Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ma délelőtt a hetemre visszanézve egy Euripidész-idézet jutott eszembe, amelyiket gyorsan ki is posztoltam: "…meglepetést az isten sokat ad; és mire várunk, az sose jő el, míg a sosemvártnak utat nyit a sors"

Ezek után kiderült, hogy mégis módom lesz ma elmenni ismét a MU-ba, a pénteki „146 nap” után, egyedülálló módon megint itt nézhetek színházat, és Fekete Ádám rendezésének második előadásáról tudok beszámolni. Erre a pozitív fordulatra éppen úgy nem számítottam, mint arra, hogy kedden elmehettem a bécsi operába, viszont pénteken hosszú hónapok tervezgetése után mégsem jutottam el Miskolcra. (Tényleg minden kiszámíthatatlanul alakul, ebből is látszik.)

Az, hogy az ember egy előadást meg tud nézni, vagy sem, nem olyan lényeges, mondhatjuk ezt is. De adhat annyi energiát egy ilyen alkalom, hogy átsegít minket a nehézségeinken egy időre, már előre is, amikor még csak várjuk, így valamennyi súlya csak van. (Jó, hogy ezt mondom, miután hét éve minden szabadidőmben ezt a blogot írom, naná, hogy fontosságot tulajdonítok annak, amit végül megnézek.)

85076789 2852892761438824 1637478009839550464 oA királyi pár szobájában - az előadás vége felé

Ebben az idézetben, illetve Euripidész műveiben, és ebből következően ebben az előadásban is erősen kifejeződik az alapvető bizonytalanság érzetünk, annak a tudata, hogy akármi megeshet velünk. A görög történetek többségében az ember saját magára az istenek játékszereként tekintett, és az volt az alapélménye, hogy még az is rossz hír, ha az istenek kedvezni akarnak nekünk, végeredményben abból is csak baj lesz. Ráadásul: sosem tudhatjuk még akkor sem, amikor valami megtörténik velünk, hogy az hosszú távon jó-e. Nem egyszer a dolgok előjele is megváltozik menet közben

Az előadást Fekete Ádám jegyzi rendezőként, aki több darabot is írt, dramaturgként is működik egy ideje már fiatal kora ellenére. Az előadás ajánló szövege is vagy tőle, vagy Varga Zsófia dramaturgtól származik, és ez igazán érdekes: új nézőpontot ígér nekünk, érdemes elolvasni.

Az előadást megnézve attól tartok, hogy a darab ismerői nem biztos, hogy nagy megvilágosodásban részesülnek, viszont ők lehetnek kevesebben: az Alkésztiszt intim terekben szokták játszani, így a színházi nézők erős többsége valószínűleg most találkozik majd a művel először. Amit látunk, abból arra következtettem, hogy első élménynek készült, és az alkotói csapat nagyon szerette volna, ha minél többet nevetünk.

SZ S3481 kBúcsú - Admétosz, Alkésztisz - hátul középen a Halál - jobbra a gyerekek

A látványt Molnár Anna tervezte, és aki ismeri a függetlenszínházi előadásokat, akkor azoknak nem kell túlmagyaráznom, hogy ez most egy kifejezetten alacsony költségvetésű előadás, és nem lepne meg, ha minden hozzávalót a színészek hoztak volna be.

Három díszletelem van mindössze, az előadás első részében egy oltár, amely szándékoltan extra giccses, és ez önmagában ki is fejezi, hogy az emberek életét megkeserítő felső hatalmakat hogyan kellene megbecsülni. Mintha nem vennék őket elég komolyan... Ehhez hangulatilag nagyon illenek a szereplők ruhái, pálmafás ingek, sárga nadrágok kavalkádkját látjuk, egyedül az előadás elején rövid időre megjelenő Apollón van „normális” öltönyben, de aztán Fehér Balázs Benő átváltozik Admétosszá, és így királyként a ruhája az alattvalóiéhoz viszi közelebb, bár nem olyan élénk színű.

SZ S3361 kApollón - Fehér Balázs Benő még istenként

Szedett-vedett ruhákban látjuk a csapatot az előadás elején még dalra is fakadni, erős angol akcentussal, iskolai tehetségkutató vetélkedőre emlékeztető színvonalon, és ebből kiolvassuk: igen, ilyen nyavalyás is az ember, próbálkozik, de úgysem jut semmire, a korlátai miatt tehetetlen. Nagyon érezni lehet, hogy mindez vicceskedés, ahogy az is, hogy a rendező szájából hallunk néhány mondatot – köztük egészen feleslegesen a darab címét is. Nagyon erősen távolságot akarnak teremteni, és tízszeresen aláhúzni, hogy ez csak játék.

A másik díszletelem ágyként/ravatalként és sírként is egyszerre funkcionált, és az, hogy műfűvel volt letakarva hangulatilag illeszkedett az oltár csiricsáré látványvilágához. (Megint eszembe jutott a bécsi Ruszalka, amelyben szintén volt egy ágy-ravatal összemosás.) A történet is a halál körül bonyolódik, így annyira nem meglepő, hogy az első részben a szereplők nem távolodnak el innen két méternél messzebbre.

A tér a második részre kitágul, és helyet kell változtatnunk (bár három néző anem tette ezt meg, és ez sem volt baj), és ez összességében talán jó megoldás. Az Alkésztisz nem annyira hosszú darab, szünet beiktatása nem kedvezne neki nagyon, viszont az, hogy a nézők egy ponton átülnek, és így mégis mozognak, felfrissítő hatású, ahogy az új, közelebbi nézőpont is kedvező. (Csalóka, hiába jutunk beljebb, ténylegesen most sincsenek közelebb hozzánk a játszók, bár ez az első benyomásunk.)

SZ S3650 k

A második részben már bent vagyunk a királyi hálóteremben, és belülről figyelhetjük az események végkimenetelét, és itt némi meglepetés is vár minket. Az Euripidész történethez a rendező egy Thomas Bernhard monológot is kapcsol, és ezzel nemcsak szöveget ad egy korábban alig beszélő színésze, Orbán Borbála szájába, de le is fékezi a történést, és némileg kitágítja a felvetett gondolatok körét, bár előre nem lépünk tőle, mert túl általánosnak mondható a „ki a felelős a halálunkért?” felvetés.

Az Alkésztiszben ennél jóval több kérdés is van. Mi várható el egy másik embertől egy (elvileg) szoros szeretetkapcsolatban, és mi az, ami semmiképp, mert úgysem használ nekünk? Köteles-e egy szülő feláldoznia magát a gyermekéért, és mi van, ha erre mégsem hajlandó? (Az előadásban a fordítottja nem merül fel, de ettől még ez a verzió is eszembe jutott.)

Ahogy láthatjuk, bármilyen nagy változás rossz hír, nem jó, ha a dolgok megszokott menetét valami felborítja. Admétosz kedvezett Apollónnak, aki elintézi némi protekcióval, hogy ha talál mást maga helyett, akkor életben maradhat…- Már itt el van szúrva minden, és nem jöhet belőle ki jobb helyzet, és nem is jön.

Fehér Balázs Benő Admétosza foglalkozását tekintve ugyan király, de egy átlagos jóember, jóakaratú, aki mindenkinek kedvezne, és emiatt engedékeny. Ez az, ami miatt végül gyengének bizonyul, de mégis szerethetőnek. Nem nagyformátumú egyéniség, akinek még jót is tesz, ha az élet megedzi. Szépen eléldegélhetne éppen úgy, ahogy mi is szeretnénk, nagy fordulatok nélkül, ha ezek a fránya istenek és félistenek nem vetődnének az útjába. A nyugodt hétköznapok lennének számára kedvezőek, de hát az istenek senkinek nem adják meg az élet zavartalan élvezetét.

SZ S3735 kAdmétosz - egy ritka pillanatban

Ezzel a kisemberrel könnyen lehet azonosulni, valószínűleg hozzá hasonlóan mind szeretnénk néha másokra hárítani azt, amit nekünk kell elviselni, és nehezen vesszük észre, hogy nincs megoldás. Ahogy belénk nevelték a megfelelési kényszert is, azt, hogy fogadjuk el a törvényeket, a felsőbb utasításokat és ne lázadozzunk. Hiába király Admétosz, mégis alattvalóként kell léteznie az istenekkel szemben.

Az előadás az ő nézőpontját emeli ki elsősorban, vele azonosulunk, és nem szívesen ítélnénk el, mert tudjuk, hogy hasonló helyzetben mi sem lennénk erősebbek.

A címszerepben Messaoudi Emina karakteres jelenség, rajta érezzük, hogy az elveiért képes lenne bármilyen erőfeszítésre, ha egyszer a férjéért a halálra is hajlandó. Neki menne az, amit a férjétől kér, le tudná élni az életét csak a gyerekeire figyelve, sőt feltehetően így lenne jobb neki. Nem akarná azonnal és mindenáron behelyettesíteni mással. Ahogy ránézünk, valami azt súgja, hogy kettejük közül ő lehetett mindig is a domináns fél. (De jó volt a színésznő a „Benne vagy” című előadásban is, aki azt kihagyta, de szereti Messaoudi Eminát, sürgősen pótolja.)

A történet végén elvileg minden kisimul, de azért annyira nem lehetünk biztosak abban, hogy tényleg minden visszatér a régi kerékvágásba, és szó nélkül fogja hagyni, hogy a férje egy napig sem tudta ígéretét betartani.

De mit ér az élet, ha ennyire le vagyunk kötelezve valakinek? Van-e „ingyen ebéd”? Előbbre jut-e Admétosz ezzel az ajánlattal, lehet-e boldog másnak a halála árán? Illetve: ha már adunk valamit, elvárhatunk-e érte ilyen jelentős áldozatot cserébe? – ezeken is el lehet közben gondolkodni.

Szerencsés megoldás, hogy a színésznőnek jut a „másik oldal” is, az „önző” atya szerepe is, ahogy feltehetően eredetileg is lehetett a szerző korában, amikor egy ilyen darabot mindössze három színész játszott álarcban.

Jelenleg ennyire mégsincs megszorítva a társulat, további öt színészt láthatunk, akik közül ketten az aggok karát képviselik.

SZ S3562 kHéraklész és az aggok

A FAQ Színház minden színésze nagyon fiatal még, a rendezőhöz hasonlóan. Martinkovics Máté és Tóvaj Ágnes nem öregítik magukat, felvesznek egy-egy fürdőköpenyt, ezáltal uniformizálódnak, és tőlük a legtöbb mondat már önmagában is poénként fog hatni életkorukból adódóan. Kicsit sem érezzük azt, hogy éppen ez a generáció az, amelyiket jelenleg érzékenyen érinthet a halállal való szembenézés kérdése. Béke van, az átlagéletkort nézve még vagy negyven-ötven évig várhatóan elfoglalhatják magukat a színészetük kibontakoztatásával, vagy megélhetési kérdésekkel.

Az előző nap látott „146 nap”-hoz viszonyítva nagy a különbség, itt nem éreztem, hogy szó lehet mélyebb érintettségről, bár a hatalomnak való kiszolgáltatottság általános kérdése lehet. hogy az egész csapatot mégis nagyon foglalkoztatja ez, amikor mindenféle törvényekkel éppen tovább szűkítik a kulturális szférában működők mozgásterét. Az előadás nem aktualizál, pláne nem direkt módon, de akár lehetnek tágabb asszociációink is.

SZ S3397 kA kacagó Halál

Georgita Máté Dezső két ziccer-szerepet kap, és mindkettőt – feltehetően szintén a szórakoztatás jegyében – a karikatúra felé viszi. Vicces és könnyen kijátszható az ollóját csattogtató Halál képében is, és hasonlóképpen nem vehető túl komolyan Héraklészként sem, aki két megrendelt hőstett között benézett kicsit szórakozni a haverjához, és komolyan gondolja, hogy leadja neki megőrzésre azt a nőt, akit éppen megnyert. Kinézhető belőle, hogy fogalma sincs, hogy mit eredményez ez a baráti gesztus…

Szerepel az előadásban még két színész – Tárnoki Tamás és Orbán Borbála -, akik a királyi pár gyermekeit játsszák, akik néma szereplők, de mégis fontosak. Műanyag dínókkal játszanak (Fekete Ádámnak volt még darabja is, amely beemelte a címbe is a dinoszauruszokat, nyilván mély hatással voltak rá), és a jelenlétük mutatja, hogy mi várhat Admétoszra: két kicsi gyerekkel kellene az életet egyedül „lebonyolítania”. Még ha király is, és nem kell különórákra hurcolnia őket, kemény feladat.

Az előadás közben eszembe jutott egy ismerősöm, aki 2011-ben, 35 évesen halt meg rákban és a férjére három egészen kis gyereket hagyott. A nő még véletlenül sem azt kötötte ki, hogy a vele egykorú férfi maradjon egyedül, hanem éppen ellenkezőleg: felszólította a gyors nősülésre, és a továbblépésre. Az igazi szeretet talán inkább így működne, képesnek kell lennünk azt elfogadni, hogy nélkülünk legyen boldog valaki, másokkal.

Ez az előadás két óra kellemes szórakozást ígér tehetséges fiatal színészekkel, és aki nem ismeri az Alkésztiszt, az még lehet, hogy további görög drámákhoz is kedvet fog kapni.

PS. Pató Ferenc (az első az övé) és Szalai Sándor fotóit használtam

Címkék: Fekete Ádám MU Színház Fehér Balázs Benő Alkésztisz Varga Zsófia Molnár Anna Martinkovics Máté Georgita Máté Dezső Orbán Borbála Messoudi Emina FAQ Színház Tárnoki Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8215466970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.