Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ma este a Spirit Színház kamaratermében jártunk, ahol valóban intim térben – kőszínházban bent! – nézhettük meg az Equust, Czeizel Gábor három éve repertoáron lévő rendezését, most először.

Aki már látta a nagyteremben kilenc színésszel, annak is érdemes újra jönnie, mert ez egy öt színészre átformált verzió, amely nyilván alakult a szereplőváltások mellett azért is, mert még eggyel szűkebb térbe került. Harminc nézőnek játszik öt színész, valóban karnyújtásnyira, húsz négyzetméteren. Luxus.

Mivel van még most augusztusban belőle három – aug. 14, 15, 16 – sőt szeptember végén (16, 23) újabb két időpont, ezt az ajánlót abban a reményben teszem ki most nagy gyorsasággal, hogy lesznek olyanok, akik ezt a jó lehetőséget megragadják. Aki szeretné kipróbálni, hogy milyen ez a közelség, annak a mai este igazán alkalmas a kipróbálásra. Most még a maesteszinhaz.hu oldalra is felkerültek jegyek, azaz féláron is elérhető annak, aki gyorsan dönt. (Az előadás nem pótszékezhető, ha nincs már jegy, akkor kénytelenek vagytok egy másik nappal próbálkozni.)

equus-2020-474-279-153471

Először visszatekintéssel akartam kezdeni, és annak a megindoklásával, hogy miért halogattuk ennyit a megnézést, de a személyes motívumoknál fontosabb, hogy mit várhattok az estétől.

Peter Shaffer darabja eredeti formájában két főszereplőre és talán 12 mellékszereplőre épülne. Egy pszichiáter üléseit látjuk, amelyen egy 17 éves fiatalember élete tárul fel, aki egy bizonyos szombat estén megvakította az egyébként általa nagy szeretettel gondozott hat lovat. A terápiás folyamat során feltárul a múlt, illetve szinte túlságosan könnyen is kihámozhatóvá válnak az okok. A pszichológia iránt érdeklődő nézők akár élvezhetik is, hogy maguk is össze tudják rakni a történet-morzsákból, hogy miként alakulhatott így a fiú sorsa, mi vihette rá a tettre.

Ezt persze látatlanban is megmondja valaki, aki eleget olvasott Freudot, vagy akár Pál Ferit: a gyerekkor, a szülői háttér, az apa és anya értékrendjének ütközése, illetve természetesen a szexualitáshoz fűződő ellentmondásos viszony a ludas, de persze ehhez kellett egy érzékeny személyiség is.

A részletek felfedése egy ajánlóban nem szerencsés, de azt elmondhatom, hogy a rendező úgy irányítja a folyamatot, hogy végig lekösse azt is, aki már ismeri a történet meglepő fordulatait.

A csapatmunka a lényeg, a játék.

Nem láttam a korábbi – egyébként meglehetősen jóhírű – nagytermi verziót, és csak erről az öt színészre átrendezett változatról tudok nyilatkozni. A névsor alapján (a jegy.hu-n még mindig a régi gárda szerepel közreműködőként) elég szerencsésen osztották ki megfelelő alkatú színészekre a darabot, de sokan lehetettek azért a mellékszereplők közül, akiknek a pár mondatnyi epizódszerep mégsem adhatta meg a színészi kiteljesedés élményét. Ha a színészek szempontjából nézzük, ez az új leosztás sokkal kiegyenlítettebbé teszi a játszók helyzetét, és bár a mezőnyt egyértelműen uralja a 17 éves fiút játszó Varga Ádám, aki miatt tényleg érdemes volt ezt a darabot elővenni, de mégsem éreztem, hogy a pszichiáter az egyetlen további jelentős szerep, a másik három színész súlya is hangsúlyosabbá válik a kettőzések által. Talán nekik is jobb lehet így, színészként is több arcukat mutathatják meg.

dsc0084-1

A tér valóban nagyon szűk, szinte börtönszerű – és ez nagyon használ a darabnak, amely végig a pszichiáter szobájában játszódik. Egy nagy fotel van az egyik sarokban, középen egy átlátszó fémdobogószerűség, ahol a jelenetek egyrésze játszódik. A fotellel szemben lévő sarokban ül az a színésznő, Perjési Hilda, aki több szerepben is belép, nagyon kevés ruhaváltással átlényegül hol nővérré, hol az istálló tulajdonosává, hol pedig a bírónővé, aki rábízta a fiút pszichiáter barátjára.

Perjési Hilda elkülöníti ezeket az alakokat, de egyértelmű, hogy a bírónő-karakterhez van legmélyebb köze, és az is volt az eredeti szerepe. Az előadásban közte és a Perjés János által játszott pszichiáter között mély kapcsolattá váló kölcsönös vonzalmat fedezhetünk fel, és néhány spontán gesztusban, ahogy egymást megérintik mindez benne van. Mivel néhány mondatban tudomást szerzünk utóbbi kihűlt házasságáról is, mindez azt is érzékelteti, hogy a másokat gyógyító személy élete szintén nincs rendben, a saját világában lévő űrt ez a néhány szakmai beszélgetés nemigen töltheti ki.

Perjés János pszichiátere nem tűnik igazán különleges embernek, a legfeltűnőbb sajátossága a kitartás, ahogy megpróbál mindenáron a dolgok végére járni. Elhihető, hogy képes rávenni a fiút a visszaemlékezésre, és pontosan ez az, ami szükséges az előadás sikeréhez: fel tudják építeni a kettejük között egyre jobban megerősödő kapcsolatot.

Semmi meglepő nincs abban, hogy a terápia legelső pillanataiban kiderül, hogy a szülők hatása kulcsfontosságú. A vallásos értékrendet sugárzó szerető anya, aki a férje háta mögött azt is megengedi a fiának, amit a másik megtiltott, Nagy Enikő. Érezzük belső bizonytalanságát, és azt is, hogy mindezt sikeresen továbbadta a fiának, aki hozzá hasonlóan érzékeny. Szerencsés megoldásnak tűnik, hogy ugyancsak ő kaphatta meg Jill szerepét, aki kis szerencsével kimozdíthatta volna Alant saját beszűkült közegéből. Nagy Enikő alkatilag is meggyőzően képes mind az anyát, mind a fiatal lány megformálására, meggyőzött engem is, a fiamat is. (Nagy Enikő persze semmit nem tud úgy játszani, hogy ne jutna róla eszembe egyúttal régi Desdemonája egyik legkedvesebb előadásomból. Nagyon régen volt, de mintha őt az idő megkímélte volna.)

Az előadásnak volt egy olyan fellépője is, aki a korábbiban nem szerepelt, így lényegében beugrónak tekinthető. Gaál Dániel megkaphatta a fiatal lovas, a ló és az apa szerepét is. A ló kulcsszereplő az előadásban, de nem baj, hogy nem látunk belőle hatot, ahogy az a szövegből következne (ennyit vakított meg). Amikor lóként jelenik meg, Gaál Dániel hozni tudja azt a mozgáskultúrát, amit Horváth Csaba fizikai színházi rendező osztályából hozott. Járásával, testtartásával igazi Equus-szá vált, míg az apa szerepében megfelel a kihívásnak, a saját koránál jelentősen idősebb, de még mindig fiatal férfit mutat meg. Ez a férfi is hordoz gátlásokat, amelyeket sikeresen átörökít, de világszemlélete a feleségétől eltérő, és Alanre aránytalanul nagy terhet ró, hogy a szülei két távoli világát egyszerre elfogadhassa és a sajátját ebből kialakíthassa. Személyiségének torzulása, a lóhoz fűződő hiedelmei mind ehhez köthetőek.

Gaál Dániel és Nagy Enikő kettőséből érzékelhetjük az egymás mellett élés, de össze nem tartozás fájdalmát, és annak a tragédiáját, hogy a legnagyobb jószándék mellett is csak sérülés lehet az eredménye ennek a családi együttlétnek. Őket nézve nagyon drukkolunk Alannek, hogy legyen képes önálló életének megteremtésére, törjön ki ebből a körből.

153

A fiú szerepében Varga Ádám kirobbanó energiákkal van jelen a színpadon, ahogy persze ezt mostanára már megszokhattuk tőle, és egyértelműen viszi a vállán az előadást, összhangban Perjés Jánossal. Ezúttal is szerencséje van a feladattal, nagyon szélsőséges magatartásformák és érzelmek kifejezésére van módja. Első megjelenésekor már képes megfogni minket, és nagyon lényeges, hogy érdeklődést tud kelteni személyes sorsának alakulása iránt. Ha ez nem így történne, az egész két óra feleslegessé válna, amit a színházban töltünk. Korábbi kisebb (Diplomácia) és nagyobb (Madárka, Túlélő, Félőlény) megmozdulásainak köszönhetően belekerült a „mindenképp nézendő” kategóriámba, és nagyon úgy néz ki, hogy most már mindig számon kell tartanom a ténykedéseit.

Az előadás összességében is érdemes a megtekintésre, de Varga Ádám kedvelőinek aztán meg pláne kötelező, különösen akkor, ha eddig éppúgy halogatták, ahogy én.

És most végezetül csak leírom, hogy milyen korábbi élményeim kötnek magához a darabhoz – megköszönve azoknak az olvasást, akik még mindig nem léceltek le.

Legendás előadást rendezett 1980-ban a Pesti Színházban Kapás Dezső az Equusból, és aki azt látta Darvas Iván és Gálffi László főszereplésével, nyilván hordozza tovább az élményt, amelyből még egyes mellékszereplők (Tábori Nóra, Tanay Bella, Kútvölgyi Erzsébet) is emlékezetesek maradtak számomra. Életem első pesti prózai előadása volt ez, 1985. december 20-án, egy pénteki estén, amelyiket a színház erkélyének legutolsó sorából nézhettem rendkívül boldogan. Olyan jó volt ez az élményem, hogy akkor döntöttem el véglegesen, hogy Pestre akarok költözni gimnáziumi tanulmányaim befejezése után, hogy minél több előadást nézhessek meg. A színházhoz már 1978-ban kialakult kötődésemet nagyon megerősítette, mérföldkővé vált nézői pályámon. (A heti egynél több színházlátogatás lehetősége azért akkor még álmaimban sem merülhetett vele, ez is biztos.) Nekem emiatt fontos az Equus, és bár a szüleimmel láttam az előadást, akkor még nem jutott eszembe, hogy annak lényegét is megbeszéljük. Csak a színészek nagyszerűsége fogott meg mindannyiunkat, és annak a rendkívülisége, hogy élőben láthattuk a korábban csak a tévéközvetítésekből ismert nagy művészeket, és az előadás hatására nem kezdtem el hánytorgatni, hogy mit szúrtak el a nevelésemben, és miben gátoltak meg.

Az előadás pedig módot ad erre is, hogy valaki a saját életét ebből a szemszögből is végiggondolja, mennyire könnyítették-nehezítették döntéseit a szülei által mutatott minták.

A fiamnak mindez most 12 évesen már eszébe jutott, úgy tűnik, hogy összetettebben gondolkodik a színházi előadásokról, mint én tettem 16 évesen – legalább nem viszem hiába magammal.

Vele kapcsolatban megjegyezném, hogy az előadást nem érezte túl soknak, megértette az összefüggéseket, és miután a kamaratermi áthelyezés miatt szükségszerűen átalakították a korábban meztelenül játszott jelenetet (itt TÉNYLEG nagyon közel vannak a színészek!), érettebb tizenéveseket szerintem el lehet erre is vinni, különösen, ha a szülő apropót keres arra, hogyan beszélgethetne a gyerekével a szexualitás problémáiról. Ez nem könnyű téma, de mivel mi már ezzel foglalkoztunk, és nem jelent tabut, ez az előadás nem sokkolta le Jánost, aki egyébként is elsősorban az egyik kedvenc színészére volt kíváncsi, így feltétlenül fontos élményévé válhatott az este.

Még visszatérve az 1985-ös előadásra egy ilyen erős élménynek persze van hátulütője is, a nosztalgia az új előadás befogadását óhatatlanul elhomályosítja. Talán emiatt sem igyekeztek Pesten túl sokszor színrevinni később az Equust, én is csak kétszer láttam mostanáig: egy ódrys vizsga és a Thália „alföldis” produkciója az egyetlen élményem, de ezek egyike sem fogott meg igazán.

DSC0138-e1508393972201

Ez is az oka, hogy 2017-ben nem rohantam el a Spirit Színházba, hogy az általam „pályakövetett” Czeizel Gábor olvasatát megnézzem, amelyről azóta persze nagyon jó véleményeket hallottam. Aki látta, azoknak tetszett – ezt tudtam lemérni. Később, a Túlélő első megtekintése után persze AZONNAL és NAGYON látni akartuk mi is, de persze egészen mostanáig nem tűzték műsorra. Elmondhatjuk, hogy ez a megtekintés mindkettőnk számára a nyár egyik legjobban várt estéjét jelentette, és örültünk, hogy azonnal a sorozat első alkalmára beülhettünk. Ráadásul ez annyira más, mint egy hagyományos kőszínházi változat, hogy nem hiszem, hogy lenne olyan, aki a régi legendához akarná hasonlítgatni.

Miután ezen a hétvégén van még három, használjátok ki a lehetőséget, hogy egy igazán intenzív színházi élményhez hozzájussatok, csak ezt javasolhatom.

PS: A bejegyzéshez még a régi fotókat használtam. Holnap lesznek újak, és majd azokra ki fogom cserélni őket, de inkább siettem a posztolással, hogy a bejegyzés ajánlóként is működhessen már a mai, második alkalomra is. (Azt megköszönném, ha van olyan, aki elmegy, jelezne akár kommentben, akár privát üzenetben, hogy rá miként hatott az előadás.)

Címkék: Czeizel Gábor Perjés János Nagy Enikő Varga Ádám Spirit Színház Gaál Dániel Perjési Hilda

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr116139178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.