Amikor szeptember végén a Színikritikusok díjátadóján voltam, megfogadtam, hogy feltétlenül pótolom legalább a Megfigyelőket és Az ügyet, azt a két független előadást, amely szembeszökően sok jelölést kapott és díjakat is.
Az Ügyet nem játszották azóta, de ezen a hétvégén háromszor is műsorra került. Ez a bejegyzés a pénteki alkalom extrém sikerének hagy nyomot. Az előadás szünet nélküli, hetven perc.
Fotó: ? - a kafkadesk.org ajánlójából
Fehér Elephánt blogger Az ügyre biztosan azt mondta volna, hogy „ez az előadás EGY CSODA!!!” Nekem is ez jutott eszembe, bár általában nem szeretek szuperlatívuszokkal bombázni egyetlen, nekem még oly nagyon tetsző produkciót sem. Egy olyan összművészeti alkotás jött létre, amelyben egyszerre zseniális a látvány, a szöveg, a zene (ezek összessége a SZÍNHÁZ)– és mindez a jelenünkről szól, társadalomkritikai szándékkal született. Megtöri a csendet, felhívja a figyelmet a hétköznapi élet akadályaira, amelyek minduntalan nehezítik helyzetünket, de az előadás közben mégsem tudjuk abbahagyni a nevetést. Folyamatosan jönnek az újabb meglepetések, minden ruha után azt hisszük, hogy ez aztán felülmúlhatatlan, de aztán jön a következő. (Spoilerként hathat az előadás trailere, de mégsem az, élőben és hosszabban mindez még sokkal izgalmasabb.)
Az előadás témája végig életünk felszínéről szól, nem megy mélyre, nem boncolgatja emberi kapcsolataink törékenységét és reménytelenségét, mert a bürokrácia közegében éppen ez az, ami nincs: nincs személyes kapcsolat, mintha tárgyak kommunikálnának egymással, az ügyintéző kezel egy-egy iktatószámot, akire az ügyfél jellemzően szintén nem úgy tekint, mintha egy embertársához viszonyulna. Az alkotóknak mindenesetre ez az alapélménye, ez egészen világos.
nyugdíjas ügyintézők és a hivatali akták - Fotó: Jókúti György
Előadás közben viszont eszembe jutott egy ellenpélda, egy szeptemberi élményem a Magyar Államkincstárban, ahova egy családipótlékkal kapcsolatos ügyet mentem rendezni. Nem volt egy várakozó sem előttem, az ügyintéző empatikusan viszonyult a helyzethez, kifejezetten segítőkészen, és mivel utánam sem jött senki, még egy kicsit beszélgettünk a témával kapcsolatban néhány személyes élményünkről is. Nagyjából tíz percet töltöttem így az épületben, amely erősen megmaradt, mert szokatlanul kellemes volt, és azért is, mert többórás nyúvadásra voltam felkészülve korábbi tapasztalataim alapján.
fotó: Nagy Gergő
Akiben hiányérzet keletkezik, amikor a színpadon csak egy divatbemutatót lát, amelyben sorra felszínre kerülnek a mi apró vagy kevésbé apró sérelmeink, amelyeket a különféle ügyintézési helyzetekben elszenvedünk, az valószínűleg éppen a személyes kapcsolat hiányát érzékeli, a színházban megszokottól eltérően a szereplők személyisége nem érződik.
Tragikomikus ez az összefoglaló az ELMÜ-ről, parkolási bírságokról, telefonos és személyes ügyintézésről, ugyanakkor a kiválasztott forma különösen érdekes, és végig lekötnek minket a játszók.
Fotó: Szalai Sándor
Nagy Fruzsina tervezte a ruhákat, amelyek valóban elsődlegesen dominálnak a leleményességükkel. (Ha erre nem kapta volna meg a legjobb jelmez díját, azt őrült igazságtalanságnak lehetne nevezni, de nem meglepő, hogy a színháznézéssel hivatalból foglalkozók számára ennek a minősége megkérdőjelezhetetlen volt.) Egy-egy jelmez önmagában is hatásosan utal a problémák lényegére, és ezúttal nem kiegészíti a színészi játékot. Itt most az alakítás pusztán annyi, hogy a Halas Dóra által vezetett Soharóza kórus tagjai - Al-Farman Petra, Asbóth Szaffi, Biksz Judit, Birtalan Ilona Liliána, Bogdán Tamás, Botka Dóra, Eckhardt Fanni, Elek Judit Sára, Eörsi Sarolta, Göttinger Klára, Jankó Dániel, Justin Laura, Karosi Roland, Kégl Lóránt, Lokody Ákos, Lovász Ákos, Majkut Sarolta, Nagy Kata, Nagy Lilla, Nagy Zsófia, Perényi Luca, Rácz Dóra, Remes Zsófia, Sebők Anna, Simon Júlia, Sipos András, Somogyi László, Szalontai Bálint, Szilvay Máté, Tamási Borbála, Tárnoki Tamás - modellekké válva énekelnek Fekete Ádám által átírt szövegű népdalokat, amelyeket Bartha Márk kissé modernizált, elektronikus kísérettel látott el. Jó a sorrend is, érezzük, hogy fokozódik a feszültség, miközben van egy kiválasztott ügyfél, aki időről időre visszatér, lakcímkártyáját szeretné módosíttatni, és eközben bonyolódik bele az ügyintézés szövevényes hálójába. Czuhorka Emese tervezte a szereplők mozgását, és ez is az előadás fontos eleme, nem maradhat említés nélkül.
Fotó: a fidelio.hu képgalériájáról
Az Ügyet én is nagyon szerettem, egészen felvillanyozott, és ami a csavar benne: jellemzően épp a színészi játékot szoktam fontosnak érezni még az operákban is, a látványt szinte mellékesnek, de ez az előadás nyomatékosítja, hogy amennyiben egy produkció vizualitása ilyen árnyaltan van kidolgozva, az önmagában is különleges érték.
Másnap a Karinthy Színház "A Félőlény" c. előadására mentem, ahol kicsit másként, de visszatért "az ügyintézés-hivatal" élménykör, csak kicsit más megvilágításban. Beszámoló hamarosan arról is következik.
PS. Érdemes elolvasni az alkotókkal készült interjút, a képeket Jókúti György készítette.
