Jánossal nemrég újranéztük Varga Ádám egyszemélyes előadását, a Túlélőt, amelyik másodszorra is egészen zseniális volt, és a fiam miután most a Félőlényben is megnézte Ádámot, már megint ismét akarja, sőt még egy rap-számot is írt tegnap neki/róla. (A címben ennek a kezdősorát használtam fel.) Így jártam, kellett nekem a gyereket beszoktatni a színházba, most már egyre több igénnyel áll elő, nem is tudom, hogy kire emlékeztet…
Balázs Andrea - Varga Ádám - "csapj fel te is szörnynek!"
A tegnapi napot elégedetten összegeztük mindketten, és tényleg jó is volt, hét óra „minőségi időt” töltöttünk együtt, elsétáltunk a Karinthyba (felváltva rollerezve) erre az új premierre, majd átmentünk a B32-be, ahol Karinthy Marcira a Nézőművészeti Kft. csapata emlékezett egy nagyon jó összeállítással (Gyulay Eszter, a csapat művészeti vezetője válogatta a szövegeket), és János csupa olyan színészt láthatott – Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert, Katona Lászlót, Kovács Krisztiánt - , akihez több jó élményt tud kötni, pl. a legutóbbiban, A piszkosakban mindegyiküket látta (szintén a Karinthy Színházban), és hozzájuk most még újdonságnak megismerhette Moldvai Kiss Andreát, aki csak nekem idéz fel több régi előadást, és még azt is élmény hallgatni, ahogy felolvas.
Kerek volt ez így, Marci biztosan örült volna, ha látja, hogy a B32 terme egészen megtelt erre az alkalomra. Annak pedig még inkább, hogy érezhetően ismét dupla hatost dobott a darabválasztásával, mert ennél jobban nem is találhatta volna el a közhangulatot. Pontosan ilyen előadásokra van szükség most, hogy lelket öntsön azokba, akik még mindig haboznak tiltakozni a magán-és független színházak helyzete miatt. Békés Pál műve természetesen értelmezhető egy egyszerű, hozzávetőleges happy enddel végződő történetnek, a 6-8 éves gyerekek, akiket odavittek, nyilván ezt a felületi réteget fogják megérteni, de a látottakat „áthallásos színházként is értelmezhetjük”.
Ahogy a pótszékről – Marci kedvenc helyéről – szétnéztem, ahonnan a nézők jelentős része is jól megfigyelhető, megállapítottam, hogy egy-egy apuka elszundított, amely tulajdonítható akár egy pörgős munkahét+nagyobb ebéd együttes következményének, és annak, hogy feltehetően magukra csak kísérőként tekintettek, akiknek jelenleg csak annyi a célja, hogy a gyereknek egy jó délutáni elfoglaltságot biztosítsanak.
Ennek dacára azt gondolom, hogy bár a mű tanmesei jellege és célzatos szándéka nagyon is egyértelmű, mégis kell ez a darab a felnőtteknek is, és mindenkit bátorítanék arra, hogyha alibi-gyereket nem tud beszerezni, menjen egyedül, mert az előadás működik. Nekünk is szükségünk van arra a végkicsengésre, hogy „nem mondjuk, hogy nincs remény”. Már ez a visszafogott megállapítás is feltétlenül optimizmusra vall.
Békés Pál 1989-ben írta a zenés mesejátékot (zeneszerző: Várkonyi Mátyás, aki a helyszínre is jött, megnézte az előadást), amely 1991-ben regényként is megjelent. Kilenc bemutatóról tud a szinhaziadattar.hu, a legutóbbi 2016-ban volt, Győrben.
Varga Ádám, aki fél
Sokat mond már a keletkezés dátuma, a szerző épp a rendszerváltás idején állt elő ezzel a történettel, amely néhány évvel korábban feltehetően nem ment volna át a cenzúrán semmiképp. Jelenleg arra alkalmas, ha valaki túl fiatal, és még nem volt felnőtt a nyolcvanas években, megérezze, hogy milyen lehetett a színház szerepe akkoriban, amikor nyíltan nem lehetett valamit leírni, pusztán átvitt értelemben, történetekkel szólhattak hozzá a közállapotokhoz a színháziak.
Jelenleg ez mégis másként van, hiszen még nincs egy teljes hete, hogy a Madách térre vonult 13 ezer ember, és tiltakozott a készülő új színházi törvény ellen, amely lehetetlen helyzetbe sodorná a függetleneket és nem egy kőszínházi csapatot is. Ez a nyomás, a helyzet tarthatatlanná válása most már olyanokat is kiállásra buzdít, akik eddig szótlanul ültek a saját kis világukba begubózva, és nem jutott eszükbe az utcára vonulni. Van az a pont, amikor a hatalom téved, túl szűkre szabja már a mozgásteret, és ez szükségszerűen sokakat felbátorít, így valóban mondhatjuk, hogy „annál jobb, ha minél rosszabb”, jönnie kell változásnak, a színházakat pedig a támadás mindig összefogottabb munkára, jobb teljesítményre késztette, így a helyzet nehezedése színházi reneszánszot előlegez meg, bátrabbak lesznek szükségszerűen az előadások, mert csak előre lehet menekülni. (Vagy elhagyni a pályát, de ezt a vérbeli művészek nemigen tudják választani.)
...- aki elindul a szörnyek közé
Ebben a mesében is hasonló folyamatnak lehetünk a tanúi, és ha nem is kaphatunk egészen megnyugtató megoldást, de főhősünk kibújik az odujából, magára eszmél, levetkezi korábbi félelmeit és elkezd aktívan küzdeni a kiserdőt fenyegető szörnyektől, akikről persze megtudjuk, hogy nem is olyan ügyesek és félelmetesek, és semmire nem jutnának, ha mind együtt összefognának ellenük.
Az előadás mondanivalójának a többrétegűsége a fiamnak is világos volt, aki még a mű tiltakozásra és mozgósításra serkentő üzenetén túl azt is kiemelte, hogy a saját korosztályának (ötödikesek) jó üzenet az is, hogy a könyveket és az olvasást népszerűsíti az előadás. Igen, ez is biztos, Békés Pál egyértelműen állítja, hogy csak a történetek védhetnek meg minket, amilyen például ez is. Megerősít minket az, ha a jó győzelméről hallunk és a szörnyek legyőzéséről.
Böhm György fotóját utólag illesztettem be, KÜLÖN KÖSZÖNET a figyelemért (is).
Az előadás látványvilága nagyon lényeges, és Michac Gábor díszlete erdő és hivatal is egyszerre, önmagában is érezteti, hogy ez egy nagyon megerőszakolt világ, amelynek középpontjában egy könyv-fa állt, amíg le nem dőlt. Szerencsés, hogy a díszlet könnyen át tud alakulni, a helyszínváltások pillanatok alatt végrehajthatóak. Ez praktikus okból is lényeges, nincsenek üresjáratok, amelyekben a gyerekek elkezdhetnének unatkozni. Ugyancsak lényegessé válnak Kemenesi Tünde jelmezei, és így, ha a bejegyzéshez mellékelt fotókat nézzük, az a benyomásunk, hogy ez A félőlény csak egy átlagos gyerekelőadás, semmi extra. Az álcázás tökéletes.
"félőlényből élőlény"
Böhm György nem először rendez zenés előadást, ennek az alcíme „zenés rém-mese-játék”, amelynél a mozgás is érdekes. Horkay Barnabás volt a koreográfus, aki jól kihasználta a rendelkezésre álló színészek képességeit, és most is érvényre tud jutni Balázs Andrea muzikalitása és Varga Ádám mozgáskultúrája. Varga Ádám a nyugodt erő, ha kimozdítják az odujából, ez a Félőlény akármire képes lesz – ez jön át a mozgásán. A színész jól kommunikál a közönséggel is, megszólít minket többször, és látjuk benne megtörténni azt a folyamatot, ahogy feleszmél, és magára talál, majd felrázza a körülötte élőket. Van olyan kisugárzása már most, amely elhiteti velünk, hogy ő ennek a csapatnak az irányítója, és nem is lehetne ez másként.
A premieren voltam, és biztosra vehető, hogy az előadás igazi tempója ennél még pergősebb lesz. Az első fél óra a helyzet bemutatásáról szól, és ebben a címszereplő barátait ismerhetjük csak meg. Békés Pál tudja, hogy lehet valaki iránt az érdeklődést jól felkelteni: sokat beszélnek a hőséről, aki előbb csak hangban jelenik meg, de aztán az előadás végéig folyamatosan velünk marad. (A másik szereposztásban Lazók Mátyás lesz, akit szintén többször láttam játszani, így sejthető, hogy neki is jól fog állni ez a szerep.) Az előkészítő jelenetben Csányi Dávid és Vincze Márton mellett Sütő Andrást látjuk, akinek nagyon elege van már a szörnyek fenyegetéséből, és éppen arra készül, hogy elhagyja a Kiserdőt, hogy máshol telepedjen le.
A kiserdő lakói még együtt félnek az első felvonásban
Jó régen, nemsokkal a megjelenése után olvastam a regényt, így ezen a ponton elbizonytalanodtam: Sütő András olyan szuggesztíven játssza ezt a mellékszereplőt, annyira átérezzük a kínjait, hogy arra gondoltam, hogy valamit elnéztem, mert róla fog szólni az egész előadás.
A „menni vagy maradni” - töprengés ismerős, nézőfüggő persze ez is, de igazán sokan lehetnek a majdani nézők között, akiknek döntött már úgy családtagja/barátja, hogy inkább külföldön próbál szerencsét – nekik másként is szólhat a búcsú-teázás jelenete.
A kiserdő frissen alávetett lakói az előadás szünetében (Fotó: Tömördi Éva, nézőtéri felügyelő képe - köszönet!)
De az események folyása megváltozik, hét év után visszatér az erdő korábbi lakója, aki ezúttal a megnyerő kinézetű, jó hangú Gömöri András Máté (máskor majd Varjú Kálmán), és minden mozgásba lendül, találkozunk a félőlénnyel, aki majd a második részben indul el a nagyvilágba, és szükségszerűen találkozik a szörnyekkel.
Az előadás második része már most sokkal dinamikusabb volt, ami magán a történeten is múlt, bár az első pillanatoktól kezdve érezhettük a folyamatos feszültséget, amelyet a fa ledőlésétől kezdve a rendező gondosan megteremtett. Nagyon számított persze, hogy ebben a második részben színre lépett, és majdnem végig színen is maradt Balázs Andrea, aki valóban élettelivé tette az irodaszörny alakját, akinek még azt is elhittük, hogy sikerülhet néhány jelmezcserével a Félőlénnyel elhitetni, hogy ő voltaképp négy különböző személy. Segítőnek kapott négy közszörnyet is, akiknek a neve a színlapról lemaradt, de a színház előcsarnokában ki van szintén vetítve. Nagyon erőteljesen agitálja hősünket, hogy lépjen a szörnyek közé, és tényleg nehéz lehet neki ellenállni, lám, mi nézők is hajlandóak vagyunk tapsolni a szörnyeknek, alig van, aki a csábításnak ellenáll. (Érzem, árulók között ülök, mindenkit megvett a "csúcsszörny", a Tökély. Hm.) Tapsol a közönség a rémtetteknek, a "szörnyen nehéz szörnnyé válni, de megéri!"-szlogennek. Hát ez van, ezzel kell a "jó oldalnak" felvenni a versenyt. A színésznő erős ellenfele a mindenkori címszereplőnek, nagy kihívás annyi tapsot elérni, amennyit ő zsebel be.
A Félőlény a próbák közben
Balázs Andreáról messziről sugárzik most is, hogy mennyire élvezi a zenés szerepet, hiszen jó hangja van, jó mozgása – így ez a karakter-szerep is nagyon neki való. Mélyebb lesz az irodaszörny-figura, és még szerencse, hogy nem feladata, hogy MOST igazán rémisztő legyen. Bennem még évekkel korábbról megmaradt a Tortúra, és így tudom, hogyha egy IGAZI rémlényt kellene eljátszani, akkor TÉNYLEG dermesztő lenne az összhatás, én is félnék a nézőtéren, nemcsak a hatéves kislányok. De nem, most minden szörny ál-szörny, azt kell éreznünk, hogy csak rajtunk múlik az egész, ha nem félünk tőlük, akkor a szörnyek nem tehetnek semmit, különösen akkor, ha mindenki ugyanígy dönt és összefognánk.
erdőlakók, közszörnyek és a csúcsszörny-vezér köztük: Gömöri András Máté
A lényeg pedig itt lenne: nem szabad megalkuvásból meghátrálni, mert nem vagyunk eleve vesztes pozícióban, még akkor sem, ha ezt akarják elhitetni velünk. Nagyon nehéz bizakodni, de nincs más választásunk.
Marci elment, és itt hagyott a csapatának egy jó témát, esélyt egy fontos és bátor előadásra. Nagyon jó, hogy ki is használták a lehetőséget, és megszületett ez NAGYON szerethető Félőlény, és remélhetőleg még sok éven át, hosszú szériát megélve ki fogja fejteni a hatását a mezei nézők széles tömegeire még akkor is, ha továbbra is csak annyi színházi szakember fog ellátogatni a Karinthy Színházba, ahányan ezen a szombati premieren voltak.
PS. A fotók a Karinthy Színház fb-oldaláról származnak, ahol összesen 41 kép megtekinthető. Görgényi Gábor készítette őket.
