November 30-án lesz immár 3 éve, hogy Balikó Tamás valóban tragikus hirtelenséggel elhunyt, és ennek következtében a Karinthy Színház azonnal levette a repertoárjáról a mindössze 1 évvel és 10 nappal korábban bemutatott általa rendezett és „címszerepelt” Molnár-darabot.
Az előadás nagyon messze volt még attól, hogy elérje természetes végét, túl sokat nem mehetett addig sem, mert nem volt egyszerű egyeztetni Szabó P. Szilvesztert operettszínházi elfoglaltságai miatt, aki kétségtelenül a legfőbb húzónév volt a szereposztásban.
Három év után megint november van, és az említett Szabó P. Szilveszter magára vállalta a felújító rendező szerepkört is Jánosé mellett, és ma elkezdte a második körét is a produkció a régi díszletben, a régi szereplőkkel.
Gubás Gabi, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás
Az előadás után újraolvastam a négy évvel korábbi bejegyzésemet, ma is érvényesnek tartom, és ami most jön, az annak a kiegészítése csupán.
Érdekesnek találtam volna, ha Szabó P. Szilveszter magára veszi most az Ördögöt, és megnézzük ebben a szerepben is – nem így lett. (Riportokból kiderül, hogy ez a leosztás az alkotókban is felmerült, már Balikó életében is.)
Az újdonsült Ördögöt, Földes Tamást - szégyen ide, vagy oda, miután az Operettszínházba elenyészően keveset járok - nem ismertem fel . A neve alapján tudtam, hogy népszerű nagyon, de nekem mégis teljesen új arc volt, pont olyan új, mintha egy harmadéves egyetemistát néznék az első nyilvános alkalommal.
Földes Tamás játéka és egyénisége eleinte szokatlan volt, bizalmatlan voltam vele, nehezen fogadtam el, hogy ilyen lett az Ördög - hát más, mint Balikó, bár senki nem gondolhatta, hogy majd olyan lesz akárki más -, de aztán fokozatosan megbarátkoztam vele, ahogy Jolán (Gubás Gabi) is. Tényleg van kisugárzása, egyetlen ponton sem tűnt megfáradtnak, (mint korábban Balikó), ez a férfi nem unt bele, hogy mások életébe beleszóljon és a kompromisszumos gyáva élet helyett vad kalandokra sarkallja a kényelmes polgárokat, tükröt tartson nekik, felerősítse titkos vágyaikat. Energikus, és neki jobban elhittem a csábítási akciót, amivel Jolánnál színleg próbálkozott, mint korábban elődjének. Tudta hozni a Molnárhoz szükséges stílust, és kifejezetten jól mond prózai szöveget, senki nem gondolná, hogy alapvetően zenés előadásokban játszik.
Az előadás végére már „ki voltam békülve az Ördöggel”, elfogadtam ezt a legfontosabb döntést, ami ehhez az új produkcióhoz kötődött.
A többi szereplőről a belinkelt írásomban eleget írtam, ők továbbra is odatették magukat, és az a benyomásom, hogy élvezik is azt, hogy ismét játszhatják a darabot.
Egy színészről azért mégis megemlékeznék bővebben: Balázs Andrea játszotta és játssza most is Selyem Cinkát, János, a festő megunt szeretőjét-modelljét, aki reménytelenül és viszonzatlanul szerelmes belé. Egy a három nőből, akiket látunk, és ránézésre tudjuk, hogy nem győzhet éppen ő a másik két klasszikus szépségű és elegáns úri dámával szemben. Próbálkozásai és végül reménytelen lemondása, „leszokási kísérletei” az elérhetetlen férfiról, és bölcsessége megérint minket, és kap is Molnártól egy szellemes metaforát, és ezt idézem is, mert így egyszerűbb, mint összefoglalni annyiban, hogy „hagyjuk a férfit/vonatot elmenni, ha már indulna, és nem mi vagyunk a célállomása”, bár ez a tanulság:
„…ha egy férfi mást akar, nem lehet semmit csinálni. Ez olyan, mint az állomás, kérem. Az állomás ott áll, és a vonat jön. Aztán elmegy a vonat, de az állomás nem szalad utána. Most már ha az ember kis állomás, hát csak egy percig áll nála a vonat. Aztán gyön a másik vonat.”
Selyem Cinka: Balázs Andrea
Balázs Andrea négy éve is nagyon tetszett, már jóval korábban, az első kisebb szerepeiben is, de most ezt a Cinkát mintha még nagyobb mélységgel és még több szeretettel adná, ahogy egyébként Balázsovits Edit játékában is több keserűséget és árnyalatot véltem felfedezni, mint négy évvel korábban. Kettejük dialógusából idéztem, és nem kizárt, hogy később épp erre fogok leginkább visszaemlékezni. Elég kellemetlen, de valahogy úgy éreztem, hogy ez a nő szerette legjobban ezt a festőt, és nem kizárt, hogy Jolán sokkal jobban funkcionált volna továbbra is a vágy titokzatos tárgyaként, mint élettársként a hétköznapokban. Ha továbbgondoljuk a történetet, korántsem biztos, hogy egy igazán boldog házasság következik, sokkal valószínűbb, hogy egy szép nagy csalódás…ezt a frigyet mégis az ördög hozta össze, ne felejtsük el.
Balázsovits Edit, Szabó P. Szilveszter
Schlanger Andrásról, aki a férjet játszotta, megint eszembe jutott, hogy „Farkasért kiált” (Molnár másik ritkán játszott darabját látnám vele, de ezt már a legutóbb is mondtam. Van, amikor újranézünk valamit-valakit, és makacsul csak ugyanaz jut az eszünkbe.)
Honti György most is a tökéletes Molnár-inas, aki jelenleg egy másik Molnárban főszerepet játszik Tatabányán (A játék a kastélyban), amelyből december után nem lesz több előadás. Ezt is igyekszem majd megnézni, mert nagyon szeretem Molnár dialógusait, ha alkalmas színészek mondják, akkor pláne, és jó lesz Honti Györgyöt hosszabban is a színpadon látni (Gál szerepében szinte végig jelen lesz).
Az előadást nézte a színház direktora-tulajdonosa az egyik oldalsó pótszékről, és látnivalóan nagyon élvezte. Mi mást is tehet valaki, aki egész élete munkája árán létrehozott egy saját színházat, amelyet semmilyen politikai változás (remélhetőleg) nem vehet el tőle, nem kell attól tartania, hogy egy ötéves ciklus után elküldik, és a társulatát szélnek eresztik, a repertoárját meg törlik. Személyében a színházi világban biztosan létezik egy boldog ember, aki a saját ízlése szerint működtethet egy népszerű színházat. Menjen így minél tovább a szekér, mást nem is kívánhatunk se neki, se magunknak.
ps. A képeket a Karinthy Színház bocsájtotta rendelkezésemre, köszönöm.
