés a nővér és a színésznő karakter között. A színésznő még egyetemista, korábban a Katonában, most a Radnótiban tűnik fel, ő a legfiatalabb csapattag, üde jelenség.
A férfiaknál inkább érezni, hogy a két szerep jellegében olyan távol nincs is egymástól. Némedi Árpád férje és szenátora alkatilag hasonló, jellemzően Mohácsi-előadások zenélő színésze, olyan sok előadásban nem nézhető, így örülhetünk, hogy most felbukkan.
A színésznő és a szenátor
Ember Márk diákja később lehetne akár író is. A kifejezetten szerencsétlen karakterek – a frontra induló katona és a srác, akit homoerotikus kapcsolatba ketten is berángatnak - Georgita Máté Dezsőnek jutnak, aki lúzerségére rá is játszik, és ahogy kitűnik privát beszólásaiból is, az általa sztárnak nyilvánított Ember Márkhoz képest helyezi el magát a hierarchiában. Hát igen, őt független előadásokban lehet látni, míg kollégája a Vígszínház saját rajongótábort is begyűjtő művésze volt a bemutató idején, a helyzetük valóban nem hasonlít, bár osztálytársak voltak. Mindkettőjüket A brémai muzsikusokban láttam először (az demilyenjóelőadásvolt!), és utána sok más vizsgában is. Eddigi pályaképük jelzi, hogy merre indulhat el ma egy fiatal színész, és mire juthat néhány éven belül. (A bemutató óta Ember Márk a Tháliában folytatja, az Orient expresszre már felszállt…)
Georgita Máté Dezsőhöz kapcsolódnak az előadás legviccesebb pillanatai, szerethető a színészete, és nagyon jól működő párost alkot mind Ember Márkkal, de a többi kollégájával úgyszintén.
A maszkok sokat elárulnak – a nézőtéren többen voltak a Vígszínház törzsközönségéből, és nyilvánvalóan nem kevesen éppen Ember Márkra lettek kíváncsiak, őt követték, ha egyszer már a Víget elhagyta. Ő lehet ennek az előadásnak az elsődleges „húzóneve”, aki némi – kellemes – öniróniával érzékelteti is, hogy tisztában van helyzetével, ráadásul még hatásosan is énekel. Mindkét karaktere útkereső és kicsit elveszett ember, bizonyos szempontból ők is lúzerek, és ez már csak azért is jó, mert ilyen szerepeket lehet olyan humorosan játszani, hogy közel kerüljenek hozzánk. A gyenge ember sokkal könnyebben szerethető, mint a tökéletes. (Ilyen probléma nem merül fel, az előadásban vannak szeretetéhes emberek, gyengék és másokat kihasználók is, pont a hibátlanok maradtak ki.)
A prostituált a katonával - az előadás kezdő jelenete...
Ha valaki eddig figyelmesen elolvasta mindezt, remélhetőleg már rá is kattintott közben egy online jegyeladó felületre, hogy megnézze a darabot, de egy kérdése talán maradt: mi az az olasz mondat a címben, és minek?
Mozart Don Giovannijának lezáró perceiben hangzik el, a nőcsábász pokolra szállása után énekelt együttesben: „az élet mindig ugyanolyan” jelentéssel. Lehet, hogyha az ötödik jelenetben a házaspár eredetileg nem az Operába készül, nem jut eszembe, de bevillant ez a jellemző sor. Don Giovanni az itt bemutatott alakokhoz képest kifejezetten rokonszenvesen udvarol a nőknek, szinte már ideális figurának tűnik. (De lehet, hogy enélkül is eszembe jut – az elmúlt hétre terveztem be éppen operaelőadásokat, és azok kivétel nélkül elmaradtak, csak kicsit más körülmények között, mint ebben a jelenetben. „Ennyit az Operáról.”)
Ezt a sort mégis beemeltem a címbe, és nem azért, hogy a darab angolul meghagyott címe mellett legyen egy kis olasz is. Jellemzőnek érzem a darabra, amelyiknek a tanulsága mégsem a különbség, hanem a hasonlóság: minden kapcsolatban nagy szerepe van az érdeknek, a hazugságnak, és talán egyetlen olyan sorsba nem nyerünk betekintést, amelyiket szívesen elfogadnánk a magunké helyett. Marad a „nézd komédiának” lehetősége életszemléletként, akár Lucifer tanácsát megfogadva szórakozhatunk is azon, hogy milyen szánalmas az élet. Ez nyilván sokkal jobban fog menni azoknak a nézőknek, akiknek nincs és nem is volt kettős élete, és így egészen biztosak abban, hogy nincsenek érintve semmiféle körtáncban.
PS. A képeket nagyon köszönöm Herbszt-Véner Orsolyának.
