Abszurd show a műfaji megjelölése a Terminal Workhouse még mindig újnak számító előadásának, amelynek a szept. 26-i bemutatója helyett a mai második előadására tudtam menni. Az előadás két óra, szünet nincs.
Írni vagy nem írni - az itt a kérdés. - Molnár Gusztáv
Az előadás szövegét Daniel Banulescu regénye alapján O. Horváth Sári írta, aki a színlapon fénytervezőként is szerepel, míg a rendező, Valcz Péter tervezte meg az előadás terét. Utóbbi központi eleme két emelvény, amelyet szerencsésen lehet többféleképpen is elforgatni, praktikusan van kitalálva. Szépnek nem szép, de a témához erre nincs is szükség.
A színészek között hárman is vannak – Kálóczi Orsolya, Gerlits Réka és Molnár Gusztáv -, akik részt vettek a Terminal Workhouse korábbi bemutatójában, a „M/Ámor vagy amit akartok”-ban is, amely nemsokára (okt. 31-én) ismét megtekinthető a Szkénében. (Arról, hogy nekem mennyire tetszett: háromszor láttam, és vittem rá összesen vagy 250 diákot is.)
Az előadás nem áll egyedül a frissebb bemutatók között a témájával, nemrég mutatták be Székely Csaba drámáját (Semmit se bánok - a romániai titkosügynökök mai megítéléséről), a K2 Színház két új teremszínházi előadása pedig a zsarnok kialakulása, illetve a zsarnoksággal való együttélés, a zsarnokölés lehetőségeit feszegeti a Néróban és az Apostolban egyaránt.
A „Szeretett vezérünk” Ceaușescu személyét használja, aki alkalmanként meg is jelenik a színen, ámbár csalóka módon egy nő játssza, Fazakas Júlia.
Az író és a diktátor: Fazakas Júlia
Ebben az interpretációban a diktátor leginkább egy elkényeztetett primadonnára hasonlít, aki a népére szeretőként gondol. Maga ez a váltás, ahogy egy öregemberből díva lesz, kellően abszurd, eltávolít a valóságtól, és erősen nézőfüggő, hogy ezt az alapötletet el tudja-e fogadni, vagy sem.
Az előadás kiindulópontja, amely a szórólapról vagy a honlapról is előzetesen megtudható: „Daniel egy fiatal író. Csau egy idős diktátor. Felkéri Danielt, hogy írjon egy regényt.
Egy regényt, amiről csak akar. De olyan legyen, amitől mindenkinek leesik az álla.
Harmincegy napja van rá. Daniel kipenderül az értelmiségi semmittevésből, és alkotni kényszerül.”
Az egész előadás végigkíséri a felkéréstől a fiatal író kínlódását, aki csak szeretne nagy író lenni, de nincs tapasztalata, viszont a diktátor ellen szervezkedő élettársa miatt is a történet fordulatai egyre inkább a diktátor megölésének témája felé irányulnak.
A fiatal író Molnár Gusztáv, a való élet jelenetei és az általa elképzelt regény képei pedig felváltva láthatóak, a már említett színészek és még Mészáros András közreműködésével.
A regény történetét meglehetősen életidegennek éreztem, és mi több: igazán érdektelennek, ezek a jelenetek nem szórakoztattak, ahogy egy abszurd show-tól elvárható lett volna. Szinte fellélegeztem, amikor kiléptek szerepeikből a színészek, felénk fordultak, és bevállalták, hogy most egy előadást hoznak éppen létre, amelynek a minőségében mintha ők se igazán hinnének. Nagyon jó volt az, amikor a diktátor nevének pontos kiejtését vésték az agyunkba: mindenki Csaucseszkunak szokta mondani, bár most már tudom, hogy ez helytelen, a második cs helyett s lenne! Miközben egyértelmű számunkra mennyi életet nyomorított meg Románia egykori elsőszámú vezetője, ilyen apró részleteken lehet egyedül megakadni - ez sokat kifejez, és meghozza a kívánt tragikomikus hatást, amelyet az előadás minden részlete nem ad vissza. Érződött a jelenetekben a stilizáció, és az feltétlenül jó ötlet volt, hogy művér helyett kék festéket használtak, és a darabhoz illett, hogy a jelmezek színe a román zászlót idézte. (Tervező: Makány Márta)
Fazakas Júlia diktátorában helyenként még ezekben az erőltetettnek tűnő jelenetsorokban is volt valami vonzerő, percekre el lehetett neki hinni a formátumos karaktert. (Régen halogatom, hogy megnézzem az RS9-ben Frida Kahloként, most megint kitűztem magamnak a novemberi időpontot.)
Az előadásban az egyetlen igazán élő figura, aki mindvégig le tudott kötni, az Molnár Gusztáv írója volt. Ahogy figyelte a képzeletében zajló történetet, jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint ami közben történt, bármilyen mozgalmas is volt. Az elejétől kezdve vele azonosulunk, át tudtuk érezni a kínjait, kétségeit, küzdelmét a helyzettel, amelyben nem nagyon nyílt számára kompromisszumos lehetőség. A környezetét egy kezdetleges írópult, ócska írógép és karfátlan lepusztult fotel jelentette, és ezt látva azonnal tudhattuk, hogy ebben a közegben, erről a világról nem születhet remekmű. Nem lehet jó író, és gyámoltalannak és bizonytalannak mutatkozik, de ettől még szerethető, vagy talán épp ezért. Őt látva megint megállapítható, hogy egy férfinak nem mindig az erősségei a vonzóak, többször a gyengesége.
A túlélés lehet az egyetlen igazi feladat, ebben a közegben még fokozottabban, mint egyébként – könnyen megértettük. Az a baj, hogy túl könnyen is, és erre a történetre, ezzel a dramaturgiai felépítéssel feltétlenül sok volt a két óra, talán a felére húzva a betétjeleneteket jobban elvihetett volna magával. Így attól tartok, hogy ebből az előadásból évek múlva tényleg csak Molnár Gusztáv írója fog bevillanni, akinek volt valami dolga Ceaușescu-val. Igen, a zsarnok nyoma, ha tetszik, ha nem, feltétlenül megmarad.
PS. A fotók a Szkéné Színház fb-oldaláról származnak.
