Azt hiszem, hogy hasonlóan felvillanyozó élmény lehetett az ókori görögöknek újra meg újra szembesülni az ismert mitológiai történeteiknek egy-egy különösen jól sikerült feldolgozásával, amilyen most nekünk jut Budaörsön, ha megnézzük Fodor Tamás 1986-ban egyszer már bemutatott Elektra-verzióját. Az alapsztori remélhetőleg senkinek sem volt újdonság, de az, hogy milyen fordulatokat vett a cselekmény, az nyilván mindenkinek, aki nem olvasott előtte kritikákat, vagy netán nem látta annak idején a Stúdió K bemutatóját.
Ilyés Róbert - Balsai Móni - Brasch Bence - Böröndi Bence - Spolarics Andrea
A színlap kicsit egyszerűsít, mert nemcsak Euripidésztől merített a szerző, hanem a szinhaziadattar.hu tanúsága szerint még legalább öt másik írótól is. Azt, hogy Vörös Róbert dramaturg keze alatt ezen túl is még mi változott, nem tudhatom, de az, amit hallunk nagyon mai szöveg, a mi viszonyainkról szól, érzékelünk benne közéleti áthallásokat is. Ráadásul sokkal gazdagabb lett a történet, kidolgozottabbak még a mellékszereplők is, mint amilyenhez az Elektrák jellemzően hozzászoktattak. Az „ősbűn”, azaz Agamemnón megölésének motivációit ugyan ismerhetjük a mitológiából, de az is újdonság, hogy helyettük sokkal egyszerűbbet, egészen hétköznapi magyarázatokat kapunk, és önmagában már ez is élénkítő hatású. Akit a görög mitológiai történetek átdolgozásai érdekelnek, azt az előadás híre önmagában is bevonzza, és ezek a felkészült nézők várhatóan értékelni is fogják, hogy mennyire mélyen át és tovább van gondolva a cselekmény.
Alföldi Róbert rendezése a hatalmon lévők viselkedéséről szól, illetve legalább annyira azokról is, akik ezt elviselik, csendben, vagy helyenként lázadozva. Nem maradhatunk ki a játékból mi nézők sem, és nem csak azért, mert a szokásosnál közelebb van a színpad hozzánk (U alakban körbeüljük, és a legtávolabbiak sincsenek igazán messze). Érkezésünkkor a színészek üdvözölnek minket, személyes ismerőseiket külön is, persze nem mindenki egyforma lendülettel vesz részt a köszöntgetésben.
A házigazdának számító királyi pár, a Klütaimnésztrát játszó Balsai Móni, és Aigiszthosz megtestesítőjeként Brasch Bence az, akik a leglelkesebbek, meg persze az udvari szobrász, Philebosz, azaz Spolarics Andrea. Van, akit még a többi néző előtt is kiemelnek, szándékoltan civil hatása van az egész nyitánynak, míg a két lány, Bohoczki Sára (Krüszothemisz) és Ladányi Júlia (Elektra) meglehetősen kedvetlen és passzív, de a rendező nem is tereli még rájuk a figyelmet, hiszen perceken belül úgyis jön élesben a dráma, a nyilvánosság előtti családi veszekedés. Most már az a néhány reménykedő néző is tudja, akit a fogadtatás szívélyessége átvert, hogy nem lesz ez olyan kellemes és szórakoztató este.
Nyilván nem minden előadás sajátja, de most keretes szerkezete lett az előadásnak: Brasch Bencét a tapsrend végén születésnapja alkalmából (feltehetően) a színház igazgatója köszöntötte fel, és ajándékot is kapott – mindössze néhány perccel legyilkolása után. Ez nagyban meggyorsította azt a folyamatot, hogy visszatérjünk a hétköznapokba a megrázó előadás után, és ezt nyilván volt néző, aki örömmel vette, de a katartikus hatást ez (és eleve a tapsrend léte is) gyengítette. A magam részéről szívesebben ültem volna csak úgy egy ideig inkább csendben, de erre színházban nemigen van lehetőség. A taps a varázst is megtöri.
középen: Chován Gábor
A közönség ennyivel persze nem úszhatta meg a bevonást: van egy szereplő, egy idegen, akit Chován Gábor játszik, akinek elvileg semmi köze nem lenne a történethez, csak egy néző, ahogy mi is. Ő képvisel minket, a színpadra kell lépnie, és végül tragikus sorsra jut. Közülünk érkezik Mükénébe, de éppen, mert idegen, gyanúba esik (Oresztész kémje netán? üzenetet hoz tőle?), később pedig másként bevonva próbálják a király céljaira hasznosítani (legyen meglepetés, hogyan), miközben végig durva verbális és fizikai megaláztatásokat kell elszenvednie. Óhatatlanul is felmerül bennünk, hogy ezek akár mi is lehetnénk, és megfogalmazódik a kérdés: ugyan mi mihez kezdenénk hasonló helyzetben. Később direktben is megszólítanak, a segítségünket kérik, és mi nem mozdulunk. Előttünk hajtanak végre mindenféle erőszakos cselekményeket, és mi továbbra se mozdulunk, ahogy azok a szereplők sem, akik ennek a tanúi lesznek.
Az előadásnak ez a lényegi eleme, a közönség szándékos bevonása és gondolkodásra kényszerítése, hogy a látottak hatására esetleg megfogalmazzuk magunknak, hogy miért vagyunk olyan fenemód passzívak. Miért tűrünk el bármit?
Alföldi Róbert jellemzően több előadáson dolgozik párhuzamosan, nem tölt kiemelten sok időt egyik munkájával sem. Akár volt rá elég ideje, akár nem, de nagyon akarhatta, nagyon kitalálta és kidolgozta. Zöldy Z. Gergely jelmezei, sőt a díszlet is egyértelműen jelzi, hogy ez az Elektra most történik, de megjelenik néhány olyan motívum is, amelyik a történethez hagyományosan hozzátartozik: ott az ide-oda csúszkáló vörös szőnyeg, amelyen egykor akár Agamemnon is bevonulhatott (persze ez bármilyen protokoll-eseményt is felidézhet), és ott a fürdőmedence is, amelyiket néha most is használnak. Ez a medence a hiányt is jelenti egyben, akár az előző király hiányát is, akit Elektra jóvoltából még nem sikerült elfeledtetni. (Önmagában nem új, hogy egy Elektra fürdőben játszódjon – több, mint tíz éve Kovalik Balázs rendezése is a gyilkosság helyszínén bonyolódott.) De fejsze az nincs…
Bregyán Péter a medencében
A tér nyitott, és bár a háttér lezárható, van egy hangsúlyos helyzetű ajtó, amely mögött (ha nyitva van), mindig hallgatózik valaki. Ebben a közegben minden nyilvános, nincsenek igazi titkok. Még a medence alján is van bejárat, a gyilkosság egykori tanúja (Bregyán Péter súlyt ad a rövid szerepnek), akiből alkoholista vándorkoldus lett, ezen át is megjelenik néha.
Ez az Elektra fontos előadás közéleti témája miatt, ugyanakkor a remek színészi alakítások miatt színészdarabnak is mondható, és az sem csalódik, aki semmi többet nem akar, mint pl. Balsai Mónit látni egy neki való összetett szerepben. De a név behelyettesíthető - mindenki elég jó feladatot kap, és igazán színvonalasan meg is oldja. Élő emberi alakokat és sorsokat látunk, Alföldi Róbert nagy súlyt helyezett arra is, hogy a dráma mellékszereplőinek személyisége is kellően plasztikus hatást keltsen.
Jelenség lesz így még az alkalmanként feltűnő udvari szobrászból is, aki neve alapján férfi (Philebosz), és kicsit meg is zavar minket a rendező azzal, hogy egy nőre, Spolarics Andreára osztotta. Ebben a közegben persze a művész sorsa (is) a bólogatás, engedelmeskedés és éppen úgy ki van szolgáltatva, mint mindenki más, ha ezt a szempontot nézzük, teljesen mindegy, hogy férfi-e vagy nő.
Páder Petra, a mindenes
Nagyon szerethető Páder Petra a mindenes szerepében, ő az egyetlen, aki dolgozik a palotában. Érezhető elkínzottsága, ez dominál, és csak átfut rajtunk, hogy nyilván túl fiatal a szerepre. Oresztész dajkája nem lehetett, kb. azonos korú Böröndi Bencével, aki játssza az „álruhás királyfit”.
Szerencsés húzás, és nyilván nem véletlen, hogy Klütaimnésztra és három gyermeke valóban hasonlítanak, elképzelhetőek egy család tagjainak valóban. Böröndi Bence egy egyszerű mai srác, elhihető, hogy csak ismerőse Oresztésznek, nem illik hozzá a bosszúálló szerep, amit örökölt, és nehezen tud hozzáfogni a gyilkoláshoz. Végül megteszi, de érezni rajta a tanácstalanságot, fogalma sincs, hogyan tovább. Nem olyan biztos, hogy most jobb kezekbe került a hatalom...(Jó mintája nemigen volt, azt tudjuk.)
Ladányi Júlia és Bohoczki Sára
Khrüszothemisz alakjával ez a változat mélyebben foglalkozik, ő az, aki anyja és a húga között őrlődik, aki belenyugvó lenne. Bohoczki Sára láttatja, ahogy a feszültség egyre jobban halmozódik benne, és nincs számára kiút a csapdából. Túllépne apja meggyilkolásán, képes lenne ezzel tovább élni, de beszorított helyzetéből nem szabadulhat. Láncdohányossága ezt elég egyértelműen, sőt közhelyesen jelzi ezt, de a rendező eléri, hogy nem marad figyelem nélkül. Otthagyott cigarettájáért folyton visszamegy, mindig ideges, rajta láthatjuk, hogy mi lesz az átlagemberből, ha nyomás alá kerül.
A legtöbb Elektra alakítás motivációja az apához való ragaszkodás, „a kedvenc lány nem hagyhatja, hogy apja gyilkosa megússza” – ennyi a megfejtése, hogy miért olyan hisztérikus és harcos a szereplő. Ez a verzió tágít a képen, és felsejlik egy szerelmes tinédzser arca, aki tele van viszonzatlan vágyódással, aki elől anyja elszereti az alig idősebb fiút, sőt férjül is veszi. Ladányi Júlia szép fiatal lány, érezni rajta a sebzett ártatlanság dühét és kérlelhetetlenségét – már csak az a kérdés, hogy mihez tud kezdeni a bosszú beteljesülése után. Törékeny alkata még jobban kifejezi kiszolgáltatottságát.
Balsai Móni királynéjának érzelmei meglehetősen kaotikusak, benne kavarog a jóval fiatalabb második férjhez kötődő szenvedély keverve némi lelkiismeretfurdalással az utált első férj megölése miatt. Vágyna a nyugodt boldogságra, és egyszerre haragszik Elektrára, aki felkavarja, ugyanakkor szereti is, ahogy Oresztész feltűnésével is ellentmondásos érzelmek ébrednek benne. Emellett még látjuk rajta a féltékenységet is, Aigiszthosz már láthatóan nem kötődik hozzá, úgy mint korábban, már önállósítaná magát, sőt gyaníthatjuk, hogy vannak is mellékútjai, ahogy egykor Agamemnónnak is voltak. Nagyon jó színészi feladat, és meg is tudja tölteni tartalommal. Már csak emiatt is érdemes kijönni Budaörsre, hogy valaki egy ilyen árnyalt színészi alakítást lásson.
Brash Bence most is hasonló szerepben van, mint a korábbi Alföldi-rendezésben, A sötétség hatalmában, és most is Balsai Móni tettestársa-szeretője. Akárhogy is nézzük, egy jóképű fiatal férfit látunk, aki tisztában van saját értékeivel, néha túlságosan is, és egyedül csak abban az egy pózban nem néz ki vonzónak férfinak, amikor ezt ki is nyilatkoztatja magáról. Legalább egy jót is nevethettünk – az előadás közben ez túl gyakran azért nem fordult elő, így már emiatt is hajlandóak vagyunk megbocsájtani ennek a hétköznapi, szinte jelentéktelen figurának, aki lehet, hogy elődjénél kevésbé kártékony. Érezzük emberi gyengeségét, hatalomvágyát, és legfőképpen azt, hogy éppen most kezdene kibontakozni, még jobban visszaélni a megszerzett pozíciójával. Azt hiszi, hogy Oresztész eltűnt a képből, így valóban bármit megtehetne – érezzük a fokozódó felszabadultságot, és azt is, hogy hamarosan egészen túl fog lépni a királynén…Erre már dramaturgiai okokból nem kerülhet sor. Sokféle Elektra-verzió van, de olyan nincs, amelyiket egy Aigiszthosz túlélhetne.
Az előadás számos pozitívumáról dióhéjban ennyit gondoltam leírni. De van itt egy bökkenő, néhány olyan rendezői megoldás – színpadi erőszak (gyilkosság + nemi erőszak) és „meztelenkedés”, amely feltétlenül megosztja a közönséget, és leszűkíti azt a réteget, amelyiknek ez való. Ugyan a színlap is közli, hogy 16 évesnél idősebb nézőknek ajánlott, de ez így nem elég. Aki tudja magáról, hogy nehezen bírja a sokkolást, zavarja a durvaság, az csalódni fog az előadásban, és nem fog annak lényegi mondanivalójára koncentrálni. Az ókori görögök nem vállalták sem a színpadi szexualitást, sem az erőszakot, „a nézőt nem lehet megbotránkoztatni” volt az egyik jelszavuk, de ennek praktikus oka is lehetett: ezek a jelenetek valószínűtlenek, nem jól játszhatóak. Már annak is erős hatása van, ha egy férfi felső testéről erőszakkal letépik a pólót, el tudja egy színész játszani a megalázottságot ennyiből is. Ráadásul nemcsak hiteltelen lesz az erőszak mímelése, de civil érzéseket is kelt – azonnal a színészt kezdjük el sajnálni, akinek el kell játszani a szerepet. Ez sem szerencsés.
Az előadás erőszakos jeleneteit nemigen fotózták, érthető módon. Ez még a fotósnak és a színháznak belefért.
Ebben az esetben jól megindokolható mind a meztelenség, mind az erőszak jelenléte, viszont meggátolják, hogy erre az előadásra olyanok is eljussanak, akinek nagyon kellene a darab mozgósító üzenete. Iskolai szervezésben erre nemigen lehet elvinni egy osztályt, mert manapság is érkeznek szülői panaszok túl sok káromkodást tartalmazó előadás miatt (lsd. M/Ámor, Tartuffe), még akkor is, ha maguk a gyerekek is pontosan így beszélnek. A nyílt színpadon mutatott meztelenség, nemi erőszak ennél még provokatívabb lenne, és lenne szülő, aki az egész előadást nem látná, csak erről hallana beszámolót, egészen felháborodna. Persze erre mondhatná a színház, hogy gyávaság – pedig csak tapasztalat van az állításom mögött, és annak a biztos tudata (más előadásokból), hogy hasonló hatást úgy is elérhet egy előadás, hogy abba nem lehet belekötni.
Egyéni nézők számára itt van egy ajánlat, amely megfontolandó. Nagyon örültem, hogy megnézhettem, de a saját lányaimat mégsem vinném el rá – ebben foglalnám össze a véleményemet. Felnőtteknek viszont ajánlom.
A darab befejezése feltétlenül lesokkol minket, látjuk a túlélő fiatalokat az értelmetlennek tűnő mészárlás után, és azonnal felmerül több kérdés is: volt-e jobb, lesz-e jobb világ, mint Aigiszthosz korában? Mi fog változni? Amennyire tudjuk, a végrehajtó hatalom képviselője már hosszú ideje azonos, továbbra is Xuthosz (Ilyés Róbert) kezében a kés, aki megingathatatlannak tűnik helyzetében és nem ismer tréfát.
PS.1. A fotók a színház facebook oldaláról származnak, és sokkal több is megnézhető, érdemes rákeresni.
PS.2.Meggyőződésem, hogy Alföldi Róbert szándéka az előadással a provokáció, cselekvésre akarja bírni nézőit. Ne tűrjünk el akármit bárkitől. Esetemben már az első felvonás is elég volt ahhoz, hogy aktivizáljon. Mellém ült egy 70+-os ismerősöm (érkezési sorrendes helyfoglalás volt, akárhova máshova is mehetett volna!), aki évek óta csak azért kezd beszélgetést, hogy közölje velem, hogy mennyire nem érdekli senkinek a véleménye, semmit nem olvas, mennyire felesleges a kritika, stb. Most is pontosan ezt mondta, ahogy már ezt idén is vagy kétszer meghallgattam tőle, de ezúttal (az egyébként minimális) köhögésembe is belekötött. Egy hónapja nem gyógyulok meg, minden előadásra előre kicsomagolom a megfelelő mennyiségű cukrot, hogy ne zavarjak senkit, és most is inkább csak csendben fuldokoltam néha. De most erre a megjegyzésre – Alföldi ihletésére – már nálam is betelt a pohár, és visszaszóltam ennek a nálam kb. harminc évvel idősebb asszonynak. Azt hiszem, hogy nincs senki, akit a blogom olvasására felszólítottam volna, nem küldök a fb-on meghívókat, hogy lájkolják, stb. Nagyon könnyen megúszható, hogy valaki a véleményemet megtudja egy előadásról, és nem szoktam rosszindulatúan közelíteni senkinek a munkájához. Pont ezt tartanám az ideálisnak mindenki más részéről is. A toleranciát. Nagyon jól eljárhat színházba sok ember, gondolhat mást előadásokról, és egyáltalán nem szükséges, hogy valaki mást piszkáljon akár azért, mert beletesz időt abba, hogy leírja a véleményét, akár azért, ha nem.
