Az idei év első bemutatóját látva erősen úgy tűnik, mintha az Örkény valóban mindenáron új utakra indulna, ki akarna törni a komfortzónájából még akkor is, ha nekünk mezei nézőknek a pálya széléről az a benyomásunk, hogy jól megvan ott, ahol. Megvan a saját közönsége, amely nagyjából 101-102 %-ra tölti meg évek óta a nézőteret, mit akarnak még?
Persze, ahogy Kölcsey is megmondta annak idején, a veszteg maradás senyvedéshez vezet, muszáj folyton változtatni, hogy a közönség az évek óta szinte változatlan társulattal és vezetéssel rendelkező Örkény Színházat még mindig érdekesnek találja, a kérdés csak az, hogy merre is kell elmozdulniuk.
Polgár Csaba - a Shaxpeare-mosóban
Ez az előadás tekinthető egyfajta iránynak, vagy kísérletnek, de akár zsákutcának is. Meglepne, ha nem osztaná meg alaposan a közönséget. Szélsőséges vélemények megjelenésére számítok.
Nekem mindhárom gyermekem megnézhette a főpróbát, akiket egészen eltérő színházi nézőtípusba sorolnék, és közülük kettő az előadás célcsoportjába is beletartozik. Az ő véleményüket és reakcióikat látva úgy tűnik, hogy a Shaxpeare-mosás nem esélytelen, biztosan van olyan nézői réteg, amely értékeli a látottakat, és nem fog leakadni a „csúnya beszéd+meztelenkedés”-kombón, amit az előadás szándékoltan túltol. De nem ennyi az egész. Vagy de? - Ha alszunk rá vagy kettőt, akkor tudhatjuk, hogy ez mégis csak a felszíni réteg. Ennél muszáj mélyebbre ásni.
De nézzük is részletesen:
Ha van eset, amikor érdemes komolyan venni a honlap és a színlap figyelmeztetését is az előadás kiválasztásánál, akkor ez az. Akiben ellenérzéseket kelt az alkotók szándéknyilatkozata, amelyet tizenhatos karika is nyomatékosít, az nem tekinthető az előadás célközönségének, és feltehetően kevés esélye van, hogy jól érezze magát a színházban. Mivel ez lényeges, szó szerint idézem:
“Előadásunk egyik célja, hogy egy nagyrabecsült klasszikus újra-, át-, feldolgozásán keresztül megragadjuk a mai magyar valóság, illetve ezen belül a történet szereplőinek bizarr, sötét, abszurd, undorító, groteszk, zavaros, szánalmas, döbbenetes, riasztó és ellentmondásos oldalait, és mindezt lehetőleg amolyan költői realizmus formájában tárjuk a kedves néző elé - bármit is jelentsen ez. S ezért bizony gyakran igen obszcén, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő – de azért persze, mint tudjuk, a mai magyar valóságban igencsak jelenlévő – kifejezésekben bővelkedő jeleneteket készítettünk nagy-nagy szorgalommal és szakértelemmel. Éleslátásunk vitathatatlan. Szándékaink metszően pontosak és mély tartalommal bírnak. Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy 'zsidó', egyszer az, hogy 'cigány'. Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér.”
A fenti szövegben némi irónia észlelhető, de az előadás megtekintése után elmondható, hogy sok benne az igazság, és lesznek nézők, akiket a felsorolt színpadi gesztusok ténylegesen el fognak idegeníteni, mások pedig mindezt csak egyszerű hatásvadászatnak fogják tartani. És igen, ahogy a saját gyerekeimet látva biztosan mondhatom: lesznek olyanok, akiket mindez majd szórakoztat. Az előadás jövőjét tekintve nem közömbös az, hogy a fenti nézői csoportok aránya miként alakul.
A jelmezbál Kapulekéknél
Ugyan vitatható, hogy ami a színház szerint nem alkalmas a 16 év alattiaknak, az minden 16 év felettinek való, sőt lehetnek olyan fiatalabb nézők is, akik értékelhetnék a látottakat (amennyiben nincsenek előítéleteik), tehát ez a karika nem szentírás, de fontos figyelmeztető jelzés, mint amilyen egy villogó közlekedési lámpa. Kevés dologban vagyok annyira biztos, mint abban, hogy NINCS ÉLETKORHOZ KÖTHETŐ KÖZÖNSÉGÍZLÉS. Egy hasonlóan a fiatalokat megcélzó, beavató szándékú előadás után 455 diákot felmérve tudtam ezt kimutatni, miután négy teljes napnyi időm ráment a kiértékelésre.
Nem biztos, hogy a megcélzott 16-20 év közötti fiatalok mind ilyen, a nyers és alpári valóságot szembesítő előadásra vágynak szórakozásként, és az sem, hogy bármilyen más életkorú emberek EGYSÉGESEN fognak reagálni. Nem, én azt gondolom, hogy ez egy megosztó előadás lesz, de ha valaki alapból jól tűri/megszokta a színpadi trágárságot és meztelenséget, akkor könnyen lehet, hogy jól fog szórakozni.
És lesznek azért a figyelmeztetés ellenére is fiatalabb nézők, akikről a szülő dönt úgy, hogy alkalmasak a kalandra. Elvittem rá a fiamat én is, és neki – aki már nyolcévesen elolvasta a Rómeó és Júliát - , alapvetően tetszett, és egyáltalán nem unta. Elvileg ő nem nézhette volna meg, de számos magyar filmnek és sorozatnak köszönhetően nem botránkozott meg a látványtól, és feltehetően mindent nem is fogott fel az egyes jelenetekből. A 16 éves (nem igazán színházkedvelő), és a másik, már érettségizett, egykor az Örkényben önkéntes jegyszedőként is működő lányom egyaránt kifejezetten élvezte. Bevallom, ez engem is meglepett, annyira más alkatúak nézőként is, hogy sosem hittem, hogy van az az előadás, amelyik mindkettőt egyaránt megfogja. Egy-kettő hasonló volt csak eddig, és több mint tíz évre tudunk már visszatekinteni, amióta színházba jönnek velem.
Ez alapján azt gondolom, hogy akár gimnazistákat is lehet rá vinni, de szigorúan felkészítés után, ÉS mindenképpen önkéntes alapon, semmiképp nem egy-egy osztályt kivezényelve. (Semmiképp nem valószínűsíthető, hogy egy gimnazista osztályban minden egyes gyereknek alkalmas lenne ez az előadás a Rómeó megismerésére, lennie kell minden közösségben olyanoknak is, akiket ez a stílus igazán zavarna.)
Megjegyzem: az Örkénynek egészen kiváló a drámapedagógiai programja, minden előadáshoz külön van beavató foglalkozás, és nyilván ehhez is készítenek idővel, pláne, hogy a színház kiemelt célközönségének tekinti a fiatalokat. (Azért apró probléma, hogy Shakespeare a 14-15 éveseknek kötelező olvasmány, akiket a korlátozás elvileg kizár. Ez az előadás nem iktatható be az eredeti mű elolvastatása helyett. Nem, az Örkény ezúttal így nagyon sok nézőtől elesik, akik évekig könnyedén megtöltötték volna a nézőtere felét legalább, ha ez itt egy konszolidált változat. Mindennek ára van, a bátorságnak is.)
Bodó Viktor rendezése, ahogy az elidegenítő cím is jelzi, átdolgozás, amely helyenként leegyszerűsítést is jelent. Mondanám, hogy felszínesebbek lesznek a karakterek, de azért, ha alaposan megnézzük a Rómeót, be kell látnunk, hogy eddig is a játszó színész személyiségén múlt sok minden, annyira nem árnyaltak ezek a szereplők, mint egy Csehov-darabban.
Vannak olyan dramaturgiai változtatások a cselekményben, amelyek könnyen indokolhatóak és kézenfekvőek, ha már átkerül a cselekmény 2019-be és Erzsébetvárosba, sőt el tudtam azt is fogadni, hogy az elit-közegben játszódó történetet egy autómosóhoz kapcsolt világba helyezték.
Amennyire Spiró György és mások Shakespeare-tanulmányaiból tudható, a Shakespeare korabeli színházba a társadalom minden rétege eljárt szórakozni, ami nem mondható el a jelenkorról. Az, hogy szinte mindenki néz tévét, viszont igen. Nyilván nem véletlen, hogy Shakespeare az elit körébe helyezte annak idején a cselekményt, amely természetesen érintette mindkét család háza népét is, azaz a szolgákat is.
Lehetséges, hogy annak idején a színházi nézőket az előkelők világa érdekelte, most viszont Bodó Viktort és csapatát nyilvánvalóan nem, életszagúbbnak érezték, ha a történetet a VII. kerületi Kertész utcába helyezik. (A színlap egy ott működő autómosónak köszönetet is mond, már eszembe is jutott, hogy meg kellene nézni, lehet, hogy Schnábel Zita díszletének modelljéről van szó.)
El lehet gondolkodni, hogy Bodó Viktor átirata azt jelenti-e, hogy az egész magyar társadalmat ilyennek látja-e, vagy pusztán egy hatásos előadás létrehozására törekedett, amely a Rómeó és Júlia történetet felhasználva a magyar társadalomban valóban meglévő ellenségeskedésre akarta a figyelmet hangsúlyosan felhívni. (Egy ilyen mondat futólag el is hangzik – a színház igazgatója, Mácsai Pál által játszott Lőrinc barát által.)
Az esküvő
Az előadás, ha valaki elfogadja a trágárságokat alapstílusként, és nem zavartatja magát, kifejezetten szórakoztató. Az első részben mindebből több van, a második részben feltételezik, hogy aki visszaül, azt már nem kell tovább provokálni, így mintha már a cselekmény lezárására törekednének.
Van közben egy szünet, amelyiket még nem várunk, nem unalmasodik el az előadás a kezdetéig. A rendező kicsit szórakozik velünk, mivel bent hagy egy színészt, aki épp alszik, és próbára tesz minket, hogy kimegyünk-e így is. Felemás a szituáció, sokan mégis kimennek, pedig még itt jön egy jelenet. Ez önmagában is felveti a kérdést, hogy mi jelzi a szünet kezdetét, ha felkapcsolják a villanyt, vagy ha mindenki kimegy a színpadról.
Azt éreztem már menet közben is, hogy a változtatások nem következetesek, illetve nem teljeskörűek. A mai korba helyezve nem sok teteje van az esküvő erőltetésének, sem az nem valószínű, hogy Párisz, sem az, hogy Júlia pont ezt nyomná, az még kevésbé, hogy az apa számára fia halála után azonnal ennek lenne prioritása. Ezt még a "szívem-csücske" Csuja Imrének sem hittem el, bár maga a karakter most is élt. Egészen lehetetlen az is, hogy egy lány egy napnyi ismeretség után „holtomiglan-holtodiglan” igénnyel lépne fel. Ugyancsak nem nagyon hihető a száműzetés, és az még annyira sem, hogy Júlia nem szökik el Rómeóval együtt. Elmehetnének valahova, és találnának valami munkát. Megint azt éreztem, hogy a modernizálók elindultak egy úton, de nem vitték végig következetesen a gondolatmenetet.
A zord atya - Csuja Imre
Sokan elolvadtak a történettől az elmúlt évszázadok során, a sírig tartó szerelemre látnak benne szép példát, de lássuk be, hogy mindez illúzió. Három napon át elég sokan képesek szenvedélyesen szeretni, és a tragédia ráadásul nagymértékben „baleset”, azaz félreértések miatt jön létre, és egyáltalán nem szükségszerű. A darabnak nagy a kultusza és van nem egy sebezhető pontja. Láthatjuk, miként lesz tragédia a gyűlölet és a bénáskodás együtteséből.
Akkor lenne a darabban egy igazi mély konfliktus, ha nem a két család lenne csupán ellenséges viszonyban, hanem a két fiatal gondolkodna gyökeresen másként az életről, világról, akár napi politikáról. Ezt egyetlen szerelem sem tudná tartósan áthidalni – Shakespeare sem ezt gondolta, ő is csak a felületen maradt, amikor két oktalanul vetélkedő család (+ Lőrinc barát) áldozatának állította be az ifjakat.
Az előadás nem követi szolgaian a z eredeti cselekményt, a darab lezárása több esélyt is ad, hagy a nézőnek játéklehetőséget, hogy mit vesz belőle komolyan, és ez nem is baj. Ezt sokkal összetettebbnek is el tudtam volna képzelni. (És igen, elnézést, de felmerült bennem, hogy egy Mohácsi-előadásban mennyivel mélyebbre tudott volna az egész menni. Mea culpa, de összevetettem a tavalyi Patikával, és hát ahhoz képest nagyon felszínesnek tűnt az egész, hatásos tűzijátéknak. De ez én vagyok csak, egy mezei blogger, nem szakkritikus. Ha valami biztos, ezt mindenki meg fogja nézni, még azok a kritikusok is, akik egyébként nem tudják a díjosztáshoz szükséges 90 előadást megnézni évente, mindenki nagyon sok nyomot fog az Örkény Shaxpeare-mosásának hagyni. – Egyébként pedig ez úgyis mindegy, a közönség szavaz majd azzal, hogy vesz-e jegyeket.)
Még akkor is, ha a felületen mozog a JÁTÉK, mert ne felejtsük el, a színház az játék elsősorban, mindenképpen alkalmas lehet arra, hogy valaki a történettel ismerkedjen. (Az, hogy később eljut-e az illető az eredeti műhöz, más lapra tartozik.)
A megvalósítókról és a megvalósításról még egy kicsit:
Bodó Viktor rendezőnek Závada Péter készítette az átiratot, de a dramaturgiai munkákban Gábor Sára és Turai Tamás is részt vett.
A szöveg elsődlegesen fontos tényező, ahogy a már említett autómosó-díszlet is, amely már azért is nyomasztó, mert végig változatlan. A szereplők nem tudnak ebből a világból egyáltalán kijutni. Nagy Fruzsina jelmezei most is változatosak, és érdekesek, és nemigen felejtjük el azokat a kosztümöket sem, amelyeket a jelmezbál-partyn látunk. Utóbbiért a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói is felelősek.
Minden fotóválogatásban ott lesz, érzem, Párisz találó jelmeze, amely azért is csillagosötös megoldás, mert eleve lehetetlenné teszi tánc közben a kapcsolódást Júlia és a reményteljes vőlegénye között.
Párisz a jelmezbálon
Ficza István az előadás egyik nagy favoritja, nálunk a négy megtekintőből négynél aratott sikert, mind nagyon szerettük azt, amire jutott ezzel a figurával. (Nekem biztosan rajta lesz a listámon év végén, mint top-mellékszereplő, nem hiszem, hogy elfelejtem addig.) Sajnos, ahogy a darab sem, úgy a legtöbb előadás sem foglalkozik sokat ezzel a dramaturgiailag oly fontos szereplővel, így most nem fog a mondat akkorát szólni, hogy “ennyire jó Páriszt az életben még sose láttunk”. Már csak azért sem, mert a gyerekeknek amúgy is ez volt a műből az első élő előadása, annyira én sem igyekeztem pont ezt mindenáron és mindenütt megnézni. De azért tavaly igazán kedveltem a Hatszínben futó produkciót, amelynek a fontos szerepekre csupa alkalmas és szerethető színészei voltak, és ott volt Patkós Márton is benne, akiről mintha valami olyat írtam volna, hogy Rómeó-alkat.
Patkós Márton amúgy tényleg Rómeó alkat, de azt feltételeztem (de miért? - nem is értem), hogy majd egy valamennyire hagyományos előadásban fog kosztümösen részt venni, vívni, erkély alatt sóhajtozni, hasonlók. Jól állna neki az is. DE NEM. Drogfüggő lett ez a mai Rómeó, mit tehetünk. Bodó Viktor szerint ez van a levegőben. De hozta a figura érzékenységét, és szerethető. Elhisszük, hogy valakit megfog. (Hja, a Róza-szál kimaradt. Pedig az azért lényeges, és a mai fiatalokra is igaz lehet, hogy valaki a szerelembe szerelmes...azért kár, hogy lapátra került Róza. Bezzeg anno a Liliomfiban kiemelődött. lehet, hogy Bodó Viktor nem érzi korszerűnek az epekedő reménytelen szerelmet?)
Ehhez a Rómeóhoz illik Kókai Tünde kissé zilált Júliája, akinek ki tudja, milyen korábbi tapasztalatai lehettek a férfiakkal, de nem is próbál úgy tenni a rendezés, mintha ártatlan lenne. A találkozáskor az az érzetünk így is meglehet, hogy két hosszabb ideje kereső ember, aki annyira nem remél semmit, most rátalált valakire, aki benne szintén meglátja azt, akivel jó lehetne együtt. A darab leglényege talán mégis ez lenne, a viszonzott érzelem varázsa. A körítés - a trágárságok, meztelenség megléte-hiánya - ehhez képest másodlagos.
De azért kicsit szerettem volna jobban aggódni miattuk, és jobban érdeklődni további sorsuk iránt. A körítés azért ezt megnehezíti, és így a tragédia nem hat ránk mélyen. (De lehet, hogy nem is akart.)
A zenéért felelős Keresztes Gábor és Kákonyi Árpád jól ráérez arra, hogy a zenei betétekkel jól ki lehet emelni a romantikát, idézőjelben érezzük persze, nagyon nem illik bele a közegbe a harmónia - annál inkább a rap.
Máthé Zsolt kezdő jelenete voltaképp mindent megad, öt percen belül tudjuk, hogy kb. mi várható, már csak részletkérdés, hogy miként lesz az „egészből csonka” Később így foszlik le Shakespeare-ről a stílusa, ahogy most a színészről a ruha.
Nem vagyok biztos, hogy minden fellépő színész magáénak érzi ezt a bemutatott világot és szeretne karikatúrákhoz közelítő figurákat játszani, de mintha Máthé Zsolt nagyon szeretné, hogy rappelhet, hitelesen tud megjelenni ebben a helyzetben.
Jéger Zsomborról és Polgár Csabáról ugyanezt éreztem, hogy képesek szervesen beilleszkedni ebbe a világba, most is természetesek.
A Benvoliót játszó Vajda Milán most mintha még nagyobbnak tűnne, mint egyébként, mindenesetre most is kellően nyomatékosa jelenléte. Mindkét lányomnak ő volt a másik kedvence az előadásban, ami azért elgondolkodtató, hiszen a darab jellemzően a címszereplők számára szokott a leghálásabb lenni. Ha a néző kisebb karakterekre gondol elsősorban előadás után, az feltétlenül jelzi, hogy ez itt egy szokatlan helyzet.
Sok minden nem derül ki a góréról, akit Gálffi László játszik. Nem tudjuk, miért olyan hatalmas, de látjuk motoros felszerelését, amelyhez nyilván egy első osztályú jármű is tartozik, és hatalmát jól fejezi ki, hogy 3,5 percre valóban leáll a játék, és megfő a lágytojás.
Takács Nóra Diána szinte felismerhetetlenné válik Rómeó anyjaként, amelyhez sok szöveget nem kellett tanulnia, nem is nagyon mozoghat, de egyetlen énekszámával mindünket levett a lábáról. Lenyűgöző ez a hang, ha valamire, erre vissza fogunk emlékezni pont úgy, ahogy Párisz jelmezére.
Elmondható mindenkiről, hogy van egy-egy jellegzetessége, villanása, és együtt a jelmezbálban tetszetős csapatot is alkotnak, és az is látszik, hogy sok munkát tettek bele.
Csákányi Eszter - Hámori Gabriella - Kókai Tünde - nők egymás között
A szokásos kirobbanó energiákkal borogat kukákat Nagy Zsolt Tybaltként, és Csákányi Eszterhez is illik a dajka, ahogy mindkettőjüket eltalálná a szerep bármilyen rendezésben. És persze a többiekhez is lehetne találni egy-egy mondatot, és remélem, hogy a kritikusok majd mindenkit egyenként sorban elemezgetni is fognak. De ez csak egy ajánló. Így nem húzom tovább, már így is öt és fél oldalt elolvastatok.
Jó volt mindenki, de mégis csak azt mondhatom, hogy többre képesek ezek a színészek, ahogy a korábbi időkben, mélyebbre tudnának ásni magukban, ha ez lenne a rendezői igény. Emiatt nekem volt hiányérzetem. Bízom benne, hogy az előadás a megfelelő nézőkhöz jut el, akiknek éppen egy ilyen Rómeó hiányzott.
PS.1. A képek a színház facebook oldaláról származnak, ahol több is van.
PS.2. teljes szereposztás a színház honlapjáról:
NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE)................................ Máthé Zsolt
GERI.............................................................................................Jéger Zsombor
ÁBRAHÁM....................................................................................Dóra Béla
TYBALT.........................................................................................Nagy Zsolt
MERCUTIO..................................................................................Polgár Csaba
KAPULEKNÉ...... ………………...................................................... Hámori Gabriella
KAPULEK.....................................................................................Csuja Imre
HERCZEG....................................................................................Gálffi László
MONTÁG.....................................................................................Felhőfi-Kiss László m.v.
MONTÁGNÉ...............................................................................Takács Nóra Diána
BENVOLIO...................................................................................Vajda Milán
PÁRISZ..........................................................................................Ficza István
PÉTER...........................................................................................Novkov Máté
DAJKA..........................................................................................Csákányi Eszter
LŐRINC .......................................................................................Mácsai Pál
PATIKUS.......................................................................................Kákonyi Árpád
JÚLIA............................................................................................Kókai Tünde
RÓMEÓ........................................................................................Patkós Márton
VALAMINT: Ács Krisztina, Barabás Bíborka, Beregszászi Aletta, Berzeviczy Attila, Bognár Dániel, Bósz Tamás, Csapody Ágota, Csire Zoltán, Csoboth Viktória, Dömötör Anna Viktória, Fedor Bálint, Garai Dóra, Herpai Áron, Horváth Éva, Izer Ágnes, Józsa Anna, Kende Ádám, Kertész Virág, Mózer Zsolt, Novák Flóra, Olesiák László, Pusztai Kitti, Sulyok Máté, Tajti Boglárka Roberta, Tragor Péter, Vereckei Kata
díszlet: Schnábel Zita
jelmez: Nagy Fruzsina
világítás: Bányai Tamás
szöveg: Závada Péter
dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás
zene: Keresztes Gábor, Kákonyi Árpád
sound design: Keresztes Gábor
Mozgás: Duda Éva
súgó: Horváth Éva
ügyelő: Dávid Áron, Mózer Zsolt
rendező munkatársa: Szabó Julcsi
A buli jelenet jelmezeinek és maszkjainak tervezésében és elkészítésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói vettek részt Nagy Fruzsina irányításával: Csoma Gabriella, Erős Hanna, Juhos-Kiss Csenge, Kerékgyártó Dorottya, Tóth-Király Betti , Mák Petra, Nádházi Eszter Mónika, Ocskó-Kü Kata, Viszolajszky Kíra Alexandra, Velki Eszter, Zatykó Borbála
Külön köszönet: Bartek Zsolt, Hargitai Péter, Kertész utcai autómosó
Rendező: Bodó Viktor
