VI.A Kékszakállú herceg útja
A Bartókék által megírt Kékszakállú két szereplője annyiban hasonlít, hogy mintha mindketten a "Hogyan legyünk boldogtalanok?" kézikönyv alapján akarnák az életüket leélni, bár láthatóan más-más fejezeteket tartottak ebből fontosnak, de így is nagyon alkalmasak ehhez a szépen felépített vesztes-vesztes játszmához, kiegészítik egymást. Már többször fejtegettem, hogy a kapcsolódás lehetetlensége az eltérő világlátásból és eltérő kommunikációs technikából fakad.
Érdemes a történetet mindkét szereplő szemszögéből külön is megnézni. Nézzük először a címszereplőt, akinek a megismerésére Judit törekszik. (Még a következő 3 alkalommal is maradunk a Kékszakállú szemszögénél, csak aztán jön majd Judit, erre számítsatok.)
A férfi a nőt tárgynak tekinti, tükörnek használja, annak a személyiségére nem kíváncsi mélységében. Úgy gondolja, hogy mindent tud róla, és könnyen kezeli majd. Személyes kérdése nincs hozzá, egyedül az érdekli, hogy a nő hogyan látja őt. (Valószínűleg még a történet kezdete előtt mindent megtudott róla, ami érdekes lehet számára.) Magányának feloldását, és megerősítést vár tőle, mert nem hiszi, hogy elég érdekes.
Magáról a lehető legkevesebb információt akarja kiadni, még abból is titkot csinál, aminek a megmutatása előnyére válna (4. ajtó – virágok). Ezzel a titkolózással is érdekesebbnek akar mutatkozni. Azt szereti, ha mégis ostromolják és aztán el tudja utasítani azt, aki megpróbálja titkait kiszedni és behatol személyes szférájába, mert ugyanakkor nyugalomra is vágyik. Ehhez a játszmához nem könnyű partnert találni, bár nem is lehetetlen, hiszen az emberek többsége egyáltalán nem hajlandó kitartóan erőlködni még elérhetőnek látszó dolgokért sem, nemhogy elérhetetleneket hajszolni.Van, akiben viszont erős a kíváncsiság, Judit már a negyedik kiválasztott, akit manipulációval rávesz, hogy az ajtók kinyitását erőltesse.
Nem lényegtelen, hogy mi van a hét bezárt ajtó mögött. Vegyük észre, hogy NINCSENEK "tartós életvitelre" alkalmas helyszínek a várban – csak látogatásra való, otthonnak nem. (Mintha egy vármúzeum lenne.) A Kékszakállú ténylegesen nincs felkészülve állandó társ fogadására, csak rövid látogatásokra. Előre tudható, hogy a Vár „hideg marad, sötét marad” – élhetetlen, és a tulajdonosának nem is célja, hogy tartósan megváltoztassa. Nem fog beszereltetni központi fűtést és vízvezetékeket, túl nagy macera, bár nem lenne lehetetlen, egy ember pedig képtelen a felmelegítésére, ha szeretné, ha nem.
Juditot provokálja, hiszen ahogy a legendában is, túlságosan is szem előtt vannak a zárt ajtók. Az operában - elvileg - egy előcsarnokban indul a cselekmény és MINDÖSSZE a hét csukott ajtó látható. Azaz NINCS alternatíva. Vagy kinyitnak legalább egyet, vagy ellenkező esetben maradhatnak mindvégig az előtérben. Persze, elvileg Judit kivárhatná, hogy mit lép a Kékszakállú, aki ez esetben kénytelen lenne a vendéget valahova mégis bevezetni, nyaggatás nélkül is, de ki látott olyan nőt, aki egyszerre igazán szerelemes ÉS türelmes is? (Ha tud várni, az azért van, mert nem is érdekli a dolog olyan nagyon, és akkor nem is lenne elég jó játszma-társ.Erősen valószínűtlen, hogy le tudná kötni valaki, aki nem érdeklődik eléggé iránta.)
Bartók Kékszakállú hercege fél kilépni a saját köréből, a vár jó jelképe személyiségének. Alacsony az önértékelése, biztos abban, hogy valódi mivoltában nem elfogadható, nem elég jó, muszáj így igazi lényét elrejtenie, amelyet ő maga sem szeret. Az ajtókra vonatkozó "nem tudod mi van mögöttük" sor eléneklése közben ez azért átjön, élete minden vonatkozására nem büszke ez a férfi, talán még van olyan is, ami miatt szégyenkezik.
Kékszakállú életstratégiája, hogy nemcsak a valódi titkait rejti, hanem mindenből titkot csinál. Egész máshogy alakulhatna a történet, ha netán Kékszakállú a kincsesházát és a virágoskertjét nem zárja le, sőt érdemes lenne az ötödik ajtót is nyitva hagyni. Ezekből már jöhetne elég fény, ami élhetővé tenné a várat. Milyen oka lehet ennek a szörnyű nagy titkolózásnak? (Bartók zenéje csak egy agresszívan követelőző Juditot láttat, az később juthat egy hallgató eszébe ez alapján, hogy nemcsak a nő a hibás erőszakossága miatt, hanem a herceg úgyszintén, amiért semmit nem mond.)
A herceg akarja, hogy pletykák keringjenek róla. A "hírt hallottál?" nem igazi kérdés, tudja a választ előre. „Hiánydramaturgiával dolgozik”, erre alapít, hogy majd várakozást keltve érdekesebbnek tűnik. Rá is legerősebben Judit későbbi negatív visszajelzései hatnak. Mivel a nő még sincs igazán elvarázsolva, sőt egyre elégedetlenebb, a herceg ennek hatására azonnal hajlandónak mutatkozik, hogy most ő tegyen bele a kapcsolatba energiát, és ő közeledne Judithoz. A rossz időzítés miatt elkedvetlenedés lesz belőle, lefelé menő spirál.
A játszmából való kilépésre mód lenne így is: ha néhány ajtó önkéntes kinyitása mellett KÉRDEZNE, nem csak róla szólna minden – nem is jutnának el olyan gyorsan a hetedik ajtóig, és talán elterelődne róla a figyelem.
Ami biztosnak mondható a Kékszakállú viselkedéséről: nem tudatosan kitervelt módszert alkalmaz, ösztönösen működik így, és bár tönkreteszi a kapcsolatait, nem szándékosan akar a kiválasztott partnereknek rosszat. Talán a túl sok korábbi sérülése lehet az ok, emiatt túl erős a védekezési mechanizmusa, amely minden kapcsolódást kizár. Az előéletéről pláne nem tudunk semmit, azt sikerül a szereplőnek – a librettista jóvoltából – igazán eltitkolnia.
Folytatás következik: Mennyire különleges a Kékszakállú?
