A héten másodszor jártam az Ódry Színpadon (kedden láttam a Helenét), és még megyek szombaton is, A Schroffenstein családra.
„Bárki képes bármire” – mondja az egyik szereplő (a Fehér András által játszott seriffhelyettes) a Börcsök-Zsótér negyedéves színészosztály egyórás előadásának vége felé, és ez a mondat azonnal jó címnek tűnik, mert valóban nagyon igaz a darabban felvázolt cselekményre.
Nagy Katica, Koller Krisztián, Fehér András, Hajdu Tibor, Hevesi László - színészek jelenetükre várva
John Steinbeck megrázó regényének első részéből Szinnai Tivadar műfordítása nyomán Németh Virág írt színpadi változatot, és a vizsgaelőadást Kelemen József rendezte meg.
Valóban nagyon a leglényegére lett lecsupaszítva a történet, amely így tényleg vázlatszerű, de amit kapunk az leköt minket – pontosabban, mivel csak a magam nevében tudok beszélni: engem lekötött, és azt csak észleltem, hogy a nézőtér végig feszült figyelemmel követte az eseményeket.
(Ezen a pénteken egyetlen ismerőst sem láttam, és nem is volt tele a Padlás nézőtere: a hosszú hétvége miatt aki tehette, nyilván elhagyta a várost.)
Koller Krisztián és Hevesi László - Adam és Charles, a két testvér
A nézőtér kétszer három sora között ki van jelölve a játéktér, amely kezdéskor üres és csak néhány bútort használnak az előadáshoz, csak a minimumot, amivel még működnek a jelenetek. A lecsavarozott pozdorjalapokat nézhetjük eleinte csak, amelyeket az egyik testér, Charles - azaz Hevesi László - épp felmos. (Kedden a Helenében láttam, és észrevettem nagyon kellemes beszédhangját már akkor is.) Látjuk a kontrasztot a két testvér között, de talán nem csak én vagyok az az egyetlen néző, akinek az a benyomása, hogy mind ő, mind az előadás egyik főszerepét (Adam) játszó Koller Krisztián jó embert játszik, akik a világról másként gondolkodnak ugyan, de mindketten rendes emberek. A vázlatos regénykeresztmetszetből nem marad ki a régi sérelem sem, a meghalt atya Adam ajándékát részesítette előnyben, és hozzájön most a nő miatti konfliktus is…
A lényeg nem vész el, sőt jobban kiemelődik, mintha egy háromórás előadást kanyarítottak volna hozzá. Látjuk a férfiakat, akiknek mind megvan a saját elképzelésük a világról, hogy akarnak élni – Charles a birtokon maradni, Adam Kaliforniában új életet kezdeni -, és fel sem merül bennük, hogy máshoz igazodjanak. Nincs mese, ez egy férfiközpontú világ, és ebben egy nő mindenképp csak tárgyként szerepel, akár dédelgetik, akár kihasználják.
Nagy Katica, Koller Krisztián
Az előadás viszont épp egy nő, a rendszer ellen lázadó köré épül – mindenki más csak vele kapcsolatban lesz érdekes. Elmondható, hogy (Koller Krisztián kivételével) az osztály többi tagja alájátszik Nagy Katicának, aki a főgonosz szerepében szinte végig színen van. Szalay Bence (Sam), Kurely László (Mr. Edwards, Doktor), Fehér András (orvos, seriffhelyettes), Hajdu Tibor (seriff, Billy Faye) Mind nagyon rokonszenvesek, és mivel a játék sem hosszú, talán nem is kellemetlen számukra egy órán át a színpad két oldalán ülni, várni és nézni a játszókat. Mindenesetre már most megszokhatják, ami az „életben”, az „igazi színházban” vár majd rájuk: nem mindenki lesz folyton főszereplő, jól kell viselni azt, ha a néző elsősorban valaki másra figyel oda, és bízni kell abban, hogy őket is megjegyzik egy-egy jelenetükben. (Egyáltalán nem esélytelen – bennem sokan nyomot hagytak már az Ingolstadti invázió-ból, amelyet ennél jóval kegyetlenebb előadásként érzékeltem, most a hatást feltétlenül tompította a darab vázlatszerűségének érzete. Idén pedig itt volt az osztálytól A vadkacsa is, aki nem látta, nehogy kihagyja.)
Nagy Katica kiemelkedik az előadásból egyetlen nőként és minden létező konfliktus forrásaként is. Ami szerencsés, nem lesz kétdimenziós a figura, mert hagynak neki saját szöveget, amelyben – némi pezsgő hatására – csak elmondja, hogy mi az, ami cselekedetei mögött van: ebben a férfiak által uralt világban ő akar másokat befolyásolni, és uralkodni felettük. Nem lesz szimpatikus, mi mégis csak a lúzer-pasasnak drukkolunk, de legalább értjük, hogy mi mozgatja, és ez sokat számít.
A regényből szinte alig marad valami, de ez a központi gondolat mégis erősen átjön – és a néző csak fájdalmasan bólogathat, hogy igen, vannak emberek, akik mindenkin átgázolnak a hatalomért/pénzért. Ez a hét folyamán az öt nap alatt megtekintett öt előadásból háromban volt fő téma (bejegyzés jön a Deliláról és a Hunyadiról is). Merőben más világ ez a három, de a törtetés és a mindenáron való érvényesülés ott volt mindben - úgy tűnik, hogy Káin és Ábel ideje óta nem megy ki a divatból.
Hát ez van, mit tehetünk.
Ha nem is leszünk feldobva a történet tanulságaitól, de látunk néhány tehetséges színészhallgatót, akinek további jó szerepeket remélünk.
ps. A fotókat az Ódry Színpad készíttette.
