Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 „„Elszoktál az operáktól.” - mondta tegnap valaki. Ami azt illeti az idei eddigi 98 előadásból 13 volt opera (operagálákkal, beavatókkal  és a Müpában tartott koncertszerű operákkal együtt), a legtöbbet meg is írtam,  átlagosan heti egy a korábbi heti három helyett.

Az egyébként összességében is elég jó minőségű prózai előadások tengerében mindenképp kiemelkedik ez az egymást követő két este, amelyekről most jönnie kell beszámolónak – részben az énekesek odaadó munkája és nem kevésbé az előadásokból kirajzolódó üzenet miatt.

Hogy ne legyen olvashatatlanul hosszú, három részre tagoltam, ez most két oldalnyi bevezető, részben a december 9-i - a színházi törvénytervezet ellen tiltakozó tüntetésről is szól. Hamarosan következik a Komlósi gálát és az ABC-operákat érintő rész, majd külön egy a Bohémélet negyedik újranézése kapcsán.

78171642 1297223860484985 8964640170401857536 o

Megyesi Schwartz Lúcia és Szegedi Csaba forralt bort oszt a Komlósi Ildikó gála előtt

BEVEZETÉS - körülmények, tüntetés

A sors, pontosabban az Operaház programjának szerkesztője két Bohémélet 2.0 közé tette Komlósi Ildikó gáláját, aki viszont maga döntött úgy, hogy szabvány műsor helyett inkább pályája két meghatározó szerepét mutatja meg egy-egy opera-keresztmetszet formájában. Meghallgathattuk így az Aida nagyjából 40 percre leszűkített változatát, és szinte az egész Carment. (Utóbbiban tényleg elég kevés olyan rész van, amikor Carmen nem szerepel.) Mindkettőből lemaradt a vetélytárs, és ez még inkább kiemelte a kiválasztott női sorsot, csak arra koncentrálhattunk. Aki azért ment, hogy minél többet hallhassa Komlósi Ildikót, az bőven megkapta, amit akart, a művész nem spórolt az erőforrásaival, és várakozásokon felül adott. Nem tűnik úgy, hogy a 35 év elfárasztotta volna.

Az említett három operát hívják együtt ABC operáknak, ezek talán vitán felül a legnépszerűbbek, gyakran vannak jelen a MÁO kínálatában is. (Nem tudom, hogy a bármikori vezetőség be merne-e vállalni egy Bohémélet-mentes karácsonyt egyáltalán?) Miközben lelkes Fb-kommentet írtam egyik kedvenc mezzoszopránom, Kálnay Zsófia oldalára, aki maximális fordulatszámon támogatta ünnepelt pályatársa nagy eseményét, ráébredtem, hogy nekem most - nézői pályámon először - kerültek egymás mellé ezek a művek, és együtt még inkább felerősítik mondanivalójukat. (Ami azt illeti, ezek közül egyedül a Carment szerettem úgy igazán, a másik kettőt csak akkor néztem, ha a szereposztás "rákényszerített".)

Több külső hatás (a fűtésünk lerobbanása, a színházi törvénytervezet miatti tüntetés időzítése, és egy ajándékjegy) összjátéka azt eredményezte, hogy a vasárnapot nem, viszont a hétfői és a keddi estémet az Erkelben tölthettem. Komlósi Ildikó gálájára a műsorhirdetés napja óta készültem, de végül mégis nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy tényleg mehettem is a fél nyolcas kezdésnek köszönhetően, bár ezt a műsor hossza nem indokolta. (Teljes három órát vett igénybe a két keresztmetszet, egy átlagos teljes operánál hosszabb volt - érzem, hogy amikor kitűzték az időpontot, ezt nem feltételezték.)

Bár mindkét munkahelyemen óráim voltak, és folyamatos pörgés volt a napom, sikerült magamat a lehető legjobb állapotba hozni estére, hiszen láttam, hogy valóban tömegeket érdekel, hogy mi lesz a pesti színházak sorsa, amelyek az én életminőségemet elsősorban meghatározzák. Igazából messze jobban érdekel, hogy mit nézek, mint az, hogy mi van rajtam, vagy mit eszem - ez a most már közel 1800 előadás leírásából talán kiderült. Nagyon nem szeretném, ha ezt a jelenlegi életmódomat azért kellene feladnom, mert szétesnek az általam megfigyelt színházak.

Míg a művészek számára egyértelműen a hivatásukról és a megélhetésükről is szó van egyszerre, nekünk nézőknek sem kevésbé fontos, hogy a színházi közeg megmaradjon.

A tanári munka során gyakran átélt kudarcokon sokszor segít túllépni, hogy van mit várnom az estétől, vagy a közeli/távoli jövőben kitűzött egy-egy előadástól. Azt hiszem, hogy a színház sokak számára lehet hasonlóképpen ilyen többé-kevésbé kiszámítható és elérhető örömforrás, amelynek a jelentőségét nem kellene lebecsülni. A most utcára vonuló tömeg, illetve a törvényjavaslat ellen petícióval tiltakozó 50 ezernél több ember számára a magyar kultúra ezen szelete hasonlóképpen fontos, és ez a tudat ezen a hétfőn boldogsággal töltött el. Nem vagyok egyedül, és egy órát több "blogtémám" közvetlen közelében tölthettem el, nézők és művészek szardíniaként összepréselve állhattunk egy órát, és együtt bizakodhattunk.

Nem vagyunk egyformák, így sokféle színházra vágyunk, tehát sokféle színházra van szükség. Mindegyik fennmaradása elengedhetetlen, és nem lenne jó, ha valaki szelektálna, vagy az egyes játszóhelyek művészi irányvonalát központilag megszabná, mert nemigen van olyan ember, aki minden színháznak egyformán a célközönsége. Egy előadás élettartamát úgyis legkevésbé a minősége határozza meg, sokkal többet számít a műfaja, szereplői és a létrehozás helyszíne. A jelenlegi magyar struktúrában, ha minden színháztól elvennék a teljes központi támogatást, egy-kettő maradhatna csak talpon önerőből, de sokszorosára emelt jegyárakkal. Az opera lenne a legesélytelenebb, hiszen ez a legköltségesebb – úgyhogy addig örüljünk, amíg kiemelt helyzetben van, és nem firtatják, hogy mennyire számít rétegműfajnak. Valami azt súgja, hogy az összes, egy éve a tao-törvény által már nagyon megszorított független- és magánszínházak együtt töredékösszegbe kerülnek nekünk adófizetőknek, tehát akár nekik is meg lehetne adni a fennmaradásukhoz szükséges összeget.

tüntetés

Znamenák István fotója 2019. dec.9-én az Örkény Színház erkélyéről

Mivel a tüntetés 7 óra 7-kor véget ért, a 13 ezer fős tömeg a lezárt kiskörút szakaszról gyorsan eloszlott, még könnyen odaérhettem az Erkelbe, ahol ezen a napon Megyesi Schwartz Lúcia és Szegedi Csaba osztották a forralt bort és teát. (A fenti fotón ehhez a bejegyzéshez mosolyognak.) Utóbbi a másnapi Bohémélet 2.0-ban is főszerepelt Marcellóként, és a fotózás pillanatában még nem tudtam pontosan magam sem, hogy mikor nézem színpadon újra, már azonnal másnap,  vagy talán a klasszikus rendezésben, amelyiket vele 14-én, 16-án és 18-án is lehet látni az Erkelben. (A szereposztásban még két egyezés van: Cser Krisztián és Sándor Csaba is megtapasztalhatja az átállást, akik szintén már nemegyszer játszottak mindkét rendezésben.)

 

Folyt. köv. az ABC operákról és a gáláról is a következő részben. 

Címkék: Opera Carmen Znamenák István Bohémélet Aida Erkel Színház Komlósi Ildikó Cser Krisztián Megyesi Schwartz Lúcia Szegedi Csaba Kálnay Zsófia Bohémélet 2.0

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6415347132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.