2020. március 11-én elrendelték a koronavírus járvány miatt a 100 főnél nagyobb színházak bezárását éjféltől kezdődően. Még éppen lett volna esélyem egy Don Carlos megnézésére, ha a miskolci színház már az aznap esti előadások lejátszásától nem tekint el biztonsági okokból. Emiatt eddig befejezetlenül hagytam a már részben megírt cikkemet, amelyhez nagyon kellett volna a másik szereposztás megnézése is. Elmentettem kilenc oldalt, és tudomásul vettem, hogy jelenleg a téma végképp érdektelen. (Ajánlót írni, amikor semmilyen előadás nem nézhető? – teljes nonszensz.)
Miután viszont a Metropolitan Opera szinte a bezárásokkal egyidőben elkezdett naponta régi felvételeket sugározni, és most ápr.2-án estére (ami nálunk ápr.3. hajnali fél egy!) kitűzött egy vetítést 2010-es Don Carlos bemutatójából, mégis kiteszem azt, amit a darab kapcsán gondolok, nem mellőzve az egyszer (február 18-án) mégiscsak megnézett miskolci előadást. A direkt összehasonlítás a közvetítéssel persze méltatlan lenne, hiszen egy bármilyen jó apparátussal kivitelezett produkció legjobb minőségű felvétele sem tudja az „itt és most” élményét pótolni, még akkor sem, ha a főszerepekben jegyzett nemzetközi sztárok láthatóak, akiket persze érdemes megnézni. Remélem, hogy most a karantén-időszakban néhányan fel is használjátok a rendelkezésre álló 23 órát, azaz az április 3-i napot. (Ha valaki utólag érdeklődne, azoknak mondom, hogy a MET felvételeit ki is lehet próbálni, 700 van fent, és hét napos ingyenes próbaidőszak után havonta egy átlagos színházjegy árába (15 dollár) kerül az előfizetés. Aki nagyon rászokik a jelenlegi közvetítésekre, azok különösebb gond nélkül folytathatják később is, vagy már most válogathatnak a feltett anyagokból saját érdeklődésük szerint.)
Még inkább remélem, hogy a következő évadban a le nem játszott Don Carlos-okat a miskolciak pótolják, annál is inkább, mert csupa bérletes előadásról van szó, és akkor majd következhet egy újabb bejegyzés a felújításról, optimális esetben nem pusztán egy nézésre szorítkozva.
Molnár Levente - Cser Krisztián (avagy Posa és Fülöp)
Most kis átírás után jöjjön az első részlet, amely közel így készen volt már februárban is. Akik hosszúnak találják, azoknak igazuk van, de megjegyezném, hogy SOK előadásnézéshez készült szöveget olvasnak, ennek is köszönhető a kényelmes ráfutás. Most pláne nincs hova sietni, akit érdekel, az átrágja magát rajta, akit meg nem, annak úgyis mindegy.
Verdi Don Carlos-ában az operákban megszokottnál is sokkal több fájdalom, keserűség, vágyakozás és a magánnyal való küzdelem sűrűsödik össze. Csupa végtelenül boldogtalan embert látunk, akik többnyire képesek egyszerre több ok miatt is kínlódni, ahogy persze mi mezei nézők is, amennyiben éppen nehezebb periódust élünk át. Ennyi szenvedés láttán kénytelenek vagyunk megsajnálni őket, és legalább annak megörülni, hogy hozzájuk képest talán mégis jobb helyzetben vagyunk. Ebben sokat segít Verdi zenéje is, bár még így is fájdalmas ennyi tehetetlen ember látványa, akik sem magukon nem tudnak segíteni, sem másokon - sőt mintha az lenne a tanulság (ld. Posa márki működését), hogy a jószándékú beavatkozás még jelentősen ront is a helyzeten.
Ezt az operát 2020 első felére mind a Miskolci Nemzeti Színház, mind a Magyar Állami Operaház műsorára tűzte, utóbbi szintén új rendezésben. Előbbi helyen húsz előadás ment volna le négy hónap alatt bérletben, míg Pesten májusban hat. (Pesten az új bemutató februárra helyeződött át, hat alkalom várható - Cser Krisztián, Ádám Zsuzsanna és Rácz István mindkét produkcióban szerepel, ennyi az előrelátható átfedés.)
Tavaly márciusban hallottam mindkét projektről, és azonnal egy sorozatot terveztem el, amelyet a két rendezés összesen vagy 8-10 megtekintése alapján szerettem volna írni. Ki akartam várni, amíg az összes olyan előadás lemegy, amelyikre esélyem van eljutni, és összegezni a látottakat. Az, hogy ez nem jöhetett össze, feltehetően nem a legnagyobb veszteségek közé tartozik, amelyet a koronavírus számlájára lehet írni, ráadásul egyéb személyes akadályok is felmerültek, amelyek nélkül azért egynél több miskolci előadásnézésről számolhattam volna be.
A Don Carlos nagyon erősen kötődik a történet korához, valóban élt személyekről írt Schiller, akinek a művét kiindulópontként használta Verdi librettistája. A felkészült néző néha hajlamos a történelmi tényekhez, illetve az azonos című romantikus drámához viszonyítani az eljátszott karaktereket, számonkérni bizonyos eltéréseket. Ez persze nem mindig szerencsés megoldás, és utóbbiakért először Schillert kellene elővenni...
Amennyiben a bemutatott helyzeteket és problémákat nézzük, azok nem avultak el, és ugyanúgy érvényesek ránk is, mint II.Fülöp XVI. századára lehettek, vagy éppen a zeneszerző XIX. századára - a magány, hatalomvágy, szerelem, féltékenység nem veszített érvényességéből. Egy Don Carlos bemutató bármikor aktuális lehet, működhet modernizálva vagy korhű kivitelezésben, amennyiben megvannak hozzá a feltételek (zenekar, kórus, megfelelő szólisták).
Gábor Géza és Rácz István (a nagy inkvizítor és Fülöp)
I.Korábbi Don Carlos-élmények, előzmények
Gimnazistaként volt az életemnek három olyan éve, amikor egy-egy operát hallgattam mániákusan - naponta többször, egy-két hónapig, az egyedül elérhető Hungaroton kiadásban -, egészen addig, amíg belém nem ivódott az egész, és nem csodálkoztam rá a következőre valami véletlen találkozás hatására. A legtöbb híres Puccini- és Verdi-műhöz fűződött egy-egy „korszakom”, de a Don Carlos ekkor még nem fogott meg olyan nagyon, bár 1986. 12.30-án hallottam az Erkelben élő előadásban is (Molnár Andrással, Begányi Ferenccel, Temesi Máriával). Azóta mostanáig 11 további élő Don Carlos élményem rakódott erre, beleszámítva talán 2-3 prózai előadást is. Ez nem igazán sok, ha netán rápillantok a Figaro-statisztikámra...
2014 nyarán viszont szinte csak ezt hallgattam utazás közben, hogy az addigra már többször látott Mikó András-féle rendezés újabb sorozatára felkészüljek. (A vietnami rizsföldeket bámultam közben, amelyek képe éppen ezért összeforrt számomra a művel.) A szeptemberi előadásokról is írtam, amelyek csak részben váltották be várakozásaimat, de annál erősebb nyomot hagytak – nem kizárólag pozitív értelemben.
Tavaly nyáron az idei két rendezésre készülve a youtube-on megint elkezdtem hallgatni a darabot. Elérhetőek olyan előadás-felvételek, amelyeken nemcsak különleges hangokat/nagy neveket hallhatunk, de a díszletre és a jelmezekre ránézve az a néző benyomása, hogy ezeket a ruhákat akár valóban viselhette volna II. Fülöp és udvara. Ebben a "korhű" kategóriában az abszolút kedvencem a torinói verzió, amelynek az inkvizítoros kulcsjelenetét már csak azért is érdemes megnézni, mert akkor az is látszik, hogy a rendezés milyen aprólékosan ki van dolgozva, és elhihető, hogy valóban élő személyek problémáiba látunk bele, és nem pusztán két "nagy hang" duettjét halljuk. (A belinkelt video az opera második felét mutatja, januári feltöltés, még alig nézte meg valaki!! Ennek a bevezetésnek EZ a link a legfőbb értéke, vegyétek észre a felvételt.)
Ebből kiindulva, létezhet tökéletes Don Carlos, de ahhoz őrült sok pénzre (próbaidőre!) is szükség van, és persze egy olyan rendezőre, aki az egész művet mondatonként is értelmezi, ahogy azt jobbfajta prózai színházakban egyébként is megszoktuk minden előadásnál.
Erről eszembe jutott Ókovács Szilveszter kötetének Don Carlos-kritikája is, amelyben kijelenti, hogy ez az opera nem oldható meg rendezéssel, színjátszással, és csak akkor működik, ha minden szerepre megvannak a megfelelő hangok.
Herczenik Anna - Erzsébet
A korábbi, általam élőben látott Don Carlos-ok közül az ideálishoz leginkább a zágrábi volt a legközelebb, amelyikben négy, számomra máig emlékezetes énekest láthattam. Várakozáson felül eleget tettek a szerep kívánalmainak - ráadásul a nagyon ritkán játszott ötfelvonásos verziót játszották. Tökéletes ez sem volt, de ettől még az előadás hosszan a hatása alatt tartott, és a bejegyzést teljes három napon át írtam, bár ez még mindig kevesebb idő, mint amit ebbe a mostani sorozatba tettem bele, ha nem is vált előnyére. :D (A pesti új előadás szintén az ötfelvonásos változatot fogja használni.)
Az, hogy kinek milyen élménnyé válhat egy előadás, alapvetően a befogadó személyiségétől függ, minden a szemléletünkön és a fókuszon múlik, hogy mit veszünk észre inkább az előadásban: a gyenge pontokat vagy az erősségeket. Hajlamosak lehetünk arra is, hogy megállapítsuk: ha ez vagy az kicsit másként lenne, akkor jobb lenne az egész, de mivel nézőként magába az előadásba nem avatkozhatunk bele, kizárólag a saját látásmódunkat tudjuk formálni. A saját érdekünkben akkor járunk jól, ha megpróbálunk az értékekre koncentrálni. (Az élet is ilyen, vegyes élményeket kapunk, a színház ebből a szempontból is annak leképezése.)
Nézzük ezek után a második részben ezt a bizonyos „magára maradt” február 18-i miskolci előadást, illetve vele összefűzve néhány gondolatot a szereplők motivációjáról. Ehhez fogok kapcsolni néhány megjegyzést a MET-felvétel kapcsán is.
PS. A bejegyzésben a Miskolci Nemzeti Színház fb-oldaláról használtam fel fotókat, mégpedig kizárólag olyanokat, amelyek szereplőit az előadásban vagy egyáltalán nem láttam, vagy így együtt nem. Bízom a következő évadban. A továbbiakhoz az a lendület és hit kell, amely a fenti képen Posa gesztusában összesűrűsödik. Másként nem megy.
Ps. 2020.ápr.3 - hajnali 2. Nézhető a MET-felvétel, nem érdektelen, így mindenkinek ezt javaslom, hogy minden további ajánlás nélkül nézzen bele. Itt a link.
Ahogy a bejegyzés statisztikáját nézem, ennek a témának tényleg nem most van az ideje, én viszont túlságosan élvezem az írását, több új gondolatom támadt visszamenőleg is még a februári előadásról, így inkább még elleszek vele egy ideig, nem csapom most össze mégsem. Valóban sehova nem sietünk, és abban viszont eléggé biztos vagyok, hogy aktuális lesz ez nem is olyan sokára. Kell nekünk a Don Carlos, és ezen a vírus sem tud változtatni, bár ennél optimistább előadásokon is lehetne merengeni a karanténban. :D
PS. 2020.május 28.
Holnap lett volna a napja az utolsó pesti Don Carlosnak, és feltehetően mostanára a miskolci sorozat is a végére ért volna, Egy éve még úgy gondoltam, hogy ezen a napon fogom kitenni az összehasonlító bejegyzésemet. Nem így lett - egy kicsit jobban kellett volna hinni abban a karantén közben, hogy ennek most van értelme. De a miskolci előadásról is kész mostanára további 33 ezer karakter, és ennek a harmada még mindig vázlat. Várom azt a hatást, amely ezt befejezteti velem - ez nagy valószínűséggel az lesz, amikor a Miskolci Nemzeti Színház az előadások pótlásának nekilát és műsort hirdet, vagy a bécsi Staatsoper szeptember végére tervezett sorozatának egyik alkalmára eljutok. Mégis csak ajánlónak írom. Ahogy nézem a statisztikámat, amely napi 300 olvasónál ritkán jelzett kevesebbet a karantén alatt is, a színházra szükségünk van feltétlenül.
PS. 2020.07.15.
Miközben próbálom mindenáron rövidíteni a Feketeszárú cseresznyéről írt ajánlómat, a két azonos tervezőről megint eszembe jutott, hogy muszáj lett volna csak kitenni a Don Carlost is már. De majd ősszel, ha már lesznek időpontok, és elmarad a második hullám.
PS: 2020.08.30.
Ma is a MET-közvetítés volt, megint leültem a halogatott bejegyzéshez. Nem szerencsés a többszöri nekifutás, bezzeg tegnap 10 nap gondolkodás után egy lendületből megírtam egy Bánk bánt, amely persze biztosan megosztó, nem fogok tudni egyértelműen hozsannázni.
A Bánk bán és a Don Carlos egymás melletti vizsgálata azért nem felesleges, két történelmi alapokon nyugvó operáról van szó, mindkettőben van zsarnok, akik biztos abban, hogy jól csinálja, és van egy jószándékú tiszta ember, aki szintén, és NAGYOn akarnak segíteni. Ez a kombináció garantáltan tragédiához vezet. Persze, az ókori görögök ezt ennél egyszerűbben is ki tudták fejezni: minden baj oka a hübrisz. Ezzel nagyjából egyet is lehet érteni.
PS. 2020.09.03.
Rájöttem, hogy túl hosszú szövegem felváltva tartalmaz leíró részeket a miskolci előadásról, illetve darabelemző megállapításokat, amelyeket már korábban, az opera sok meghallgatása alatt szűrtem le. Tehát, nincs más, most kivételesen megpróbálom ezeket elkülöníteni, és akkor talán lesz egy "vegytiszta" DC-ajánlóm, amelyet majd februárban hozzá tudok fűzni akár a pesti bemutató bejegyzéséhez, legalábbis link szinten.
