Megvan a veszélye is annak, ha egy gyereket sikerül „beszoktatni” a színházba: megjelenik előbb-utóbb a saját ízlése, saját vágyai lesznek, és rájön, hogy lehet a műsorban önállóan is keresni…
A fiam járt már néhányszor a Karinthy Színházban, kellemesnek találta a helyet is, élvezte az előadásokat és megnézegette a kitett színlapokat és így magától rájött, hogy eddig neki kimaradt „A piszkosak”, amelyben nagy koncentrációban fordulnak elő olyan színészek, akik neki is fontosak. Üres estém lett volna kivételesen, de nagyon akarta, így most miatta mentünk ezen a napon épp erre. (És igen, meg persze látni is akartam, hogy megy az élet a színházban, ahol már egy hete nem jártam, és ahova Karinthy Márton se tud már csak úgy benézni esténként - mert most már folyamatosan ott van, mert odaképzeljük jobb híján, a saját érdekünkben.)
Katona László és Molnár Gusztáv - megy a meló ezerrel?
Remek állapotban van A piszkosak, összeérett idő közben, de annyit még nem ment, hogy a színészek unni kezdjék. A Karinthy Színház ezen a hétfőn is betöltötte legfőbb funkcióját, az előadás közben sikeresen eltereltek minket egyéb bajainkról, és ideig-óráig még arról is, hogy ezt most már úgy nézem, hogy utána azonnal nem várja senki a reakciót.
Most jöhet erről egy valóban rövid nyomhagyás, bár az első beszámolómhoz a szpoiler-veszély miatt túl sokat nem tudok hozzátenni.
(Az, amit a premierről írtam, jelenleg a HATODIK legolvasottabb bejegyzésem (3200+ kattintással) az eddig megírt 1700+ előadásleírás közül. A Centrál, az Opera és a Pesti Színház előadásai után rögtön ez következik, az Örkényt megelőzve. Ez az adat valamit biztosan elárul: sokakat érdekelt eddig is a Karinthy Színház és a Nézőművészeti Kft. közös produkciója, tehát rá is kerestek. )
Ezen a hétfőn nagyon pörgött az előadás, a csapat érthető módon egységesebb volt, mint a premier idején, mintha Banovits Vivianne – aki eleve kívülálló nőként és főnökként – is jobban a része lenne. A dalbetétekről megint megállapítottam, hogy épp jókor vannak elhelyezve, Molnár Gusztáv pedig különösen elemében volt, amikor énekelt. (Igen, egy zenés vígjáték főszerepében milyen jó is lenne nézni!) A prózai jelenetek közül most is a melósok reggelijét emelném ki, bár azt másfél év sem törölte el, az élénken megmaradt részleteiben is. (János imádta az előadást, és neki is ez volt a kedvenc jelenete, tőlem függetlenül is. Nem tudom, honnan veszi – esetleg a házunkban immár 5 éve folyó különböző építkezések munkásait figyelte meg? -, de szerinte „jellemző a kép, így dolgoznak a magyar munkások, és nincsenek megfizetve”. Hát igen, sokan lesznek a nézők között, akik ezt megközelítőleg így gondolják majd, nincs benne sok túlzás.)
Pápai Rómeó - munkaidőben
Molnár Gusztáv, Katona László és Kovács Krisztián nyerő trió, azt hiszem, hogy vannak olyan tökéletesek, hogy nekik elhinnénk, hogy igazi melósok, ha nem lennének ennyire szórakoztatóak. Pápai Rómeó felidézi a sorozatot, amelyben persze folyamatosan néztük és szerettük őt is, olyan nagyon nem különbözik a két alakja, viszont mindkét történethez jól illik – ebben a természetesebb. Nagyon jól lehet az ő poénjain is szórakozni, és érdekelne már valami egészen más típusú szerepben is. Marton Róbertről persze nem tudott nem eszembe jutni a Veszélyes forduló, a színház új bemutatója a múlt hétről, bár az ő esetében nem merül fel, hogy ugyanazt az alakot hozza, mert eleve nagyon különböző feladatokat kap, és előre örülök, ha egy szereposztásban látom a nevét.
A nézőtér most is egészen tele volt – Marci örülne, ha látná -, és a nézői reagálásokból érezhető volt, hogy a közönség vevő az előadás humorára, és talán már meg is jelentek az újranézők is, mert néhány nevetés szinte a poén előtt jött. Erről a színészek tudnának nyilatkozni, nekik, hogy érződik, de így is olyannak tűnik, amelyiknek lehet saját rajongói bázisa.
Scherer Péter - Piszkos Fred és rendező
János ült a pótszéken az ölemben, hogy jól lásson mindenkit, tátott szájjal figyelt, rakta össze a Rejtő Jenő történet darabjait, amelyek váltakoztak a kőművesek jeleneteivel. (Ja, igen, ez egy 16-os karikás előadás, de már olvasott Rejtőt, ismerte Piszkos Fredet, Fülig Jimmyt, és ha valaki a káromkodásokra gondol, mint kizáró ok egy kisfiúnak: járkál a városban, naponta hall ilyen beszédet civilektől is, és más előadásokban is, és amint kiderül, nem nagyon zavarja, és hát ebben ÖT színész is nagyon vonzotta, köztük Scherer Péter is, aki az előadás rendezőjeként magának csak kis szerepet adott, (csak a Rejtő-jelenetekben látható).
Az előadás „meglepetés”-színésze is említődjék, aki ugyan a Nézőművészeti Kft. másik „húzóneve”, de mégis lehagyták a színlapról, nem próbálják általa eladni az előadást, bár vele lenne talán a legegyszerűbb. Mindössze egy jelenetben látjuk, az viszont nekünk ugyanúgy ajándék, ahogy az előadásban Rejtőt olvasó munkásnak, akit Pápai Rómeó játszik… Aki hosszabban nézné, annak A király beszédét feltétlenül ajánlom, az a legújabb előadása.
(ha egyszer kint van a színház galériáján, bár a színlapon nem...- másodszorra már csak kiteszem a képet én is, az első bejegyzésben még ezt nem mertem)
Végezetül visszatérve a címre: az előadás legelején van egy hasonló mondat, „mi szükséges a jó lapjáráshoz”, valóban a kártyázásra vonatkoztatva. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy milyen nehéz ügy is egy igazán jó előadást összehozni, még akkor is, ha jó színészek állnak rendelkezésre – olyat, amelyik szól is valamiről, és az embereket is érdekelje annyira, hogy jegyet is vegyenek rá. Kell hozzá szaktudás, meg szerencse is persze…
A premier óta eltelt másfél év sikere igazolja, hogy érdemes volt ebbe a projektbe belefogni, jó ez a kombináció - Karinthy örökösei a közös munka folytatására is gondolhatnának akár a Nézőművészetisekkel. Azt hiszem, Marci maga is fontolgathatta már ezt…
PS: A Nézőművészeti Kft. színészei dec. 14-én 19h-kor a B32-ben felolvasással emlékeznek meg Karinthy Mártonról. Én nem hagynám ki.
PS.Az előadásról készült fotók a színház galériájáról származnak.
